Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-06 / 55. szám
4 DIÁKVILÁG 2015. MÁRCIUS 6., PÉNTEK HÍREK A diákok jogairól adnak felvilágosítást ÜNNEP. Ismét megrendezte a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Intézményi Szervezete a Télűző Partyt az egri főiskolán. A középpontban a zene, a tánc állt. Az eseményt Hegyesi Hudik Margit elnök nyitotta meg, majd a főiskola ének szakos hallgatóinak műsora (képünkön) következett. Ezután a Superego3 koncertjét hallhatták a vendégek. Őket a gyakorlóiskola ének tanszakos diákjai, a Ponticello kórus és a Jazz Faces követte. EGER Március 16-án, hétfőn, délután 4 órakor várnak minden érdeklődőt az IFI-Pont irodájába, ahol dr. Jásper András, a gyermek- és diákjog szakemberével beszélgethetnek arról, milyen jogaik, illetve kötelezettségeik vannak a diákoknak. ■ SZ. E. Újra győzedelmeskedett a Neumann-csapat EGER Már évek óta minden évben megrendezik az Érseki Szent József Kollégiumban az egri középiskolai kollégiumok számára megrendezett „Ki tud többet Egerről?” komplex műveltségi vetélkedőt. A Neumann János Középiskola csapata: Együd Ármin, Németh Ákos és Rusznyák Patrik - mind az Arany János Tehetséggondozó Program résztvevői - hamar igazolták, hogy a legnehezebb feladatok elvégzésére is alkalmasak, végig vezetve érték el az első helyezést. ■ SZ. E. Karácsonyi dallamok a fiúkórus lemezén EGER Schmiedmeiszter Szilvia, az Egri Érseki Fiúkórus vezetője elérkezettnek látta az időt, hogy az együtt végigdolgozott négy év munkájának eredményét formába öntsék. Ezért döntöttek úgy, hogy megkezdik a kórus első CD-jének felvételeit a Líceum kápolnájában. A tervek szerint a lemezen karácsonyi dallamok hallhatóak latin, olasz és magyar nyelven. A munkákban közreműködik az egri főiskola oktatója, Réz Lóránt orgonaművész is. A 15 tagú csoport hetente kétszer tart próbát. ■ K. ZS. Lemezt készít a fiúkórus Diákbál eszményi légkörben egér Bizonyították, hogy egy esemény alkohol nélkül is lehet jó buli holmentes koktélokat is kóstolhattunk a kisebb büfében. Mindenki várta a bálkirály és bálkirálynő megválasztását. A szavazást kék és piros szí- vecskék kiosztásával oldottuk meg. A voksolás után kiderült: Majoros Leoné és gyönyörű párjáé,. Végh Viktóriáé lett ez a cím. Végül pár vélemény, melyeket a rendezvény után a közösségi oldalon olvashattunk: „Felejthetetlen éjszaka.” „Sokkal jobb buli volt, mint amire számítottam, ez is bizonyítja az alkohol feleslegességét a jó hangulathoz.” „Az elején még szomorú voltam, mert nem jött el a barátnőm, de a hangulat fokozódásakor már bedobtam magam a parketten." Azt hiszem, ezek a kommentek mindent elárulnak. Hatalmas köszönettel tartozunk a VDT-nek, a Tutti Frutti zenekarnak, az Uránia Nemzeti Filmszínháznak, tánctanárainknak és minden támogatónknak, segítőnknek, köztük az egri önkormányzatnak ezért a fergeteges estéért! Jövőre újra találkozunk! Ismét megrendezték Eger középiskolásainak a diákbált. Idén sem maradt el a nyitótánc, s bálkirályt, bálkirálynőt is választottak. Novák György Tibor, Pásztorvölgyi Gimn. Az Egri Városi Diáktanács tagjaként lehetőségem volt részt venni a III. Egri Diákbálon'. Kivettem a részem a szervezésből és a helyszínen is segítettem társaimnak, de ugyanúgy szórakoztam, mint mindenki más. Előtte szüntelenül azon morfondíroztunk, hány nap van még péntekig. S utólag elmondhatom: várakozásunk, munkánk meghozta gyümölcsét. Önzetlen együttműködéssel és a precizitással elértük célunkat, megszerveztünk egy tökéletes eseményt, melyen alkohol fogyasztása nélkül jól érezhettük magunkat. Egy - valóban - eszményi légkörbe kerültünk, amit ma ritkán tapasztalhatunk meg, főleg diákok körében. Megtaláltuk azt a középutat, amit a féktelen bulizás és a magasröptű beszélgetések között kerestünk eddig, nagyrészt hiába. A bálra érkezők a 100 éves, gyönyörű Uránia Nemzed Filmszínház folyosóján haladva lelkes szervezőkkel találkozhattak, akik figyeltek rájuk. Az előcsarnok társalgó szerepét töltötte be. Miután megkapták karszalagjaikat, kezdődött a tánc. Az est fő momentuma a VDT nyitótánca, illetve a latintánc-bemutató. Fellépőink, Pálmai Anna, Varga Márton, Taraczközi Anna, Szőke Tamás, Farkas Anna, Kakuk Domonkos, Tokodi Napsugár, Beszteri Ádám, Boldizsár Tünde és Magyar Levente voltak. A nyitótáncot Jakab Szilvia tanította be. A Tutti Frutti zenekar hangulathoz illő zenét hozott, amire bulizhattunk, és ru- galmasságukatbizonyítván kérhettünk tőlük zeneszámokat, melyeket barátainknak küldhettünk. Különleges ízű, alkoA latin táncosok bemutatója is tetszett a diákbálon Ne legyünk restek letérdelni vagy akár lefeküdni a földre fotóért tapasztalatcsere Herpai Imre természetfotós és Komka Péter, az Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóriportere tartott vendégelőadóként egy-egy szemináriumot február végén az egri főiskolán. Szó esett a fotózás alapjairól, nehézségeiről, s választ kaptak kérdéseikre azok is, akik a fényképezés művészetét akarják elsajátítani. Herpai Imre, az egri születésű földrajz-testnevelés szakos tanár hobbiként tekint a képkészítésre. Utazásai során eleinte csak az emlékeit akarta megörökíteni. Elmondása szerint rengeteg időt tölt a szabadban, hogy egy-egy megismételhetetlen pillanatot megragadjon. Kitartásáról és elkötelezettségéről tanúskodik: képes napokat szentelni annak, hogy megismerje például az adott madárfaj viselkedését, szokásait. Elárulta, hogy bele kell olvadni a természetbe, ha igazán jó fotót akarunk készíteni. A perspektíva is nagyon fontos: ne legyünk restek letérdelni vagy akár lefeküdni a földre. ■ Mindkét előadó hangsúlyozta a hallgatóknak, hogy a fotózáshoz szerencse is kell. Komka Péter repertoárjában minden megtalálható volt a rendezvényfotózástól a sporton át a sajtófotóig. Témakörökre osztva mutatta be munkásságát: főleg saját kedvenceiből kaptunk ízelítőt. Minden képet a hozzá fűződő történettel tett személyessé. Betekintést engedett egy-egy autizmussal élő ember életébe, de láthattunk érdekes új technikával készített fényképsorozatot Radnóti Miklósról is. Különlegesek voltak az „előtte-utána” fotók is, mint Ipolytarnóc árvíz idején és után. Komka Péter gyakran készít szabadidejében is képeket, majd feltölti blogjára, amire sokszor a sajtó is felfigyel. A Magyar Sajtófotó Pályázaton már elnyerte a vidéken dolgozó legjobb fotóriporter különdíját is. Szívesen népszerűsíti szülővárosát, Salgótarjánt és annak környékét is. Gasko Bianka, palettaonline HIRDETÉS OsztályNapló 2011-2015 A Heves Megyei Hírlap kiadója 2015 áprilisában ISMÉT megjelenteti az „OsztályNapló” című kiadványát. A középiskolás végzős diákokat 1-1 példánnyal ajándékozzuk meg a ballagásuk napján. 2000 végzős diák. az osztályfőnökeik és igazgatójuk tartja kezében BALLAGÁSI EMLÉKKÉNT ezt a 100 oldalon megjelenő extra minőségű kiadványt A kiadvány paraméretei: borító 250 g műnyomó karton, belív 70 g fényes t.print Szeretné a végzős diákokkal megismertetni oktatási intézményét, tanfolyamait, szolgáltatásait, termékeit, esetleg munkát ajánlana számukra? Bővebb információval szolgálunk: Telefon: 36/513-633 E-mail: hmhgyartas@mediaworks.hu Találkozási pont a galériában kiállítás Merészen kevert technikákkal dolgoztak az alkotók Az EKF Gyakorlóiskolájának kiállítása a fiatalok kétéves művészeti nevelésének eredményeit tükrözi. Az Agria Park Galériájában a már önálló munkákon merészen kevert technikákat alkalmaztak az ifjú művészek.- A Metszéspont, a kiállítás címe geometriai fogalom, jelentése lehet, hogy a vonalak találkoznak egy síkon. A geometria minden formája megtalálható. A találkozásokkal születik meg a művészet - mondta a megnyitón Igric Eszter művészet- y történész. Megbonthatatlannak | tűnő egységek, belső emberi f szervek, ősi formák, nyomtatott J áramkörök köszönnek vissza a s festményeken. ■ I. H. A Gyakorlóiskola diákjai önálló alkotókként nyitottak galériát 1