Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-21 / 68. szám
2015. MÁRCIUS 21., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP erotika Modern kori „madame”-ként élt az eladósodott egri asszony Bérelt lakás szolgált helyszínül a légyottokhoz. A titkos szerelmi fészek kőkemény üzletnek adott otthont, nem kevés pénzért. Képünk illusztráció HÍRSÁV Két beruházás is megvalósul az utcában EGER Az önkormányzat és a vízmű együttműködésének köszönhetően megújul a Koszorú utca. A hétszáz méteres szakasz új aszfalt- burkolatot kap, felújítják a járdát, cserélik a vízvezetékeket és új csapadékelvezető rendszerrel is bővítik az utat. A tervek szerint őszre végeznek a munkálatokkal mely során lesz olyan időszak, amikor az utca nem lesz járható. ■ J. H. Megzenésített verseket várnak a pályázatra EGER Közös pályázatot írt ki a megyeszékhely önkormányzata és a Kaláka Alapítvány. A verseny a 36. Kaláka Fesztivál keretei között zajlik, melyre dr. Lisztóczky László irodalomtörténész „Végeknek tüköri” című, egriekről szóló versgyűjteményét ajánlják megzenésíthető műveknek. A legjobbak a Kaláka Fesztivál színpadán, június 28-án megmutathatják magukat a közönség előtt is. A művek beérkezésének határideje május 10-e, a legjobb dalok CD-n is megjelennek. ■ J. H. Szociális helyiség is lesz a könyvtárban Balaton Komfortosabbá teszik a település új könyvtárát. Az ingatlant újra kell közművesíteni, bevezetik az ivóvizet, s bekötik a szennyvízcsatorna-hálózatba is. A korábban tönkrement szociális helyiségeket újra kialakítják, új szaniterekkel szerelik föl, melyeket az ön- kormányzat vásárol. A munkákat közcélú dolgozók segítségével végzik. ■ T. B. Jobb lesz könyvtárba járni Erotikus masszázs nyújtására, majd bérelt házból kialakított bordélyház üzemeltetésére vitt rá az eladósodottság egy harmincas éveiben járó egri asszonyt. Prostitúció elősegítése miatt indult ellene büntetőeljárás. Szalay Zoltán Esztendőkön át XXI. századi „Madame” módjára tevékenykedett titokban az az Egerben lakó, a harmincas éveiben járó asszony, aki ellen a közeli napokban emelt vádat az Egri Járási Ügyészség. Azt rója a terhére a vádhatóság, hogy a szexuális szolgáltatásokkal, lányok futtatásával szerzett jövedelméből élt, s a korábbi, büntetett előéletű férjét is ebből tartotta el. Minderről pénteken dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta a Hírlapot. A hatóságok bizonyítékai szerint az egykori házaspár 2010- ben nagy összegben halmozott fel adósságot. Tartoztak pénzintézetnek és magánszemélynek is, havonta egymillió forintnál is több pénzzel. Hogy törleszteni legyenek képesek a hátralékokat, eldöntötték: jogszabályokban nem megengedett módon próbálnak bankókhoz jutni. Az az ötlet pattant ki a feleség fejéből, hogy közös egri lakásukban idegeneknek, pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújt. Ebbe beavatta a volt urát is, aki mindebbe beleegyezett. A vád szerint nő rendszeresen adott fel hirdetéseket, amelyekben Charlotte, Ginger és Laura „művészneveken” szerepelt, sőt, saját domain- néven weblapot is üzemeltett. Azzal csábította a kuncsaftokat, hogy azok erotikus masszázsban részesülnek. A vádhatóság megállapítása szerint valójában ez a megjelölés prostitúciós tevékenység elfedésére szolgált. A következő lépés az volt, hogy a feleség és a férj bérelt egy házat a megyeszékhelyen. Abban speciálisan az előbb említett szolgáltatásoknak megfelelő körülményeket alakítottak a büntető törvénykönyv XIX. fejezete szabályozza a nemi élet szabadsága és a nem erkölcs elleni bűncselekmények körét. Ezen belül a 201. paragrafusfoglalkozik a prostitúció elősegítésének bűntettével. a jogforrás értelmében az valósítja meg ezt a bűntényt, aki mást rábír arra, hogy prostitúciós tevékenységet folytaski, s ott az asszony zavartalanul fogadhatta az ügyfeleket. Egy idő után már ez sem volt elég: azért, hogy még több pénzt szerezhessenek, a nej lányokat toborzott erotikus munkára az interneten. A jelentkezőknek a vád szerint a bérelt ingatlanjukban külön helyiségeket biztosítottak a közösülésekhez, ráadásnak egy jakuzzit is. Voltak a hölgyek között, akik egy időre be is költöztek a házba. Az egri nő - aki a vádemelés után az ügy elsőrendű vádlottja lett - a lányok futtatásán túl a háztartási munkákat is elvégezte. Az is kiderült, hogy a terhelt az idegen személyekkel pénzért közösülő hölgyektől részesedést kért. Nemi aktusonként a vádhatóság szerint a tarifa 30 száson. Továbbá az is, aki pénzért történő szexuális szolgáltatáshoz biztosítja a feltételeket, például épületet, illetve fiatalkorúnak nyújt segítséget testének áruba bocsátásához. Alapesetben 3 évre is megfoszthatják jogerős ítélettel a szabadságától. A bordélyház fenntartóját, vezetőjét 1-5 év szankcióval sújthatják. zalékát kellett a nőknek megfizetniük a vádlott számára. A bordélyház már javában működött, ám ennek az vetett véget, hogy a rendőrség 2013. január 31-én házkutatást tartott az épületben. A nyomozás lezárása után a bűnüldöző hatóság vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat az Egri Járási Ügyészségnek. A vádhatóság az elsőrendű terheltet, az asszonyt bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének, az egykori férjét kitartottság bűntettével vádolja. A hölggyel szemben felfüggesztett börtön- büntetés kiszabását indítványozza, míg mindkét vádlott esetében arra kéri a bíróságot, hogy sújtsa őket pénzbüntetéssel, s kötelezze mindkettejüket félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Jakuzzit is használhattak ÁLLÁSPONT Petőfi Sándor gatyába’ táncol A TÖRTÉNELEMBEN előfordult már nem egyszer, hogy az igazság és a tények hajba kaptak. Tán Dugovics Titusz tudna erről a legtöbbet mesélni, aki az aktuális álláspont szerint nem is létezett, ám az igazság az, hogy számomra ő továbbra is az a magyar hős marad - ha rác volt, ha bármi egyéb -, aki magával ragadta a kontyost a nándorfehérvári erőd bástyájáról. attól FÉLEK, Petőfi Sándor is hasonló sorsra jut. Tartok az újabb felfedezésektől - maradjon csak a DNS-vizsgálat a bűnözőké -, a megdönthetet- lenség illúzió nélküli erejétől. Tartok attól, hogy másfél száz éves nimbusz a semmibe vész a párnák közti végzet undormányától az özvegyi fátyol eldobásának a próféciájáig, a félegyházi tömegsírig. Agyő, szent világszabadság, Isten veled, édes Pistukám? nem akarom, hogy a farkasok dala hörgéssé silányod- jon, miközben a barguzini ebek szűkölése az egekig hallik. Jó nekem úgy, ahogyan eddig volt, s ahogy bennem - de hitem szerint gyerekeimben, unokáimban is - mindörökre megmarad. Önnön igazságom erősebb kell legyen, mint az acélos tények: ha egy angol szerint igenis létezett a Szent Grál, úgy elhiszem neki, mint a pinty, vagy ha ennyi az ára a lelki békémnek, elfogadom akár a dákoromán elméletet is. feltéve, ha ők is elfogadják az én téziseimet. De ahol az igazság és a tények ölre mennek, puskaporos lesz a levegő. A legjobb, ha a látótávolság széléig kerüljük a csatamezőt, és onnan szemlélődünk, kellő biztonságból. Vagy a magunkféle idealistáknak még célravezetőbb, ha behunyjuk a szemünket, és elfogult ringbíróként azt hozzuk ki győztesnek, akit mi akarunk. Győzzön az igazság. ■ A nő hirdetésekben Charlotte, Ginger és Laura „művészneveken’ szerepelt. Helyet adott a szexnek, most meg elítélhetik Eger tizedik helyen zárt a népszerűségi listán turizmus A Központi Statisztikai Hivatal közzé tette a legnépszerűbb magyar városok listáját. A 2014-es adatok szerint a turisták körében a leglátogatottabb tíz település összetétele nem változott 2013-hoz képest. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll, Eger pedig a tizedik. A tíz legnépszerűbb település közül a vendégéjszakák száma a legdinamikusabban Egerben nőtt, több mint 9 százalékkal, a város kereskedelmi szálláshelyein 374 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták. A belföldi és a külföldi vendégforgalmat kü- lön-külön tekintve a hevesi megyeszékhely egyaránt tizedik. A top 20-ba összesítésben bekerült Egerszalók (19. hely) 185 ezer vendégéjszakával, s közel 15 százalékos forgalombővüléssel. A belföldi népszerűségi listán a legjobb húsz között található Egerszalók (17. hely), és Gyöngyös (19. hely) is. A mátraaljai településen a hazai utazók ötödével több időre szálltak meg, mint egy évvel korábban. A belföldiek a főváros után leginkább Hajdúszoboszlót és Siófokot keresték föl, a külföldiek körében pedig Budapest, Hévíz és Bük a népszerűségi sorrend. A régióból Miskolc is az első húsz közt található, minden kategóriában. ■ T. B. Önkéntes munkára várják a hallgatókat az egri főiskolán EGER Az Eszterházy Károly Főiskola Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Irodája újabb lehetőségeket kínál a hallgatók számára, hogy mielőtt kilépnének a munka világába, tapasztalatokat szerezhessenek.- A célunk, hogy a hallgató a szakjához leginkább kapcsolódó tevékenységekben próbálhassa ki magát. Találkozzon olyan lehetőségekkel, melyeket kamatoztathat a későbbiekben, beírhat az önéletrajzába. Fontos, hogy a diploma megszerzését követően ne a nulláról kelljen elkezdeni a munkakeresést - nyilatkozta Kossik Kitti irodavezető. A KoMeTi segít megtalálni a megfelelő munkát. ■ J. H. Pálinkában jók vagyunk Oszvald Marika öröme Kiemelkedő magyar sikerrel zárult a 23. Destillata, a pálinkák legrangosabb európai versenye. Idén 14 ország 162 főzdéje vett részt a megmérettetésen, ahol a legjobb főzde és a legjobb főzőmester is magyar lett. De mi a jó pálinka ütka? Mitől értékes egy párlat, és ami sokakat foglalkoztat: végül is mi lesz az otthoni főzéssel? a hét témája Oszvald Marika azt mondja: örök jókedvének az a titka, hogy az egészen kis dolgoknak is tud örülni. Hát még a nagyoknak: az, hogy Kossuth-díjat kapott a nemzeti ünnepen, az egyik legnagyobb boldogság volt az életében. Azt sem felejti el soha a magyar operett ikoni- kus alakja, ahogy kollégái ünnepelték a díjátadó után.interjú Hiányzik a férfi az életéből Liptai Claudia színházban játszik, könyvet ír, női klubot alapít, ráadásul anyaként is a legtöbbet próbálja kihozni magából. Csupán egy valami nincs az életében: szerelem. Igaz, ideje sincs arra, hogy a szerelmet keresse, hiszen minden órája be van táblázva, de sokszor nem is érzi úgy, hogy nyitni tudna mások felé. mozaik t t A *