Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-09 / 7. szám

2 2015. JANUÁR 9., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP □indult a felvételi hajrá: januárban meg nyílt napok vái]ák a diákokat Feketézőket is lefülelt a hatóság ellenőrzés A munkavállalók hatvan százalékánál találtak munkaügyi problémákat oktatás December 31-étől már jelentkezhetnek a felsőoktatási intézményekbe a továbbtanulni vágyó fiatalok. A főiskolák és egyetemek alap-, mester-, osz­tatlan- és felsőfokú szakképzé­seikre várják az új hallgatókat. Az előző évekhez képest szá­mos változást kellett észben tartania a jelentkezőknek. Az Eszterházy Károly Főiskola decemberi nyílt napján Kalóné Szűcs Erzsébet, a Felvételi és Képzésszervezési Osztály veze­tője többek között arra a fontos változásra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a felvételi tá­jékoztató, illetve a jelentkezési lap is kizárólag elektronikus (E-felvételi) formában érhető el a felvételi portálon. Fontos azonban, hogy a tájékozta­tót - várhatóan január végén - bővíteni fogják az esetleges változásokkal. Aki szeretne részt venni a mostani felvételi eljárásban, annak február 15- éig kell véglegesítenie virtuális jelentkezési lapját, melyben maximum öt szakot és intéz­ményt jelölhet meg. A februári határidő előtt az Eszterházy Károly Főiskola még egy nyílt napot szervez január 27-én. A gyöngyösi Károly Róbert Fő­iskola január 10-én felvételi tá­jékoztatót, január 14-én pedig nyílt napot tart. ■ J. H. Tiltott kéjelgés miatt vettek őrizetbe egy nőt karácsond A Gyöngyösi Rendőrkapitányság tiltott kéjelgés szabálysértés elkö­vetése miatt indított eljárást egy 46 éves tarnazsadányi asszony ellen. A nő szerdán kora délután Karácsond kül­területi részén árulta bájait, amikor a rendőrjárőrök tet­ten érték. A szabályszegő anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedő autósok­nak. Az egyenruhások a nőt elfogták és szabálysértési őrizetbe vették - tájékoztat­ta a Hírlapot Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ M. Z. Főként nyáron jellemző, hogy alapvető védőruházat nélkül dolgoznak az építőiparban. A leesés elleni védelemmel is ritkán törődnek. Az ellenőrzött munkáltatók hatvan százalékánál találtak valamüyen szabálytalanságot a munkaügyi ellenőrök. A He­ves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve az tavalyi év első kilenc hónapjában 682 munkaügyi ellenőrzést végzett, s négyszáz helyen talált jogsér­tést.- Leggyakrabban a vendég­látás, a kereskedelem, az építő­ipar, a nyomozási és biztonsági tevékenység, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén ellen­őriztünk, a vizsgált foglalkoz­tatók több mint négyötöde ezen ágazatokban érdekelt. A nagy arány annak is köszönhető per­sze, hogy a megye vállalkozásai közt nagy számban vannak je­len az ilyen tevékenységet foly­tatók - közölte lapunkkal Veres Zoltán, a munkaügyi szakigaz­gatási szervezet igazgatója. A munkaügyi ellenőrök több mint kétezer ember foglalkoz­tatását vizsgálták, s közel 1300 esetben találtak valamilyen szabálytalanságot. Bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt 94 esetben, 165 munkavállalót érin­tően intézkedtek, ezen belül 48 alkalommal, 71 embernél az egyszerűsített foglalkoztatási formát cserélték feketemunká­ra. Bár ebben a tekintetben még mindig az építőipar a legfertő­zöttebb ágazat (a döntések több mint négytizede építőipari céget érintett), részarányuk csökkent a fekete foglalkoztatásból. A cé­a munkavédelmi és a munka­ügyi hatóság ellenőrzéseinél érvényesült a komplex szem­lélet, a szolgáltató közigazga­tás. A felügyelőségek a felvi­lágosításokkal és tájékoztatá­sokkal egész évben az állam­polgárok, vállalkozások, munkavállalók rendelkezésé­re álltak. Ezeket a szolgálta­tásokat a munkáltatók évről gek kétharmada a feltárt vissza­éléseket követően, még a bírság kiszabása előtt rendezte mun­kavállalói jogviszonyát, igaz, ez csak az emberek harmadát érin­tette. A legtöbb esetben viszont a munkaidő-nyilvántartás hiá­nyával, hiányosságával, vala­mint a munkaidő-beosztás köz­lésével, továbbá a munkabér ■ A munkaügyi ellenőrök több mint kétezer ember foglalkoztatását vizsgálták. mértékével, vagy védelmével kapcsolatos jogsértések miatt szankcionált a hatóság. A me­gyei adatok egyébként megfe­lelnek az országos statisztikai eredményeknek. évre mind többen veszik igénybe, segítve ezzel azt, hogy a jogszabályok ismereté­nek hiánya miatt ne következ­hessen be munkabaleset, egészségkárosodás, illetve ne legyen munkaügyi szabályta­lanság. A szolgáltató tevé­kenység elősegítette a megelő­zést, valamint a hatóság pozi­tív társadalmi megítélését is. Ugyanebben az időszakban a munkavédelmi hatóság ellen­őrzései 550 munkáltatóra ter­jedtek ki, ezek alkalmával a fel­ügyelők ellenőrizték a biztonsá­gos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartását. Munkavé­delmi szabálytalanságot a foglal­koztatók 65 százalékánál talál­tak, ez öt százalékos növekedést jelent 2013. hasonló időszakához viszonyítva. Az ellenőrzések során ó ezer 745 munkavállaló munkavég­zési körülményeit vizsgálták, s több mint négyötödüknél tártak föl valamilyen szabálytalansá­got. Több mint 1900-an (az ellen­őrzött munkavállalók harmada) dolgoztak olyan munkakörül­mények között, amelyek testi épségüket súlyosan veszélyez­tették. a nemzeti Munkaügyi Hivatal jogutódja idén március és áp­rilis között a munkaerő-köl­csönzéssel kapcsolatos szabá­lyokat ellenőrzi, főképp az ed­dig kimaradt szektorokat. Jú­nius-júliusban a foglalkozta­tásra vonatkozó, októberben és novemberben a szabadsá­gokkal kapcsolatos szabályok betartását ellenőrzik. A mun­A munkavédelmi ellenőrzé­seket főként olyan ágazatokban végezték, - mezőgazdaság, fel­dolgozóipar, gépipar, építőipar - ahol a munkavállalók egészsé­gének, biztonságának veszélyez­tetése gyakoribb és a veszélyez­tetések mértéke is súlyosabb. A kiemelt ágazatokban ellenőrzött munkáltatók száma 431 volt. Ve­res Zoltán szerint a munkavédel­mi hatósági munka egyik fontos fokmérője, hogy a munkáltatók milyen arányban hajtják vég­re a felügyelői kötelezéseket. A vizsgált időszakban a felügyelők összesen 102 munkáltatónál vé­geztek utóellenőrzéssel egybekö­tött tervszerű ellenőrzést. Kedvező tendencia, hogy az ellenőrzés idején a munkálta­tók a feltárt, azonnali intéz­kedést maguk után vonó sza­kavédelem területén a máso­dik negyedévben elsősorban a faipari tevékenységet végzőket keresik föl. A harmadik ne­gyedévben a biológiai kóroki tényezők okozta fertőzéseket és megbetegedéseket előznék meg célvizsgálattal. A negye­dik negyedévben a bányászat munka-egészségügyi célvizs­gálatát folytatják le. X GYORSSZAVAZAS ■ Ön betartja a munkavédelmi szabályokat? Szavazzon hírportálunkon Jt-j,—■ ma 16 óráig: jé HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. bálytalanságokat megszün­tették, illetve nem folytatták tovább a veszélyes munka­végzést. Emiatt a lefolytatott utóellenőrzések többségénél nem kellett intézkedniük a hatóság munkatársainak. A jogsértések megszünteté­se érdekében 372 esetben volt szükség azonnali intézkedésre, további 335 esetben írásbeli ha­tározat hatására szüntették meg a hiányosságokat. A munkavé­delmi hatóság mindössze 11 al­kalommal, az érdemi határoza­tok másfél százalékánál szabott ki bírságot. Az összes hatósági intézkedésen belül a munka­egészségügyi problémák aránya közel ló százalékot, a munkabiz­tonságra vonatkozó határozatok aránya pedig 26 százalékot tett ki, míg a legmagasabb arányt a munkavédelmi szabálytalansá­gok képviselték 58 százalékkal. Az intézkedések megoszlásának aránya hasonló az országos át­laghoz. Szolgáltatnak is, így jobb lett a megítélésük Munkaerő-kölcsönzőket, faipari cégeket vizsgálnak A foglalkoztatók szinte azon­nal pótolták a munkaügyi, munkavédelmi hiányosságo­kat, miután felkeresték őket a hatóságok. Tóth Balázs Újra ingyenes elkerülőt szeretnének Hatvanban Robogótolvajokat fogtak a rendőrök Eger Hétrendbeli lopással gyanúsítanak két fiatal füzesabonyi férfit elkerülő A hatvani önkormány­zat lobbizik azért, hogy újra ingyenes legyen az M3-as autó­pályának az a négy kilométeres szakasza, amely január elsejé­től fizetőssé vált. Bíznak abban, hogy a kormány a felülvizsgálat során úgy találja, a városnak szüksége van az elkerülőre. Az új fizetős sztrádaszakasz az 55-59. kilométerek, Kerek- haraszt és Hatvan-Kelet lehajtók között található. Az M3-as a 21- es úttól a 32-es útig volt eddig ingyenes, már aki kihasználta ezt a lehetőséget, ők azonban vi­szonylag kevesen voltak, sokan talán nem is tudtak róla. Eddig ez a Hort, illetve Jászberény fe­lől érkezők számára könnyítette meg az eljutást az ipari park felé. Az autópálya mellett egyéb­ként végigfut az új elkerülő út, végig 60 kilométeres sebesség- korlátozással, viszonylag kevés forgalommal, ami a túrái elága­zást köti össze a 21-essel a bevá­sárlóközpontok felé. A hatvani önkormányzattól megtudtuk, tehermentesíteni kell a város útjait, jelenleg az épülő vasúti híd miatt is nehe­zebb a közlekedés a városban. Az önkormányzat szerint leg­alább addig fenn kell tartani az ingyenességet, ameddig el nem készül Hatvan déli elkerülő út­ja, amelynek megépítését szin­tén szorgalmazza a város veze­tése. ■ T. B. Hétrendbeli lopás bűntette elkö­vetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás két füzesabo­nyi férfi ellen. A napokban két egri lakos is tett ugyanis feljelentést az Eg­ri Rendőrkapitányságon, s el­mondták, hogy január 3-a és 4-e között ismeretlen személy laká­suk elől eltulajdonította motor- kerékpárjukat - tájékoztatta a Hírlapot Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: az Eg­ri Rendőrkapitányság nyomozói január 5-én elfogtak két férfit, akik a bűncselekmény elköve­tésével megalapozottan gyanú- síthatóak. Az egyenruhások Sz. Richárdot és B. Dánielt előállítot­Az ellopott két motorkerékpárt tulajdonosaik visszakapták ták a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény el­követését. Az Egri Rendőrkapi­tányság a 22 és a 19 éves füzesa­bonyi lakosok ellen lopás bűntet­te elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Időközben felmerült a gyanú, hogy a két fiatal több hasonló bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Az eddigi információk szerint tavaly december és idén janu­ár eleje között Eger több részé­ből eltulajdonítottak robogókat, utánfutót és akkumulátorokat. Az ellopott tárgyakat a nyomo­zók megtalálták és visszaadták a tulajdonosaiknak. ■ M. Z. % • l f A * *>

Next

/
Thumbnails
Contents