Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-28 / 23. szám

2015. JANUAR 28., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Lakossági fórum az egészségért parádfürdő A Parádfürdői Állami Kórház Egészség- fejlesztési Irodájának mun­katársai (EFI) január 29-én • 14 órától az Erzsébet Park Hotelben Egészségesnek maradni jobb, mint meg­gyógyulni címmel lakossági fórumot tartanak. Ezen elő­adás hangzik el az egészség- megőrzésről, majd dn.Suskó Mihály, és Szakács Ibolya, az EFI szakmai vezetője ad­nak számot az iroda másfél éves tevékenységéről. ■ B. K. Városi rangra pályáznak a hortiak hört A település vezetői a napokban juttatták el a megyei kormányhiva­talhoz a várossá váláshoz szükséges dokumentumo­kat. Úgy vélik, a falu jövője és továbbfejlődése érdeké­ben mindenképpen előnyt hozhatna, ha Hort is város lehetne. A 3677 fős lakos­ságú községben két évvel ezelőtt merült fel a státus­váltás gondolata. ■ B. K. Kamerák ügyelik a közbiztonságot TARNALEUESZ A településen. 14 és fél millió forintot nyer­tek a térfigyelő kamerarend­szer bővítésére. A szerkezete­ket a legkésőbb március vé­géig felszerelik. Befejezéshez közeledik az egészségügyi központ felújítása is. Erre 60 millió forintot fordítottak. Az épületkomplexumot, amely­ben a házirovosi, a fogorvosi rendelő, valamint a védőnői szolgálat is helyet kap, napo­kon belül átadják, így aztán februártól már itt fogadják majd a betegeket. ■ B. K. KAMERÁVAL FIGYELT «fSf TERÜLET! Kamerák is vigyázzák a rendet Gyógyulás szelíd segítőkkel influenza A legyengült szervezet a természet erejére is támaszkodhat Javában tombol az influen­zajárvány. Ha nagy a baj, orvosért kiáltunk, ám sok esetben magunkon is se­gíthetünk, méghozzá szelíd gyógymódokkal. Barta Katalin . Most, hogy ismét kitört az inf­luenzajárvány, érdemes fel­vérteznünk magunkat néhány olyan házi fortéllyal, ami nem­csak a gyógyulásban, de a meg­előzésben is segíthet. Ha reggel mozdulni sem tudunk a láztól, feltétlenül érdemes orvosunk­kal konzultálni. Ám a kezdeti, kellemetlen tüneteket hatéko­nyan kezelhetjük házilag is. Rigó István egri füvesembertől kértünk tanácsokat arról, vajon miként enyhíthetünk magunk és szeretteink bajain. István évek óta gyűjti és ter­meszti azokat a gyógynövénye­ket, amelyeknek főzete csodák­ra képes. Vallja, hogy minden ember szervezete képes az ön­gyógyításra, a gyógynövények pedig amolyan természetes tá­mogatói e folyamatnak. Mielőtt a különböző teák jótékony ha­tásairól beszélne, először is azt hangsúlyozza, hogy az egyik leghatékonyabb egészségmeg­őrző módszer, ha megpróbáljuk követni a természet ritmusát. Nem véletlen, hogy az influen­zajárványok általában télen törnek ki. Olyankor, amikor a természet lelassul, megpihen. A lehetőségekhez képest az em­bereknek sem ártana ilyenkor egy kicsit visszahúzódniuk, el­csendesedniük, befelé figyelni- E ük, azaz önmagukkal több időt f tölteniük...- Tudom, hogy a mai zakla- § tott, rohanó világban nem egy- 1 szerű ezt betartani, ám töre­kedni kell rá, mert a természeti törvények ezt kérik tőlünk, azaz ez a rend. Ha mégis meg­támad bennünket a betegség, érdemes tudni, hogy amennyi­ben a láz nem haladja meg a 38 Celsius-fokot, pánikra nincs ok, mivel ilyenkor aktivizáló­dik a szervezet öngyógyító ere­je, vagyis ez a láz értünk van..., kivéve persze, ha valaki láz­görcsre hajlamos. Ha azonban a hőmérő magasabb értéket mutat, mindenképp orvoshoz kell fordulni - hangsúlyoz­za a szakember, aki konkrét gyógymódokat is javasol külön­böző nyavalyáinkra.- Kezdjük az influenzát kísérő, meglehetősen kelle­metlen tünetek enyhítésével! A hagymahéjból készült főzet kitűnően csillapítja a köhö­gést, hurutoldó, ráadásul na­gyon finom lehet egy kis tiszta házi mézzel megédesítve. Lég­zéskönnyítéshez szőlőmag-, mandula- vagy jojobaolajhoz adjunk 1-2 csepp eukaliptusz-, citrom-, menta-, levendu­la- vagy kakukkfű-illóolajat, s ezzel gyengéden kenjük be a mellkas vagy a hát tájékát. Lényeges, hogy vegyszer- és adalékanyagmentes szereket használjunk! A köhögést csil­lapíthatjuk frissen reszelt tor­ma és méz keverékével, ami arcüreg- és homloküreg-gyul- ladás esetén nagyon jól meg­indítja a lerakodott váladék kiürülését is. A magas lázat feltétlenül csillapítani kell, amíg nem ju­tunk el orvoshoz. Erre a legké­zenfekvőbb - főként gyerme­keknél - a hideg vizes boroga­tás, a gyengéd hűtőfürdő, vala­mint a bodzából, hársvirágból, kakukkfűből főzött 1-1 arányú teakeverék. Az alsó légutak fertőzéses megbetegedései (például a bronchitis) nagyon gyakoriak. Ilyenkor a beteg gyakran pihenni sem tud, ne­hezen lélegzik, fullad, erősen köhög. Ebben az esetben cso­dákat tesz a kamillavirágos in­halálás, vagy a kakukkfüves ülőfürdő. Ehhez két bögrényi kakukkfüvet leforrázunk két liter vízzel, majd tizenöt percig lefedve állni hagyjuk, végül leszűrjük. Ezt adjuk a fürdő­vízhez; Az ilyen „kezelésre” jól reagálnak a kruppös és aszt­más gyerekek is. Légúti betegségekre az alsó és felső légúti beteg­ségekre létezik egy igazi csodaszer: 100 gramm fok­hagymapéphez adjunk■ 70 gramm frissen reszelt tor­mát, 500 gramm házimézet, valamint 100 gramm jó mi­nőségű vajat; ebből naponta fogyasszunk el háromszor egy evőkanállal. Rigó István szerint használ, ha megkíséreljük követni a természet rendjét A feladatunk „a bennünk lévő orvost támogatni” A legyengült szervezet gyor­sabban kap erőre, ha gyógy­növényekkel támogatjuk a fel­épülését. Kitűnő roboráló, erősítő teakeverék a kakukk­fű, borsikafű, szurokfű keve­rékének főzete. Nem árt, ha tudjuk, hogy a gyógyteákat sem szabad mértéktelenül fo­gyasztani. Más adagokat használunk felnőttek és gyer­mekek esetében. Az elkészí­téskor mindig tartsuk be az ajánlásokat. Fűtési szezon­ban fontos a gyakori szellőz­tetés és a folyamatos párolog­tatás. Végül nem árt, ha tud­juk, hogy Hippokratész sze­rint a mi feladatunk „a ben­nünk lakó orvost támogatni”. JEGYZET barta K3NRHR KATALIN Fűben, fában orvosság „ÉLETED AZ ORVOSSÁGOD'’ ­hagyta ránk örökül Hippok­ratész a bölcsességet, amiről igencsak megfeledkeztünk mára. Ha a családban felüti a fejét a betegség, hajla­mosak vagyunk azonnal a gyógyszertárba rohanni, s ott súlyos ezreket fizetni egy-egy, gyógyulást ígérő szerért. Pedig a segítség mindenki számára kéznyúj- tásnyira van, ráadásul nem kerül pénzbe. Tavasztól késő őszig árokparton, réten, er­dőben igénytelen, ám annál csodásabb hatású gyógynö­vények illatoznak, hogy a téli hónapokban többek között teaként illatozva gyógyítsák, frissítsék szervezetünket. örömmel tapasztalom, hogy újabban egyre többen térnek vissza a természetes gyógy­módokhoz. Az interneten teakeverékek, gyógycukor- kák, jótékony hatású sziru­pok receptjei bukkannak lépten-nyomon a szemem elé, és már most bejelöltem a naptáramba azokat a kis csoportokat, akik a szép idő beköszöntével ingyenes gyógynövénygyűjtő túrákra hívogatnak. szentül megfogadtam, idén nem hagyom ki ezeket az alkalmakat, s hogy kertem­ben biztosan helyet szorítok a zsályának, a körömvirág­nak, a kakukkfűnek, a men­tának, a levendulának. az egri füves ember azt is mondja, hogy az egyik leg­hatékonyabb egészségmeg­őrző módszer, ha megpró­báljuk követni a természet ritmusát. Januárban, amikor a szervezet a'napfény és a vitaminok hiányától egyéb­ként is legyengül, amikor a természet lelassul, nekünk is érdemes kicsit több időt fordítani magunkra. MiELŐTTa gyógyszertárba szaladnánk, jusson eszünk­be: a gyógynövények egyik küldetése, egyben a mi feladatunk - ahogy Hippok­ratész tanítja - „a bennünk lakó orvost támogatni”. Szent Vince közbenjárása is segíthet tele lesz a pince? A jó szőlő- és bortermésért könyörögtek a verpeléti mementónál Harmincnál több település értékeit gyűjtenék össze Istenhez fohászkodva kérték Szent Vince közbenjárását a jó termés érdekében Verpelé- ten a hegyközség, a Verpelé­ti Lokálpatrióták Baráti Köre Egyesület és a Rácz Pál Debrői Borrend tagjai. A vincellérek védőszentjének közel két éve állítottak szobrot a község ha­tárában, a halastó felé vezető úton, a dombtetőn. A hagyománytisztelő bo­rosgazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve nap­ját termésjósló ünnepnapnak tartják. Január végén a „szőlő- vessző pálfordulóján” már ké­szülődik a tavasz. Köszöntőjé­ben Czipó Szilárd hegyközségi elnök emlékeztetett a mondás­A szőlővesszőket Galó József plébános áldotta meg a dombtetőn... ra: „ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”. Nos, a szemerké­lő esőt elnézve - ha hihetünk a népi bölcsességnek -, jó esz­tendőre számíthatnak a verpe­létiek... Az eseményen forralt borral és forró teával várták a megjelenteket. A Szent Vin- ce-szobornál a Tarna-menti Népdalkor műsora és Prokai Dalma éneke után Galó József plébános szentelte meg a sző­lővesszőket, majd a Varsányi Pincészetbe várták az érdeklő­dőket termelői borbemutatóra. A délután folyamán istentisz­teletre gyűltek össze a hívek a templomban. A szentmisét ezúttal a jó szőlő- és bortermé­sért ajánlották. ■ P. A. katalógus Az Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a Pétervásárai és a Bélapátfalvai kistérség 33 tele­pülésén élő, helyi termékeket előállítókat és forgalmazókat szeretné egy mindenki számá­ra elérhető internetes és nyom­tatott formában is megjelenő katalógusban • összegyűjteni. Az egyesület munkatársai a 2014-es évben már elkezdték az ezzel kapcsolatos munkát, s az eddig beérkezett információk már megtalálhatók az egyesü­let honlapján: www.hevesi33 . hu - Helyi termékek menüpont alatt. Az idén ezt szeretnék to­vább bővíteni, kiegészíteni az érintettek segítségével. Az egyesület arra kéri az ér­deklődőket, hogy amennyiben a cégük helyi termékek előál­lításával vagy forgalmazásával foglalkozik (például kézműves­termékek, lekvárok, szörpök, stb.), és szeretné, hogy ismert­ségének növelése érdekében bekerüljön az egyesület helyi- termék-adatbázisába, vegye fel a kapcsolatot a szervezet mun­katársaival személyesen Pé- tervásárán, a Keglevich út 26. szám alatt, vagy e-mailen: he- vesi33@petervasara.hu . A web­lapon és a kiadványban való megjelenés természetesen díj­talan. A jelentkezéseket 2015. február 27-ig várják a szerve­zők. ■ B. K. r >

Next

/
Thumbnails
Contents