Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-28 / 23. szám
4 OLVASÓINK ÍRJÁK 2015. JANUÁR 28., SZERDA Embertelen hétórás utazás beteg Miskolc előtt Debrecenbe is elvitték kemoterápiára váró fiamat Nincsenek könnyű helyzetben a betegeket szállító vállalkozások, de a gyógyulásra várók szempontjai is érthetőek Megalázó vizsgálat részesei voltunk a kislányommal egy egri üzletben Megalázó procedúrának lehettünk részesei a kislányommal a közelmúltban egy egri optikai szaküzletben. Telefonon kértem időpontot, bejelentve, hogy 8 éves gyerek vizsgálatáról van szó. így kaptunk időpontot az egyik napra. Meg is érkeztünk a megadott idő előtt fél órával. Az üzlet üres volt, s vagy 10 perc várakozás után bekísértek a rendelőbe, ahol átadtam az orvosi papírokat, míg a kislányom az orvossal szemben ülve türelmesen várta a vizsgálatot. Ekkor a doktornő határozottan kijelentette, ez a gyerek kancsal, vigyem ide meg oda... Több orvos nevét is felsorolta... (megjegyzem, mi korábban mindegyiknél voltunk). ■ Elsősorban azért írtam meg a történetünket, hogy mások is okulhassanak belőle. A kioktatásunkkal véget is ért a „vizsgálat”, így dolgunk végezetlenül jöttünk ki a rendelőből. Számunkra ez egyáltalán nem volt „trendi” vizsgálat. Ha már időpontot kaptunk, jólesett volna, ha legalább egy egyszerű szemfenékvizsgálatot megejt a szakember, ha már ott volt a kislányom előtt a gép. Mi ezen a napon 40 kilométerről utaztunk be Egerbe, a lányomat az iskolából el kellett kérnem az utolsó óráról. Nekünk nem hiányzott ez a tortúra, ami nemhogy nem volt eredményes, de kifejezetten megalázónak bizonyult. Külön- sen, ahogy az orvosnő a gyerekemre nézve flegmán megjegyezte: „ez a gyerek kancsai, ezt én nem vizsgálom meg”. Úgy vélem, az illető hölgy szemészorvos létére sem szakmailag, sem emberileg nem áll a hivatása magaslatán, s alkalmatlannak tartom az orvos és betege közti kommunikációra is. Bizonyára nem gyakorló anya, különben lenne némi fogalma a tapintatról, a gyermekek érzékenységéről. Gondolom, mindez nem történik meg velünk, ha a vizsgálatért busás árat fizetünk. Akkor bizonyára az sem számított volna, ha netán vak az ügyfél. Sz.-né, Tarnalelesz (Név és cím a szerk.-ben) Sajnos egyáltalán nem egyedi eset, amely január közepén történt a beteg kisfiámmal. Tudjuk jól, hogy a beteg- szállító vállalkozások meglehetősen nehéz helyzetben vannak, de olyan megpróbáltatásnak kitenni egy kemoterápiára utazó gyereket, mint tették azt január 14-én a kisfiámmal, Danival, szerintem embertelen. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy a kisfiamnak agydaganata van. Minderről a Heves Megyei Hírlap hasábjain is lehetett olvasni egy cikket az elmúlt év decemberében. Nos, a betegsége okán rendszeresen Miskolcra járunk kemoterápiára, amihez- saját személygépkocsi híján- a betegszállítást vesszük igénybe, (már csak azért is, mert nem várhatjuk el, hogy mindig a jótevőink siessenek a segítségünkre). A betegszállítók január 13- án este értesítettek bennünket arról, hogy másnap reggel öt órakor indulunk Miskolcra, de más településeket is érintünk, sőt, egy ízben át is kell majd szállnunk. Elfogadtuk a dolgot, hiszen ilyen máskor is előfordult már, jóllehet az orvos szerint Daninak egyedi szállításra volna szüksége, azaz nem utazhatna együtt másokkal. Erre azonban nincs lehetőség. Reggel ötre értünk is jöttek, sokfelé mentünk, majd Füzesabony helyett végül HeNemrégiben sétálni indultunk a férjemmel a Mátrában. Kékestetőről indultunk lefelé a kék kereszt jelzésen azzal a szándékkal, hogy levegőz- zünk, eleséget vigyünk a madaraknak, s persze, hogy sétáljunk egy jót. Rövidebbre terveztük az utat, de olyan szépen kijelölték, hogy mégis rajta maradtunk. Igen jól járható, néhol kicsit köves, igazi kirándulóút. Tiszta levegő, vesen szálltunk át egy másik betegszállítóba, amely visszajött Egerbe. Az ígéret szerint azonban onnan nem egyenesen Miskolcra, hanem Debrecenbe indult tovább az autó, s utolsóként, délután fél egykor tettek ki bennünket a miskolci kórházban. Hét órán át utaztattak bennünket, amit Dani csak úgy bírt ki, hogy végig aludt, de így is jéggé fagyott a lába, a szája pedig elkékült. Szerencsére a kezelést a késés ellenére is megkapta, hiszen a doktor úrnak telefonáltam, hogy mi történik velünk, s szép panoráma. A tavalyi ónos eső és jég sok fát összetört, kettéhasított, vadregényessé téve a tájat. A mohák viszont élénken zöldelltek a nagy vulkáni köveken. Már jól eltávolodtunk Kékestetőtől, amikor a csöndet zörgés, ropogás, furcsa horkan- tásféle zaj verte föl. Megijedtem, s nem is kicsit. Két jól megtermett, sötét szőrű vaddisznó bóklászott körülbelül húsz méterre előttünk. megértő volt, elkészítették a gyógyszerét. Szerencsére a másnapi ha- zaúttal nem volt probléma, ugyanis a balatoni önkormányzat segített rajtunk. Megértjük a szállítók problémáját, tudom, hogy ők is értik a miénket, de - sajnos - nem ez volt az első eset, hogy így jártunk. Az előző alkalommal vérvételre mentünk, akkor négy órát utaztunk. A hazaúton, amikor Egerben egy órát kellett volna várakoznunk (s még akkor sem egyenesen haza hoztak volna bennünket), buszra szállGyorsan fölkaptam egy előttem heverő faágat, és alig mertem fölnézni a sapkám alól, noha a a férjem szerint az állatok is féltek tőlünk. A két vad - talán egy pár lehetett - fölkapta a fejét, majd az utunkat keresztezve elrobogott. Ahogy távolodtak, úgy kezdtem oldódni. És tényleg nem törődtek velünk. Sötétedett már, ahogy kiértünk az erdőből, így nagyon megörültünk, bár ezt nemigen engedi a Danit kezelő doktornő. A beteg fiamnak egy évig kell Miskolcra járnia hétről hétre: az egyik héten vérvételre, a másikon kemoterápiás kezelésre. Reméljük, hogy nem kerülünk többször hasonló helyzetbe. MR-vizsgálatra január 29- én kell utaznunk, az eredményeket Debrecenben értékelik ki, s kiderül, volt-e változás a kisfiam állapotában szeptember óta, kell-e, lehet-e műteni. Köszönjük mindenkinek az eddigi segítséget, biztatást. Kovács Istvánná, Mikófalva tem Mátrafüred fényeinek. Néhány nappal később a televízióban látni lehetett, amint két vaddisznó Budapest belvárosában rohangál kétségbeesetten, s a rendőrök próbálják befogni őket. Állítólag nem tudták elkapni a két állatot, így azok visszamehettek az erdőbe, az otthonukba, ahol csend van, s ahol nincsenek városi fények. Baginé Sebestyén Katalin, Gyöngyös Egy több éve tartó, emberségesnek aligha nevezhető tortúrát éltem át Betegségemre tekintettel évekkel ezelőtt megállapították mozgáskorlátozottságom mértékét, s mivel véglegesítették, megkaptam az ezzel járó kedvezményeket. Mivel a korábbi elbírálás már érvényét veszítette, újra kérni kellett a betegség megállapítását a rehabilitációs bizottságtól. 2012 novemberében beadtam a kérelmet a leletekkel együtt, majd 2013 januárjában meg is kaptam az új határozatot..., 18 százalékos besorolással. Megfellebbeztem, ám három hónap múlva szintén 18 százalékot állapítottak meg. Kezelőorvosom javaslatára felkeresem dr. Sipos Pétert a magánrendelőjében. Kértem, nézzen meg, hiszen járni is alig tudok. Leleteket kért, de nem tudtam adni, mert 2013 karácsonyán levelet írtam a miniszterelnök titkárságára, hogy a körükben lévő szakorvosok véleményezzék az állapotomat. ■ Nagyon szomorú, hogy ezt kellett megélnem, holott 38 évet dolgoztam végig az egészségügyben Mivel mozgásképtelenségem miatt nem tudtam fénymásoltatni, csak ez az egy példányom volt, amit nem küldtek vissza, bár beletettem 500 forint posta- költséget is. Meglepetésemre a számítógépben sem volt nyoma a fellebbezésemnek, így újra be kellett szerezni a papírokat. Addig is három hónapra 35 százalékos rokkantságot állapítottak meg. Az adóhatóságnál ötezer forint megfizetése után vették fel a fellebbezési kérelmemet, amit - hatáskör hiányában - elküldték a kormányhivatalhoz. 2014. október 20-án a hivatal a másodfokú bizottsághoz utalt Miskolcra. Ott megvizsgáltak, ám eredményt nem közöltek. Most 2015 januárját írjuk, s hivatalosan még nem közölték az eredményt. Telefonon megtudtam, a bizottság 43 százalékosra minősítette a mozgáskorlátozottságomat, így újra megkaphatom a súlyadót és a parkolást érintő kedvezményt. Kérdezem: ki téríti meg az elmúlt évek során keletkezett káromat, s a ki a felelős azért, hogy betegtársaimmal együtt ilyen tortúrának lettem kitéve? Csörgő Lászlóné, Eger Egy szép, de kalandos mátrai kirándulás feledhetetlen élmény Egy vaddisznópár tette igencsak izgalmassá téli sétánkat A mamahotelből lehetséges kiszabadulni vélemény Nem siránkozni kell, mint inkább gondosan, időben megtervezni a jövőt Az egri kórházban is hozzáértők gyógyítanak Lapjuk januári számában olvastam a Mamahotel foglyai című cikket, amelynek megállapításaival mélységesen egyetértek. Ehhez kapcsolódik az is, hogy egy friss felmérés adatai szerint szerint a pályakezdők még sosem látták annyira negatívan a helyzetüket, mint tavaly év végén. A megkérdezettek borúsan látják a helyzetüket az önmegvalósítás, az anyagi biztonság, az önállóság és a lakáshoz jutás lehetőségét tekintve, de általában elégedetlenek az életükkel, és a jövőjüket sem látják túlságosan rózsásnak. Ráadásul sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem is bíznak abban, hogy helyzetük jobbra fordul. A megkérdezett 19-29 éves fiatalok több mint 60 százaléka még nem teremtette meg az önálló élethez szükséges körülményeket, és a szüleinél lakik. Megerősödött a munkanélküliségtől való félelem is, ami természetesen nem alaptalan. Véleményem szerint ahhoz, hogy a fiatalok életkilátásai javuljanak, szükséges lenne, hogy az iskolában arról is ismereteket szerezhessenek, hogy miként tudják pénzügyileg megalapozni a helyzetüket. Tudniuk kellene, hogy a változó gazdasági helyzet mindig új kihívások elé állítja az embert, amikhez alkalmazkodnia kell. Ahhoz, hogy kijöjjön egy pályakezdő a fizetéséből, kifizesse a számláit, elkezdjen megtakarítani egy albérletre vagy egy kis garzonlakásra, esetleg egy használt autóra valót, először is pénzügyileg meg kell terveznie több évre előre az életét. Fel kell(ene) mérni a lehetőségeit, a családja anyagi hátterét, ha a céljai eléréséhez hitelre van szüksége, akkor azt is számításba kell venni. Végig kellene gondolnia, milyen kilátásai lehetnek a jövőben a munkaerőpiacon, van-e előrelépési vagy munkahelyváltási lehetősége. Mindez csak akkor lehetséges, ha a szüleivel, a tanáraival képes ezekről a témákról őszintén beszélgetni, s ha minél fiatalabb korban elsajátítja az alapvető pénzügyi ismereteket. Például már gyerekként megtanulja, mire kell költeni a családi költségvetésből, hogyan lehet gyarapítani a zsebpénzt egy kis házimunkával vagy diákmunkával, a keresetet hogyan tudja elhelyezni például egy megtakarítási számlára, ahol kamatozik. Sok fiatal felnőtt, aki otthon él, nincs tisztában ezekkel a dolgokkal, így nem tud, és nem is mer a saját lábára állni, pénzügyileg is önállósodni. A szárnyak nem maguktól nőnek. Segíteni kell gyermekeinknek az önállósodásban. Balogh Imréné, Eger Egy ideje sok panaszt hallani az egri kórház kapcsán. Se szeri, se száma a jótanácsoknak, hogy hova forduljunk, ha egészség- ügyi gondunk van. „Baj esetén ide ne menj, csak Budapestre, Debrecenbe...” - jönnek a tippek. Én most azért ragadtam tollat, hogy az ellenkezőjéről szóljak, a kórház védelmében. Nemrégiben szemműtéten estem át a dr. Kakuk Judit főorvosnő irányítása alatt álló szemészeti osztályon. Diszkrét figyelmet, pontosságot, rendet tapasztaltam. A főorvosnő előre tájékoztatott a műtét lezajlásáról, várható eredményéről. A végrehajtás, azaz az operáció szó szerint így történt, tehát semmi váratlan dolog nem ért. Műtét közben nagyon jólesett a bátorítás, és igaznak bizonyult a teljes fájdalommentesség is. Végül én kaptam dicséretet a műtét alatti fegyelmezett magatartásomért, noha az érdem kizárólag a főorvosnőt illeti. Köszönet a gondosságért és a szakértelemért az osztályon dolgozó ápolóknak, nővéreknek, akiken látszott, hogy odafigyelnek a betegekre. Közben arra gondoltam, ha egyre több kórházi osztályt dicsérnének meg a betegek, mi, egriek legalább úgy örülnénk, mint a megszépült Dobó térnek és városnak. U. Jánosáé, Eger,
