Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-28 / 23. szám

4 OLVASÓINK ÍRJÁK 2015. JANUÁR 28., SZERDA Embertelen hétórás utazás beteg Miskolc előtt Debrecenbe is elvitték kemoterápiára váró fiamat Nincsenek könnyű helyzetben a betegeket szállító vállalkozások, de a gyógyulásra várók szempontjai is érthetőek Megalázó vizsgálat részesei voltunk a kislányommal egy egri üzletben Megalázó procedúrának lehet­tünk részesei a kislányommal a közelmúltban egy egri opti­kai szaküzletben. Telefonon kértem időpontot, bejelentve, hogy 8 éves gyerek vizsgála­táról van szó. így kaptunk idő­pontot az egyik napra. Meg is érkeztünk a meg­adott idő előtt fél órával. Az üz­let üres volt, s vagy 10 perc vá­rakozás után bekísértek a ren­delőbe, ahol átadtam az orvosi papírokat, míg a kislányom az orvossal szemben ülve türel­mesen várta a vizsgálatot. Ekkor a doktornő határozot­tan kijelentette, ez a gyerek kancsal, vigyem ide meg oda... Több orvos nevét is felsorolta... (megjegyzem, mi korábban mindegyiknél voltunk). ■ Elsősorban azért írtam meg a történetünket, hogy mások is okulhassanak belőle. A kioktatásunkkal véget is ért a „vizsgálat”, így dolgunk végezetlenül jöttünk ki a ren­delőből. Számunkra ez egyál­talán nem volt „trendi” vizsgá­lat. Ha már időpontot kaptunk, jólesett volna, ha legalább egy egyszerű szemfenékvizsgálatot megejt a szakember, ha már ott volt a kislányom előtt a gép. Mi ezen a napon 40 kilo­méterről utaztunk be Egerbe, a lányomat az iskolából el kellett kérnem az utolsó óráról. Ne­künk nem hiányzott ez a tor­túra, ami nemhogy nem volt eredményes, de kifejezetten megalázónak bizonyult. Külön- sen, ahogy az orvosnő a gye­rekemre nézve flegmán meg­jegyezte: „ez a gyerek kancsai, ezt én nem vizsgálom meg”. Úgy vélem, az illető hölgy szemészorvos létére sem szak­mailag, sem emberileg nem áll a hivatása magaslatán, s alkal­matlannak tartom az orvos és betege közti kommunikációra is. Bizonyára nem gyakorló anya, különben lenne némi fo­galma a tapintatról, a gyerme­kek érzékenységéről. Gondolom, mindez nem tör­ténik meg velünk, ha a vizsgá­latért busás árat fizetünk. Ak­kor bizonyára az sem számított volna, ha netán vak az ügyfél. Sz.-né, Tarnalelesz (Név és cím a szerk.-ben) Sajnos egyáltalán nem egye­di eset, amely január közepén történt a beteg kisfiámmal. Tudjuk jól, hogy a beteg- szállító vállalkozások meg­lehetősen nehéz helyzetben vannak, de olyan megpróbál­tatásnak kitenni egy kemote­rápiára utazó gyereket, mint tették azt január 14-én a kis­fiámmal, Danival, szerintem embertelen. Elöljáróban annyit mon­danék el, hogy a kisfiamnak agydaganata van. Minderről a Heves Megyei Hírlap ha­sábjain is lehetett olvasni egy cikket az elmúlt év decembe­rében. Nos, a betegsége okán rendszeresen Miskolcra já­runk kemoterápiára, amihez- saját személygépkocsi híján- a betegszállítást vesszük igénybe, (már csak azért is, mert nem várhatjuk el, hogy mindig a jótevőink siessenek a segítségünkre). A betegszállítók január 13- án este értesítettek bennün­ket arról, hogy másnap reggel öt órakor indulunk Miskolc­ra, de más településeket is érintünk, sőt, egy ízben át is kell majd szállnunk. Elfo­gadtuk a dolgot, hiszen ilyen máskor is előfordult már, jól­lehet az orvos szerint Dani­nak egyedi szállításra volna szüksége, azaz nem utaz­hatna együtt másokkal. Erre azonban nincs lehetőség. Reggel ötre értünk is jöt­tek, sokfelé mentünk, majd Füzesabony helyett végül He­Nemrégiben sétálni indul­tunk a férjemmel a Mátrában. Kékestetőről indultunk lefelé a kék kereszt jelzésen azzal a szándékkal, hogy levegőz- zünk, eleséget vigyünk a ma­daraknak, s persze, hogy sétál­junk egy jót. Rövidebbre terveztük az utat, de olyan szépen kijelölték, hogy mégis rajta maradtunk. Igen jól járható, néhol kicsit köves, iga­zi kirándulóút. Tiszta levegő, vesen szálltunk át egy másik betegszállítóba, amely vissza­jött Egerbe. Az ígéret szerint azonban onnan nem egyene­sen Miskolcra, hanem Debre­cenbe indult tovább az autó, s utolsóként, délután fél egykor tettek ki bennünket a miskol­ci kórházban. Hét órán át utaztattak ben­nünket, amit Dani csak úgy bírt ki, hogy végig aludt, de így is jéggé fagyott a lába, a szája pedig elkékült. Szeren­csére a kezelést a késés elle­nére is megkapta, hiszen a doktor úrnak telefonáltam, hogy mi történik velünk, s szép panoráma. A tavalyi ónos eső és jég sok fát összetört, ket­téhasított, vadregényessé téve a tájat. A mohák viszont élén­ken zöldelltek a nagy vulkáni köveken. Már jól eltávolodtunk Kékestetőtől, amikor a csöndet zörgés, ropogás, furcsa horkan- tásféle zaj verte föl. Megijedtem, s nem is kicsit. Két jól megtermett, sötét szőrű vaddisznó bóklászott körül­belül húsz méterre előttünk. megértő volt, elkészítették a gyógyszerét. Szerencsére a másnapi ha- zaúttal nem volt probléma, ugyanis a balatoni önkor­mányzat segített rajtunk. Megértjük a szállítók prob­lémáját, tudom, hogy ők is ér­tik a miénket, de - sajnos - nem ez volt az első eset, hogy így jártunk. Az előző alka­lommal vérvételre mentünk, akkor négy órát utaztunk. A hazaúton, amikor Egerben egy órát kellett volna vára­koznunk (s még akkor sem egyenesen haza hoztak vol­na bennünket), buszra száll­Gyorsan fölkaptam egy előt­tem heverő faágat, és alig mer­tem fölnézni a sapkám alól, no­ha a a férjem szerint az állatok is féltek tőlünk. A két vad - talán egy pár le­hetett - fölkapta a fejét, majd az utunkat keresztezve elro­bogott. Ahogy távolodtak, úgy kezdtem oldódni. És tényleg nem törődtek velünk. Sötéte­dett már, ahogy kiértünk az erdőből, így nagyon megörül­tünk, bár ezt nemigen enge­di a Danit kezelő doktornő. A beteg fiamnak egy évig kell Miskolcra járnia hétről hétre: az egyik héten vérvételre, a másikon kemoterápiás keze­lésre. Reméljük, hogy nem kerülünk többször hasonló helyzetbe. MR-vizsgálatra január 29- én kell utaznunk, az eredmé­nyeket Debrecenben értékelik ki, s kiderül, volt-e változás a kisfiam állapotában szeptem­ber óta, kell-e, lehet-e műteni. Köszönjük mindenkinek az eddigi segítséget, biztatást. Kovács Istvánná, Mikófalva tem Mátrafüred fényeinek. Né­hány nappal később a televízi­óban látni lehetett, amint két vaddisznó Budapest belvárosá­ban rohangál kétségbeesetten, s a rendőrök próbálják befogni őket. Állítólag nem tudták el­kapni a két állatot, így azok visszamehettek az erdőbe, az otthonukba, ahol csend van, s ahol nincsenek városi fények. Baginé Sebestyén Katalin, Gyöngyös Egy több éve tartó, emberségesnek aligha nevezhető tortúrát éltem át Betegségemre tekintettel évek­kel ezelőtt megállapították mozgáskorlátozottságom mér­tékét, s mivel véglegesítették, megkaptam az ezzel járó ked­vezményeket. Mivel a korábbi elbírálás már érvényét veszítet­te, újra kérni kellett a betegség megállapítását a rehabilitációs bizottságtól. 2012 novembe­rében beadtam a kérelmet a leletekkel együtt, majd 2013 januárjában meg is kaptam az új határozatot..., 18 százalékos besorolással. Megfellebbeztem, ám három hónap múlva szin­tén 18 százalékot állapítottak meg. Kezelőorvosom javaslatára felkeresem dr. Sipos Pétert a magánrendelőjében. Kértem, nézzen meg, hiszen járni is alig tudok. Leleteket kért, de nem tudtam adni, mert 2013 karácsonyán levelet írtam a mi­niszterelnök titkárságára, hogy a körükben lévő szakorvosok véleményezzék az állapotomat. ■ Nagyon szomorú, hogy ezt kellett megélnem, holott 38 évet dolgoztam végig az egészségügyben Mivel mozgásképtelenségem miatt nem tudtam fénymásol­tatni, csak ez az egy példányom volt, amit nem küldtek vissza, bár beletettem 500 forint posta- költséget is. Meglepetésemre a számítógépben sem volt nyoma a fellebbezésemnek, így újra be kellett szerezni a papírokat. Ad­dig is három hónapra 35 száza­lékos rokkantságot állapítottak meg. Az adóhatóságnál ötezer forint megfizetése után vették fel a fellebbezési kérelmemet, amit - hatáskör hiányában - el­küldték a kormányhivatalhoz. 2014. október 20-án a hivatal a másodfokú bizottsághoz utalt Miskolcra. Ott megvizsgáltak, ám eredményt nem közöltek. Most 2015 januárját írjuk, s hivatalosan még nem közöl­ték az eredményt. Telefonon megtudtam, a bizottság 43 százalékosra minősítette a moz­gáskorlátozottságomat, így újra megkaphatom a súlyadót és a parkolást érintő kedvezményt. Kérdezem: ki téríti meg az el­múlt évek során keletkezett káromat, s a ki a felelős azért, hogy betegtársaimmal együtt ilyen tortúrának lettem kitéve? Csörgő Lászlóné, Eger Egy szép, de kalandos mátrai kirándulás feledhetetlen élmény Egy vaddisznópár tette igencsak izgalmassá téli sétánkat A mamahotelből lehetséges kiszabadulni vélemény Nem siránkozni kell, mint inkább gondosan, időben megtervezni a jövőt Az egri kórházban is hozzáértők gyógyítanak Lapjuk januári számában olvas­tam a Mamahotel foglyai című cikket, amelynek megállapítá­saival mélységesen egyetértek. Ehhez kapcsolódik az is, hogy egy friss felmérés adatai sze­rint szerint a pályakezdők még sosem látták annyira negatívan a helyzetüket, mint tavaly év végén. A megkérdezettek bo­rúsan látják a helyzetüket az önmegvalósítás, az anyagi biz­tonság, az önállóság és a lakás­hoz jutás lehetőségét tekintve, de általában elégedetlenek az életükkel, és a jövőjüket sem látják túlságosan rózsásnak. Ráadásul sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem is bíznak abban, hogy helyzetük jobbra fordul. A megkérdezett 19-29 éves fiatalok több mint 60 százalé­ka még nem teremtette meg az önálló élethez szükséges körül­ményeket, és a szüleinél lakik. Megerősödött a munkanélküli­ségtől való félelem is, ami ter­mészetesen nem alaptalan. Véleményem szerint ahhoz, hogy a fiatalok életkilátásai javuljanak, szükséges lenne, hogy az iskolában arról is isme­reteket szerezhessenek, hogy miként tudják pénzügyileg megalapozni a helyzetüket. Tudniuk kellene, hogy a vál­tozó gazdasági helyzet mindig új kihívások elé állítja az em­bert, amikhez alkalmazkodnia kell. Ahhoz, hogy kijöjjön egy pályakezdő a fizetéséből, ki­fizesse a számláit, elkezdjen megtakarítani egy albérletre vagy egy kis garzonlakásra, esetleg egy használt autóra va­lót, először is pénzügyileg meg kell terveznie több évre előre az életét. Fel kell(ene) mérni a lehetőségeit, a családja anyagi hátterét, ha a céljai eléréséhez hitelre van szüksége, akkor azt is számításba kell venni. Végig kellene gondolnia, milyen kilá­tásai lehetnek a jövőben a mun­kaerőpiacon, van-e előrelépési vagy munkahelyváltási lehe­tősége. Mindez csak akkor le­hetséges, ha a szüleivel, a taná­raival képes ezekről a témákról őszintén beszélgetni, s ha minél fiatalabb korban elsajátítja az alapvető pénzügyi ismereteket. Például már gyerekként meg­tanulja, mire kell költeni a csa­ládi költségvetésből, hogyan lehet gyarapítani a zsebpénzt egy kis házimunkával vagy diákmunkával, a keresetet ho­gyan tudja elhelyezni például egy megtakarítási számlára, ahol kamatozik. Sok fiatal fel­nőtt, aki otthon él, nincs tisz­tában ezekkel a dolgokkal, így nem tud, és nem is mer a saját lábára állni, pénzügyileg is önállósodni. A szárnyak nem maguktól nőnek. Segíteni kell gyerme­keinknek az önállósodásban. Balogh Imréné, Eger Egy ideje sok panaszt hallani az egri kórház kapcsán. Se szeri, se száma a jótanácsoknak, hogy hova forduljunk, ha egészség- ügyi gondunk van. „Baj esetén ide ne menj, csak Budapestre, Debrecenbe...” - jönnek a tip­pek. Én most azért ragadtam tollat, hogy az ellenkezőjéről szóljak, a kórház védelmében. Nemrégiben szemműtéten estem át a dr. Kakuk Judit fő­orvosnő irányítása alatt álló szemészeti osztályon. Diszkrét figyelmet, pontosságot, rendet tapasztaltam. A főorvosnő elő­re tájékoztatott a műtét lezajlá­sáról, várható eredményéről. A végrehajtás, azaz az operá­ció szó szerint így történt, tehát semmi váratlan dolog nem ért. Műtét közben nagyon jólesett a bátorítás, és igaznak bizonyult a teljes fájdalommentesség is. Végül én kaptam dicséretet a műtét alatti fegyelmezett ma­gatartásomért, noha az érdem kizárólag a főorvosnőt illeti. Köszönet a gondosságért és a szakértelemért az osztályon dolgozó ápolóknak, nővérek­nek, akiken látszott, hogy oda­figyelnek a betegekre. Közben arra gondoltam, ha egyre több kórházi osztályt dicsérnének meg a betegek, mi, egriek leg­alább úgy örülnénk, mint a megszépült Dobó térnek és vá­rosnak. U. Jánosáé, Eger,

Next

/
Thumbnails
Contents