Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-22 / 247. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2014. OKTÓBER 22., SZERDA HÍREK Felújítás, turizmus, fennmaradás célok A bélapátfalvai térségben számítanak rá, hogy pályázati pénzekből fejleszthetnek Új településvezetők. Fónagy Gergely Mikófalva (balról), Kovács András Egercsehi új polgármestere. A legfontosabb probléma a legtöbb településen az utak állapota. Mindenhol munka- lehetőséget remélnek a turizmus fejlesztéséből. Tóth Balázs A Bélapátfalvai kistérség települései szempontjából kiemelt szerepet kap a következő öt évben a turizmus fejlesztése, a munkahelyek teremtése, aminek egyik kulcsa a bélapátfalvi ipari park lenne. Ennek életének felpezsdítését Ferencz Péter elsősorban a helyi vállalkozókkal együttműködve képzeli el. Bélapátfalva arculatát igazán kisvárosiassá szeretnék formálni, ehhez tartozna a helység központjának rekonstrukciója, terek építése, a piac rendezése - tudtuk meg Ferencz Péter polgármestertől. A régi polgármesteri hivatalt közigazgatási centrummá szeretnék tenni, itt kapna helyet a polgármesteri, a járási hivatal, az okmányiroda is. Ha sikerülne akkora volumenű pályázatot nyerni, a tűzoltóság és a rendőrség is beköltözhetne g a központba. Legkorábban az | állami beruházásban épülő tan- | uszoda készülhet el, a terveket .! kifüggesztették, az építkezés 1 márciusban kezdődhet. Balatonban a legszükségesebb az önkormányzati utak, vízelvezető rendszerek felújítása volna. A közmunkaprogramban szeretnének egy kisebb gazdaságot létrehozni. Udzeliné Murányi Enikő polgármester kifejtette: egy ingyenes használatra kapott ingatlanban tájházat hoznának létre, a Köves-féle ház könyvtárnak és műhelynek adna helyet. Felújítanák a pihenőpark leromlott elemeit, s a buszmegállókat. Pályáztak az orvosi rendelő, a művelődési ház, a hivatali épület fűtéskorszerűsítésére. Bekölcén szeretnék elérni, hogy végre újjávarázsolják a falu útjait, s helyben munkát biztosíthassanak a rehabilitációs foglalkoztatottaknak. Felújították a tájházat, s szeretnének hasznosítani szálláshelyként két önkormányzati ingatlant. Gálné Mátrai Ágnes polgármester kifejtette: a konyhának, óvodának, hivatalnak otthont adó épületre is ráférne a felújítás, remélik, lesz rá pályázati forrás. Az ifjúság sportolási igényeit konditeremmel elégítenék ki.- Bízunk abban, hogy pályázatok segítségével tovább tudunk fejlődni. Szeretnénk eredményt felmutatni az útfelújítások terén, vannak ugyanis útszakaszok, amelyek az elmúlt években kimaradtak, zeretnénk forrást találni a szálláshely udvarának rendezésére, a polgár- mesteri hivatal felújítására, az ifjúsági klub épületének szigeteegercsehi új polgármestere, Kovács András a fő céljának azt tartja, hogy a falu megtartó ereje nőjön, a munkanélküliek, akár átképzés után is, el tudjanak helyezkedni. A közmunkát hatékonyabbá tennék, s mező- gazdasági tevékenységet is végeznének, segítve az óvodai, s az iskolai étkeztetést. Hangsúlyt fektetnének az épületek lésére, korszerűsítésére - mondta Liktor Róbert, Bükkszent- márton polgármestere. Az előző ciklus egyik nagy fejlesztési terve volt Mónosbél- ben a Kossuth utca felújítása. Ez végül nem sikerült, helyette a játszótér épült meg. - Reméljük, a következő öt évben módunk lesz, hogy a falu közlekedése szempontjából fontos utat rendbe tegyük - említette Varga Sándorné polgármester. állagmegóvására, s vizesblokkot építenének az ófalui kultúr- házban, s ösztönöznék a régi bányaépületek hasznosítását is. Figyelik a pályázatokat, s főleg energetikai korszerűsítéseket szeretnének majd végrehajtani. Javítanák a közbiztonságot, s szeretnék újranyitni a fogorvosi rendelőt, felújíttatni az utakat.- A fiatalok megtartása és kiszolgálása szempontjából kiemelt feladat volna az ifjúsági klub korszerűsítésének befejezése. Programok megtartása, az almáskert körbekerítése, a sportolási lehetőségek bővítése, az orvosi rendelő fölújítása is a tervek közt szerepel.- Meg akarjuk tartani általános iskolai alsó tagozatunkat és óvodánkat - mondta Csőgér Bálint, Nagyvisnyó polgármesmikófalván fónagy Gergely váltja Kelemen Károlyt a polgármesteri székben. Mint elmondta, a célja az, hogy megálljon a falu lakosságszámának csökkenése, szeretné a fiatalok számára vonzóvá tenni a települést, a kreatív helyi ifjúságot minél jobban bevonni Mikófalva életébe. Több közösségi és turisztikai programot szeretne, tere. - A fejlesztések közt első helyen szerepel a főutca melletti járda megépítése másfél kilométeren. Fel szeretnénk újítani az orvosi rendelőt, a régi iskola épületét községházává alakítanánk. A mostani nehezen megközelíthető helyen fekszik. A tervek közt szerepel közpark, műfüves pálya létrehozása, az óvoda játszóterének felújítása, szociális szövetkezet megalakítása, Szilvásváraddal közösen a hajtánypálya megvalósítása. Utóbbi községben a közeljövő fő feladata az új községháza építésének befejezése, jövőre parkolók, járdák kialakítása, felújítása. Szeretnék megoldani a csapadékvíz-elvezetés gondjait, a patakmeder szabályozását. Folytatják az útfelújításokat is.- Napirenden van a vasúti szárnyvonalon hajtánypálya létrehozása, s libegő építése a Millenniumi Kilátó irányába, továbbá négy évszakos sípálya kialakítása is - mondta el Sza- niszló László polgármester. További terv az Orbán Ház fejlesztése, a konditerem bővítése, a régi hivatal közösségi házzá alakítása, az iskola napelemekkel való felszerelése, játszóterek felújítása és építése, térfigyelő kamerarendszer bővítése, piac létrehozása. Szúcson szeretnék elérni, hogy az épületek állagát, az önkormányzat stabil anyagi helyzetét meg tudják őrizni. Komoly fejlesztésnek számítanának az útfelújítások, a temetőhöz vezető útszakaszt, más belterületi utakat és a bányatelepi utat is szeretnék újraaszfaltozni. Egyed Zsigmond polgármester elmondta, hogy megoldandó a csapadékvíz-elvezetés rendbe tétele, a kertek alatt húzódó állandó vízfolyás medrének kikövezése. s a hangsúlyt az önerős beruházásokról a pályázati fejlesztésekre helyezné. Mikófalvával és Bekölcével közös munkahely- teremtésben gondolkodik, s mezőgazdasági közmunkában. A fejlesztések közt a járdaépítést, az árkok rendbetételét, egy konditerem létrehozását, s a teniszpálya hasznosítását helyezi előtérbe. Javítanák az infrastruktúrát, a munka esélyeit Több programmal töltenék meg a települést Pár csepp új burkolat a rossz utak tengerén egercsehi Közel fél kilométer, rossz állapotú belterületi utat újított föl a községben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kovács András polgármester bízik abban, hogy tavasszal folytatódnak a felújítások. Bekölcére 100 méternyi aszfaltozás jutott. Gálné Mátrai Ágnes polgármester elmondta, szeretnék, ha a Béke utcára jutna forrás, mert az alap nélküli úton a teherautók miatt a házak állaga romlik. Közösségi térrel kötik össze a két falurészt szűcs Szerelemparkot épít ki a tó környékén a Szúcs Községért Egyesület. Ezért a Norvég Civil Alap 3 millió forintos támogatásával híddal kötik össze a partot a szigettel, három pavilont is felállítottak. így szimbolikusan is szeretnék egymáshoz közelebb hozni a falubelieket és a Bányatelepen élőket. ■ Híd vezet a kis szigetre Oldalszerkesztő: Tóth Balázs Telefon: 06-30/387-3204. Hirdetési ügyekben: 06-36/513-600. Bélapátfalvai kistérségi oldalunk legközelebb november 19-én jelenik meg. Kétezernél többen a kisvonaton szilvásvárad A Kisvasúti Nap az idén is sikeres volt Október 11-én rendezték meg a szilvásváradi Kisvasúti Napot, s aznap több mint kétezren utaztak az erdei vasúton. A Szalajka-völgyben rengetegen látogatták meg a Szabadtéri Erdészeti Múzeumot, s az ott ideiglenesen felállított vasúti terepasztalt. A Kisvasúti Nap előtt az Országos Erdészeti Egyesület kisvasúti szakosztálya is találkozót tartott Szilvásváradon. Dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, folyamatosan újul meg gördülőállo- ■§ mányuk, a pálya és a kiszolgá- 1 lóépületek. A hibrid mozdony a J pálya 60 százalékát elektromos hajtással teszi meg. ■ T. B. Bélapáti termékek a fővárosban vásár Fogyatékosok kézműves portékáit kínálták St. Martin zenész, előadóművész, a bélapátfalvai kitagolás jószolgálati nagykövete ajánlása révén az Europeum üzletház kézműves vásárán is bemutatkoztak termékeikkel a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete lakói. A fővárosi rendezvényen kreatív szabadidős foglalkozásokat is tartottak, amelyeken az otthon lakói közül ketten is részt vettek. A bélapátfalvai otthon textil- feldolgozó műhelyében készülő rongyszőnyegeket, rongybabákat és ékszereket, a kerámia-, illetve asztalosműhely alkotásait rendszeresen kiállításokra, vásárokra viszik. ■ T. B. A bélapátfalvai termékeket tíz napig lehetett megvásárolni * I A vonatok több száz utassal párosával indultak útnak