Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
2 Ittasan elkötötte a kocsit, azzal autót tört össze egerbakta Leittasodott február 3-án a faluban tartózkodó 17 éves dégi ifjú, s nem volt kedve elgyalogolni a Kővölgyi útra. Minderről a Hírlap érdeklődésére dr. Konkoly Thege László fő- ügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtó- szóvivője beszélt. Elmondta: a fiatalkorú mámoros állapotában úgy döntött, szerez magának egy járművet, bár jogosítványa nem volt. A vádirat szerint egy bekerítetten ingatlanra ment be, s az ott álló személy- gépkocsit a benne felejtett slusszkulccsal elvitte. Nem volt rutinos sofőr, hatott a sok ital is, nem csoda, hogy nekiütközött egy parkoló Skodának. Nem zavartatta magát, tovább gurult, ám a Dobó úton beleszaladt egy árokba. Akkor végre kiszállt az autóból, s mégis a két lábán haladt tovább úti céljáig. Az Egri járási Ügyészség a fiút jármű önkényes elvétele bűntettével, ezzel halmazaiban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. Indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetést szabjon ki rá, s tiltsa el határozott időre a jármű- vezetéstől.- A közérdekű munkát a Büntető Törvénykönyv a büntetések sorában a szabadságvesztés és az elzárás után nevezi meg - magyarázta dr. Konkoly Thege László. - Ez a szankció a vádlott rács mögé küldése helyett akkor alkalmazható, ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa nem súlyosabb 3 év szabadságvesztésnél. Akkor is rendelkezhet róla a bíróság, ha a bűntényt elzárással rendeli büntetni. A közérdekű munka legkisebb mértéke 48 óra, a legnagyobb 312 óra. Azt az elítéltnek hetente egy napon a heti pihenő- vagy szabadidejében díjazás nélkül kell elvégeznie. Ha ennek önhibájából nem tesz eleget, akkor a közérdekű munkát fogházbüntetésre kell majd átváltoztatni. ■ SZ. Z. 2014. OKTÓBER 11., SZOMBAT I I8M3 KEKLAMPASOK NYOMÁBAN Becsapta az autók vevőit szabadságvesztés Rács mögé küldenék a csalással vádolt férfit Vevői szemle a használt kocsik telepén. A járművet keresők közül sokan pórul jártak, mivel az ítélet szerint a kereskedő átverte őket. Képünk illusztráció BMW, személyautó, terepjáró, kamion... Az a közös bennük, hogy ilyen járműveket adott és vett V. Á., ám - a még nem-jogerős bírósági ítélet szerint - nem a megszokott üzletmenet szerint, hanem embereket becsapva, csalással. SiketSátidot'' A héten ítélet született az Egri Járásbíróságon abban a büntetőperben, amelynek vádlottja az autók vételével és eladásával foglalkozó V: Á. volt. A nyilvános tárgyaláson a tucatnyi sértett közül három is megjelent, hogy első kézből értesüljön arról, milyen büntetést érdemelt ki az őt becsapó ember, illetve a csalás miatt bekövetkezett káráról miként döntött az elsőfokú bíróság. A verdikt kihirdetését megelőző szünetben munkatársunk - ha csak futólag is - megismerhette a sértetti oldal érveit, hiszen a károsultak elárasztották panaszaikkal. Egyikük szerint neki az egészsége ment rá az ügyre, agyi infarktust követően ma már maréknyi gyógyszeren él. Megbocsátani nem tud, nem is akar a vádlottnak. Nyugalommal hallgatta viszont e megjegyzéseket - s később az ítélet indoklását - az a károsult, akinek kis híján 15 millió forintja bánja, hogy pénzt adott kölcsön V.-nek. Az ő esetében a büntetőperben nem született döntés a kárigényéről, azt egyéb peres úton érvényesítheti. Ennek oka: az első kölcsönadott tételt, ötmillió forintót, a bíróság „kij vett” azon körből, amelyre a terhelt elkövette a csalást. Ez az összeg tehát a büntetőperben hozott ítélettel nem térülhetne meg, a járásbíróság pedig nem kívánta elhúzni az eljárást azzal, hogy a polgári bírósági ügy megítélését is átvállalja. Hasonlóan határozott a büntetőtanács egy másik sértett szintén ötmilliós „részkára" esetében. Annak a férfinak a kárigényét viszont, aki munkatársunknak az egészsége megA büntető törvénykönyv rendelkezése: „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. ... A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadság- vesztés, ha a csalás nagyobb romlásáról beszélt, lezárta a bíróság. Az egymillió forintot is meghaladó követeléséből százezret ítéltek meg neki. A döntés szerint nem volt bizonyítható, hogy azt az egymilliót valóban átadta volna a terheltnek, sőt inkább az volt megállapítható, hogy ilyen átadás nem történt ■ Volt az ügyletek között olyan, amikor egy gépjárművet több vevőnek is eladott a terhelt.- fogalmazott dr. Snellenperger Judit, a tanács elnöke. A harmadik jelen lévő károsult MAN tehergépkocsit „vesztett” az ügyleten, legalábbis a dolgok jelen állása szerint. Igaz, számára a bíróság meghagyta kárának egyéb peres úton történő érvényesítési tehetőségét. Bár, ami azt illeti, ő sem sok esélyt lát a megtérülésre. Szekárt okoz... A büntetés egy évtől öt évig terjed, ha a csalás jelentős kárt okoz... A büntetés két évtől nyolc évig terjed, ha a csalás különösen nagy kárt okoz, vagy a jelentős kárt okozó csalást” valamilyen minősített módon követik el. rinte a vádlottnak nincs már a nevén semmilyen vagyon. Ami az ítéletet illeti: a járás- bíróság kimondta, hogy a V. Á. bűnös két rendbeli jelentős értékre, s tíz rendbeli nagyobb értékre elkövetett csalás bűntettében, ezért őt 3 év szabadságvesztéssel, a közügyektől való három esztendei eltiltással sújtotta. A büntetést a vádlottnak börtönben kell letöltenie, leghamarabb a kétharmad rész kitöltése után szabadulhat feltételesen. Az őrizetben, illetve házi őrizetben töltött időt beszámítani rendelte. A terheltnek meg kell fizetnie 93 ezer 270 forint bűnügyi költséget is. A bíró szóbeli indoklásában a 12 vádpont szerint haladva értékelte, hogy miért a kihirdetettek szerint ítélt a tanács. Volt az ügyletek között olyan, amikor egy gépjárművet több vevőnek is eladott a terhelt, előfordult nyerges vontatóval, nagy értékű BMW-vel, banki tulajdont képező, a pénzintézet által később te is foglalt kocsival elkövetett csalás. Az ítélet elten mind az ügyész súlyosítást kért, a vádlott felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. Meghatalmazott védője, dr. Novák Péter részbeni felmentést, illetve enyhítést kért. Egerben járt a főigazgató, aki eredményekről számolt be KATASZTRÓFAVÉDELEM Bíztató eredményekről számolt be a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdai egri sajtótájékoztatóján dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság igazgatója. A szemléjét követően a téli felkészültségről, a szükséges eszközök és a megfelelő számú személyi állomány meglétéről beszélt. Elmondta: az elmúlt két évben meghatározó változásokon ment át a katasztrófavédelem. A tűzvédelmi, polgári és iparbiztonsági feladatok ellátására szükség volt a tűzvédelmi reagáló képesség javítására. A tűzmegelőzési adatok, a megyei és járási szintű önkéntesek számának a többszörözése jelentősen javuló eredményekkel járt együtt. A vezetők tájékoztatását a főigazgató elfogadta, jónak tartotta.- Megyénkben példaszerű a hatóságok közötti együttműködés, így megnyugodva várhatjuk a tetet - jelentette ki dr. Pajtók Gábor, a megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A folyamatos gyakorlatoknak és az új eszközöknek köszönhetően a negyvenperces, olykor egyórás vonulási időt sikerült húsz percre csökkenteniük. ■ J. H. Három jiázba is betört Atányban a 15 esztendős fiú elfogás Három melléképületet tört fel egy éjszaka alatt egy 15 éves fiú Átányban nemrég. A helyi lakos az ingatlanok melléképületeinek zárszerkezetét megrongálta, majd azokból kerti és konyhai elektromos gépeket tulajdonított el. A tiszanánai nyomozók elég rövid idő alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt, s október 7-én előállították a helyi rendőrőrsre. Az átányi fiú elten három rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte lapunkkal Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő. ■ M. Z. A csalás és következményei a jog szerint Sikerrel zárult a mentőszervek gyakorlata heves megye Árvízvédelmi és mentő minősítést kapott nemrég hét csoport Újabb megyei települések a bűnmegelőzési programban A Gárdonyi-kertben, továbbá az egri várban és az egersza- lóki víztározónál tartottak 36 órás nemzeti minősítő törzsvezetési és terepgyakorlatot hét járási önkéntes mentőcsoportnak nemrég. Az első napon kizárólag városi veszélyeket szimuláltak. Másodjára viszont a vizek kártételei elleni védekezésben bizonyították tudásukat a tagok. Első védekezési módként egy meggyengült gát bevédését mutatták be bordás megtámasztással. További feladat volt olyan nyúlgát kiépítése, ahol változóak a terepviszonyok. Mindezt olyan szakemberek irányították, akik a tavalyi dunai árvíznél is részt vettek a védekezésben. A gyakorlat záró elemeként vízszennyeződés eltávolítását imitálták a résztvevők, melynél nem a speciálisan kialakított merülő falakat használták, hanem tűzoltó eszközökből gyorsan kiépíthető rendszert teszteltek. A kétnapos gyakorlatot a minősítő bizottság vezetője megfelelőre értékelte, s a megyei igazgatónak javasolta a minősítő oklevél kiadását mind a hét mentőcsoportnak, könnyű vá- g rosi mentő és árvízvédelmi mi- f nősítéssel. A minősítő oklevél f kiadása után a mentőcsoportok | a kárhelyszínen önálló beavat- P kozásra is jogosultak. ■ M. Z. biztonság A lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása, a jogsértések számának a csökkentése volt a célja a 2013-ban elindított „100x100 Biztonság” című bűnmegelőzési minta- programnak. Az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kezdeményezése akkorszáz településre terjedt ki. Megyénkben Heves, Karácsond, Kál, Szajla és Tarnalelesz vett rész benne. A sikeres programba most újabb 150 helységet vontak be, köztük van Adács, Andornak- tálya, Gyöngyösoroszi, Heréd, Mezőszemere, Kisköre, Kompolt, Tarnabod, Tarnaörs, Tarna- zsadány és Tiszanána. A 2015 decemberéig tartó bűnmegelőzési akció szervezői azt szorgalmazzák, hogy az érintett településeken a lakosság 0,5-1 százaléka tegyen polgárőr, köztük több nő és fiatal kapjon helyet. Az egyesületek tagjai évente 180-200 órát töltsenek szolgálatban, minél többet a helyi körzeti megbízottak társaként. A program végrehajtása során szoros kapcsolatot kell tartaniuk a lakókkal, tájékozódniuk kell a helybeliek biztonsági problémáiról, s kiemelt figyelmet kell szentelni az idősekre és az egyedül élő falubeliekre. ■ SZ. I. í t I i y Kétnapos gyakorlatot tartottak az önkéntes mentőcsoportoknak