Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-22 / 221. szám

2014. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Ózdi medencében tanulnak úszni a diákok szilvásvárad Ózdra járnak úszásoktatásra a település óvodásai. A tízhetesre ter­vezett tanfolyam - ami heti két alkalmat jelent - végére a legtöbben elsajátítják az úszás alapjait. Az önkor­mányzat vállalta a gyerekek utaztatását, amit saját bu­szukkal végeznek. ■ S. B. S. Nem hagynák ki a Magyar Dal Napját boldog Az országban egye­düli kistelepülésként a köz­ség is bekapcsolódott - im­már ötödször- a Magyar Dal Napja elnevezésű rendez­vénysorozatba. Az Ujváry Ferenc Művelődési Házban gyűltek össze a magyar da­lok kedvelői egy hangulatos estére. A rendezvény végén Jövőre, veletek, ugyanitt találkozunk! szavakkal kö­szönt el a közönségtől Ke- pesné Tóth Katalin, a műve­lődési ház igazgatója, az est háziasszonya. ■ S. B. S. Járja a településeket a Bródy-kiállítás hatvan A Bródy Sándor Me­gyei és Városi Könyvtár név­adója születésének 150. év­fordulója alkalmából széles körben megismertette az író életét, munkásságát. A Nem­zeti Kulturális Alap támo­gatásával rendhagyó, Bródy 150 című kiállítássorozatot szerveztek, melynek egyes tárlatai azokban a városok­ban voltak, amelyekhez kötő­dött az író. A kiállítás tovább vándorolt: most Hatvanban, az Ady Endre Könyvtárban látható. A tárlatot H. Szilasi Ágota, a kiállítás kurátora nyitotta meg. ■ S. B. S. A Bródy-tárlat Hatvanban jár... A Facebook mégis összehoz felmérés Felemás módon, de erősítheti a kapcsolatokat az internet A virtuális közösségek közelebb hozzák egymáshoz az embereket. A kialakuló kommunikáció, az ott szövődő kapcsolatok oldják az elszigetelődést. Egy közelmúltbeli felmérés szerint az internet, a közös­ségi oldalak a sztereotípiák­kal ellentétben nem elidege- nítenek, hanem szorosabbá teszik a kapcsolatokat, ugyanis az emberek beépí­tik szociális viszonyaikba az új lehetőségeket. A hely­zet azonban, különösen a fiatalok esetében ennél összetettebb. Hírlap-összeállítás Miközben a technológiai újdon­ságokat sokszor a közvetlen kommunikáció megrontójának bélyegzik, addig a Samsung Te- chonomic Index felmérése ép­pen az ellenkezőjét állítja. An­nak ellenére, hogy egy átlagos háztartásban 15 elektronikai készülék található, a tévé pél­dául képes összehozni a csalá­dot, a válaszadók mintegy fele ugyanis mindennap közösen té­vézik. Ráadásul minden ötödik ember videojátékozik is a gyer­mekével. A kapcsolattartás fontos ese­te, amikor nem csupán prakti­kus ügyintézés, hanem a szemé­lyes jelenlét helyettesítése törté­nik infokommunikáció révén. Erre jó példa, hogy hazánkban a megkérdezettek több mint fele szokott lefekvéskor a személyes jelenlétet pótló telefonhívással jó éjszakát kívánni szeretteinek (ez az EU-ban 44 százalék), és nálunk a videohívás és a Skype is ugyanúgy ezt a célt szolgálja a családi életben.- Van igazság abban, hogy a virtuális közösségek, például a Facebook közelebb hozza egy­máshoz az embereket. Az ott szövődő kapcsolatok, a kiala­kuló kommunikáció oldja az elszigetelődést, mégsem egye­dül ül valaki a számítógép előtt - elemezte a helyzetet Kozma Zoltán. A klinikai szakpszicho­lógus ugyanakkor kitért arra is, hogy az éremnek van egy másik oldala is.- Gondot okoz, ha a kapcsolat nem realizálódik a valóságban - ecsetelte a szakember. - Fon­tos lenne, hogy az érintettek találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek. Ha ez elmarad, az óriási hiányosság, az egy fél­kapcsolat. A szakpszichológus kérdé­sünkre kiemelte, a serdülőknél gyakori problémaként merül fel, hogy nincsenek reális kap­csolataik. A személyiségüket nem tudják- a valóságban kipró­bálni, nem tudják, milyen lépé­seket kell megtenni ahhoz, hogy a stresszt elviseljék, a problémá­kat megoldják, párt keressenek. Nem gyakorolják a felnőtté vá­láshoz szükséges kézségek elsa­játítását. Az interneten bármi­lyen gondból ki lehet menekülni egyetlen gombnyomással. Az ál­közösségek, álkapcsolatok erre lehetőséget adnak, de sok dolgot éppen ezért nem tanulnak meg.- Nagyon érdekes, hogy a fiataloknak gyakran tömérdek ismerősük van a Facebookon, amikor azonban arra kerülne a sor, mégsem mernek elmenni egy közösségbe, koncertre, vagy buliba. így mi értelme az egész­nek? Megkérdeztük: mennyi időt facebookozik, kivel tartja ott a kapcsolatot? varga STELLA középiskolás:- Van, hogy naponta 3-4 órát is facebookozok. Megnézem a híre­ket, hogy ki mit lájkolt vagy osz­tott meg. Sokat chatelek is a ba­rátaimmal, az ismerőseimmel. A nagy többséggel rengeteget találkozom a virtuális világon kívül, azaz személyesen is tar­tom velük a kapcsolatot. TÓTKA JUDIT közgazdász: - Na­ponta átlagosan 20 percet töltök a közösségi oldalon, végigfutok az üzenőfalon, átolvasom az ér­dekesnek ígérkező cikkeket. Be­szélgetek is az ismerősökkel, sok külföldön élővel csak a chaten keresztül tudom tartani a kapcso­latot, ezért hasznosnak ítélem a Facebookot. gálik kamilla középiskolás:- Általában napi 3-4 órát ülök ágya monitor előtt, hogyannak nagy részét a közösségi portálon töltöm. Főleg a barátiammal be­szélgetek. Egyesek távol élnek, velük más formában nem is tud­nám a kapcsolatot tartani. Mindegyikükkel találkoztam már személyesen is. JEGYZET JOÓ ZSUZSA Boldog(talan) gyerekkor Ulla hétéves. Cserfes, okos, nyitott kislány. Minden nap repesve várja az isko­lát, az első osztály számára maga a táguló világ. Lillát négy különórára íratták be szülei. Hétfőnként angolra jár, mert az a jövője szem­pontjából elengedhetetlenül fontos. Kedden úszni megy, mert a mozgás mindenki­nek kell. Szerdán balettra, mert ettől marad csinos kislány. Csütörtökön pedig szolfézsra és furulyázni, mert a zene hozzátartozik az alapműveltséghez. Szülei büszkén mesélnek gyer­mekükről, mennyire okos és tehetséges, semmi gond nincsen vele, biztosan jó tanuló lesz. Ha netán vala­miben elakadna, az se baj, mert egy magántanár pár hónap alatt „megerősítené”. Lillát nemrégiben bicikli­zésre hívtuk, meg egy kis beszélgetésre és fagyizásra. De a szöszi barátnő felsó­hajtott, majd egy felnőtt ko­molyságával elmagyarázta, ha hazaér, szeretné még a házi feladatot, sőt, a szorgal­mit is elkészíteni. így, mivel nagyon sok a dolga, ezért nemet kell, hogy mondjon invitálásunkra. Talán hét­végén... megsajnáltam a csöppnyi lányt. Mit ér a tudás, ha nincsenek önfeledt, játékos órák mellette? Vajon ez a kisgyermek tényleg jobban fog érvényesülni a jövőben, mint társai, akik délutánon­ként a játszótereken futká- roznak barátaikkal együtt? Mit nyerhet és mit veszíthet a nebuló, ha szabadidejének minden percét lefoglalják pedagógusok, tanárok, fej­lesztő szakemberek? Beval­lom, én sem tudom, mi a jó döntés. Egyvalamiben biz­tos vagyok: Lilla szemében végtelen vágyakozást lát­tam, hogy felpattanjon arra a kerékpárra és lobogó cop­fokkal kerekezzen velünk a fagyizó felé, csakúgy, mint más osztálytársai. Megmutatták az értékeiket, s hogy képesek az összefogásra Eger ünnepe Száznál is több helyi civil szervezet mutatkozott be programokkal és szolgáltatásokkal az elmúlt hét végén Hónapok óta lázasan készültek az elmúlt hét végére a megye- székhelyen, ekkor rendezték meg ugyanis immár 19. alka­lommal az Eger Ünnepét, ami­ről ismert: a helyi civilek legna­gyobb seregszemléje, sőt, még annál is több.- A rendezvény a város támo­gatásával és a civil szervezetek önkéntes munkájával valósul meg - árulta el Jakabné Jakab Katalin, a szervezőbizottság elnöke. - Ez jó példája annak, hogy a helyi civil szervezetek az önkormányzattal és a városi intézményekkel összefogva so­kat tehetnek a város kulturális értékeinek közvetítéséért, az emberi, közösségi kapcsolatok erősítéséért. Az Eger Ünnepe népszerűségét jelzi, hogy az or­szág minden részéről és a hatá­ron túlról is érkeznek a rendez­vényre partner civil szerveze­tek, akiknek büszkén mutatjuk meg értékeinket és megújult városunkat. Az esemény már pénteken kezdetét vette, a Civil Házban ta­nácsadó iroda nyílt, s ekkor ad­ták át a Virágos Egerért verseny díjait is. S, ha már az elismeré­seknél járunk: szombaton reg­gel - a résztvevők felvonulását követően - derült ki, hogy ebben | az esztendőben Mácsár Beáta a 3 Pro Agria Szakmai Díj birtoko- J sa. A kitüntetett korábban soros 1 elnökként, szekcióvezetőként is fáradhatatlanul segítette az Egri Civil Kerekasztal munkáját, de jól ismerhetik őt a Vöröskereszt önkéntesei is, a Vándorlók Ba­ráti körének vezetőjeként pedig a természetbarátok. Majd jött a meglepetés: Rubint Réka és Schobert Norbi az egészséges életmódról tartottak interaktív, testet is átmozgató foglalkozást, „átok rátok szénhidrátok” jel­mondattal. A színpadon ezután egészen estig követték egymást a programok, volt zene, tai chi, tánc, jóga, zumba, musicalek, népdalok, sőt, a Gyakorlóisko­lák I. Táncművészeti Fesztivál­jának résztvevői falshmobokkal is megörvendeztették a vendé­geket. A legtöbben a felállított sátrakban mutatkoztak be. So­kan keresték fel az Egri Ifjúsá­gi Kerekasztal foglalkozásait, gyönyörködtek a kertbarátok mindig csodás kiállításában, lapoztak át egy-egy kötetet a könyvsarokban, vagy nézték ámulattal az Agria speciális mentőket... A sor még hosszan folytatható, hiszen a lokálpatri­ótáknál plakátokon nézhettük végig a megyeszékhely épített és kulturális örökségét magába foglaló, folyamatosan bővülő Eg­ri Értéktárat, s - szeptemberről lévén szó - nem maradhatott el a szüreti hangulat sem, amit még a főzőversenyen készült ételek, no, meg a szakácsok jó­kedve fokozott. ■ P. A. * 1\ « f 4 Sokakat érdekelt a 108 lépéses taoista tai chi-bemutató. Képgaléria: HEOL.hu

Next

/
Thumbnails
Contents