Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-22 / 195. szám

2014. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK KOZELET □keseredett utcai csaták válság Csak lassan engedik át az ukrán határon az orosz kamionokat 'iv ■•"■^V^VÍ '4 Donyeck-lzvarino: a határátkelőnél az orosz segélyt szállító kamionok és az Ukrajnából menekülő civilek Hárompárti koalíció vezetheti Szlovéniát a korábbi sajtóhírekkel el­lentétben az új szlovén kor­mányfőjelölt mégsem hívta meg koalíciós partnernek a távozó miniszterelnök, Alenka Bratusek pártját, így várhatóan hárompárti koa­líció vezeti majd az orszá­got - jelentette csütörtökön a ljubljanai média. Borút Pohor államfő kedden bíz­ta meg kormányalakítással Miro Cerart, a júliusi válasz­tások győztesét, a balközép politikus koalíciós tárgya­lásai azonban máris befeje­ződtek. ■ MTI Varsónak nem kell NATO-támaszpont az eddigi lengyel elvárá­sokkal szemben nem az észak-atlanti szövetség állandó jelenléte, inkább a katonai infrastruktúra fejlesztése, a rotációs gyakor­latokon részt vevő NATO-sze- mélyzet létszámának növelé­se várható a szeptember 4-5- ei cardiffi csúcstalálkozótól - mondta csütörtökön Tornász Siemoniak lengyel védelmi miniszter a Rzeczpospolita napilapnak adott interjújá­ban. A miniszter közölte: nem lesz NATO-támaszpont az országban. ■ MTI i.[|£>i Kiengedik a börtönből Adrian Nastasét FELTÉTELESEN SZABADLÁBRA helyezik a börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt román kormányfőt, erről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei tör­vényszék. A szociáldemokra­ta politikust idén januárban másodszor ítélték letöltendő szabadságvesztésre: négy évet kapott egy korrupciós perben, miután 2012-ben két év szabadságvesztést róttak ki rá egy másikban. Tekintet­tel arra, hogy visszaesőnek minősült, összbüntetését négy és fél évre súlyosbította a bíróság: ebbe az első ítélet nyomán letöltött kilenc hóna­pot is beszámították. ■ MTI Többnapi várakozás után tegnap ukrán területre gurulhatott a segélyszállít­mányt vivő orosz kamio­nokból néhány. Azt viszont lapzártánkkor nem lehetett tudni, hogy mi volt az úti céljuk. VG-összeállítás Tegnap kora délután átgurult az első orosz kamion a segély- szállítmánnyal az ukrán ha­táron. A 280 kamionból álló konvoj hét napig rostokolt a határ orosz oldalán, mert Kijev kizárólag a Nemzetközi Vörös- kereszt közvetítésével hajlandó a rakományt az ostromlott ke­let-ukrajnai térségbe engedni. A hosszas huzavona után megszületett az egyezség, a két fő feltétel az volt, hogy a kamio­nokban csak a sofőr tartózkod­hat, és a teherautók nem állhat­nak meg az ukrajnai célpont előtt menet közben. Tegnap még nem volt világos, hogy ki szavatolja a konvoj biztonságát, és arról sem érkezett hír, hogy a 280 kamion több úti cél fe­le tarthat-e. A határátkelésnél sem ment minden zökkenő- mentesen, az első négy kamion papírjait egy órán át vizsgálták. Végülis nem a szállítmány biztonsága a meghatározó, ha­nem azoké, akikhez el kelle­ne juttatni. Luhanszkban az utolsó hírek szerint az ukrán reguláris erők közel állnak a végső győzelemhez, ám a má­sik nagy szakadár központban, Donyeckben tegnap is elke­seredett utcai harcok folytak. Több civil halt meg a belvárosi csatában, katonai veszteségek­ről innen nem számoltak be. A város melletti Ilovajszk városá­nál viszont hónapok óta a leg­nagyobb vérveszteséget szen­vedték el az ukrán önkéntes belügyi alakulatok, a tegnapi az elmúlt időszakban rom­lott a helyzet Kelet-Ukrajná- ban - jelentette ki Navra- csics Tibor csütörtökön Bu­dapesten az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülé­sén. „Kelet-Ukrajnában a helyzet nem a stabilizáció csatában 19-en estek el és 46- an sebesültek meg. Az úgynevezett Donyecki Népköztársaságban rendelet­tel tiltották meg szeszesitalok árusítását, ha egyáltalán lenne még mit árulni. Donyecknél is rosszabb a helyzet Luhanszk­ban, állítólag kenyeret még lehet kapni, de a gyógyszer- készletek teljesen kimerültek. Nyilván ide kéne irányítani az orosz segély nagy részét, mert a korábban beígért kijevi se­gélyszállítmányok nem érkez­tek meg a kísértetvárosba. Szerdán váratlanul lemon­dott az ukrán gazdaságfejlesz­tési és kereskedelmi miniszter, de ezt csak tegnap hozták nyil­vánosságra. Pavlo Seremeta felé halad, hanem optimis­tábban fogalmazva azt mondhatjuk, hogy nem ja­vult a helyzet, kicsit pesszi­mistábban azt mondhatjuk, rosszabbodott a helyzet” - fo­galmazott diplomatikusan a külgazdasági és külügymi­niszter. még hat hónapot sem töltött el a posztján, a Facebook-oldalán azt írta: Ahelyett, hogy tovább harcoljak a régi rendszerrel, úgy döntöttem, az új rendszert építő jövő embereivel fogok ösz- sze. Ugyancsak az ukrán-orosz gazdasági konfliktussal össze­függő hír, hogy Oroszország annak ellenére rendezte Ukraj­nával szembeni gáztranzit tar­tozását, hogy Kijev több mint 5 milliárd dollárral adós a ko­rábbi orosz gázszállításokért. A Gazprom 2012-2013-ban elő­re rendezte a tranzitdíjat, ami elég volt ahhoz is, hogy fedezze a szolgáltatást az idei első fél­évben és július egy részében. A fennmaradó 10,54 millió dollárt a Gazprom átutalta a Naftohaz ukrán energiaipari konszernnek. A Gazprom ez­zel egyidejűleg bejelentette: | továbbra is várja, hogy Kijev | rendezze tartozását. Az orosz cég szerint Ukrajna összesen 5,296 milliárd dollárral tartó- j zik a korábbi gázszállításokért. | Ebből 1,451 milliárd dollár a tavaly november-decemberi, és további 3,845 milliárd dollár az április-júniusi számla. Rendelettel mentenék az almatermelőket a szakemberek veszteség Mivel az alma­termelők veszteségek árán tudják értékesíteni az idei rekordtermelést, a Földműve­lésügyi Minisztérium (FM) kormányrendeletet dolgoz ki az érintett gazdák támogatásá- | ra. Az intézkedésre azért van szükség, mert túlteljesítmény alakult ki az almaágazatban: a korábbi évek átlagterméséhez viszonyítva az idén mintegy 780 ezer tonna terméssel szá­molnak, ez pedigl50-200 ezer pluszt jelent. Becslések szerint a termelők 50-100 ezer tonnás kivitellel számoltak. A helyze­tet az is nehezíti, hogy egész Európában jó termés várható, | így jelentős mértékben csök­kenhetnek a termelői árak, az orosz embargó pedig lehetet­len helyzetbe hozta az alma­termelőket. Czerván Görgy, az FM agrár- gazdaságért felelős államtitká­ra a közelmúltban azt nyilat­kozta: kormányrendelet készül az érintettek megsegítésére. „A gazdálkodók számíthatnak a kormányra, az uniós keretek között nyújtható segítség mó­dozatain szakértők dolgoznak” - fogalmazott a szakember. Szerettük volna megtudni, mi­kortól lép életbe a rendelet, de a szaktárca sajtóosztálya meg­keresésünkre azt közölte, rész­letekről egyelőre nem tudnak információval szolgálni. Az osztrák almatermelők is érzik az orosz embargó hatását, eddig közel 500 ton­na minőségi osztrák alma oroszországi exportja hiúsult meg. „Annyi tanulságot már biztosan levonhatunk, hogy tengerentúli almára Európá­nak a jövőben egyre kevésbé lesz szüksége” - nyilatkozta Gerhard Dichgans, a mezőgaz­dasági kamara elnöke. Az oszt­rák gyümölcstermesztési szö­vetség, az OPST eddig mind­egy 5 millió eurós veszteséggel számol a szankciók miatt. Az agrárszervezetek képviselői és a mezőgazdasági minisztérium már munkacsoportot alakított a probléma kezelésére. ■ A. E. Navracsics Tibor: romlott a helyzet A költségvetés is jól jár az ápolási díjjal TASZ Áz állam ledobja magáról a felelősséget a szakértő szerint - Van, akinek a havi 30 ezer forint is nagy segítség A tizenkét évvel korábbi 4,4 milli­árd forintnál majdnem ötször töb­bet, 21 milliárd forintot fordított a költségvetés 2012-ben a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg nagykorú hozzátartozójukat gon­dozókat megillető ápolási díjra. Ez idő alatt a juttatásban részesülők száma is jelentősen, több mint kétszeresére nőtt, így az egy fő­re jutó összeg alig a duplája volt tavalyelőtt annak, amit az ezred­fordulón kaptak az érintettek. A TASZ fogyatékos-ügyi prog­ramvezetője, Verdes Tamás sze­rint az állam azzal, hogy meg­fizeti az ápolást, és szolgálati időnként veszi tekintetbe az azzal töltött órákat, ledobja magáról annak felelősségét, hogy normá­lis, emberhez méltó szolgáltatást nyújtson az érintettek számára. „Az otthoni ápolás zsákutcája” című dolgozatában a szakértő nem vitatja, hogy a fogyatékos személyekkel egy háztartásban élő családok sokszor szélsőséges szegénységben élnek, és számuk­ra még a havi átlag harmincezer forint is óriási segítséget jelent. Csakhogy az állam számára ez nem más, mint jelentős megtaka­rítás: az ápolási díjként kifizetett összeg ugyanis lényegesen keve­sebb annál, mint amennyibe az érintettek intézményes elhelyezé­se kerülne. „Részletes költségve­tési elemzés nem áll rendelkezé­sünkre, de nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy - paradox módon ­Változó tendenciák minél magasabb az ápolási díjban részesülő családok száma, vagy minél magasabb az ápolási díj, az állami szolgáltatási rendszer oldalán annál kevesebb a számon kérhető kötelezettség” - mutat rá Verdes Tamás. Szerinte az ápolási díj ráadásul individualizálja a fogyatékossá­got, ami így egyre inkább a csa­lád belügye és kizárólagos felelős­sége lesz. Az pedig, hogy az ápo­lási díj kedvezményezettjei a jo­gosultságért cserébe lemondanak egy sor szociális szolgáltatásba való belépés jogáról, szintén igen kedvező a költségvetés számára. A szakértő úgy látja: hosszú távon az ápolási díjra vagy a hoz­zá hasonló pénzbeli ellátásokra koncentrálni zsákutcába vezet. „Az ápolási díjat előtérbe helyező társadalompolitika a kedvezmé­nyezettek számára kifejezetten káros, miközben egy populista politika számára és szűk költség- vetési értelemben az egyik legelő­nyösebb megoldás”. Szerinte egy jövőbe tekintő szakpolitikának az otthoni ápolás támogatását mind­ezek miatt csak átmeneti, kiegé­szítő megoldásként lenne szabad számba vennie. „Amire valóban szükség van, az a nagy létszámú intézmények bezárása, a közössé­gi lakhatási formák támogatása” - mondja Verdes Tamás. Márpedig a tendencia éppen ellenkező: a parlament ebben az évben vezette be a kiemelt ápo­lási díjat a súlyosan egészségká­rosodott, önellátásra nem vagy csak segítséggel képes embere­ket ápoló hozzátartozók számára. A kiemelt ápolási díj havi össze­ge az ápolási díj alapösszegének (29500 forint) 180 százaléka, az idén 53100 forint. ■ H. É. Ápolási díj számokban Támogatásban részesülők havi átlagos száma 2000 2005 2012 26 867 39843 57 973 Felhasznált összeg (milliárd forint) 2000 2005 2012 .44 ____ 11 2 0,7 Egy főre jutó havi átlagösszeg 2000 2005 2012 13551 22994 29 729 FORRÁS: KSH í \ * k í

Next

/
Thumbnails
Contents