Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-22 / 195. szám

El 2014. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK MOZAIK Iszonyúan kínos helyzetbe került Britney Spears, mert a Las Vegasban milliókat kereső énekesnőről kiderült, hogy csak tátogott koncertjén. Az énekesnő eszméletlenül sok pénzt kap egy Las Vegas-i kaszinótól, hogy egész évben náluk lépjen fel, s élőben énekeljen. Britney pedig most le­bukott, mert egy duett során partnere szólamában kezdett tátogni. Az esetről videófelvétel is készült. C57 Rasszizmussal vádolják a holland Mikulás segédjét, Fekete Pétert A tiltakozások és az egyik amszterdami bíróság döntésé­nek hatására megváltoztatják a holland Mikulás segítője, Fekete Péter külsejét. Amsz­terdam polgármestere azután jutott erre az elhatározásra, hogy az utóbbi időben sokan tiltakoztak Zwarte Piet, azaz Fekete Péter bőrszíne ellen, mondván, az rasszista jegye­ket tartalmaz. Eberhard van der Laan ezért a múlt héten bejelentette, hogy a következő néhány év alatt változtatnak Fekete Péter külsején, akit ha­gyományosan koromtól fekete arcú fiúként ábrázolnak. Feke­te Péter többször került a viták ■ »Úgy néz ki, mint egy gyarmati Időkben rab­szolgasorsba taszított afrikai karikatúrája” középpontjába Hollandiában, mivel sokak szerint úgy néz ki, mintha egy, a gyarmati idők­ben rabszolgasorsba taszított afrikai karikatúrája lenne. Ál­talában fehér férfiak öltöznek be a holland Mikulás segítőjé­nek az ünnepek alkalmával: arcukat befeketítik, ajkaikat kirúzsozzák, afrohajat, fül­bevalót és reneszánsz stílusú ruhát viselnek. A hollandok többsége azon a véleményen van, hogy Fekete Péter pozitív személyiség, ezért a rassziz­mus vádja egyáltalán nem állja meg a helyét vele kapcsolat­ban. Idén nyáron azonban az amszterdami közigazgatási bí­róság úgy határozott, hogy Fe­kete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája. A holland hagyományok szerint Sinterklaas gőzhajón érkezik, s több száz Fekete Péter segíti az édességek és ajándékok szétosztásában. Zwarte Piet 1850-ben, a Jan Schenkman által írt könyv, a Szent Miklós és segítői nyo­mán lett a Mikulás-narratíva része. Ekkor tűnik fel először a mór viseletű színes bőrű ap­ród alakja. ■ Az emberiesség szervezete vöröskereszt Könyörületesség a fegyverek között, immár 150 év óta A Vöröskereszt története nemzetközi szinten 150 éve kezdődött. 1864. augusztus 22-én írták alá ugyanis az I. Genfi Egyezményt, a há­borús sebesültek megkülön­böztetés nélküli védelméről. Mészáros B. Endre Nemzetközileg elfogadott segély- szervezet ma már több is létezik, de háborús helyzetben csak a Vö­röskereszt tevékenykedhet. Nem véletlen az sem, hogy a Nemzet­közi Vöröskereszt a pártatlan­ság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség elvei alapján működik háború­ban és békében egyaránt. A te­vékenysége kapcsán jöttek létre ugyanis azok a kötelező nem­zetközi egyezmények, melyek szabályozzák az ellenség sebe­sültjeivel, elfogott katonáival, a legyőzött ország katonáival és polgári személyeivel való bánás­módot. A Vöröskereszt emellett a békeidőben bekövetkező, nagy tömegeket érintő természeti csa­pások: földrengés, árvíz, tűzvész áldozatainak szervezett egész­ségügyi és anyagi támogatásával foglalkozik. A szervezet története 1859- ben kezdődött: äi akkori kor­szak legvéresebb harcában, a solferinói csatában több mint 40 ezer sebesült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. A svájci i ' r"V k . A háborús sebesültek megkülönböztetés nélküli védelmére alakult a Nemzetközi Vöröskereszt Henri Dunant elborzadt a látot­takon, üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesül­teken. Dunant ekkor javasolta: minden országban létre kelle­ne hozni egy segélyszervezetet, amely önkéntesekből áll, védel­mükben pedig számukra sem­leges státuszt kell biztosítani. Négy évre rá megszületett a Vö­röskereszt. 1864. augusztus 22- én pedig 16 ország részvételével aláírták a harctéren megsebe­sült katonák körülményeinek ja­vítására vonatkozó Genfi Egyez­ményt. Azóta még három fontos résszel egészült ki a nemzetközi megállapodás, 1889-ben a ten­geri csaták hajótöröttjeire és sebesültjeire is kiterjesztették, 1929-ben a hadifoglyokkal való bánásmóddal bővült, 1949-ben pedig a polgári lakosság védel­mével. A Magyar Vöröskereszt 1881-ben alakult meg. Jelképek A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT hivatalos jelképei: a vörös ke­reszt, a vörös félhold és a vörös kristály. Hivatalosan elismert, de nem használt jelkép az iráni vörös oroszlán és nap, Izrael­ben használt, de a Vöröskereszt által nem elismert a vörös Dá- vid-csillag. Jelenleg 196 ország a vörös keresztet használja, 30 a vörös félholdat. POENPERCEK Feleség a férjnek:- Drágám, ha kövér, öreg és csúnya leszek, akkor sem fogsz elhagyni, ugye? A férj erre elkezd nevetni.- Mi olyan vicces?- Te kis butuska! Hát még mindig itt vagyok veled, nem? ■ Egy nő a buszon újságot olvas. Rátalál egy cikkre, ami a világ halálozási statisztikájával fog­lalkozik. Annyira felcsigázza a hír, hogy odafordul a szom­szédjához:- Hallotta, hogy minden pilla­natban, amikor levegőt veszek, meghal valaki a világon? Erre a szomszédja rezignáltam- Akkor talán próbálkozzon a fogmosással! ■ Mi a különbség a bátorság, a merészség és a pofátlanság között? A bátorság, ha hajnali három órakor totál részegen haza­jössz. Feleséged áll az ajtóban söprűvel a kezében, és te rá­kérdezel: - Takarítod a lakást, vagy repülsz valahova? A merészség, ha hajnali há­romkor részegen hazaérve árad belőled a női parfüm il­lata, és az ingeden rúzsfoltok láthatók. Mire megtapogatod a feleséged fenekét, és így szólsz:- Te vagy a következő? A pofáüanság pedig az, ha haj­nali háromkor hazaérve fogod a széket, és a feleséged ágya mellé ülsz. Mikor pedig azt kérdi: -Mit jelentsen ez? -, így válaszolsz:- Az első sorban akarok ülni, amikor a cirkusz elkezdődik. Könyvet írt Jennifer Lopez az első Novemberben jelenik meg az önéletrajzi kötet Jennifer Lopez, a 45 éves szí­nész- és énekesnő, táncos, divat- tervező és producer, akit karrier­je során már jelöltek Grammy-, illetve Golden Globe-díjra is, nyilvánosságra hozta könyve cí­mét és publikálásának dátumát. Jennifer Lopez a Twitter-profil- ján jelentette be, hogy november 4-én publikálja első könyvét, mely a True Love címet kapta. A Penguin könyvkiadó szóvivő­je ezt nyilatkozta a napokban az énekes-színész nő irományáról: „Feltárja élete legmeghatáro­zóbb időszakait előadóként és anyaként, hogy hogyan került szembe legnagyobb kihívásai­val, győzte le legnagyobb félel­meit, és végül hogyan lett erő­sebb, mint valaha. Ez a vizuális vonzerejű kiadvány egyaránt intim és felvillanyozó, soha nem látott képekkel. A True Love egy őszinte és mindent feltáró napló, nehezen megnyert tanulságok­kal, szívből jövő emlékekkel és egy ösztönző történet önmagá­nak megismeréséről és felfede­zéséről.” ■ Biztató kísérleti gyógyszer az ebolás megbetegedésekre Gyógyultan távozott a kórház­ból egy amerikai orvos, aki a nyugat-afrikai Libériában be­tegedett meg az Ebola-vírustól. A 33 éves Kent Brantlyt au­gusztus eleje óta az atlantai Emory Egyetemi Kórházában gyógyították egy addig csak majmokon tesztelt kísérleti gyógyszerrel. Három libériáit a hazájukban ugyanezzel az orvossággal kezelnek, s ők is a felépülés pozitív jeleit mutatják. Egy spanyol misszionárius vi­szont meghalt augusztus 12-én Madridban, noha szintén ezzel a szerrel gyógyították. Az ame­rikai gyártó cég most bejelen­tette, a szer kifogyott, egyelőre nem tud szállítani belőle. ■ Madonna elzavarta a 26 eves fiúját vége a vakációnak Együtt nyaralt a család, s Franciaországban zárult a légyott A US Weekly magazin értesülé­sei szerint Madonna szakított a 26 éves Timor Steffens nevű pa­sijával, mindössze néhány nap­pal a popdíva 56. születésnapja előtt. A különválásra a vakáción került sor, az énekesnő és gyer­mekei, valamint Timor ugyanis Európába utaztak közösen nya­ralni. A pár augusztus 2-án ér­kezett meg Dél-Franciaország- ba, de kilenc nappal később, Rocco, az énekesnő idősebb fia születésnapján, Madonna meg­kérte szerelmét, hogy pakoljon és lépjen le, írja a magazin. A szépfiú így már nem tar­tott egykori kedvesével Spa­nyolországba, ahol a családi víkend folytatódott. „Ez soha nem volt egy ko­moly kapcsolat, és Madonna nem volt szerelmes Timorba. Új albumon dolgozik, most ballagott el a lánya a suliból, nem tud most mással foglalkoz­ni” - nyilatkozta a történtek­kel kapcsolatban az énekesnő egyik barátja a lapnak. „Persze van korkülönbség köztem és Madonna között, de ezt én nem is veszem észre... Mindig is idősebb barátnőim voltak, szeretem őket, és so­kat tanulok tőlük” - ecsetelte korábban a Daily Mirrornak a viszony lényegét a saját szem­szögéből Timor, akinek most mégis kiadták az útját. A vakáción okozott megoldhatatlan gondot a harminc év korkülönbség Szobrot állítanak Amy Winehouse-nak Camdenben Születésnapján, szeptember 14- én avatják fel az észak-londoni Camden kerületben Amy Wine- house életnagyságú bronzszob­rát. A Grammy-díjas énekesnő 2011 júHusában halt meg, 27 éves volt. A szobrot Scott Eaton tervez­te, és Camden nyüzsgő piacán állítják majd fel. „Mostantól Amy mindennap láthatja a szü­lővárosában zajló eseményeket” - idézte a BBC News a néhai souldíva apját, Mitch Winehou- se-t. Hozzátette azt is: „Amy ra­jongott Camdenért, és rajongói is ezzel a hellyel azonosítják őt”. Mitch szerint a család min­denképpen akart emlékművet állítani azon a helyen, amelyet Amy a legjobban szeretett, hogy a rajongóknak legyen hova el­látogatniuk, és a turistáknak is vonzóbbá váljék a kerület. Az édesapa szerint a camdeni ta­nács korábban azt mondta neki, hogy általában húsz évet szok­tak várni a halál után a szoborál­lításig, de Amy esetében kivételt tesznek. A bronzalkotás meg­tervezésében az énekesnő anyja, testvére és néhány közeli barát­ja is részt vett. A szobrot erede­tileg a szomszédos Roundhouse koncertcsarnokon kívül akarták felállítani, de Mitch Winehouse szerint az új helyszínt könnyeb­ben megközelíthetik majd a ra­jongók. Az énekesnő szeptember 14-én lenne 31 éves. ■ í i

Next

/
Thumbnails
Contents