Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-18 / 64. szám

2014. MÁRCIUS 18., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Még nincsenek nyeregben bringával Az összefüggő egri kerékpárút nem csupán álom, terv is A megyeszékhelyen egyre népszerűbb a kerékpározás, a bringások azonban hiányolják az infrastuktúrát. MSS&SM Ma adják át a megújult Gárdonyi-házat egér Ma 11 órától ünnepé­lyes keretek között adják át a megújult Gárdonyi-házat. Az eseményen részt vesz L. Si­mon László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának el­nöke is, aki nagy szerepet vállalt a műemléki épület felújításának elindításában. A beruházás a Nemzeti Kul­turális Alap támogatásával valósult meg. Az emlékházat Szalainé Király Júlia iroda­lomtörténész mutatja be az érdeklődőknek. ■ SZ. E. Megalakult az új szenátusi testület egér Az Eszterházy Károly Főiskola Szenátusának man­dátuma március 3-án járt le, így a rektor kiírta a válasz­tásokat az új grémium fel­állítására. A testület - amely már meg is tartotta alakuló ülését - a korábbi 24-ről 26 fősre bővült a sárospataki Comenius Kar, valamint a Doktorandusz Önkormány­zat csatlakozásával. ■ S. B. S. Kiállítással emlékeznek az 1939-es nagy árvízre hatvan A 75 évvel ezelőtti árvízre emlékező kiállítást szervezett a Hatvány Lajos Múzeum. Az „Amikor a víz az úr!” című tárlat április közepéig ingyen látogatható az Ady Endre Könyvtárban. 1939-ben egy erős tavaszi áradás szakította át a gátat a cukorgyár, konzervgyár mögött/ A magasabban fekvő területek kivételével szinte az egész város víz alá került - mondta a kiállítás kapcsán Ozsváth Gábor, a múzeum igazgatója. ■ S. B. S. A ‘39-es árvízre emlékeznek Ha az egri kerékpáros köz­lekedés kerül szóba, elsősor­ban még mindig az összefüg­gő bringaúthálózat hiánya je­lenti a legnagyobb problémát. Talán már nem sokáig. Pócsik Attila Maroknyi bringás gyűlt össze a minap Egerben, hogy meg­beszéljék, miként lehetne ke­rékpárosbaráttá tenni a várost. A megbeszélést a H-Union Ma­gyar Társadalom- és Gazdaság- fejlesztési Szövetség szervezte, ők nyerték ugyanis a belváros­rehabilitáció egyik soft pályá­zatát, amelyben egyebek között rendezvények szervezését és egy kerékpáros koncepció meg­alkotását is vállalták. Az első műhelybeszélgetésen a problé­mák mellett a lehetséges meg­oldásokról is szó esett. Nyilván nem ez volt az első tanácskozás ebben a témában, ugyanakkor a szervezők hangsúlyozták: ér­demes minél több véleményt megismerni, hogy a végén egy mindent átfogó dokumentum születhessen, amelyet részben vagy egészben fel is használhat­na az önkormányzat a készülő közlekedési koncepcióhoz. Az első felvetés az „alapról”, azaz a kerékpárutak hiányá­ról szólt. Többen felvetették, az elsődleges gond, hogy bár van­nak jó példák, még mindig nem lehet biztonságosan átkerekez­ni a megyeszékhelyen. Érdemes szólni róla;1'a város honlapján olvasható Integrált Településfej­lesztési Stratégia is ezt emeli ki először: „jelenleg Egerben nincs összefüggő kerékpárút-hálózat. Egyetlen hosszabb szakasz ta­lálható, amely az Egér-patak mentén, 1,5 km hosszban fut a Töviskes tértől a Malom utcáig. Ezen kívül még két rövidebbet építettek meg, a Deák Ferenc ut­cán a Klapka György utcától a Hadnagy utcáig egy 500 méte­res, valamint az Érsek kert ke­leti oldalán, a Táncsics Mihály sétányon egy szintén hasonló hosszúságú szakaszt.” Elhangzott: a Felsővárosban található kerékpárút rossz ál­lapotban van, s gyakorlatilag járdaként funkciónál, ami nem is meglepő, lévén bizonyos te­rületeken nincs is igazi járda. A résztvevők többször hangsú­lyozták: a belvárosban jobbára megoldott a kerékpáros közle­kedés, ugyanakkor a Lajosvá- ros vagy az Almagyar-domb már kihívás a bringásoknak, nem beszélve Felnémetről. Pe­dig - mint a megjelentek ki­emelték - „nem kell túlmisz­tifikálni a kérdést”, nem akar­nak új utakat építtetni, a leg­több esetben elég lenne csak a meglévő szakaszokra felfesteni egy-egy sávot a bicajosoknak. Ugyancsak lényeges problé­maként emelték ki a kerékpár- tárolók hiányát, illetve a meglé­tuza Róbert elmondta: nem kizárólag kerékpárút építéséről, hanem számos szolgáltatásról szól a beadott pályázat. A terv szerint - egyebek között - a Tűzoltó térnél létrejönne egy olyan bázis, ahol pihenőrész, szerviz és étkezési lehetőség is a kerékpárosok rendelkezésére állna. - A belváros-rehabilitáció vők állapotát. Mint elhangzott: láthatóan kevés található a vá­rosban, s bár ez igazán a nagy- rendezvények idején látható, de például a Széchenyi utcán, ha valaki bankba, esetleg postára megy, nem tudja hova lekötni a drótszamarat. Igaz - tették hoz­zá többen is -, érdemes lenne a térfigyelő kamerák látóterébe helyezni az esetlegesen újon­nan telepített tárolókat. A felmerülő javaslatokkal megkerestük Tuza Róbertét. Az egri városfejlesztési iroda veze­tőjétől megtudtuk, több ponton során mintegy 30 új kerékpár- tárolót alakítottunk ki, e projekt keretében pedig ennek többszö­röse jönne létre. Emellett tájé­koztató táblákat, térképeket is elhelyezünk majd. Azt remél­jük, e fejlesztésnek köszönhe­tően még többen kerékpároz­nak majd a városban, s úgy vé­lem, ez nem merész elképzelés. is jószerivel nyitott kapukat döngettek a megbeszélésen, je­lenleg ugyanis tartaléklistán szerepel az a félmilliárd forin­tos pályázat, ami a legtöbb gon­dot megoldaná.- A legfontosabb feladat az lenne, hogy összekössük a meglévő kerékpárutakat, egy rendszert kialakítva - vázolta a szakember. - Az ehhez szüksé­ges tervek, illetve az építési en­gedélyek már rendelkezésre áll­nak: az egerszalóki bekötő úttól egészen Felsőtárkányig. Több helyen a kerékpárút fizikailag is elkülönül a járdától, s vannak szakaszok, ahol kijelölnénk a bringások helyét, ám nem pusz­tán felfestésről van szó, ezeken a részeken megújulna a pálya, s közműkiváltást is végeznénk. Bonyolult feladatról van szó, a legnagyobb beavatkozást - úgy hiszem - a Tűzoltó tér és a Má­ria utca közötti szakasz jelenti majd. A kiviteli tervek elkészí­tése folyamatban van, s ha nyer a pályázat, akár már a nyár vé­gén indulhatna a munka. Mónika kertészkedik Mónika szeret a tavaszi jó időben kertészkedni, és nem öltözik túl vastagon, mert süt a Nap, és a mozgás is kimelegíti. Mónika kezé­ben egy metszőollót tart, de ez csak hosszabb nézelődés után derül ki a férfiszemek számára, mert Mónikán nincs semmi. Bár úgy is mondhatnánk, egy jó met­szőolló öltöztet. valamivel el kell adni az új­ságot, és Magyarországon a férfiak számára női tarta­lommal lehet leginkább. Per­sze, hírértéke Mónikának is van: tavasszal metszeni kell. Erre hívja fel a figyel­met, és annyira megérintő a látvány, hogy ezt biztosan nem felejtjük el. egy felmérés szerint a ma­gyar férfiak az interneten is a nőkre kattannak be, vagyis kattintanak. Nevez­zük ezt felnőtt tartalomnak, mert így elegáns. Lepipáljuk a cseh férfiakat, mert ők jobban buknak a nőknél az autókra a világhálón. Persze, ötvözni is lehet a dol­got, meztelen női modell a legújabb autómodellben. Mónika közben tovább ker­tészkedik. A török férfiak a sportot nézik leggyakrabban az in­terneten. A felmérés azt nem taglalja, hogy melyik sport­ágat. Lehet, hogy a meztelen nők autóversenyét. Moldová- ban a hírportálok élvezik a legnagyobb népszerűséget. Például, hogy ki nyerte a meztelen magyar nők cseh gyártmányú autókkal rende­zett törökországi versenyét. Csak szólok, eközben Mó­nika jól halad a metszéssel, nagyon kimelegedett, de már nincs mit levennie. persze, Mónika is úgy jár, mint Elton John az újság hát­oldalán. Vastagkolbász kerül közéjük, és irány a fagyasztó. Nekem meg irány a ház előtti kert. Meg is néznek a szom­szédok. Nem azért, mert alul­öltözött vagyok, hanem mert kapa van a kezemben. Nem csupán utak, tárolók, pihenők is épülnek * Fényképezőgéppel örökítették meg lakóhelyük értékeit Színek, szeretet, hagyomány tárlat Kozma István kiállításával indult a tavaszi fesztivál Egerke és Klopédia: új „idegenvezetők” a várban képek Lezárult a „Mutasd meg Sirok értékeit” című fotópályá­zat, ami alaposan megmozgat­ta a helyi lakosok fantáziáját. Az elmúlt hetekben csaknem nyolcvan fotót küldtek be a pá­lyázók. A képek megtekinther tők a Sirok honlapján található internetes hivatkozásra kat­tintva. Az előválogató zsűrinek egyáltalán nem volt könnyű dolga, de végül sikerült 20 fo­tót kiválasztania. A legjobb kép készítője 30, a második helyezett 20, míg a harmadik 10 ezer forintos utalványt ka­pott a szervezőktől. Az első helyezett fénykép ki­kerül a polgármesteri hivatal várójának falára is. ■ B. K. Kozma István Egerben élő, nagybányai születésű festőmű­vész alkotásaiból nyílt kiállítás múlt hét végén a Gárdonyi Géza Színházban. A színek harmóni­áját sugárzó képek a hagyomá­nyok ismeretéről és szereteté- ről is tanúskodnak. A tárlatot H. Szilasi Ágota művészettörté­nész ajánlotta a megjelentek fi­gyelmébe Habis László polgár- mester köszöntőjét követően. A nemzeti ünnepen meg­rendezett esemény különleges alkalom volt, hiszen a két hé- | tig tartó 14. Egri Tavaszi Fesz-1 tivál megnyitóját is jelentette. | A programsorozat március 30- | án zárul egy argentin tangóest- 1 tel a teátrumban. ■ P. A. Kozma István képei április 14-ig tekinthetők meg az egri színházban EGER A Dobó István Vármú­zeum megtartotta szokásos múzeumpedagógiai szakmai napját, ahol a megye pedagógu­sait tájékoztatják az intézmény várható programjairól. Berecz Mátyás, a vármú­zeum igazgatója a várban zajló fejlesztésekről és az ehhez tar­tozó fő turisztikai attrakciók­ról beszélt az érdeklődőknek. Kiemelte: a munkálatok nem akadályozzák a programok és foglalkozások megvalósulását, minden ugyanúgy működik ebben az évben is, mint eddig. Szécsényi Orsolya igazgató- helyettes elmondta: több ked­vezménnyel készülnek iskolás osztályoknak, és nem csupán az egrieknek, hanem minden megyei diákcsoportnak. - Az uniós pályázatok a jövőben tan­órán kívüli, készség- és képes­ségfejlesztő, valamint tehetség- gondozó programokat támogat­nak, ezért mi is ilyeneket ter­vezünk. Célunk többek között egy látogatóbarát intézmény létrehozása - fogalmazott. Szalainé Király Júlia a fog­lalkozások megújításáról szá­molt be, valamint „bemutatta” a múzeum két „új” idegenveze­tőjét is, nevezetesen Vitéz Ok­levélfaló Egerkét és Zsebenci Klopédiát, akik az elkövetkező időszakban a legkisebbeknek segítenek eligazodni az egri vár történelmében. ■ SZ. E. * I

Next

/
Thumbnails
Contents