Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-26 / 48. szám

2014. FEBRUÁR 26., SZERDA 2 MEGYEI KÖRKÉP Vádolják az otthon biztonsági övét fabrikálót, valamint a száguldozót A nőknek többet kell bizonyítaniuk főnökök A megfelelő, támogató családi háttér nélkül senki nem vihetné sokra ► Folytatás az 1. oldalról büntetőeljárás A Volks­wagent a moldáviai C. Ion I. rendű terhelt vezette - sza­bálytalanul. Bele se nézett a visszapillantó tükörbe, irány­jelzés nélkül, váratlanul áttért a belső sávba, s nekiütközött a Mercedes elejének. Utóbbi jármű ellenkormányzás után érintette a szalagkorlátot, s beleszaladt a külső sávban sza­bályosan közlekedő Trabantba, amelyet a III. rendű vádlott, K. Ferenc irányított. A Trabant besodródott a műszaki sávba, a füves árokba, ahol a jobb ol­dalára borulva állt meg. Utasa, Sz. Gábomé kirepült belőle, mert elszakadt a biztonsági ■ A vizsgálat szerint mindhárom sofőr felelős a tragikus baleset bekövetkezéséért. öve. Olyan súlyos koponyasé­rülést szenvedett, hogy a hely­színen meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy mindhárom sofőr felelős a tragikus baleset bekövetkezé­séért. A lengyel állampolgár jelentősen túllépte a sztrádán megengedett sebességet, így fékezéssel sem tudta elkerülni a karambolt. A moldáv autós megszegte az előzés szabályait. A Trabant pilótája azért von­ható felelősségre, mert a négy­kerekűje műszaki jellemzői nem feleltek meg a jogszabályi feltételeknek. Ő korábban há­zilag szerelte be kocsijába a biztonsági övét, amit maga javítgatott, nem véletlen, hogy elszakadt. A vádhatóság a külföldi vád­lottakat halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, míg K. Ferencet halált okozó foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan ve­szélyeztetés vétségével vádol­ja. Az első két terhelt esetében az ügyészség végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását indítványozza a bíróságnak, s azt, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó moldáv sofőrrel szemben a távollété­ben folytassa le az eljárást. K. Ferencnél felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tesz indítványt az Egri Járási Ügyészség. ■ SZ. Z. X GYORSSZAVAZAS ► Folytatás az 1. oldalról vezető szerepre? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOL.hu A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. lárra, vagy II. Erzsébet brit királynőre... Pavlova Olga a moszkvai egyetem friss mérnöki diplo­másaként érkezett Magyaror­szágra, magyar férje oldalán, négyéves kislányukkal. Mára már a Detki Keksz Édesipari Kft. ügyvezető igazgatója.- Nem rögtön vezetőként kezdtem ám... De soha nem éreztem, hogy bármilyen hátrányom származna ab­ból, hogy nő vagyok - mesél­te Pavlova Olga. - Szerintem ez orosz származásomnak is köszönhető, mert mindig ér­dekes voltam az embereknek, ha külsőm nem is, az akcentu­som mindig figyelemfelkeltő volt. A karriert és a családot össze lehet egyeztetni, csak egy megértő pár kell, aki se­gít, és nekem ez megadatott. Bár most már látom, hogy kevés időt töltöttem a gyer­mekeimmel. A cégalapításkor ők még kisebbek voltak és kevesebb időt tudtam velük tölteni, mirtt szerettem volna. Magyarországon sok női veze­tőt ismerek, de a statisztikák nem ezt mutatják, néha cso­dálkozom is. Azt gondolom, mi is képesek vagyunk elég erősek és karakánok len­ni, jó tulajdonságaink között említeném az óvatosságot, az előrelátást és a taktikusságot- mondta, Tőzsér Istvánná Géczi And­rea hét éve igazgatja az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat, ahol többségében- 92 százalékban - nők dolgoz­nak. Úgy gondolja, női vezető­ként sokkal többet kell nyújta­ni minden szempontból.- Engem jó időben találtak meg feladatok: a két gyerme­kem már iskolába járt, mikor igazgató lettem. Hiszem, hogy család és karrier működhet egymás mellett, ha van egy toleráns társad. Egyet min­denképpen szem előtt tartok: a könyvtárban csak a munkával, otthon pedig csak a családdal foglalkozom. Nőként jobban át- érzem a kollégáim problémáit, empatikus vagyok, néhány kérdésben viszont keménynek kell lennem - fogalmazott Tő- zsérné.- Azt, hogy igazgató lettem, sosem hatalomként éltem meg, hanem óriási felelősséget érzek kezdettől fogva: hiszen hetven dolgozó van a szakiskolában, ami azt jelenti, hogy hetven család megélhetéséért is felelek - nyilatkozta a Hírlapnak Kar­- Problémák igazán csak a pá­lyám elején adódtak - emléke­zett vissza Topolcsik Melinda -, de azóta már bizonyítottam, hogy képes vagyok irányítani egy céget. Folyamatosan lépe­gettem fel a ranglétrán, és el­ismerték a munkámat. Hogy a férfiak megbíznak-e a dön­téseimben? Hogy is fogalmaz­zak. Kénytelenek elfogadni, és később belátják, hogy iga­zam volt. Vezetői filozófiám nagyon egyszerű - őszinteség céglojalitás és a szabályok be­tartása - azok a kollégák, akik ezt követik, azoknak könnyű velem együtt dolgozni. Lehet, hogy furcsának tűnhet, de a női megérzésnek nincs párja, sokszor segített már a pályám során. Családot alapítani ilyen munka mellett, ha nincs segít­sége az embernek, szinte lehe­tetlen. Nekem az édesanyám a legnagyobb támaszom, ő van otthon a gyermekemmel hét­köznap amikor a férjem is és én is dolgozunk. Hogy a nők egyre gyak­rabban a top-vállalatvezetés pozícióban is tevékenyked­nek általánosan ismert. Hogy ez milyen következménnyel van a társadalmi életünkre, a családra és a férfiak önér­tékelésére, még kevésbé tud­juk. A foglalkoztatottsági ará­nyuk és képzettségük alapján ugyanakkor sokkal több nőt kellene találnunk a vezetők között, mint azt a valóság­ban tapasztaljuk. Hogy miért van ez, azt egy másik cikk vagy tanulmány hivatott ki­deríteni, de az általunk meg­kérdezettek egyhangúlag azt mondták: Magyarország még nem nőtt fel ehhez, Európa már igen. Gondoljunk például Angela Merkel német kancel­Eltérő a nők és a férfiak gondolkodásmódja egy bizonyos: férfi és nő más értékrend, más fontossági sor­rend, más elvek szerint szemlé­li a világot. A férfi agya rend­szerez, strukturál, „fiókokba zár", a szabályszerűséget, ok-okozati összefüggést keresi. A női agy globálisabban, átfo­góbban érzékeli és az emberi kapcsolatok minőségén át érté­keli a világot. A férfi értékrend­je siker- és eredménycentrikus. A siker mutatói pedig az elért hatalom, a státusz, a pénz, az üzleti haszon, a versenytárs felett aratott győzelem. A nők számára fontosabbak a kap­csolatok, a népszerűség, a hasznosság érzése, mint a ma­gas rang vagy a siker. PÓSÁN GYÖRGY pszichológus azt mondta, az emberek manapság elfelejtenek élni, mert mindig csak az élet kellékeit hajtják. Nagyon magasak az elvárások: mindentérjek el 35 éves koro­mig, ez a tökéletes karrierépítés lényege. Nem véletlen, hogy a legtöbb cégvezető 40 év körüli. A nők más helyzetben vannak, nekik dönteni kell: karrier vagy család, és ez nagy terhet ró rá­juk. Aztán vannak a céltudatos szinglik. Építik az egzisztenciá­jukat, de egyszer minden nőben feléled az anyai ösztön, és fel­merülnek a kérdések: mire vá­gyom? Van-e értelme gyerek nél­kül az életemnek? Ki tudok-e teljesedni anyaként? nis Pálné, a pétervásárai Mező- gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium vezetője. - Bizonyára szerencsés vagyok, de soha nem tapasztaltam azt, hogy bárki is kétségbe vonná meglátásaimat. Mielőtt vezető lettem, igazgató- helyettesként dolgoztam az is­kolában, és sikerült kiépítenem a kapcsolati körömet. Annyiban látok különbséget női és férfi vezető között, hogy mi empati- kusabbak és szociálisan érzéke­nyebbek vagyunk. Sokszor szemükre vetik azoknak a nőknek, akik in­kább a karrierjüket építik, hogy mi lesz a családalapítás­sal, de az iskola igazgató úgy gondolja, hogy a kettőt teljesen össze lehet egyeztetni, csupán a megfelelő háttér szükséges hozzá. Azt viszont hozzátette: az ő gyermekei már felnőt­tek, és tisztában van azzal is, hogy kisgyermekkel már sokkal nehezebb a helytállás. ■ Szomszéd Eszter Tőzsérné Géczi Andrea az egri könyvtár lelke, motorja. Úgy gondolja, jó időben találták meg őt a feladatok, tudott a vezetésre koncentrálni Erőmű: növekedhet az MVM részesedése visoNTA A hosszú távú fejlesztések csak állami segítséggel valósulhatnak meg Több mint kétszázmilliót térítettek meg mostanáig ► Folytatás az 1. oldalról Valaska József a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke ki­fejtette, a Mátrai Erőmű önma­gában, az ipari parkban, illetve a beszállítók révén 9400 ember­nek biztosít munkát, s tavaly a hazai villamosenergia-fogyasz- tás több mint 20 százalékát ad­ta. A Paksi Atomerőmű, vala­mint a Mátra a hazai villamos- energia-termelés 70 százalékát adta. A visontai cég ráadásul hazai tüzelőanyagot használ. Valaska József hozzátette, az 1 erőműnek középtávon, azaz § a 2020-as évek elejéig a tech- : nológia korszerűsítésére van s szüksége, valamint zöldalapú fejlesztésekre. A fokozott álla­mi jelenlét éppen ezért előnyt jelent, pozitív jövőképet ad, hosz- szú távú beruházások enélkül nem képzelhetők el. Új erőművi blokk építése egyelőre nem jön szóba, mert jelenleg ennek a feltételrendsze­re nincsen meg. A szén-dioxid kibocsátás csökkentése érde­kében azonban mindenképpen be kell ruházniuk. Az állami szerepvállalásra egyebek közt adókedvezmény formájában is számítanak, például a fotovol- taikus erőmű esetében. A 30 megawattos naperőmű a legna­gyobb lesz Közép-Európában, a kivitelezéshez minden enge­délyt beszereztek. ■ T. B. cégtemető Hétfői adatok sze­rint már 56 gyanúsítottja van a tavaly szeptemberben a Nem­zeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség közös ak­ciójában leleplezett, az egész országot behálózó költségvetési csalássorozatnak, hangzott el kedden sajtótájékoztatón Eger­ben. A cégtemető ügyként elhí- resült csalások nyomozásának jelenlegi helyzetéről dr. Balázs Zsolt, a NAV Észak-magyaror­szági Regionális Bűnügyi Igaz­gatóságának igazgatója beszélt. Elmondta: míg szeptember­ben 23 gyanúsítottja volt az ügynek, mára ez a szám 56-ra emelkedett és ez még koránt­sem a teljes létszám. Ez akár négyszázra is emelkedhet a nyomozás lezárultáig. A gyanú­sítottak közül 12-en előzetes le­tartóztatásban, hatan házi őri­zetben vannak, 5 ember eseté­ben pedig lakhelyelhagyási ti­lalom van érvényben. Kifejtette azt is, hogy az érintett cégek közül öt gazdasági társaság összesen 224 millió forintos kárt térített meg eddig. A sza­bálytalan munkaerő-kölcsön­zésekkel összesen több, mint tízezer munkavállaló érintett, Balázs Zsolt elmondta: közülük 1011 embert a nyomozás meg­kezdése óta szabályosan beje­lentettek munkaadóik. Az ügy felgöngyölítése még hosszú hó­napokat vesz igénybe. ■ G. R. A nőknek dönteni kell: karrier vagy család Németh Lászlónét Valaska József kísérte körbe az erőműben.

Next

/
Thumbnails
Contents