Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-20 / 43. szám
2014. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Stabil gazdálkodást valósít meg a település hört A falu vezetése mindent megtesz a költséghatékony gazdálkodás érdekében. Ennek köszönhetően a tavalyi zárás után több mint 73 millió forint maradt a falu számláján. A kiadások lefaragása végett az önkormányzat intézményeiben lecserélték a nyomtatókat, s az új gépek fenntartási költsége jóval kevesebb. A téli közfoglalkoztatási programban az idős, nyolcvan év feletti hordáknak segítenek. ■ S. B. S. Az egri főiskolát képviselte az ELTE-n Eger Dr. Domonkosi Ágnes főiskolai tanár képviselte az ELTE Stíluskutató Csoportja által szervezett So- cio-cultural factors in style című nemzetközi stilisztika konferencián az Eszterházy Károly Főiskolát. Az angol nyelvű rendezvényre Hollandiából, Oroszországból, Lengyelországból, Olaszországból és Japánból is érkeztek előadók. ■ S. B. S. A tűzoltó-egyesületet fejlesztik a bevételből boldog Hosszú évek óta hagyomány, hogy az év elején jótékonysági bált tart a Boldogi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az Ujváry Ferenc Művelődési Házban a hétvégén megtartott rendezvény bevételét az egyesület fejlesztésére és az ifjúsági csapatok felkészítésére szánják. A nagy érdeklődéssel kísért esemény a helyi diákok táncelőadásával kezdődött, majd élő zenével, vacsorával, tombolával, hajnalig tartó mulatsággal folytatódott. ■ S. B. S. A kisiskolások nyitótánca... Jelszó: kulcs az életünkhöz biztonság Ha óvatlanok vagyunk, könnyen kideríthető minden rólunk ' •*- ■■ * __________l V :« A A /* "X i— I • • - ^III ........ Je lszavainkat érdemes időről időre megváltoztatni. Az ideális kulcs minimum 8 karakter hosszú, nagy- és kisbetűket, számokat egyaránt tartalmaz. 0 ______J r L Születési év, háziállat, családtagok neve - tilos! Aki könnyen kideríthető jelszót használ az interneten, avagy éppen az otthoni riasztónál, olyan, mintha tárt kapukkal várná a bűnözőket. Licska Balázs - Pocsaji Richárd Bankkártya, riasztó, otthoni és céges számítógép, szolgáltatók, elektronikus átutalás - a sor hosszan folytatható, tele van az életünk különböző jelszavakkal, kódokkal. Nem ritka, hogy valakinek 15-20- at is meg kellene jegyeznie, gyakorlatilag ma már bármit el akarunk intézni, jelszóval gyorsabban megtehetjük ezt, avagy csak így tehetjük meg. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen ez a jelszó, mások által mennyire könnyen kideríthető. Az ideális kulcs minimum 8 karakter hosszú, tartalmaz nagy- és kisbetűket, számokat, sőt, lehetőség szerint szimbólumokat is. Egy internetes oldalon leteszteltem saját, régóta használt jelszavamat, mely egy nagybetűt és két számot is magában foglal: éppen csak megkaptam a megfelelő minősítést. A Google friss kutatásából kiderül, hogy a gyenge választás mellett a felhasználók ráadásul egyéb szarvashibákat is elkövetnek. Negyvennyolc százalékuk például megosztja másokkal jelszavát, ami olyan, mintha kulcsot adna a házához. Még mindig vannak olyanok is (3 százalék), akik egy, a számítógép közelében lévő cetlire jegyzik fel a kódjukat. Ez gyakorlatilag egyenértékű azzal, mintha tárva-nyitva hagynánk lakásunk bejárati ajtaját. Ennél jobb megoldás, ha letöltünk egy olyan programot a gépünkre, amely „biztonságos tárcaként” megőrzi adatainkat, s ehhez illetéktelenek nem tudnak hozzáférni. Itt csak egy mesterjelszót kell megjegyeznünk, persze, akkor gond van, ha azt is elfelejtjük. A világhálón már ingyenes feltörőprogramok is elérhetők. „Ez az egyik leggyorsabb és legjobban használható jelszó feltörőprogram. Bármilyen e-mail címet képes feltörni, s minden esetben 100 százalékos hatású. Használata egyébként pofonegyszerű, aki egy böngészőt tud kezelni, az ezzel a programmal is megbirkózik” - írják az egyik ilyen oldalon, s a kommentekből kiderül, van is erre igény. De, vigyázat! A Büntető törvénykönyvben ez levéltitok megsértésének minősül. Aki a másnak közlést tartalmazó Megkérdeztük olvasóinkat: hányféle jelszót használ? BÁLINT ZOLTÁN, FOGTECHNIKUS:- Szinte minden belépési kódom más, ám próbáltam hasonlókat kitalálni, csak egy-két karakterben, számban különböznek. Egy szakértőnek nem jelentene gondot a feltörésük Egy jól elrejtett helyre fel van írva mind, így ha elfelejtem az egyiket, nincs belőle komolyabb probléma. SZARKA ERIKA, KÖZÉPISKOLÁS:- Minden oldalon, amit látogatok, más és más a jelszavam. Nem tartok azonban attól, hogy elfelejtem az egyiket, eddig még nem is volt rá példa. Előfordul, hogy megváltoztatom a belépési kódomat. Az egyik közösségi portálon havonta megteszem ezt, mert már volt, hogy feltörték. Az életveszélyes jelszavak toplistája 1. Háziállatok nevei. _________ 2. Egy fontos dátum, mint például házassági évforduló.______________________ 3. Családtagok születésnapja.__________ 4. Gyermek neve._____________ 5. Családtagok nevei.________________ 6. Születési hely.___________________ 7. Kedvenc ünnepnap._______________ 8. A szeretett sportcsapathoz köthető dolgok. 9. Életünk párjának neve._____________ 10 . Jelszó._______________________ FO RRÁS: GOOGLE/COMPUTERWORLD zárt küldeményét megsemmisíti, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, illetve elektronikus hírközlő hálózat útján másnak továbbított közleményt kifürkész, elzárással büntetendő. A büntetés jelentős érdeksérelem okozása esetén három évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás esetén, azaz „aki jogtalan haszonszerzés végett információs rendszerbe adatot bevisz, az abban kezelt adatot megváltoztatja, törli, vagy hozzáférhetetlenné teszi, illetve egyéb művelet végzésével az információs rendszer működését befolyásolja, és ezzel kárt okoz”, még ennél több évet is lehet kapni. SZABÓ GYÖRGY Kisstílű nagyhalak bár egy kollégám rendszeresen traktál mindenféle horgásztörténetekkel, és a poén kedvéért még az orsóvásárláshoz is sokszor kikéri a tanácsomat, valójában annyi közöm van a horgászathoz, mint amennyire hasonlít a sneci a kardszárnyú delfinhez. Azt azonban totálisan amatőrként is tudom, hogy a jó fogás kulcsa a megfelelő csaü. nem nagy titok ez, s nem csupán a vízparton alapszabály, hanem a mindennapi élet megannyi területén, például a szolgáltatói szféra marketingtevékenységében is. A pe- cázás és az üzleti élet között nagy különbség azonban, hogy utóbbi esetében nem elég az, hogy valamikor horogra akadt egy kuncsaft, annak megtartásához igen erős és minden milliméterén makulátlan minőségű damil kell, illetve újabb és újabb, lojalitást ösztönző csalikat is be kell vetni, nehogy kedvet kapjon a váltáshoz, és ráakadjon egy másik szolgáltató horgára. A minap egy ismerőst kiemelt ügyfélként nyitvatartási, vagyis számára munkaidőben rángatta be a bankja. Személyesen akarták átadni a pénzintézet ajándékát, mint utóbb kiderült, egy olyan hűtőmágnest, melyet más ügyfelek postán kaptak meg. A lakáshitel, a megtakarítási számla, az aktív számlaforgalom után kapott piti jutalom átvétele ismerősömnek egy órába és 200 forint parkolási díjba került. Egy másik ismerősöm a tévészolgáltatójában csalódott: egy, több napon át tartó szolgáltatási hiba fájdalomdíjául egy hatéves, a tévében unásig ismételt filmet kapott a digitális videotékából „nagyvonalú” gesztusként a minap, s hogy miért nem harapnak rá akkor egy másik, ígéretesebb csalira? Egyiküket a banki hitel és az esetleges váltással járó bürokratikus káosz, másikukat pedig a hűségidő tartja továbbra is a megszokott horgon. Az ügyességüket mérték össze az ovisok verseny Már komoly hagyománya van a körcsarnokban rendezett sportversenynek Nyolcszáz új álláslehetőség Hevesben idén januárban Sok vidámság várt a minap az egri belvárosi óvodák nagy- csoportos gyermekeire, hiszen a Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodája immár tizenötödik alkalommal szervezte meg sportvetélkedőjét. A megmérettetésnek ezúttal is a Kemény Ferenc Sportcsarnok adott otthont, ami már csak azért is különleges élmény volt a kicsik számára, mivel most ők is ott versenyezhettek, ahol a nagyok szoktak. Dobiné Pál Ilonától, az eseményt szervező óvoda vezetőjétől megtudtuk: a sportvetélkedőn idén hét intézmény gyermekei vettek részt, akiknek kilencféle játékos és ügyességi feladat - így zsákban ugrálás, talicskázás, labdavezetés, és így tovább - végrehajtásával kellett számot adniuk tudásukról, tehetségükről.- E verrseny alkalmas arra, hogy óvodásaink kicsit több önbizalmat gyűjtsene, hiszen egyénileg kell megoldaniuk az egyes feladatokat, jóllehet a csapat érdekében. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a kicsik állóképessége is fejlődik - tette hozzá az intézményvezető. A vetélkedőn ezúttal tényleg csak a részvétel volt a fontos, lévén az összes versenyző aranyéremmel a nyakában távozhatott, azaz mindenki győztesnek érezhette magát. ■ SZ. E. Óvodások sportvetélkedője az egri körcsarnokban.. Képgaléria: heol.hu nfsz Az idei esztendő januárjában a foglalkoztatók összesen 32 ezer üres álláshelyet jelentettek be Magyarországon, amely egy év alatt több mint 50 százalékos emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások hetven százalékához a foglalkoztatók támogatást igényeltek. A legtöbb új munkaerőigény Borsod, Békés, Szabolcs és Hajdú-Bihar megyéből érkezett. Összességében 2014. januárban 122,2 ezer munkahely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 64,2 ezer állás maradt betöltetlen. A piaci álláshelyek legnagyobb része Győr-Moson-Sopronban és Budapesten volt. Heves megyében közel ötezer álláshely közül válogathattak az elhelyezkedni kívánók, de ezek között csupán nyolcszázat tettek ki az új munkahelyek. Azok között is többségben voltak a támogatott állások, hiszen a kedvezményt igénybe nem vevő cégek kevesebb mint 270 új munkalehetőséget kínáltak. A hónap végére a megyében 1566 álláshely maradt betöltetlenül. Az észak-magyarországi régióban 20,7 ezer álláshelyből nyolcezer maradt üresen az idei első hónapban. Az 5800 új állás közül csak 850-hez nem vettek igénybe támogatást a foglalkoztatók. ■ T. B. i > » * 1