Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-19 / 42. szám

2014. FEBRUÁR 19., SZERDA 2 MEGYEI KÖRKÉP Hamarosan újra látogatható lesz a Gardonyi-ház: márciusban nyit Házaspárok vállalnak több gyereket népesség Megyénkben is jelentősen átalakult a családok szerkezete az utóbbi években szépítik Március 18-án nyitják meg újra a látogatók előtt Eger­ben a Gárdonyi Emlékházat. Ősszel kezdődött a múzeum­ként működő épület felújítása, a renoválási munkálatok még most is tartanak, amelyre 15 millió forintot fordíthattak a Nemzeti Kulturális Alap támo­gatásával. Már megerősítették az ala­pot, és kijavították a vakolatot, mivel az évek során nagyon széles repedések jelentek meg a falakon. A további vizesedés el­kerüléséért a talajba épített csa­padékvíz-elvezetőt készítettek. Szalainé Király Júlia, a Gárdonyi-hagyaték kezelője a Hírlapnak elmondta: az épület teteje és a belső felújítás is el­készült már. Tegnap szállították vissza a bútorokat, és az író több ezer kötetes könyvtárát, most műtárgyrevízió kezdődik. Hátra van még a tereprendezés, ami az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület vállalt magára. Utánajártak, hogyan is nézett ki a Gárdonyi-kert, és amint kitavaszodik, hozzálátnak a munkához. Ám mint megtud­tuk, nemcsak a ház újul meg. A benne lévő kiállítás anyaga is változik egy kicsit: nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben az Egri csillagok című regényre és az író titkosírására. ■ SZ. E. Csak hétvégenként világítják ki az egn bazilikát fény Több olvasónk is érdek­lődött, miért nincs kivilágítva esténként a megyeszékhely egyik jelképe, a bazilika. Utánajártunk: eleinte az sem volt tisztázott, kinek is lenne a feladata gondoskodni a székes- egyház külső megvilágításáról. Kiderült, ez Eger városának hatásköre alá tartozik. Mint azt Tuza Róberttól, a Városüzemel­tetési Irodának vezetőjétől meg­tudtuk: amíg nem kezdődik meg a turistaszezon, addig csak péntektől vasárnapig működ­tetik a bazilika külső homlok­zatát kivilágító reflektorokat, így leghamarabb áprilistól lehet minden éjjel teljes fényárban látni az épületet. ■ SZ. E. Egyre kevesebb gyermek születik megyénkben is, ha­sonlóan az országos átlaghoz. Az adatokból azonban egy nagyon árnyalt képet rajzol­nak elénk a szakemberek. Munkatársunktól- A lányom nem házasodik ösz- sze a párjával, és gyermeket sem terveznek - mondta a P.-né Ani­kó. - Mindez elszomorít engem és a férjemet is, hiszen mindig is unokákról álmodoztunk. Megér­tem viszont a fiatalokat is, hiszen egyiküknek sincs biztos munka­helye, albérletben laknak. Rá­adásul a lányom barátja tervezi, hogy külföldön vállal munkát. A Központi Statisztikai Hiva­tal (KSH) egyik legutóbbi felmé­rése szerint társadalmunkat az öregedő népesség, a születések és a házasságkötések számá- J nak hanyatlása, illetve alacsony | szintje, valamint a párkapcsola- | tok stabilitásának gyengülése | jellemzi. Mindezek alapjaiban § érintették a családokat, változtat- J ták meg azok számát, típusait és £ összetételét.- A felmérésben az is sze­repel, hogy házasságban még mindig több gyermek születik, mint más, alternatív párkap­csolati formák esetén - mondta ■ A családok száma nagyobb mértékben esett vissza, mint a lakosság lélekszáma. Szarvák Tibor szociológus. - A huszonegyedik században a gyermekvállalás egyre későbbi életkorra tolódik, bár ez a ten­dencia már a múlt század máso­dik felétől megfigyelhető. Tőlünk nyugatabbra, például, ha csak a szomszédos Bécset említjük, ki­emelt figyelmet szentelnek az ottani bölcsődék, óvodák fejlesz­tésének, és annak, hogy a nyitva tartás igazodjon a munkaidőhöz. Nem véletlen, hiszen mindez növeli a gyermekvállalási ked­vet. Mint ahogyan egy korábbi felmérésből is megállapítható: támogatni kellene a részmunka- idős munkavégzést ahhoz, hogy a nők több gyermeket vállalja­nak - számolt be a szociológus. Az elmúlt két népszámlálás közötti tíz évben a népességszá­mának csökkenése mellett a csa­A felmérésben az is szerepel, hogy házasságban még mindig több gyermek születik, mint más, alternatív párkapcsolati formák esetén. Képünk illusztráció. Legalább egy 25 év feletti gyermekkel együtt élő családok aránya gyermekszám és családtípusok szerint, 2011(%) Családtípus l 2 gyermekes családok 3-x Összesen Házaspár 32,8 19,4 13,5 20,1 Élettárs 9,2 8,2 6,6 8,5 Egyszülős családok 46,8 33,6 26,4 41,7 Apa gyermekkel 47,6 41,4 34,8 45,4 Anya gyermekkel 46,7 32,6 25,5 41,2 Család összesen 35,0 21,6 14,5 20,2 FORRÁS:KSH ................- ..................................... ?«v r ládok száma is visszaesett, még­hozzá nagyobb mértékben, mint a lakosság lélekszáma, áll a KSH felmérésében. Ezzel párhuzamo­san nőtt a nem családban élők száma, akiknek túlnyomó több­ségét az egyedülállók vagy szak­nyelven szólva az egyszemélyes háztartások teszik ki. Megyénk­ben is megfigyelhető, hogy a csa­ládok száma úgy csökkent, hogy közben lényegesen megváltozott az egyes családtípusok szere­pe és jelentősége. A legszámot­tevőbb visszaesés a házaspáros családoknál mutatkozott, miköz­ben a házasságon kívül együtt élők és az egyszülős családok A családok keletkezésének leg­általánosabb formája a házas­ságkötés, de családot alkotnak a házasságon kívül, tartós pár- kapcsolatban élő párok is. Egy új család keletkezik akkor is, ha egy anya úgy dönt, hogy partnere, illetve a gyermek apja nélkül egyedül vállalja gyerme­két, áll a KSH-ban. A családok megszűnésének leggyakoribb száma dinamikusan nőtt. Mind­ez azzal járt együtt, hogy lénye­gesen visszaesett a házaspáros családok korábbi dominanciája a családok között. 2011-ben a családok kevesebb mint kéthar­mada volt házaspáros család, tíz évvel korábban még közel há­romnegyede. Az élettársi kapcsolaton alapu­ló családok száma tíz év alatt a másfélszeresére, az elmúlt húsz évben pedig több mint három­szorosára emelkedett, és 2011- ben a családok 15 százaléka élt ilyen párkapcsolatban. Emelke­dett azon családok száma és ará­nya is, ahol egy szülő él együtt formája az, amikor az egyik há­zasfél megözvegyül, de felbom­lanak a családok válás vagy az élettársi kapcsolat megszűnése miatt is. Gyermekes családok felbomlása esetén viszont újabb családok születhetnek, ameny- nyiben az egyik vagy esetleg mindkét szülő egyedül él tovább korábban közösen nevelt gyer­mekeikkel. gyermekével vagy gyermekeivel. 2011-ben a családok közel egy­ötöde tartozott e családtípusba. Demográfiai szempontból a családi funkciók közül a legfon­tosabb mutató az, hogy a csalá­dok hány gyermeket vállalnak, illetve nevelnek. A statisztikai hivatal adatai szerint a családok számának csökkenésével a csa­ládban élő gyermekek száma is visszaesett, de összességében a száz családra jutó gyermekszám alig-alig változott. A gyermekek számának családtípusonkénti vizsgálata ugyanakkor már kü­lönbségeket mutat. Megyénkben is tapasztalható, hogy a házaspáros családok átla­gosan több gyermeket nevelnek, mint az élettársi kapcsolatban élők. A legtöbb gyermek viszont - értelemszerűen - az egyszülős családokra jut, ugyanis körük­ben valamennyi családban van legalább egy gyermek, míg a má­sik két családtípusban jelentős, 40 százalék feletti a gyermekte­len, illetve már gyermek nélkül élő családok aránya. ■ Ön szerint fontos a házasság intézménye? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: HE0L.hu W A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A családok megszűnésének egyik fő oka a válás Élettel telik meg a csarnok heves Koncertek, meccsek, testnevelésórák a porondon A beteglátogatók is segítenek gyöngyös Az önkéntes lelki gondozók öt éve szolgálnak- Szeretnénk elérni, hogy szíve­sen és gyakran vegyék igénybe a komplexumunkat - mond­ta Tóth Anikó, a Heves Városi Sport- és Rendezvénycsarnok létesítményvezetője. A művelő­dési központ felújítása óta több kulturális rendezvénynek is a sportcsarnok - amelyet két év kényszerszünet után tavaly júniusban vett át a képvise­lő-testület - adott otthont, szá­mos nagyszabású koncertet is rendeztek már. A többfunkciós építményben bowling-, fallabda­pálya és fitneszterem is van. A küzdőtéren nemcsak kézilabda- és futsalmérkőzések zajlanak, hanem az iskolások is itt tartják testnevelésóráikat. ■ Sz. E. •ö & u. Rendezvények rendezvények hátán. Várják az sportok kedvelőit is. Öt évvel ezelőtt közös imával kezdődött a beteglátogató szol­gálat önkénteseinek munkája a gyöngyösi Bugát Pál Kórház­ban. A jeles évfordulót ünnep­lők a betegek világnapján, feb­ruár 11-én a kórház dísztermé­ben emlékeznek vissza az első közös napra és az azóta eltel öt évre.- A beteglátogató szolgálat ön­kéntesei és a kórház munkatár­sainak találkozója többek között a világnap céljára irányítja a fi­gyelmet, miszerint „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szen­vedés megértését”. Az efféle szolgálat kezdetektől fogva hoz­zátartozik a kereszténységhez, szerettünk volna ott jelen lenni, ahol a szeretet segíthet - mond­ja Juhász Ferenc atya, kanonok, a kórházi szolgálat kezdeménye­zője. Az önkéntes segítők heten­te egy vagy több alkalommal látnak el szolgálatot a gyógyító intézményben. A konkrét segít­ségnyújtásuk palettáján megta­lálható a kórtermekbe látogatás és igény szerinti segítségnyúj­tás sok formája, mint meghall­gatás, beszélgetés, lelki támasz­nyújtás beteg és hozzátartozó részére egyaránt. Mindezek mellett a lelkipásztor látogatá­sának megszervezését is felvál­lalják. Ha kell, felolvasnak, ha kell, megsétáltatják, megetetik a betegeket. Sokszor ők a beteg kérésének tolmácsolói az ápoló, gyógyító személyzet felé.- Az önkéntes lelki gondo­zók tevékenysége az ápolónők munkáját egészíti ki, és teszi teljessé a betegek kórházi tar­tózkodását. Az elmúlt öt évben volt erejük és idejük támaszt nyújtani a hozzátartozóknak is a nehéz percekben. Jelen­létüket az eddigi tapasztala­tok szerint a betegek nagyon kedvezően fogadták. A kórház elkötelezett egy ökomenikus kápolna megépítése mellett, melyre a reményeink szerint ebben az évben sor kerül - mondja Weisz Péter, a kórház főigazgatója. ■ G. R. • íii I í i

Next

/
Thumbnails
Contents