Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

2014. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP HÍRSÁV Újabb tíz ember jut majd munkához mátraderecske Rövidesen munkába állhat az a tíz he­lyi, akiket normál minimál­bérért foglalkoztathatnak a szociális szövetkezetben. A tervek szerint speciális présgép segítségével fabri- kettálást végeznek. Az el­készült tüzelőanyagot a helyi intézmények fűtésére hasz­nálják, illetve kedvező áron a lakosságnak is értékesítik. Szociális boltot is kialakíta­nak, ahol a helyben megter­melt javakat árusítják.« B. K. Ebben az évben is támogatják a civileket hatvan Az önkormányzat idén is kiírta a civil szerve­zeteket támogató Civil Alap pályázatot. Az előző évekhez hasonóan ebben az évben is az önszerveződő közösségek és sportfeladatokat támogató ifjúsági, szociális és egész­ségügyi, valamint kisebbsé­gi szervezetek pályázhatnak, 200 ezer forintig. Hamaro­san döntenek is az össze­gekről, hogy a civilek köny- nyebben megtervezhessék az éves programjaikat. ■ B. K. A legfontosabb cél az egészség megőrzése parádfürdő A térségi egész­ségfejlesztési iroda február 12-én, szerdán 17 órától in­dítja életmódváltó csoportját. Az ingyenes rendezvényre azokat várják, akik szeret­nének többet tenni egészsé­gükért, megszabadulnának káros szenvedélyeiktől, s kí­váncsiak azokra a tanácsok­ra, amikkel megelőzhetik a betegségeket. Másnap, 13-án különféle szűrővizsgálatokon is részt vehetnek. ■ B. K. r ! O r­<, c 1 u. Lesznek szűrővizsgálatok is Célpontban az MSZP-elnök vádak Dr. Sós Tamás önmaga kezdeményezi disszertációja vizsgálatát Dr. Sós Tamás visszautasítja az őt ért vádakat. Mint mondja, áll minden hivatalos eljárás elé, dolgozata vizsálatát pedig saját maga kezdeményezi. Beperli a Hír Tv Célpont című műsorát dr. Sós Tamás, az MSZP parlamenti képviselő­je. A műsor pénteki adásában ugyanis a képviselő doktori disszertációjának eredetisé­gét vonták kétségbe. Guti Rita „Szakképzés az Észak-magyar­országi régióban: plágium­gyanús disszertáció, leleplező belső levelezés. Hatvannyolc egyező rész mások korábbi tudományos munkáival. Az MSZP Heves megyei képviselő- jelöltjének a haverok segítettek doktorálni.” E hangzatos felüté­sekkel kezdődött a Hír Tv pén­teken adásba került Célpont cí­mű műsorának riportja. Dr. Sós Tamás, a Heves me­gyei közgyűlés korábbi elnöke, jelenleg pedig az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képvi­selője. A riportban a szerkesz­tők azt állítják, 2010-ben írt doktori disszertációja, amelyet az észak-magyarországi régió szakképzéséről írt, nem telje­sen a saját munkája. A riport szerint több oldalnyit is úgy emelt át mások korábbi tudo­mányos munkájából, hogy nem jelölte meg a forrást. A tévés szerkesztőség birtokában lévő levelezésből állítólag az is ki­derül, kik írhatták a vitatott ré­szeket Sós Tamás helyett. A Célpont egy nézői levél alapján kezdte vizsgálni az in­terneten is elérhető tudományos dolgozatot. A nézői állítást, mi­szerint a dolgozat egyes részei más munkákból származhat­nak, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Intézet plágium­kereső szoftverével ellenőrizték. A program a dolgozatot több he­lyen is egyezőnek találta mások műveivel - hangzott el a riport­ban. Kijelentették: a 158 oldalas disszertációban összesen 68 olyan részt találtak, amelyeket szöveghűen másoltak át korábbi dolgozatokból, méghozzá forrás- megjelölés nélkül. A műsor megkeresett több embert is, akiktől a vitatott ré­szek származnak. Hajdú Zita telefonon azt mondta: nem dol­gozott együtt Sós Tamással, és nem is tudott róla, hogy dolgo­zatát felhasználták volna. A ri­port szerkesztői a Mohácsi Már­ta 2008-as disszertációjában szereplő részeket is egyezőnek gondolták, így őt is keresték, ám a kérdésre, segített-e a hon­atya doktorijának megírásában, az oktató nem válaszolt. A tévések azt is állítják, bir­tokukban van egy e-mail, amit dr. Zachár László és Nagy Lász­ló írt azelőtt, hogy dr. Sós Ta­más beadta dolgozatát. A levél mellékletében ott van a doktori disszertáció kijavítva. Ez azért problémás, mert dr. Zachár László tagja volt a védéskor a bíráló bizottságnak. Zachárt nem tudta utolérni a televízió. A műsorban az ELTE docen­se elmondta, ha egy már meg­védett dolgozattal kapcsolat­ban plágiumgyanú merül fel, hivatalos eljárást indít az adott intézmény doktori tanácsa. Ha bebizonyosodik a plágium, úgy - mint Schmitt Pál esetében - el kell venni a doktori címet. Az ügy kapcsán a Hírlap megkereste dr. Sós Tamást, aki elmondta: abszurdnak tartja, hogy úgy kérdőjelezik meg a doktori címét, hogy jelenleg is főiskolán oktat, nap, mint nap bizonyítva hozzáértését a szak-, illetve felnőttképzés területén.- Gazemberség, hogy olya­nok vádolnak, akik nemrégi­ben jogerősen pert vesztettek ellenem az ítélőtáblán. Mind­emellett valakik feltörték az in­ternetes postafiókomat, amivel bűncselekményt követtek el. Ráadásul különböző konzul­tációk anyagát vágták össze, amire alighanem azért volt szükség, mert a gyöngyös-pé- tervásárai választókerület­ben győzelemre állok. Ez nem Schmitt-ügy, de mégcsak nem is Semjén-ügy. Állok minden vizsgálat elé, magam kezdemé­nyeztem a dolgozat vizsgálatát az illetékes doktori tanácsnál. Dr. Sós Tamás a műsor után közleményt adott ki „úgy látszik, a Hír Tv nehezen viseli, hogy nemrég a Fővárosi ítélőtáblán jogerősen pert vesz­tett velem szemben hazugsá­gok, aljas rágalmak miatt. El­veszíti majd azt a pert is, amit már hétfőn indítok a Fővárosi Törvényszék előtt a péntek esti Célpont című „kilövő” műsor­ban elhangzottak miatt. A mű­sor módszere változatlan: Nettó hazugságok tálalása hihető környezetben! Új elem: A bosz- szú. „Hadd szívjon, feketítsük Sóst, most épp doktorsóst” - így a kampány kellős közepén! határozottan állítom, hogy a dolgozatom saját kutatásai­mon alapul és aplagizáció min­den vádját visszautasítom! A doktori dolgozatok tartalmá­nak szakmai megítélése, meg­vitatása az arra hivatott szerve­zetekre és eljárásokra tartozik, nem pártszolgálatot teljesítő sajtómunkásokra. Állok elébe bármely hivatalos eljárásnak”- fejeződik be a közlemény. 3 1 K JEGYZET Á Üvegzsebek? Egy frászt! bár nyilván - legyünk egy kicsit jóhiszeműek - a kép­viselők többsége becsülettel kitöltögeti vagyonnyilat­kozatát, s még csak nem is gondol trükközésre, az egész úgy ahogy van, szin­te semmire nem jó. Arra semmiképpen nem, amire kitalálták, jelesül, hogy mindenki számára átlátható legyen, ki mennyivel gyara­podott a főképp közpénzből származó jövedelmeiből, s arra sem, hogy kibukjon, ha valaki szemlátomást töb­bet költ annál, mint ameny- nyire futná. A NYILATKOZATOKBAN foglal­takat ugyan ellenőrizhetik, de ez inkább csak elvi le­hetőség, így kis túlzással tulajdonképpen mindenki azt ír bele, amit jónak tart. Másrészről csak a képvi­selők magukra vonatkozó bevallásai nyilvánosak, a közeli hozzátartozóiké nem, pedig azt még a kezdő su- mákolók is tudják, hogy a feleség meg a négy hónapos gyerek nevére kell íratni a Porschét meg a villát a Rózsadombon, akkor nem derül ki, s nem hörög miat­ta a nép. így üvegzsebek helyett ne­künk marad a nagy nesze semmi, fogd meg jól. Aki akar, kutakodhat, kinek hány garázsa, hány fél horgászállása, Wartburgja, miegyebe van - ezzel szúr­ják ki a szemünk. MELLESLEG AZÉRT így ÍS rá lehet bukkanni néhány arcpirító dologra: az átlag­emberek számára mesésnek tűnő vagyonokra, gigászi adósságokra, amiket nem mellesleg természetesen va­lamiből fizetni kell. Majd ha egyszer olyan vagyonnyilat­kozatot kell tenniük az érin­tetteknek, amiben arra is válaszolni kell, hogy ugyan miből, vagy hogy honnan jött össze az első tízmillió, akkor tisztán látunk. Addig marad a kőkemény kamu, de legalábbis a lehetősége. A vállukra vették negyedük gondjait is... avatás A hét végén esküt tettek Eger idei esztendőre elválasztott fertálymesterei A jól átgondolt választás biztos karriert jelenthet Felavatták Eger új fertály­mestereit az elmúlt hét végén. A Bazilikában megtartott isten­tiszteletet követően az ünnep­lők az elhunyt negyedmesterek kopjafájánál tisztelegtek, majd a Líceumban Habis László pol­gármester vette ki a tizenhat negyed leendő elöljárójától az esküt. A hagyományokhoz hí­ven a testület főkapitánya, Vár- konyi György a szalagos bottal egyenként avatta föl őket a szol­gálatra, megérintve a 2014-re választottak vállát, akik ezzel egy időben vették át elődjüktől hivataluk jelképeit, a szalagos botot és a százráncú köpenyt, amelyet egy esztendőn keresz­tül viselhetnek. A 2014-es esztendő fertály- mestere lett Cséfalvay Gyula (Város I. negyed), Lengyel Jó­zsef (Város II.), Majoros Gá­bor (Város III.), Herczeg Béla (Város IV), Kovács András (Szent János város-Hatvan I.), Petrovics Bálint (Szent János város-Hatvan II.), Csapó Nor­bert (Alsó-Károlyváros-Hatvan III.), Veréb István (Felső-Ká- rolyváros-Hatvan IV), Cziglédi László (Rác hóstya), Harasz­ti György (Cifra-Sánc), Lutter László (Makiár L), Zay Ferenc (Makiár II.), Soós Imre (Szent 1 István város), Köves Gyula “ (Szent Lajos város), Tarsoly Jó- J zsef (Felsőváros) és Vallus 1st- s ván (Felnémet). ■ P. A. krf Az elmúlt esztendei és az idei keresztféléves jelentke­zések alapján megállapítható, hogy a Károly Róbert Főiskolán fizetendő képzési díjak a leg­alacsonyabbak között vannak az országban. Nem elhanyagol­ható tény, hogy ebben az intéz­ményben lehetőség van már az első évfolyamon is diákmunká­ra, hogy igen kedvező az ösz­töndíjrendszer, illetve hogy fix kamatozású diákhitel lehetősé­gével is számolhat a jelentkező. A 90 százalékos bérlettámoga­tás, a szinte ingyenes nyelvi fel­készítő és informatikai képzés, a mentori program, a jelentke­zéskor is érvényesíthető egyéni tanácsadói szolgálat mind az itt tanuló hallgatók biztonságát szolgálja. A tanulás - mint be­fektetés - megtérül, de hogy a jelentkezők esetében pontosan mikor, azt a főiskola diploma­kalkulátora segítségével bárki kiszámíthatja. És bár meglehetősen sok idő van még a jelentkezések be­nyújtásáig, de addig is megéri tájékozódni. A főiskola külön figyelemét szentel a középisko­láknak, s kidolgozott program­mal támogatja a pedagóguso­kat is. A microsite és a főiskolai honlap mellett mobilalkalma­zások is segítik a tanulókat ab­ban, hogy minél jobban megis­merjék az intézményt és az ott folyó képzéseket. ■ » ♦ 1 * f A hagyomány szerint százráncú köpenyben tettek esküt a fertálymesterek

Next

/
Thumbnails
Contents