Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-19 / 269. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. NOVEMBER 19., KEDD Már beismerte a hekkelést: a rendőrség lezárta az ügyet Negyvenmilliónl Heves megyének fejlesztés Kétszázmilliárd támogatás jutott szűkebb hazánknak 2007-2013. között Egészségfejlesztési iroda nyílt Parádfürdőn idén augusztus közepén. Ez az esemény is része a jobbító törekvéseknek Heves megyében ► Folytatás az 1. oldalról EGER Az intézmény arról tájékoztatta akkor lapunkat, hogy megtették a rendőrségi feljelentést, a feltételezett elkövető személye ismert, a körözés folyamatban van. Hozzátették: ebben a nehéz helyzetben az iskola és a Congregatio Jesu közössége egy emberként állnak ki a tanulójuk mellett, s kérték, mindenki segítse a nyomozás sikerét azzal, hogy kivárja a rendőrség által hivatalosan kiadott tájékoztatást és az iskola vezetésének közleményét az esettel kapcsolatban. A rendőrség a feljelentés alapján ismeretlen tettes ellen zaklatás, s adatokkal való visz- szaélés vétsége miatt indított eljárást, amely azóta lezárult, tudtuk meg Soltész Bálinttól, Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.- A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 1982- es születésű egri férfit, aki elismerte: ő törte fel az egri egyházi gimnázium honlapját. A rendőrség gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással zárta le az ügyet - tette hozzá. Megtudtuk: az iratok megérkeztek az Egri Járásbíróságra, ahol majd első fokon hoznak ítéletet az ügyben. ■ M. Z. Több millió forintot nyertek a helyi civilek pályázata Kerecsendi Faluvédő Egyesület (FAVE) és a Lokálpatrióta Egyesület is szép summát nyert közösségi célok megvalósítására. A FAVE a rendezvények lebonyolításához szükséges hangtechnikai berendezésekre 5,5 millió, míg a lokálpatrióták a község eligazító tábláira 6,7 millió forintot nyertek. Ám az örömbe azonban némi üröm is vegyült, mivel mindkét pályázat utólagos finanszírozású, a megvalósítás után juthatnának hozzá az elnyert összegekhez. Civil szervezetekről lévén szó nem rendelkeznek több millió forinttal, így az önkormányzat segítségében bíznak. ■ B. K. Hamarosan a nemzeti fejlesztési miniszter elé terjesztik Heves megye területfejlesztési koncepcióját. Szűkebb hazánk 40 milliárd forintot kaphat. Tóth Balázs Egerben kezdte el országjáró őszi konferenciasorozatát a Széchenyi Programiroda. A megyeszékhelyünkön megtartott fórumon szó esett a 2007-2013. közötti támogatások fölhasználásáról, valamint a következő európai uniós költségvetési ciklus terveiről is. Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bevezetőjében szó esett arról, hogy az elmúlt években Heves megyébe közel 200 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett, ebből 2010 májusáig 72 milliárd, azóta pedig 122 milliárd forint áramlott a gazdaságba, s az önkormányzatokhoz. A következő hét esztendőben ugyan kevesebb pénzt kap Magyarország, ám azt a korábbinál még hatékonyabban szeretnék fölhasználni. Több jut majd például gazdaságélénkítésre, kutatás-fejlesztésekre. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a tanácskozáson a területfejlesztési koncepcióról és a hozzá kapcsolódó programalkotásról számolt be. Mint elmondta, az egy éve folyó - s a november 29-ei közgyűlésen az elfogadással, majd az illetékes, minisz* * * tér elé terjesztéssel lezáruló - munkában több szempontot is figyelembe vettek, így külön bontották területileg Észak-He* vest, Dél-Hevest és a gazdasági tengelyt (Hatvan-Gyöngyös- Füzesabony-Eger), de ágazati [ koncepciókat is kidolgoztak. deé András, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. északmagyarországi regionális igazgatója elmondta, hogy megváltozik a pályázati rendszer, amiben nagy szerep jut a megyei önkormányzatoknak. A Széchenyi Programiroda feladatköre az utóbbi egy évben módosult. Míg kezdetben a pályázatok népszerűsítésével, a potenciális A régiós operatív programot 2014-2020 között fölváltja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP). Ez tartalmaz forrásokat gazdaság- fejlesztésre, kistérségi, megyei jogú városi és várostérségi fejlesztésekre egyaránt. Kikérték az önkormányzatok és a vállalkozások véleményét is. Jellemző volt, hogy ■ Jellemző: az írásbeli megkeresésre csupán minden ötödik megkérdezett válaszolt. írásbeli megkeresésre csupán minden ötödik megkérdezett válaszolt. A személyes megkeresésre végül Eger nélkül 120 önkormányzat reagált, s 1211 projektötletet sorakoztatott föl, pályázók bevonásával foglalkoztak, addig ma mára megvalósításban, a forráslehívásban segítenek. Az iroda Heves megyében az elmúlt esztendőkben 2100 ügyféllel került kapcsolatba, több mint ezerkétszáz - 252 milliárd forint forrásigényű - beadott pályázatban működtek közre, amelyek 149 milliárd forintot nyertek. 222 milliárd forint forrásigénynyel. A 720 megkérdezett cégtől, civil szervezettől végül 172 beruházási ötlet futott be, 130 milliárdos pénz-megjelöléssel. Az ágazati projektgyűjtés eredményeképpen - ezek alapvetően nagyberuházásokat jelentenek - 120 partner 325 ötletet sorakoztatott föl, amelyekhez 83 milliárd forintnyi támogatást kellene előteremteni. Vannak még problémák, például meg kell oldani a kistérségi lehatárolást,, ebből a szempontból Eger és vidéke a kérdéses. El kell dönteni, hogy Eger külön forrást kapjon a TOP-ból, vagy az egri kistérségéből részesedjen. Szintén meg kell határozni az egyes kistérségeknek jutó összegeket. Jelenleg még nem tudni pontos AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI Operatív Programban mindeddig együttesen 291 milliárd forintot ítéltek meg pályázati támogatásként. Gutyán Gergely, a NORDA ügyvezető igazgatója a rendezvényen kifejtette azt is, hogy az elmúlt hét évben 308 Heves megyei pályázat benyújtójával kötöttek szerződést, ösz- szesen 59,6 milliárd forint értékösszeget, de Heves megyébe a TOP-ból 40 milliárd forint kerülhet, ebből a pénzből a lokális jelentőségű beruházásokat támogatják majd. További tíz- milliárdok az ágazati operatív programok révén áramolhatnak majd a megyébe. Czéghér Ildikó, a Széchenyi Programiroda operatív igazgatója az utóbbi lehetőségeket ismertette. Az eddigi 15-öt 10 operatív program váltja föl, s kiemelt ügy lesz a gazdaság és a foglalkoztatás. Átalakul az intézményrendszer, egyszerűsödnek a pályázatok és a vissza nem térítendő támogatásokon túl nagyobb szerep jut a pénzügyi eszközöknek. Átalakul a LEADER, régiók helyett megyei, kistérségi szintre kerül a területfejlesztési források ben. Az ügynökség október végéig legalább 40 milliárd forintot fizetett ki a nyerteseknek. Hevesben mindeddig 163, a Norda által kezelt pályázat zárult le, amelyek értéke meghaladta a 24,5 milliárd forintot. Az egy főre jutó támogatás pedig a 19 megye közül éppen Hevesben a legmagasabb, eléri a 253 ezer forintot. elosztása. Az ország 7300 milliárd forintra számíthat a következő esztendőkben. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra 2900 milliárd, a TOP-ra 1200 milliárd, a Környezeti és Energetikai Hatékonyság Operatív Programra 1100 milliárd forint jut majd, míg közlekedés-fejlesztésre ezermilliárdot, egészségügyre, oktatásra, államigazgatásra 800 milliárdot terveznek. Bánfi Sándor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági igazgatója a Széchenyi Kártya különböző típusait ajánlotta a konferencia résztvevőinek. Több konstrukciót is bevezettek, amelyeket beruházásokra, pályázati önerőre, támogatás megelőlegezésére használhatnak föl a vállalkozások. Bóta József Sándor, Szihalom polgármestere kifejtette, hogy a község az elmúlt három évben rendkívül sikeresen pályázott, közel 1,2 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre. A legnagyobb a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése volt, de jelentős fejlesztések történtek a sport infrastruktúra, az úthálózat javítása, az oktatás terén is. Több fejlesztés is zajlik a faluban, amelyek közül számos pályázati elbírálásra vár. Népszerűsítés után a forráslehívásban segítettek Heves második az egy főre jutó támogatásban ( Forró tea és zsíros kenyér reggelire téli étkeztetés Péntektől tíz alkalommal kapnak meleg ebédet a rászorulók Heves megyei szállodák, borok az ajánlottak között A német karitatív szervezettől 1992-ben kapott gulyáságyúban főzött egytálétellel kezdődött Egerben a rászorulók téli étkeztetése. Öt évvel később a Magyar Vöröskereszt helyi munkatársai elindították az úgynevezett teajáratot: reggelente forró itallal, zsíros kenyérrel, alkalmanként kon- zervvel, vitamindús savanyú káposztával várták a hajléktalanokat. Mint azt Kosik Mária, a Vörös- kereszt megyei szociális koordinátora a Hírlapnak elmondta, azóta a fedél nélkül, a nehéz sorban élők száma évről évre gyarapodott: tavaly reggelente átlagban hatvanan, a péntekenként! ebédEgyre többen szorulnak a Vöröskereszt segítségére. Képünk illusztráció osztáskor pedig kétszáznál is többen álltak sorban a kondéroknál. Ellátásukra - a korábbi évekhez hasonlóan - ezúttal is a Hajléktalanokért Közalapítványnál pályáztak a vöröskeresztesek, akik a március végéig tartó szezonban 906 ezer forintból teremthetik elő a sokak számára életmentő adagokat. Az önkéntes segítők idén először hétfőn reggelre főzték meg a forró teát, s adták át a szelet zsíros kenyeret a Vörös- kereszt épületénél. November 22-én ebédidőben a Klapka utcában, illetve a Balassi Bálint Általános Iskolánál száz-száz adag babgulyással várják a nehéz sorban élőket. ■ SZ. I. KALAUZ A Gault&Millau Magyarország idén is összeállította a legjobb hotelek listáját. A tíz legjobb kelet-magyarországi szálloda közt a parádsas- vári kastélyhotel Sasvár Resort a harmadik, a szilvásváradi La Contessa kastélyhotel a negyedik. A wellness-hotelek közt a felsőtárkányi Bambara negyedik, a mátraházi Residence Ózon Hotel hetedik lett. A kalauz kiadója az éttermeket is rangsorolta, s Hevesből hét érdemelt legalább nyolc pontot a húszból. A megyében első, s 11 ponttal ajánlott kategóriás az egri Zsálya Bisztró. A Gault&Millau által minősített borászatok között a három fürtös, komoly, klasszis borászat kategóriában négy-négy képviseli az egri (Gróf Butt- ler, Káló Imre, Orsolya Pince, St. Andrea), illetve a mátrai (Korner Gábor, Losonci Bálint, Németh Attila Gábor, Szecskő Pince) borvidéket. Bár a megyi borászatok közül egy sincs a tíz legjobb között, a borok között már igen. így tizenhat pontos lett a Gróf Buttler Nagy-Eged Bikavér, ami a vörösborok között a negyedik legjobbnak számít. Nyolcadik, s 15 pontos lett a Bukolyi Kékfrankos válogatás. Szintén 15 pontot kapott még a Szecskő Pince Julianna fantázianevű királyleánykája. ■ T. B.