Heves Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-17 / 165. szám

2013. JÚLIUS 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Turista tájékoztató a Szalajka-völgyben szilvásvárad A Szilvásvára- di Idegenforgalmi Egyesület a Szalajka-völgybe érkező turisták számára informá­ciót nyújt a helyi szolgál­tatásokról a Lovas Stadion bejáratánál. Az egyesület munkáját segíti két tanuló is, akik nyári diákmunka keretében végzik a feladatot, június 1-jétől az egyesü­let látja el a településen az idegenforgalomhoz és turisz­tikához kapcsolódó feladato­kat, a szükséges pénzügyi hátteret az önkormányzat biztosítja. ■ H. F. . A legtöbb boltnak nem járt polcpénz EGER Keddi lapszámunkban félreérthetően jelent meg a kisboltok dohányter­mék-árusító tevékenységével kapcsolatban, hogy azok évi 1-3 millió forint polcpénzhez is juthattak. Ez azonban nem igaz minden boltra, Varga Gyula üzletvezető közlése szerint húsz éves működésük alatt ők ilyen juttatásban egyáltalán nem részesültek. ■ S. B. S. Képzőművészeti alkotások az utcán hatvan Csütörtökön 11-től 18 óráig a városban és a környező településeken élő alkotók festményeiből, raj­zaiból, metszeteiből, tűzzo­máncaiból és fotóiból nyílik kiállítás. AII. Hatvani Utcai Tárlat elnevezésű turista­csalogató rendezvényt az újhatvani Szent Ferenc téren (a római katolikus templom előtti téren) utcai zenészek fellépése teszi még hangula­tosabbá. ■ T. 0. Festményeket állítanak ki Nem mondják, mit gondolj oktatás Demokratikus szellemű magántanulói központ indul Egerben Az egyesület fontosnak tartja a környezettudatos szemlélet kialakítását kisgyermekkorban. Foglalkozásaikon újrahasznosított anyagokból dolgoznak. Az iskolaválasztás sok szülő­nek okoz gondot, ugyanis a gyerekek képességeinek ki­bontakozásához sokszor nem elég, amit egy hagyományos iskola nyújt. Különösen igaz ez, ha kimagaslóan tehetséges vagy speciális nevelési igényű gyerekről van szó. A demok­ratikus szellemű iskolák vá­laszt kínálnak a problémára. Bocsi Rita Noha most zajlott a közoktatás átfogó reformja, mégis egyre többen érzik, hogy valami baj van az iskolarendszerrel. Az el­ső iskolák az ipari forradalom után alakultak, amikor töme­geket kellett kiképezni egysze­rű munkafolyamatok elvégzé­sére. A világ közben átalakult és olyan sebességgel változik, hogy lehetetlen néhány évnél előbbre látni. Az internet meg­jelenésével az információ bárki számára elérhető, az iskolák már nem a tudás egyedüli bir­tokosai. Konkrét adatok át­adása helyett - amelyek szinte azonnal elévülnek - ezért ész­szerűbb az információszerzés, az adathalmazban való tájéko­zódás és a kreatív gondolkodás készségeit elsajátíttatni, ame­lyekkel gyorsan alkalmazkod­ni lehet az új körülményekhez. Változó világunkban az isko­láknak is változniuk kell. A Kavalkád Egyesület ennek a változásnak az élére állt Eger­ben, szeptembertől demokra­tikus szellemű magántanuló központot indítanak, egyelőre magániskolái keretek között. Véleményük szerint minden gyerek más, ezért a gyári mo­dell helyett a kertész szemlé­letét érvényesítik, aki minden' növényt annak igényei szerint gondoz. Náluk a gyerekek ér­deklődésük és kíváncsiságuk által irányítva személyre sza­bott tantervvel tanulhatnak. A a kavalkád Egyesület majd' két esztendeje szervez a demokrati­kus iskolákról fórumokat, aho­vá rendre a téma nemzetközileg is elismert előadóit hívják meg. Vendégük volt már a Bécsben élő pedagógiai szakember, Fóti Péter, továbbá a finn Marko Koskinen, aki az oktatás jövőjé­ről és a Főnix nevű iskoláról beszélt, legutóbb pedig az Egye­hagyományos iskolarendszer hierarchiára épülő, egységesítő szemlélete helyett úgy gondol­ják, hogy felelős, részvételi de­mokráciát igénylő, vállalkozó szellemű felnőtt abból lesz, aki már gyerekként is gyakorolja ■ Nem csupán betartják a szabályokat, hanem értik is, hogy azok mit szolgálnak. jogait és kötelességeit.- A demokratikus iskolák­ban a közösség tagjai egyen­rangúak, szabályaikat maguk hozzák, amelyek a tanulókra és a tanárokra egyaránt érvé­nyesek. Mivel közösen alkot­ták, nem csupán betartják a sült Államokból érkező Chand­ra Montgomery, a Clonlara is­kola igazgatója tartott előadást az otthontanulásról. Intézmé­nyük 32 ország magántanulóit fogja össze. Összegyűjtötté k, mit érdemes tudni a magánta­nulói jogviszonyról. Erről a egyesület honlapján (https:// www.facebook.com/KavalkadE- ger ) bővebben is olvashatnak. szabályokat, de látják azok ér­telmét is. Ezekben az iskolák­ban nem a tananyag átadása a lényeg, hanem a gyermek ön­ismeretének és képességeinek fejlesztése. Terveink szerint a gyerekek vegyes korcsoportok­ban, ingergazdag környezetben tanulnak, az iskola személyze­te pedig segíti őket a világ és önmaguk megismerésében. A gyerekeket elsősorban gondol­kodni kell megtanítani, nem pedig arra, hogy miről mit gon­doljanak - mondja Szlaukó Mó­nika, az egyesület elnöke. A hagyományos iskolarend­szerben a tudást nagyrészt az iskolapadban ülve, tan­tárgyakba sűrítve adják át a fiataloknak, miközben folyton számon kérik és érdemjegyek­kel értékelik őket. Az iskolával együtt járó unalom és stressz, a jegyekért tanulás és a jegyek alapján való selejtezés teljesen elfogadott dolog, pedig ennek nem kell így lennie. Kísérlete­ző részvétellel, élményszerűen és játékosan is felfedezhető a világ, ahol mindenkit csak ön­magához mérnek. Számos friss kutatásból is az derül ki, hogy a tanulás akkor a leghatéko­nyabb, ha élménnyel és valódi érdeklődéssel párosul. Tanulj otthon! - nemzetközi példák Triatlon nélkül A hatvani triatlon-fanok nem gyülekeztek vörös posztó alatt, amikor kiderült, hogy elmarad a korábban leg­nagyobb nyári események egyikének számító országos verseny. S mivel radikáli­sabb protestálást - például éhségsztrájkot - sem helyez­tek kilátásba, nagy a gyanú, hogy talán mégsem bírt ak­kora jelentősséggel ez a via­dal, mint ahogyan az a kül­sőségek alapján tűnhetett. egész biztos, hogy a sem­leges - értsd: nem rajthoz álló - hatvaniak számára soha nem is volt fontos. En­nek legobjektívabb mércéje, hogy a közönség érdekte­lenségénél csak azon köz­lekedők méltatlankodása volt nagyobb, akik a hétvégi csúcsforgalomban lezárt utakkal, félsávokkal és ut­cákkal találkoztak. Hiába na, a csigatempó sose erősí­tette a Coubertin-i eszmék emelkedettségét. Ha pedig ez még pénzbe is került, ak­kor kiváltképp nem. márpedig az ország minden részéből összegyűlt százak versenyeztetése csak úgy vitte a forintokat! Nemcsak a szponzori, hanem az adó­forintokat is, főleg, amikor a nagy partnerek - rendőrség, honvédség - már nem lát­ták okát, hogy itt rendezzék meg saját bajnokságukat. S mit kaptak cserébe a hely­beliek? Hát, a néhány saját indulójukon kívül henci- dai, bonciadai, piripócsi, a túlnyomó többség számára nőném úszókat, futókat, bi­ciklistákat. RÉGI És aligha vitatható igaz­ság tehát, hogy a hatvaniak számára nem kiemelt sport­ág a triatlon. A versenyt követő esti fesztivál más lapra tartozik, azon évről évre úgy tolongtak a népek, mint öreganyámék cuko­rért a népbolt előtt a kubai válság nehéz napjaiban. De mondjuk a Pa-Dö-Dö együt­tes sikerét összekutyulni a háromtusáéval, hát... HIRDETÉS Ne hagyja, hogy az érszűkület határozza meg életét! ( vizsgáltassa meg magát kedvezményesen! Sajnos gyakran kiderül, hogy sokan nem veszik komolyan a már kialakult betegségüket. A magas vérnyomás, ha nincs szin­ten tartva súlyos szövőd­ményeket okozhat. A túl­ságosan igénybevett szív és erek az idő folyamán károsodhatnak, mely egy igen súlyos betegség ki­alakulásához vezethet, az érelmeszesedéshez, érszűkülethez. Hasonló eredménnyel járhat cukor- betegség megléte illetve a magas koleszterinszint. A gyógyszeres kezelés mel­lett igen fontos a zsírsze­gény, helyes táplálkozás, Fontos a rendszeres és korai vizsgálat, hisz a kezelés a betegség kez­detekor a leghatékonyabb! a rendszeres mozgás és a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. A mai stresszes, rohanó világban időt kell szakítani érrend­szerünk állapotának rend­szeres felmérésre is. Gyor­san, fájdalommentesen megtudhatja egy doppleres vizsgálat során ereinek át­járhatóságának mértékét. És hogy mikor érdemes ezt a vizsgálatot elvégezni? Ha magas a vérnyomása, ha magas a koleszterinszintje, ha cukorbeteg, ha túlsúlyos, ha dohányzik, ha zsibbad, fáj, fázik a lába, ha kevesebbet tud menni, ha zsibbad, fázik, hideg a ke­ze, ha zúg a füle, ha szédül, egyensúly zavara van, 40 év felett ajánlott. A szűrés fontosságát alátámasztja az, hogy Ma­gyarországon az érrend­szeri betegségek a halálo­zási statisztikák élén van­nak. Az országosan alkal­mazott Nashwan-Paraso- und készülékkel könnyen és fájdalommentesen lehet enyhíteni ill. megszüntet­ni a panaszokat. Az infra, ultra és hallható hang ki­bocsátásával a gép a szer­vezetet mellékér képzésére serkenti. Ez által biztosítva a végtagok, szervek műkö­déséhez szükséges vérellá­tást. Mindössze 20 kezelés szükséges a javulás érde­kében. A Nashwan-Parasound találmányt alkalmazó cent­rumokban, mely többek kö­zött Eger, Vallon utcai Pla­tán Egészségcentrumban is megtalálható, a hónapban bejelentkezőknek 20 ezer forintos kedvezményt bizto­sítanak a kúra árából. További felvilágosítás: www.medhungary.com , 06-70/290-3216, 06-30/595- 4344, 06-20/920-4447, 06-72/551-714

Next

/
Thumbnails
Contents