Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-17 / 139. szám

2013. JÚNIUS 17., HÉTFŐ MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 5 Pályáznának egy tájház kialakítására EGERCSEHi Májusban egészség- ügyi beszámolókat hallhatott a település képviselő-testülete. A június 26-án következő összejövetelen téma lesz a költségvetés és a vagyon­gazdálkodási terv. Döntenek arról is, pályázzanak-e egy tájház és bányász-emlékhely kialakítására. Az Egercsehi Bányász Baráti Körrel közösen Leader-forrásból szeretné­nek kialakítani egy tájházat, amelybe a korábbi gyűjtemény kerülne be. Itt adnák közre a helyi bányászathoz kapcsolódó különböző tárgyakat is. ■ T. B. Kiállítások, focitorna az idei falunapon nagyvisnyó Nemrégiben tar­tották a szokásos falunapi rendezvényt a településen. A hagyományos focitornán kívül voltak színpadi programok is, felléptek az óvodások és az iskolások, valamint a Szil­vásvárad! Asszonykórus. A közönség egy fafaragó-, illetve egy festménykiállítást is meg­tekinthetett. Az eseményt utca­bál zárta. ■ T. B. A szezonban virágos lesz a Szalajka-völgy szilvásvárad Több százezer fo­rintot fordított az önkormány­zat a településkép javítására, a közterületek szépítésére. A megszokott helyeken (oszlo­pokon elhelyezett virágtartók, Szalajka-völgy, virágoskertek) túlmenően ez évtől a tavaly megújult főútvonal mentén is zöldfelületeket alakítottak ki, egynyári növényeket, tujákat és muskátlikat ültetve a szi­getekbe. ■ T. B. 1 Oldalszerkesztő: Tóth Balázs Telefon: 06-30/387-3204 ' Hirdetési ügyekben: 06-36/513-600 Bélapátfalvi kistérségi oldalunk legkö­zelebb július 22-én jelenik meg. Újjávarázsolták a gyermekotthont mónosbél Félszáz gyermeket nevelnek, s készítenek föl a családba való visszatérésre A főépület felújításának alkalmából az otthon lakói ünnepi műsorral kedveskedtek a vendégeknek: táncoltak, verset mondtak, énekeltek... Megújult a mónosbéli gyer­mekotthon főépülete. Bár mostantól a nevelőszülőség elsőbbséget élvez, az intéz­ménynek van jövője. Tóth Balázs Lesz már megfelelő környezet arra, hogy a mónosbéli nevelő- otthonban élő gyerekek kipró­bálhassák kézügyességüket, kiélhessék kreativitásukat, az­az, hogy továbbra is sok szép alkotás, festmény, plasztika kerüljön ki á kezük közül. Kö­zel kétszázmillió forintból újí­tották föl az 50 fiatalt nevelő mónosbéli gyermekotthon fő­épületét, a Szabó-kúriát. A mű­emlék alagsorában kaptak he­lyet az új foglalkoztató szobák: képzőművészeti és kerámia­műhelyek, tűzzománc- és kerá­mia-kemencék, raktár és vizes­blokk. Az első, akadálymentes szinten helyezkednek el a gaz­dasági irodák, a pszichológiai foglalkoztató és a könyvtár, de itt folyik a családgondozó tevékenység is. A januárban fenntartóváltáson átesett intéz­ményben 2005 óta tervezték a műemlék felújítását, a fővárosi önkormányzat pedig (amely­hez akkor az otthon tartozott) tavaly végül hozzájárult, illetve forrást is biztosított. A munká­latokat tavaly ősszel kezdték el, s határidő előtt, idén májusban fejezték be. Időközben viszont a fenntartói szerepet átvette a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amely a költsé­gek jó részét is átvállalta.- Intézményünkben 50 fő­városi gyermeket és fiatalt ne­velünk 0-tól 24 éves korig, az ő ellátásukról, nevelésükről kö­zel ötven szakember és gazda­sági munkatárs gondoskodik. Széleskörű a nevelőmunkánk, hiszen vannak nálunk normál szükségletű gyerekek, sérültek és speciális ellátást igénylők is, valamint utógondozottak. Egy­re kevesebb gyerek marad itt nagykorúságáig, általában 2-3 év alatt sikerül őket hazajutta- ni a vér szerinti családjukhoz, vagy mondjuk az őket befoga­dó rokonokhoz. Nem jellemző, hogy egy évtizedig, vagy akár 5-6 évig itt legyenek, akár egy gyerekről, akár testvérekről legyen szó - mondta el Istvá­nyiné Perge Gabriella igazga­tó, hozzátéve: a gondozási hely változása is nagyon ritka, lé­vén itt mindent megkapnak a gyerekek. A nagykorúvá vál­tak közül többen Módosbélen vagy környékén kezdik meg az életüket, letelepednek, ide kö­ti őket a munkájuk és a saját családjuk. Az otthon egyébként szervesen bekapcsolódik a köz­ség életébe, s nem csupán a programok alkalmával, ugyan­is az intézményben sok helybé­li is dolgozik. Az avatóünnepségen Sol­tész Miklós szociális és csa­ládügyért felelős államtitkár elmondta, az épület felújítása nemcsak az ott élő félszáz gye­rek életét teszi könnyebbé, de szabó Antal erdőmérnök kúri­ája 1920-ban épült, 1951-ben államosították. Először 1952- 1956 között nyaraltatás folyt a 2,2 hektáros birtokon, majd 1956-ban megnyílt benne az el­ső vidéki óvodásotthon. Akkor két, 20 fős hálóteremben 40 gyereket helyeztek el. 1967-ben épült meg a sorház, így már segíti azok munkáját is, akik áldozatosan dolgoznak azokért, akikről szüleik valamiért nem gondoskodnak. Lelkileg is tö­rődnek a gyerekekkel, szere­tettel nevelik őket, amely az előadásokból, a gyerekek tisz­teletteljes viselkedéséből is ki­tűnik. Ez segíthet abban, hogy a törés .megszűnjön, s hogy az innen kikerülők felnőttként is teljes életet éltessenek.- Magyarországon 21 ezer gyerek él nevelőotthonokban, illetve nevelőszülőknél. Hogy a családi légkör mit jelent, azt nagyon is jól tudja mindenki, ezért arra törekszünk, hogy 12 éves kor alatt a gyerekek nevelőszülőkhöz kerüljenek. Természetesen vannak speci­100-an is elfértek, 1971-73 kö­zött pedig elkészült az üvegpalo­ta. Az 1981/82-es tanévtől fogad­nak iskolás korúakat is. 1997- ben a gyermekvédelmi törvény módosítása miatt átalakult az intézmény, a férőhelyek száma 58-ra csökkent. Foglalkoznak utógondozottakkal, s kisgyerme­kes anyákat is el elyeznek. ális esetek, élethelyzetek ami­kor az elhelyezésre kizárólag az otthonok jöhetnek szóba. Az értelmi fogyatékkal élők, a sérült, beteg fiatalok valószí­nűleg otthonokban maradnak, hiszen az örökbefogadó, illetve a nevelőszülők is - teljesen ért­hető okokból - inkább egészsé­ges, minél fiatalabb gyerekeket szeretnének. így is nagy teher hárul rájuk, s a saját gyermek nevelése sem könnyű - mondta el Soltész Miklós. - Mónosbél csodálatos helyszín, itt a gyere­kek valóban gyönyörű környe­zetben vannak, s ez meghatá­rozza az itteni tevékenységet is. Elképesztő odaadással, küzde­lemmel nevelik őket, így hát az ilyen otthonoknak mindenkép­TÖBB JOGSZABÁLY IS Változott ö gyermekek érdekében. Az örök- befogadásra vonatkozókat eny­hítették, amennyire lehetett, de a kicsiket meg kell óvni attól, hogy ember- vagy szervkereske­delem áldozataivá váljanak. Ma már 4-5 napos csecsemőket is örökbe lehet adni, ha róluk előzőleg az anya lemondott, pen van jövőjük. Sok gyerek­nek van szüksége arra, hogy - ha már a szüleik ezt nem teszik- az állam gondoskodjon róluk- tette hozzá. Az államtitkár elmondta, a gyermekvédelem területén változások lesznek. lövőre a nevelőszülők hivatása munka- viszonynak számítana, ezzel együtt egészség- és nyugdíj- biztosítás is jár majd nekik. Ezzel azt ismerik el, hogy az a tevékenység, amelyet végez­nek - mások gyermekeit neve­lik - komoly feladat az ország szempontjából. Kemény mun­ka, óriási felelősség, mert ha majd a fiataloknak elengedik a kezüket, önállóan kell boldo­gulniuk. vagy olyan élethelyzetbe került. Program indulta nevelőszülői hálózat erősítésére, egymilliárd forint jut a képzésükre, s erre az oktatásra több mint hatszá- zan jelentkeztek. Az Apor Vil­mos Katolikus Főiskola tanárai nagyobb óraszámban, több gya­korlattal adják át a szükséges tudást, tapasztalatot. Ötvenhét esztendeje nevelőotthon a Szabó-kúria Egymilliárdból képzik tovább a nevelőszülőket * Felújítják a leromlott támfalát mónosbél Nem csupán újjáépítik, de díszítik is a védművet A cementgyári juniálist idézték Bélapátfalva Sok-sok program és főzés a Retro Építők Napján Munka A településen is meg­kezdődött a START közmun­kaprogram. Varga Sándorné polgármester elmondta, a hat önkormányzati foglalkoztatott két hármas csoportban dolgo­zik a következő hónapokban. Az egyik csapat feladata a Szabadság úti támfal fölújí­tása lesz. A védmű a korábbi években csúszott meg, de ed­dig nem tudták megoldani a rendbe tételét. A másik brigád a mezőgazdasági programban vesz részt: ők krumplit, ubor- a kát, zöldségféléket termeszte- s nek. A termés egy részével a | rászoruló falubelieket segítik, f a másik pedig a gyermekott- s hont támogatják. ■ T. B. A munka legnehezebb része a bontás volt... Már az építkezés zajlik. Másodízben tartottak Retro Építők Napját Bélapátfalván. A rendezvénynek - akárcsak tavaly - idén is a gyári tó part­ja adott otthont. Reggel héttől a Bélapátfalvai Cementgyár Horgászegyesület tartotta meg házi horgászversenyét, majd kezdődtek a színpadi progra­mok. Tucatnyi fellépő mutatott be produkciót, így a helyi óvo­dások és zeneiskolások mellett környékbeli együttesek, hagyo­mányőrzők, sportegyesületek is színpadra álltak. A tóparton a gyerekeket egész napos progra­mokkal várták, míg a családok, baráti társaságok a szabadidő J parkban kialakított helyeken I bográcsozhattak. ■ T. B. A tóparti színpadon többek között fölléptek a Bükki Menyecskék is...-\ »

Next

/
Thumbnails
Contents