Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-25 / 120. szám

2013. MÁJUS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV A szilágyisok győzedelmeskedtek EGER Tegnap rendezték „Az élő Gárdonyi” című városi vetélkedő és akadályverseny döntőjét, melyre 28 csapat nevezett. A diákok a belvá­rosban oldottak meg felada­tokat, délután a megyeháza dísztermében pedig már csak az a 10 gárda mérkő­zött meg, amelynek tagjai az elmúlt hetekben a legjobban teljesítettek. A Szilágyi Er­zsébet Gimnázium csapa­ta bizonyult a legjobbnak mindkét részben. ■ SZ. E. Remekeltek a Dobó diákjai EGER Több országos tanul­mányi versenyen is eredmé­nyesek voltak az egri Dobó István Gimnázium diákjai. A hét elején az „Édes anya­nyelvűnk” országos nyelv- használati versenyen megyei 1. helyezett lett Doktorcsik Noémi. Pár nappal koráb­ban, a Bendegúz Anyanyelvi Verseny döntőjén Tajti An­na 5. helyezett lett, a Jedlik Ányos Országos Fizikaver­senyen pedig Hajnal Dániel végzett a 4. helyen. ■ G. R. Készen állnak a megmérettetésre szilvásvárad Gyöngyöshalá- szon ma rendezik a megyei tűzoltóversenyt, ahová a szil­vásvárad! tűzoltó-egyesület 4 csapattal, öt kategóriában nevezett. Az ifjúsági lány és fiú csapatok nemzetközi szabályzat szerinti szere­lésben neveztek. A felnőtt férfi csapat versenyzői vizes szerelést hajtanak végre, és a felnőtt női rajjal egyetem­ben: CTIF kategóriában is indulnak. ■ SZ. E. Tűzoltók vetélkednek ma Nem akart félelemben élni rák A világhírű amerikai színésznő bátorsága sokakat megdöbbentett Mammográfiás vizsgálat. A szűrővizsgálatok rendszeres látogatása nagyon-nagyon sokat segíthet abban, hogy időben felismerjék a súlyos kórt. Amputálták Angelina Jolié melleit. E hír járta be a világ­sajtót az elmúlt napokban. A színésznő bátor döntést ho­zott - de el tudjuk-e képzelni, mennyire nehezet? Az egri onkológiai gondozó vezetője, illetve megyénkben élő nők mondták el gondolataikat. Guti Rita A színésznő anyja mellrákban halt meg, s egy mutáns gén mi­att Jolie-nak is nagy esélye volt a rákra. Nála még nem alakult ki a betegség, megelőző műté­tet és mellimplatátumokat kért. Erősnek érzi magát, hogy meg­hozta e fájdalmas döntést.- Nyilván hosszas megfonto­lás, orvosi konzultációk alapján határozott így a filmszinész- nő, bár a konkrét esetet ilyen messziről megehetősen nehéz kommentálni - mondja dr. Me- gyaszai László, az egri Mark- hot Ferenc Kórház onkológiai gondozóját vezető főorvos. - Az tény, ha bebizonyosodik egy páciensről a Jolie-nál is meglé­vő génhiba, valóban nagyobb a esélye a rák kialakulásának, ám ez csupán egy tényező. Ilyen génhibával a népesség 5-10 százaléka él együtt, ami nem jelenti azt, hogy biztosan beteg is lesz a páciens. Ám an­nak, hogy az ismert színésznő feltárta miért és milyen döntést hozott, komoly ereje van. Rá­irányítja a figyelmet arra, hogy sokat tehetünk az egészségün­kért már azzal is, ha beszélge­tünk szüléinkkel arról, milyen betegségek fordultak elő a csa­ládban, mi vezetett felmenőink halálához. Ha a szülő rákban halt meg - ahogy a színész­nő esetében is vizsgálható a genetikai háttér. Idehaza még nem napi gyakorlat ez. Én nem találkoztam olyan emberrel or­vosi praxisom során, aki geneti­kai hajlamosító tényezők miatt ilyen súlyos döntést hozott. Az Országos Onkológia Intézetben végeznek effajta genetikai vizs­gálatokat, ha az indokolt. Ám ANGELINA JOLIÉ ö BRCA1 gén mutáns változatával rendelke­zik, amely komolyan növeli a mellrák és a petefészekrák koc­kázatát. A színésznő a megelő­ző masztektómia (melleltávolí­tás) mellett döntött, ezzel 87-ről öt százalékra csökkentette a rák kialakulásának esélyét. Több műtéten is átesett, a folya­mat februárban kezdődött. Élő­lény, hogy a rákbetegségek ki­alakulásában az esetek 95 szá­zalékában nem génhiba, hanem életmódbeli, táplálkozási ténye­zők, hormonális problémák, ko­rábbi műtétek játszanak szere­pet. Ezek azok, amikre igazán koncentrálnunk kell.- Megdöbbentem, amikor ol­vastam a hírt - mondja Fülöp Brigitta, aki úgyszintén két­gyermekes anyuka. - Én biz­tosan nem hoztam volna ilyen döntést úgy, hogy csak az esé­lye van meg a betegségnek. Ne­kem nem lett volna bátorságom ezt megtenni, mert nem tudha­tom, mit hoz a jövő.- Szerintem már beteg volt Jolié, különben nem ment volna bele ilyen drasztikus műtétbe - mondta határozottan a szintén két gyermeket nevelő gyöngyö­ször a mellbimbók mögött húzó­dó tejcsatornák gyulladását zárták ki, és az eljárás során vérbőséget idéztek elő ezen a területen. A komoly operációra, a mellszövetek eltávolítására két héttel később került sor. To­vábbi kilenc hét elteltével egy harmadik műtéttel állították helyre a melleit és kapott mel- limplantátumokat. ■ Az Ön véleménye szerint jól döntött Angelina Jolié? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. si anyuka, Szabó Judit. - Egy­szerűen nem hiszem el, hogy a jóslatok alapján vállalta a műté­teket, az implantátumot. Jó pár éve megküzdött már a rákkal az egri Feithné Krajcsik Ilona, aki elmesélte, hogy elő­ször megnémította a hír, s csak másnap gondolta végig, miről is írtak a lapok. Nem tartja nor­málisnak a színésznőt.- Amikor annak idején meg­mondták, hogy rákos vagyok, egy percig sem gondolkodtam ilyen szélsőségesen. Azzal foglalkoztam, ha csupán egy százalék esélye is van a gyó­gyulásomnak, azért mindent megteszek majd, ám a sorsom elől nem menekülhetek el. A rákbetegségem nélkül nem az lennék, aki ma vagyok. Nem azt mondom, hogy kértem vol­na egy ilyen súlyos betegséget, viszont azzal a helyzettel kell megküzdenünk, amit a sors rendel nekünk. Nem mehetünk elébe, nem futhatunk el előle... Jolié egy génhiba miatt döntött a műtét mellett Vannak emberek VANNAK EMBEREK, akiket megmagyarázhatatlanul ló­dít valami felé a belső erő. Akik nem az utat keresik - az csupán eszköz számukra -, hanem a célt. Eközben haj­szájuk tán gyötrődéssé vá­lik, de ők a fájást észre sem veszik. Ha megkérdenéd, mi­végre is ez a tudatfelettiség, lehet, meg se tudnák magya­rázni, vagy olyasmit vetné­nek eléd, mint Hillary arra a kérdésre, miért is mászta meg a Csomolungmát: mert ott volt. az ember, a megszállottság és a cél együtthatója olykor egyik ámulatból a másikba ejti a szürke tömeget. Mit is felelhetett volna a miértekre Edison, Bach vagy Hunya­di Mátyás? Hogy az egyik pénzért találta fel a villany- körtét, a másik apanázs fejében komponált, a harma­dik meg hobbiból terelgette Fekete Seregét...? S ha így lett volna is, próbálnék csak én magam, vagy a sokmillió hozzám hasonló efféléket tenni... VANNAK EMBEREK, akiket nem érdekel az aknamező se, ha a felhők között fel­sejlik az orom. Menni kell, mert ott van, és kész. A ha­szon sokadrangú kérdés, s különben is, akad, mi pénz­ben aligha mérhető. Ilyen az élet is, mégis, vannak emberek, akiknél ez is csu­pán eszköz. Vannak embe­rek, akiknek Erőss Zsolt a nevük. kétlem, hogy nem tudta. Biztos vagyok benne, hogy osztott és szorzott, kivont, összeadott, aztán a kockás füzetet félretette. Mert neki más eredmény jött ki, mint amit a matematika törvény- szerűsége diktált. Felcsatolta karmos talpú műlábát, s be­levágta a jégbe a csákányt. Nem tehetett mást, mert vannak emberek, akik mást nem is tehetnének. Azon sem lepődnék meg - egy ki­csit hiszem is -, ha egyszer csak betoppanna. Egerbe is eljutott a Don Bosco-ereklye tisztelgés A viaszfigura mellkasában helyezték el a rend alapítójának jobb kezét Nívódíjat kapott a kamara nemzetközi programja Májusban hazánkba érkezett Bosco Szent Jánosnak, a szalé- zi rend alapítójának ereklyéje, amelyet tíz nap alatt tizenöt helyszínen tekinthetnek meg az érdeklődők. A hívők a mi­nap az egri Bazilikában róhat- ták le pár óráig a kegyeletüket, tiszteletére püspöki szentmisét is tartottak. A magyarországi zarándoklat sajátossága, hogy nemcsak olyan helyekre látogat el a relikvia, ahol szalézi közös­ség él, hanem olyan városokba is, ahová meghívták, kérték a jelenlétét. Utaztatásánál fontos szem­pont volt, hogy a rend alapító­jának „arca legyen", ezért őt életnagyságú ereklyetartóján halotti arcmásával ábrázolták. A méretarányos viaszfigurát - amelynek mellkasi részében helyezték el az ereklyét: a rend­alapító jobb kezét - papi ruhá­ba öltöztették, ami a lelkipász­tori munkára utal. Don Bosco járt már Ázsiában, Afrikában, Amerikában, és Szlovéniából érkezett Magyar- országra, majd Lengyelország­ba viszik, Bánrévénél hagyja el az országot. Az ereklye ha­zai útvonala túlnyomórészt püspöki városokat és a szalézi rendházaknak helyet adó te- | lepüléseket érintette. Megye- | székhelyünk után ma még Ka- J zincbarcikán, Nagymaroson és S Mogyoródon látható. ■ SZ. E. Don Bosco a Bazilikában. Az egriek is láthatták a méretarányos viaszfigurát szakképzés A nemzetközi­együttműködési kultúráért nívódíjat kapta meg a Heves Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara. A díjat az Európai tapasztalatcserék a fenntartha­tóságért a szakképzésben című Leonardo projektjével nyerte el az intézmény. Az elismerést a Tempus Közalapítvány csütör­töki rendezvényén vehette át Fo­dor Zoltán projektkoordinátor. Nívódíjat az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programja keretében megvaló­sított, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek kaphatnak. Idén 11 intézmény - középiskolák, egyetem, ala­pítvány, egyesület, a kamarák közül egyetlenként pedig a He­ves megyei - nyerte el a Tempus Közalapítvány legrangosabb el­ismerését, azok, amelyek a Co- menius, Leonardo, Grundtvig és Erasmus intézményi együtt­működésekben példaértékű és színvonalas munkát végeztek. A Heves Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara projektjében harminc magyar szakoktató és cégképviselő részére szer­veztek külföldi szakmai utat német és osztrák intézmények­hez. Elsődleges céljuk az volt, hogy a hazai, kialakulóban lé­vő duális szakképzésben részt vevő munkahelyi mentorok, szakoktatók és vezetők új kész­ségeket sajátítsanak el. ■ T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents