Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-01 / 51. szám

4 SETA 2013. március i„ péntek Az e-book előnyeit szükségtelen volt túlságosan sokáig bizonygatni Testvériskolák találkoztak konferencia Hagyományt szeretnének teremteni a diáktanácskozásból Egy volt szilágyis első élményei a BME vegyész-és biomémöki karán A ciszterci rend által fenntartott középiskolák székesfehérvári tanácskozásából az érintettek mindenképpen szeretnének hagyományt teremteni átlagos lány vagyok, aki csak pár dologban különbözik a töb­biektől. Van például valami, amit sokan utálnak, miközben én nem tudnék élni nélküle. Ez az olvasás. Ha kinyitok egy könyvet, mintha egy kaput tárnék ki, ami a fantázia bi­rodalmába vezet, ahol bármi megtörténhet. Lemerülhetek az óceán mélyére, vagy éppen új bolygókat fedezhetek fel. Sőt, életek tapasztalatait gyűjt- hetem össze alig pár óra alatt. ■ A hagyományos könyvek helyét nagyon-nagyon rövid idő alatt foglalta el a praktikus e-book. Világ életemben szerettem a könyveket. Mielőtt iskolás let­tem, a szüleim rengeteg mesét olvastak fel nekem. Majd a be­tűk megismerése után magam folytattam az olvasást, és ked­venc tevékenységeim egyikévé lépett elő. Azonban rengeteg problémám volt. Többek kö­zött gyakran előfordult, hogy a könyvtárban nem volt meg az a mű, amit éppen kölcsönözni akartam, vagy például, amikor valahová elutaztunk, szinte soha nem tudtam elég könyvet magammal vinni. Ezek a prob­lémáim idén karácsonykor egy csapásra megoldódtak. Először tavaly láttam e-boo- kot, amikor a magyartanárom bemutatta az osztálynak a sajátját. (Az e-book egy olyan elektronikus eszköz, amit olva­sásra találtak ki. Kábé akkora, miül egy A5-ös füzet, mégis több ezer könyves könyvtárat cipelhet akárhova magával az ember. A szemet sem rontja, mivel nem világít.) Azonnal megtetszett. Otthon rengeteget meséltem e zseniális kis esz­közről. A szüleim úgy tettek, mintha nekik nem tetszene, így aztán nagyon meglepőd­tem, amikor karácsonyra meg­kaptam életem első e-bookját. Azóta rengeteget használom. Könyvtárba már csak annak hangulata miatt járok el, ha­gyományos könyvet pedig alig olvasok. Apukámat is gyakran kapom azon, hogy beoson a szobámba, s „ellopja” e hasz­nos kis valamit, hogy így ol­vasgasson. Csutorás Júlia Neumann János Középiskola Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium fenn­tartója, a zirci központú cisz­terci rend megszervezte az I. ciszterci diákkonferenciát Székesfehérváron. A talál­kozón a rend mind az öt iskolájából összegyűltek a diákönkormányzatok képvi­selői, illetve az iskolaújságok szerkesztői. A házigazda fehérváriak nagy szeretettel fogadtak, és kiváló alkalmat teremtettek az ismer­kedésre, a barátkozásra. Hogy minél több időt tölthessünk új barátainkkal, a családok láttak vendégül bennünket. Volt alkal­munk arra, hogy felfedezzük a „magyar királyok városát": kör­besétáltuk a belvárost, és meg­tekintettük a legnevezetesebb épületeket, valamint a neveze­tes óragyűjteményt. Az ebédet követte a konferencia érdemi része: valamennyi delegáció prezentáció segítségével mu­tatta be iskolájának diákéletét, nem különben az iskola újság­ját. A szekciókban ugyanakkor arra törekedtünk, hogy össze­hangoljuk a terveinket, s ötle­teket adjunk, illetve kapjunk a még eredményesebb és tartal­masabb munkához. Mindezt vetélkedők, ilyen-olyan szabad programok követték, s vendég­látóink még bowlingozni is el­vittek minket. Vasárnap közös szentmise zárta a programot, amelyet a székesfehérvári isko­la lelki vezetője, Brückner Ákos Előd OCist. atya celebrált.- Nagyszerű ötletnek tartom ezt az egész kezdeményezést, hiszen messze nem elég az is­kola falai között szervezni a di­ákok szabadidejét. Ezúttal pél­dául azt értettem meg, hogy ki­felé is nyitnunk kell - értékelte a találkozóta Gárdonyi diákön­A konferencia alapötlete a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumtól szárma­zik. Az év elején megtartott esz­mecserén a házigazda intéz­mény mellett a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakkö­zépiskola és Kollégium, vala­mint a Ciszterci Nevelési Köz­pont delegált diákjai és tanárai kormányzatának elnöke, Beke Miklós. - Nagyon sok tapasz­talattal gazdagodtam én is és társaim is: a programokat na­gyon körültekintően szervez­ték meg, az egész konferencia alatt lehetett érezni a remekül összehangolt munkát. Az isko­lák vezetői, a tanárok, a szülők, de még Székesfehérvár több prominens személyisége is fölkarolta ezt a találkozót. Ter­mészetesen a diákok oroszlán- részt vállaltak a szervezésben és a lebonyolításban egyaránt. Meggyőződésem, hogy min­denki tanult valami újat. Most egyrészt a tapasztalatokat, vettek részt. A konferenciát kö­szöntötte a házigazda iskola igazgatója, Orosz Ágoston, Bal- say István, a diákszövetség el­nöke, illetve Brückner Ákos Előd, az iskola spirituális veze­tője. A vendégek megtekintet­hették az egyházmegyei múzeu­mot, a püspöki palotát, a Hie- mer-házat, délben az órajáté­kot, míg a városnézést tapaszta­latcsere és az iskolák bemutat­kozása követte. valamint az új ötleteket pró­báljuk felhasználni, másrészt tervezzük egy újabb találkozó megrendezését, amelyre talán éppen itt, Egerben, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban kerülhet sor.- Az I. Ciszterci Diákkon­ferenciával minden bizony­nyal hagyományt teremtettek a szervezők, de legalábbis az elképzelés mindenképpen ez - mondta az iskolarádió felelőse, Hontvári Gréta. - Nagyon-na­gyon bízunk abban, hogy Pé­csett vagy Budán is lesz alkal­munk újabb ilyen eseményen részt venni, Egerben pedig mi láthatjuk majd vendégül a cisz­terci iskolák küldötteit. Termé­szetesen igyekszünk kihasz­nálni a technika által nyújtott lehetőségeket: a villámposta és a közösségi oldalak szinte napi kapcsolattartást biztosítanak nekünk. Várakozásaink sze­rint iskolánk valamennyi diák­ja érzékeli majd a konferencia sikerét, és még több olyan prog­ramot tudunk megvalósítani, amelyen örömmel vesznek részt a tanulók. Lakatos Claudia Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium pályaválasztás Bezzeg Klau­dia vagyok, jelenleg a Buda­pesti Műszaki- és Gazdaságtu­dományi Egyetem Vegyész- és Biomérnöki Karának első éves biomérnök hallgatója. így el­olvasva hosszúnak, bonyolult­nak és kissé ijesztőnek tűnhet a dolog, s tavaly, amikor a nagy döntés előtt álltam, bizonyára magam is ezt gondoltam volna. Akkori még - a Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium végzőseként - az a kérdés foglalkoztatott, ■ „Boldog vagyok, hogy egy nagyon nagy múltú, patinás intézményben tanulhatok.” hová is adjam be a jelentkezé­semet. A sok tanulás és a ta­náraim kitartó munkája meg­hozta gyümölcsét: július végén végre kezemben tarthattam a határozatot, miszerint felvették a BME-VBK szakra. Kicsit félve indultam a nagy útnak, ami az ország szívébe, a fővárosba vezetett. Először a Szent-Györgyi Albert Szak- kollégium által szervezett Kémszám-tábor keretein belül ismerkedhettem meg a szakko- lival és a leendő társaimmal. Persze, én is tanultam kémiát még a Ö-10. osztályban, de e szakon a kémiatudásomat nagyon meg kellett erősíte­nem, hiszen ez az alapja sok tantárgynak. A táborból élmé­nyekkel gazdagon és a tudáso­mat gyarapítva térhettem haza. A tanévkezdéskor a karon működő mentor kör által szer­vezett gólyahét keretében ko­vácsoltak össze minket mento­raink. Akik elég rátermettnek érzik magukat, lehetnek hall­gató képviseleti tagok, vagy je­lentkezhetnek a mentor körbe, hogy aztán szeptemberben az elsős gólyákat - ahogy engem is - segítsék a beilleszkedés­ben. A második félévemet megkezdve én is jelentkeztem mentornak, remélve, hogy a jövőben én is részese lehetek e megbecsült gárdának. Örülök, hogy egy olyan in­tézménybe járhatok, ami meg­határozó volt a történelmünk­ben, s aminek padjait olyan kiválóságok koptatták, mint a Nobel-díjas Gábor Dénes. Bezzeg Klaudia Szilágyi Erzsébet Gimnázium Tapasztalatot cseréltek a ciszterci iskola diákjai Az Andrássyból egyenes út vezetett az országos döntőig a siker kapujában A magyar termékekkel kapcsolatban végzett színvonalas kutatás egészen a végső megmérettetésig vitt Külgazdasági üzletkötő felső­fokú szakképzős hallgató va­gyok az Andrássyban, ahol a 13. évfolyamon tanulok. Szak­mai alapjaimat is ezen intéz­mény falai között szereztem. Öt évig itt voltam nyelvi előké­szítősként középiskolás. Dobi­né Bálint Katalin, a tárgyalási és értékelési technikát okító tanárom hívta fel a figyelme­met a Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciájára. Ezen a versenyen tudományos kutatómunkát kell végezni, amelynek eredményeit szóbeli előadásban kell ismertetni te­matikus szekciókban, zsűri jelenlétében. A bíráló bizottság adott szempontok alapján mi­nősíti a prezentációkat, és a ka­pott pontok összege adja meg a döntőbe jutók sorrendjét. A tudatos vásárlás témában már az elején megegyeztünk, ám én a környezetvédelem he­lyett a magyar termékek irá­nyába vittem el a kutatást. Arra voltam kíváncsi, vajon a csalá­dok keresik-e a magyar élelmi­szereket, és ha igen, megtalál­ják-e őket, továbbá tudnak-e tájékozódni a termékek szár- g mazási helyéről? Hogy kérdé- % seimre választ kapjak, iskolám I négyszáz diákjával egy elekt- | ronikus kérdőívet töltettem ki, 1 melyben családjaik vásárlási J szokásairól érdeklődtem. A I kérdőív kidolgozásában és ki­Kínálat... Nem mindig egyszerű eldönteni, honnan származik a gyümölcs értékelésében sokat segítettek tanáraim: Sós Hanna marke­ting szakos tanárnőm hasznos tanácsokkal látott el, konzultá­cióra dr. Novotny Ádámhoz, az Eszterházy Károly Főiskola do­censéhez jártam, Dobiné Bálint Katalin tanárnő pedig az egész kutatás során mentorként segí­tett, s a versenyre is ő kísért el. A humán és társadalomtudo­mányi elődöntőt a pécsi Cisz­terci Rend Nagy Lajos Gimnázi­umában tartották. Magas pont­számot és rengeteg dicséretet kaptam, s még az ellenfeleim is gratuláltak nekem. Első he­lyen jutottam tovább a márciu­si döntőbe. A siker nagy kedvet adott a folytatáshoz, pláne, mi­vel a történelmi Magyarország egész területéről érkeznek diá­kok a döntőre. Ám addig tovább kell fejlesztenem kutatásomat. Ezért magyar termelőkkel vet­tem fel a kapcsolatot. Már talál­koztam a Detki Keksz marke­tingfelelősével, és a Gyermelyi Tészta marketing-igazgatójá­val. Rajtuk kívül a Demeter Pincészet is segít. Az elődöntőig nem igazán foglalkoztam a győzelemmel, most viszont már meg akarom szerezni a nagydíjat vagy az el­ső díjat, ami plusz pontokat je­lentene a továbbtanuláshoz Ficsor Péter Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola

Next

/
Thumbnails
Contents