Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-10 / 8. szám
2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Többet remélnek 2013-tól kamara A legjobbak díjazásával nyitották meg a gazdasági évet Farkas József (jobbra), a Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója MKIK Emlékplakettet vehetett át dr. Bánhidy Pétertől (balra) és dr. Parragh Lászlótól. HÍRSÁV Ismét meleg ebéddel várják a rászorulókat EGER A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete pénteken ismét meleg ebéddel várja a rászorulókat. A szervezet munkatársai és önkéntesei 12 órakor a Balassi Bálint Általános Iskolánál, 13 órától a Klapka utcában osztanak száz-száz adag egytálételt a hozzájuk fordulóknak. ■ SZ. I. A boldogságunk közgazdaságtana EGER Az Attila Király népfőiskola szervezésében csütörtökön 17 órától Stern Gabriella tart vetítéssel egybekötött előadást Globalizáció - lokalizáció, a „A boldogság közgazdaságtana“ címmel. Az ingyenes programra a Dobó tér 6. alatti Szent Hedvig Kollégiumba várják az érdeklődőket. ■ B. K. Kezdődik az idei komposztálóprogram mezötárkány Szerdán kezdték a komposztálóládák kiosztását a lakosságnak az önkormányzatnál. A programra közel 10 millió forintot nyertek a múlt végén. Decemberben előadássorozatot tartottak a helyieknek arról, hogyan érdemes a komposztáláshoz fogni. A fenntartható életmódot népszerűsítő projekt keretében 260 ládát osztanak ki, de a faluban működő intézményeknek is jut belőle. A környezetvédelmi programba azok kapcsolódhattak be, akik részt vettek a decemberi előadásokon és egyúttal vállalták, hogy öt éven át komposztálnak. Az induláskor nagy volt az érdeklődés. ■ G. R. Komposztálás otthon ►Folytatás az 1. oldalról A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Emlékplakettjét Farkas József, a Sanatmetal Kft. ügyvezetője vehette át. Heves Megye Gazdaságáért díjat kapott Balogh László, az SBS Kft. igazgatója és Hegedűs Fe- rencné, a hatvani Forma Kft. vezetője. A Heves Megye Inno- vatőre Díjat idei esztendőben ifj. Benus Ferencnek, a Mátra Hegesztéstechnikai Kft. oktatási vezetőjének ítélték oda. Kamarai Munkáért Díjban ezúttal Szabó Zoltán (Sz-2000 Audit Kft.), Lengyel Lajosné (hintek Kft.), továbbá Mátrai Géza (Bosch Rexroth Pneumatika Kft.) részesült. Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében Gyöngyös korábbi és mai gazdasági, oktatási jelentőségét elevenítette föl, s kiemelte: a helyiek újrakezdései adnak reményt arra, hogy a magyar gazdaság is talpra áll, az ösz- szefogásra, a hazai kis- és középvállalkozásokra alapozva. Balázs József országgyűlési képviselő megnyitó beszédében a régiók közti különbséget taglalta. Minden térségnek vannak komparatív előnyei, erőforrások, közlekedés, amelyek koronként változnak. Szerinte ma kétféle régiófejlesztési eszközrendszer létezik: a külső források bevonása, ami meghatározza a magyar területfejlesztést, illetve egyre több helyen az adott közösség önellátásra törekvése. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az eseményen tartott előadásában egyebek között a válság Magyarországra gyakorolt hatásait elemezte. Hazánk GDP-je a régióban egyedüliként jelentősen elmarad a válság előtti szinttől. Csökkent a fogyasztás, de nőtt a megtakarítási kedv, ami ugyan most hátrányosan érinti a gazdaságot, de hosszabb távon pozitív hatása lesz. Fordulópontot jelenthet a magyar gazdaságban A kamarai évnyitón átadták a Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegyeket. A Schneider Electric képviseletében Franck de Cocker gyárigazgató, aDTS Üzletház, Dér és Társa 95 Kft. nevében Dér Nándor vette át a díjat, a harmadik kitüntetett Ma- talik Árpád fodrász egyéni vállalkozó. Heves Megyei Szakképzési Díjat hatan kaptak: Kelea jegybankelnök-váltás, de a fogyasztásban, a munkaerőpiacon stagnálásra lehet számítani. Kérdéses a kötelezettségsze- gési eljárások végkimenetele. Az elnök szabályozottabb monopóliumokra, hiányszám ve■ A következő uniós költségvetési ciklusban növelni kell a vállalkozások támogatását. zérelt gazdaságpolitikára számít 2013-ban. Szerinte rossz a magyar uniós pályázati célmeghatározás, nagy veszteségeket okoz az intézményrendszer, álságosak a kiírások, s kiábrándultak a vállalkozások. Ezen a 2014-2020-as ciklusra változtatni kell. Míg nálunk még tart a tervezés, addig a lenmen Miklós (Bornemissza Gergely Szakközépiskola), Kovács Károly (Span Team Kft.), Kál- lay-Pataki Piroska (Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola), Laczik Rudolf (Március 15. Gimnázium), Pálné Ruzsák Mária (Hatvani Céhek Kft.), valamint Hevér Tibor (Vak Bottyán János Szak- középiskola). gyelek a források lehívásában is előttünk járnak. Thoroczkay Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a Heves megyei közlekedésfejlesztésről szólt beszédében. Az Eger és M3 közötti útról elmondta, a környezetvédelmi hatásvizsgálat után a hátra lévő szakasz építése 2015 májusában kezdődhet, s 2017 végére készülhet el. A 21-es főút négysávosítása 2015. második negyedévében folytatódhat, míg a 31-es út burkolat-megerősítése talán idén októberben elindulhat. A 32-es ebben a pályázati ciklusban már nem újulhat meg. A 33-as kivitelezésének kezdete idén novemberre várható. Gyöngyösön a nyugati elkerülő út második ütemének felújítása 2014-2020. között valósulhat meg. A következő időszakban nyolc mellékút felújítását tervezik még a regionális keretből. Elmondta azt is, hogy a 80-as vasútvonal fejlesztése is tervben van erre az évre, talán sikerül elfogadtatni az Európai Unióval, hogy nem kell nagyon drágán 160-200 kilométeres óránkénti sebességgel használható pályát építeni, hanem elég volna, ha a mostani felújításával a rengeteg lassújelet megszüntetnék. ■ Tóth Balázs Átadták a Gyöngyös gazdaságáért védjegyeket I JEGYZET 1 Messze még a feketeleves KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS: végre újra igazi, jó kis politikus évünk lesz. Már január első napjai is erősen átpolitizáltak lesznek, talán folytatódó diáktüntetésekkel, ellenzéki összefogásdömpinggel, a java azonban csak ezután jön. habár egyesek azt hihették, 2012 is politikus év volt, de ők, balgák, tévedtek. Nem is sejtik, hogy idén tényleg úszhatunk a gyönyörben, mindent áthatnak majd a célravezető, egymás mellett nem elbeszélő politikai párbeszédek. szóljon a megvezetettek mellett, hogy volt néhány nagyobbacska esemény tavaly, még ha lufinak sem voltak jók. de mégiscsak lemondott a köztársasági elnök, mégiscsak megkerült, pontosítok: nem került meg Gyurcsány szakdolgozata. Mégiscsak beszélt az ünnepen Bajnai, Matolcsy György és Hoffmann Rózsa pedig 2012-ben lettek igazi sztárok. Míg Orbán a világgal küzdött a magyarságért. sajnos idén csak kevesen lesznek, akik kizárólag ilyen vagy olyan pártszemüvegen át tekintik a legapróbb’ dolgokat is, de idén ők is elnézik másoknak, hogy ^ ők nem így gondolkodnak. A radikálisok idén sem mennek az utcára balhézni, s ha lesznek is olyan megmozdulások, amelyekre őket nem hívták, sajnos akkor ők újra inkább a családdal maradnak otthon. a választási regisztráció miatt azonban fellélegezhetünk: nálunk idén beindul a kampány, pedig csak jövőre lesz választás, akkor aztán nagy kosárral kapunk a jóból. van, aki a hétköznapokat kibírja politika nélkül, de hogy miképp, nem értem. Gyurcsányt, Orbánt, Bajnait nekünk nagykanállal a jó ebéd mellé, kit érdekel a hajóvonták találkozása? Karácsony, kicsit másképp forrás Egerben is összegyűltek ünnepelni az ortodoxok Rekorddöntés egri borokkal a poharakban Máig nem vizsgálták az ebhalált okozó edényt Az ortodox, a görögkatolikus egyházban a Julián-naptárt használó hívek január 7-én ünnepük a karácsonyt, amiről a hazánkban élő, 15 ezer ortodox keresztény is megemlékezik. Ez alkalomból az Egri Orosz Nyelvi Klub szervezésében a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban ünnepséget rendeztek száz résztvevővel. Belkovné Gulyás Rozália az orosz népművészetről adott elő. Zenés irodalmi összeállítást láthattak az érdeklődők a Hórvölgye Zeneiskola művésztanárai, egri | középiskolák tanulói, s a Far- 2 kas Ferenc Zeneiskola nővén- J dékei, a nyelvi klub tagjai köz- I reműködésével. ■ SZ. E. Januári karácsony. Meghitt, családias hangulatban telt az ünnepség. bor Guinness-rekorddal köszöntötte a 2013-as évet Má- ga Zoltán. A hegedűművész újévi koncertjén a közönség is ajándékcsomagot kapott, majd amikor a színpadon állt az összes fellépő, a produkció minden résztvevője - beleértve a publikumot - egyszerre koccintott, felállítva egy újabb Guinness-rekordot. A 13 ezer pohárba az egri Juhász Testvérek Pincészetének felajánlása alapján került vörösbor. A rekordot hitelesítették, az ezt bizonyító oklevelet átadták Mága Zoltánnak, aki saját „csúcsát” döntötte meg: 2010-ben 12 ezren koccintottak az újévi koncerten. ■ P. A. rózsaszentmárton Az elmúlt év novemberében nagy felháborodást váltott ki az az eset, amikor öt kutyát mérgeztek meg, az állatvédők szerint fagyállóval. Mint azt az egyik állatvédő liga értesülése alapján megírtuk, az ebek gazdája úgy véli, a szomszédja volt az elkövető, akihez gyakran átjártak a kutyák, mivel a két telek között nincs kerítés. Utóbbi viszont azt állítja, nem ő volt a brutális eljárás végrehajtója, mi több, maga értesítette az ebtulajdonost, amikor látta, hogy a négylábúak összegömbölyödve fekszenek az udvaron. A kutyatulajdonos - mint a Hírlappal közölte - a szomszéd portáján talált egy műanyag élelmiszeres dobozt, amin kimutathatók a fagyálló nyomai, s szerinte ebből ihattak az állatok. Tervezte, hogy feljelentést tesz a rendőrségen, és csatolja az edényt is. Új fejlemény az ügyben, hogy a dobozt a mai napig nem vizsgálták meg - mondta a „hírbe hozott” szomszéd, akit - állítása szerint - erről maga az ebtulajdonos tájékoztatta. Lapunknak azt is elmondta: már egy hónapot vártak arra, hogy ez megtörténjen, mivel Rózsaszentmárton kis település, és őket elég kellemetlen helyzetbe hozta az állatvédők alaptalan információja. ■ T. O. 4 I * » I » BABOS ATTILA