Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-10 / 8. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Remény és csalódás estéje közmeghallgatás Nagyon arzénes az ivóvíz Kisköre városában is Iható a víz? A helyiek tudják, hogy arzénes, de még éppen a határértéken belül. Sokakat foglalkoztató kérdés: mikor jut a vízpart mellé egészséges víz? Húszéves lett az igazgatók lapja, a hevesi Műhely húsz esztendeje, hogy a he­vesi iskolák igazgatói útjára bocsátották a térségben a Mű­hely című pedagógiai és mód­szertani folyóiratot. Az azóta megjelent 76 számában közel 300 alkotó négyszáz témában 4000 oldalon jelentette meg ta­nulmányait. Kialakult a kiadvány szer­kesztésében a rovatrendszer. Három kötetben dolgozták fel az Arcképcsarnok és Életutak témaköröket. A Heves történel­■ Valós szellemi gyara­podást szolgál a húszéves jubileumra a napokban kiadott kötet. mét feloldozó munkákat két kötetben foglalták össze, egy­ben kaptak helyet a Heveshez kötődő alkotók, egyet a hevesi születésű régészprofesszor dr. Bóna Istvánnak szenteltek. A jubileumi megemlékezé­sen mutatták be Pedagógiai Arcképcsarnok címmel a nyol­cadik kötetet. Az ahhoz mellé­kelt DVD-re kerültek a Műhely eddigi dokumentumai.- A Hevesi Művelődési Köz­pont ünnepségén Ponyi László, a megyei pedagógiai intézet általános igazgató-helyettese méltatta Műhely tevékenysé­gét, s az alkalomra megjelent kiadványt, melyben sok jeles ember életútját ismerheti meg az olvasó. Kiemelte, hogy ez a kötet is azt tükrözi, olyan szel­lemi közösség biográfiája jelent meg, amely a valós szellemi gyarapodást szolgálja - jelezte Cseh Béla alapító tag. Oldalszerkesztő: Damf Anna Telefon: 36/513-600 Hirdetési ügyben: 36/513-600 Heves és körzete oldalunk legközelebb 2013. február 7-én jelenik meg. A tavalyi esztendő háromne­gyed éves költségvetésének teljesítésével és a jövő évi tervek ismertetésével kez­dődött a közmeghallgatás a Tisza-parti városban. Damf Anna Az utóbbi napirend esetében érdemi tervek még nem han­gozhattak el, mivel február 11- én fogadja el a testület az idei év pénzügyi tervezetét. Lakossági kérdésként hang­zott viszont el, vajon miért alacsony a városban az idegen- forgalmi adó? Magyar Csilla polgármester azt felelte: nehe­zen lehet ellenőrizni a polgárok adózási fegyelmét. Ez az adó­nem önbevalláson alapul, ezért is alacsony. Ám az is igaz, hogy a térségben a legkevesebb ide­genforgalmi adó Kiskörén van. Néhány személyes jellegű kérdés után úgy tűnt, több kér­dés nincs, ezért a polgármester be akarta rekeszteni a köz­meghallgatást. Ekkor kért szót Molnár József, aki ismertette a korábban írásban is leadott kérdéseit, miszerint Magyar Csilla polgármester ciklusprog­ramjában arról beszélt, hogy a városban mindenek előtt szük­séges biztosítani az egészsé­ges ivóvíz-ellátást, fejleszteni kell az iskolai-óvodai nevelést és oktatást, szükség lesz a há­zi- és gyermekorvosi fejleszté­sekre, a kistérségi ügyelet vissza­állítására. Célul tűzte ki a takaré­kos közvilágítás megszervezését, a hulladéklerakó rekultivációját, a közbiztonság javítását, a pol­gárőrség átszervezését, a rend­őrőrs létszámának fejlesztését, fontosnak érezte, hogy a civil- szervezeteket megkérje, minél nagyobb aktivitást tanúsítsa­nak a város kulturális, közmű­velődési életében. Szóba került, hogy 2011. március 16-án évi 3 millió forint bérleti díjért a kis­körei helyhatóság bérbe adta a EGY évvel a 2010-ben megtar­tott önkormányzati választások után - amint arról annak ide­jén a Hírlap több alkalommal is beszámolt - a kiskörei választó- polgárok jelentős része a pol­gármester és a helyi képviselők lemondását követelte írásban. Ennek megvalósulása érdeké­ben a lakosságtól aláírásokat is szabadvizű strandot és autós kempingetm, a bérleti díj befi­zetéséről milyen tájékoztatást tud a városvezető adni, s az is, hogy milyennek ítéli meg a 2011-2012-es nyári szezont? A válasz: a bérleti díjat a bér­lő befizette, a 2011. év az időjárás mi­att vegyes volt. A strandvezető a 2012-es szezon­ról csak januárban számol be. Szintén Molnár József érdek­lődött: miért nincs feltüntetve a város hivatalos honlapján az önkormányzati képviselők fogadónapja és elérhetősége? ígéret hangzott el, hogy ezt pó­tolják. Rákérdeztek arra is, miért nincs Kiskörének alpolgármes­tere? Magyar Csilla kifejtette: igyekeztek beszerezni, az alá­írásgyűjtő íveket azonban nem hitelesítették. A polgármester asszony szerint az aláírásokat a jegyző nem hitelesítette, és a kérdés sem volt korrekt. Mind­ezekkel együtt a polgármester­nek a képviselő-testületi ülésen név szerinti szavazással száz- százalékos bizalmat szavaztak. nincs rá törvényi kötelezettség, és így legalább megspórolják a tiszteletdíját. Ő bírja a munkát, ha segítség kell, valamennyi képviselő szívesen segít. Érdek­lődtek a civil élet alakulásáról is, ám mivel a közmeghallgatá­son nem jelent meg a képvisele­tük, érdemi válasz nélkül ma­radt a kérdés. A testvérvárosi együttműködésekről Magyar Csilla elmondta: 2011-ben ud­variassági látogatásokat tettek a testvérvárosoknál, s 2013- ban szeretnék visszahívni őket Kiskörére. Sokakat érdekelt az ivóvíz minősége, melyről köztudott, hogy arzénes. A városvezető szerint gond, hogy a határérté­ket lentebb vitték. A víz arzé­nes, de még a határértéken be­lül van. Idén készül el az új kút és javul a víz minősége. A foglalkoztatási gondokról elhangzott: állami segítség nél­kül nem megy a munkahely-te­remtés. Sok a szakképzetlen munkanélküli, akiknek nehéz értelmes elfoglaltságot talál­ni. Kifogásolták azt is, hogy a MÁV-szárnyvonalak ritkítása ügyében az önkormányzat nem lobbizott kellő hatékonysággal. A polgármester jelezte: kezde­ményezésére háromszor volt e témában tárgyalás. Új kötet jelent meg Hevesen Kő Pál majgyar szobrászról bemutató Az óesztendő utolsó napjaiban látott napvilágot a tartalmában nagyon igényes, megjelenésében kiemelkedően tetszetős könyv Kő Pálról. A kötet bemutatóját Heve­sen a Helytörténeti Múzeum­ban tartották, ahol a Mester állandó kiállítása is látható. Barátok, ismerősök, alkotó­társak körében Halassy Csilla, a kitűnő művész felesége aján­lotta a jelenlévők figyelmébe a könyvet, Jakab Tibor pedig diaporáma bemutatójával szinte életre keltette Kő Pál szobrait. A kiadvány ötlete és a megvalósítása Halassy Csil­la szobrászművész, illetve az általa létrehozott Csillagbojtár Nonprofit Kft. nevéhez köthető, írója Wehner Tibor művészet- történész, akinek - a művész kiváló ismerőjeként - eddig is több tanulmánya jelent meg Kő Pálról. Tematikus rendben mutatja be a Mester munkás­ságát, melynek fő fejezetcímei: Hevesi Pál mester, Szárnyké­szítő, Mohács, Róma, Királyok, uralkodók, hadvezérek, hősök, írók, költők, tudósok. A kötet fotóit Jakab Tibor he­vesi fotóművész készítette, aki többször elnyerte az Év Termé­szetfotósa címet. A művészi igényességgel és nagy. mé­retben megjelent fotók teszik élménnyé az album lapozgatá­sát. Egyedisége abban rejlik, hogy a képek háttér nélküliek, az alkotásra koncentrálnak. A könyv nagy érdeme az is, hogy részletes bibliográfiai adatsorokat tartalmaz a Mes­ter munkásságáról, műveiről, kiállításairól, a róla megjelent Az új könyv borítója írásokról, filmekről - jelezte Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus. Az új könyv borítója ■ Sporttámoga­tásra 800 ezer forint jutott, de nem éltek vele. Újra szóba kerültek az aláírásgyűjtő ívek Egyelőre nem tervezhető meg a község idei esztendeje hevesvezekény Vékony jégen táncolnak, a feladatfinanszírozás után nem tudni, mi lesz a közösség-összetartó rendezvényekkel Az önkormányzatokat érintő adósságkonszolidáció nyomán érzett fellélegzés után sok te­lepülésen szembesülnek azzal, hogy a jövő ettől még nem vált tervezhetővé. Mi több, az évek óta görgetett hitelek megszűné­se ellenére sem lesz nagyobb mozgásterük. Sőt, talán az ed­digiek is szűkülni látszanak. Hevesvezekény ma az egyik legkisebb lélekszámú dél-heve­si település. A decemberi adós­ságkonszolidáció 2,8 millió forint folyószámlahiteit érin­tett. Emellett 3,7 millió forintot kapott a község az önhibáju­kon kívül hátrányos helyzet­be került településeknek kiírt támogatásból. Ezzel a múlt év Fenyves László polgármester költségvetését nullára tudták kihozni. Ám bármennyire jól jött a pénzügyi segítség, a jövő bizonytalanságai erősebbek­nek tűnnek.- A mi esetünkben az új közigazgatási rendszer túl sok érezhető változást nem hozott - mondta Fenyves László pol­gármester -, hiszen a korábban Átánnyal és Tenkkel kötött kör­jegyzőség alakult át közös ön- kormányzati hivatallá. Most a polgármesteri hivatal falán ná­lunk két tábla áll, az egyik, az Átányi Közös Önkormányzati Hivatal Hevesvezekényi Kiren­deltsége azt jelzi, hogy a hivatal székhelye Átány, de Hevesve­zekény önkormányzata meg­maradt és működik, vagyis a falu önállósága nem szenvedett csorbát. Az első elképzelések szerint a hivatal épületében csak hetente egyszer akartak fogadóórát tartani, de komp­romisszum árán sikerült elér­nünk, hogy a hivatal továbbra is minden nap nyitva legyen és a lakosságot leginkább érintő ügyeket, az adózást, a segélyt, a lakásfenntartást helyben le­hessen intézni. Sok félreértésre adott okot, hogy a járási ügysegéd csak megadott időben tartózkodik itt. Időbe telt, amíg a lakosság­gal sikerült megértetni, hogy ez csupán a járási hivatalhoz került ügyek elintézését érinti.- A közös önkormányzati hivatal 56 millió forintból gaz­dálkodik idén, de a település üzemeltetésére jutó összegnek, ami a mi tényleges költségveté­sünk lesz, a számai még nem ismertek - folytatta Fenyves László. - Az új rendszer feladat­finanszírozáson alapul, vagyis a kapott összeget meghatáro­zott feladatra kell fordítani. Hitelt csak kormányzati enge­déllyel lehet felvenni. A falu fej­lesztését, a közösség-összetar­tó rendezvények szervezését, komfortérzet-növelő beruházá­sokat a saját bevételből lehet tervezni. Nálunk nincs jelentős ipari vállalkozás, egyedüli le­hetőség az önkormányzati föl­dek bérbeadásából befolyt ösz- szeg és az idén duplájára emelt adóbevétel. Ám a nem kötelező feladatok ellátásáról, mint a ci­vil szervezetek, közösségi ren­dezvények támogatásáról sem szívesen mondanánk le, hiszen ez adja a lakosság összetartozá­sának érzetét. Korábban nyer­tes pályázatokból szeretnénk elkészíteni az önkormányzat épületének külső tatarozását és a régi iskolából közösségi tér kialakítását. Még nem tudjuk, miből oldjuk meg az új iskola állagmegóvását és egy játszó­tér kialakítására is igény van, ahogy az utak és járdák kar­bantartása sem elhanyagolható lakossági kívánalom. I « I t I

Next

/
Thumbnails
Contents