Heves Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-28 / 302. szám

4 KEKLAMPASOK NYOMABAN 2012. DECEMBER 28., PÉNTEK Gyorsan elfogta az idős asszony három rablóját az egri rendőrség Bűncselekmények nyomai a neten nyilvános Bárki tanulmányozhatja az ország, de akár lakóhelye bűnügyi térképét is bűnügy Súlyos bűncselekmény elszenvedője volt az ünnepek előtt egy idős verpeléti asz- szony, akit saját lakásában raboltak ki. Mivel a behatolók bántalmazták is, ennek követ­keztében a nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket egy nap leforgása alatt elfogta a rendőrség - tudtuk meg a He­ves Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóügyeletesétől. A 82 éves verpeléti nő arról tett be­jelentést, hogy többen házába behatoltak, majd bántalmazták december 20-án a délutáni órákban. Az ütlegelésen túl a nő százezer forint készpénzét is eltulajdonították. Az Egri Rendőrkapitányság bűnügyi szakemberei a beje­lentést követően azonnal meg­kezdték az elkövetők kilétének felderítését, majd az elvégzett, minden részletre kiterjedő helyszíni szemlének és adat­gyűjtésnek köszönhetően 24 órán belül előállítottak három személyt. Két felnőtt nő és egy férfi el­len - bűnügyi őrizetbe vételük mellett - indított eljárást az egri kapitányság, és tett elő­terjesztést előzetes letartózta­tásukra, amit vasárnap mind­három gyanúsítottal szemben elrendelt a bíróság. ■ S. B. S. Perlekedés után ököllel vágta szájon a férfit gyöngyös - Egy számomra ismeretlen ember ököllel úgy szájon vágott, hogy felrepedt az ajkam - tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság központi ügyeletére még vasárnap hajnalban egy Szűcsibe való férfi. Elmondta azt is, hogy egy városbeli szó­rakozóhely előtt veszekedtek, a szóváltás után támadta és ütöt­te meg őt perlekedő társa. A helyszínre irányított rend­őrjárőrök még ott elfogtak egy 26 esztendős nagyrédei férfit, akit előállítottak a Gyöngyö­si Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki az ellene indított büntetőeljá­rás keretében. ■ SZ. Z. Több mint két hete elérhető a neten szinte a teljes bűn­ügyi statisztika egy évre visszamenően, így bárki megnézheti, milyen és hány bűncselekmény történt a la­kóhelyén, a környékén, a me­gyében vagy az országban. Sike Sándor Az egri Nagy János munkája miatt elég sokat lóg a hálózaton, ezért amikor véletlenül rábuk­kant a hírre, azonnal megnézte szűkebb környezetének - az egyébként meglehetősen rossz­hírű városrésznek - a bűnügyi térképét. Mint mondja, először meglepődött, hiszen rosszabb­ra számított. Összehasonlította ezért az elitnek tartott környé­kek statisztikáival és azt ta­pasztalta: bár más típusú bűn- cselekmények ugyan, de ott is előfordulnak.- Érdemes elmolyolni a tér­kép fölött. Ha az egyéves inter­vallumot kérjük ki, akkor lát­hatóak azok a foltok, amelyek mutatják egy-egy cselekmény típus elszaporodottságát. így például a személy elleni erő­szak helyszínei arra utalnak, amit egyébként sejthetünk is, hogy az elhagyatott, kis forgal­mú területeken nem praktikus éjszaka egyedül sétálni - fogal­maz a középkorú férfi annak apropóján, hogy új bűnügyi térképet hozott nyilvánosság­ra a rendőrség, amelyen akár utcákra lebontva is meg lehet vizsgálni, milyen bűntények történtek egy bizonyos időszak­ban. A térkép a rendőrség hon­lapján ( www.police.hu ) érhető el. Ugyanitt egy másik, vélhe­tően szintén sokak által látoga­tott linket is elhelyeztek, amely alatt a közúti közlekedésben bekövetkezett baleseteket te­kinthetjük meg. Ez iránt az új­donság iránt egyébként akkora volt az érdeklődés, hogy a web- oldal a statisztikák napvilágra hozatalát követően csak nehe­zen vagy egyáltalán nem volt elérhető. Információink szerint ezért egy nagyobb kapacitású szervert állítottak hadrendbe, ám ez sem bírta tökéletesen, hiszen még múlt hét hétfőn is tapasztalhatóak voltak kisebb zökkenők. Elfogás egy egri benzinkúton. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a bűnügyi gócpontok gyakoribb ellenőrzésére. Képmontázsunk illusztráció. A nagyfokú érdeklődés oka lehet az is, hogy bár némi utá­najárással a nyilvános rendőr­ségi statisztikák eddig is elér­hetőek voltak, ám a most közre­adott adatok több újdonságot is ■ A most közreadott rendőrségi adatok több újdonságot is felvonul­tatnak. felvonultatnak. A legfontosabb, hogy a bűnügyi térkép bárki ál­tal bármikor elérhető. Az adat­bázis a robotzsarunak nevezett rendőrségi nyilvántartáson ala­pul, azaz nemcsak a befejezett eseteket - amelyeknél megta­lálták az elkövetőket -, hanem az elrendelt nyomozásokat, a megoldatlan ügyeket is tartal­mazza, így a kép jóval árnyal­tabb. A szinte utca, házszámig részletező térképből egyebek között kiderül, hogy a kiválasz­tott intervallumban - ami lehet az utolsó harminc nap, vagy két hónap, fél év, vagy az egész esztendő - hol, hány nyomozás indult egyes bűncselekmény­fajták gyanúja miatt. Természe­tesen a statisztika nem teljes, hiszen a gazdasági bűncselek­ményeket nem tették közzé. Rákereshetünk viszont például a közterületen elkövetett cse­lekményekre, a személy elleni erőszakos bűncselekményekre, a lopásokra, vagy ezeknél szű­kebb kategóriákra, így a betö­réses lopásokra, az autófeltö­résekre, a rongálásokra, a rab­lásokra vagy a kifosztásokra, a garázdaságokra. A megyék, városok adatai is elérhetők, de akár utcára lebontva is látható a statisztika. Kétféle térképet lehet megjeleníteni: olyat, ame­lyen pontokként jelennek meg A megyeszékhely bűnügyi tér­képét tanulmányozva azt ta­pasztaljuk, hogy a gépkocsifel­törések zömét, pontosan tizen­hármat, Eger szűkebb belváro­sában regisztrálták. Az Északi lakótelepen hét, a Rudivár kör­nyékén három járművet pakol­tak ki. A személy elleni erőszak többségén a belváros és a „Cse- bokszári” osztozik (30-30). A lo­a bűntények, és olyat, amely megyére vagy járásra lebontva a bűnügyi fertőzöttséget mutat­ja az adott területen. A www.police.hu oldalon elérhető bűnügyi térkép kap­csán Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy az nagyban segíti a munkájukat, hiszen az abban szereplő eset­leges gócpontoknak a lakosság általi megismerése bűnmegelő­zési jelentőséggel bír.- Munkavégzésünkben is hasznosítani tudjuk a térkép adatait, a járőr útvonalak, a pások a belvárosban a leggya­koribbak: egy év alatt 50 volt belőlük. A lakótelepen ez a szám 30-ra tehető. A rablások, kifosztások kategóriában szinte kizárólag a belváros szerepel. Kivétel a vasútállomás környé­ke, s a valamikori 3-as iskola közelében történt eset. Garázda­ságok és rendbontások terén tarol a belváros. ■ Használja-e Ön a police.hu bűnügyi térképét? Szavazzon hírportálunkon m ma 16 óráig: HEOL.hu ^ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. bűnügyi szolgálatok és a bűn- megelőzési tevékenységünk megtervezésében is segítsé­günkre van. Természetesen a most publikált rendszerben szereplő adatok eddig is ren­delkezésünkre álltak, így ko­rábban is ezen információk folyamatos értékelésével, elem­zésével végeztük tevékenysé­geinket - hangsúlyozta. Dr. Kalmár Gyula, a He­ves Megyei Főügyészség fő­ügyész-helyettese elmondta: a vádhatóság számára a köz­zé tett statisztikáknak lehet relevanciája, hiszen egy-egy bűncselekmény típus elszapo- rodottsága súlyosító tényező. Természetesen az ügyészség az adatokat nem utcára, szűkebb környezetre lebontva értékeli, hanem a tendenciák alapján. Csúnya foltok a belváros és Csebokszári térképén Látványos, ám nagyon veszélyes is lehet szilveszter Egyre többen vásárolnak kisebb-nagyobb pirotechnikai eszközt Árokba csapódott, majd hármat pördült az autó A Heves Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság felhívja mindenki figyelmét, hogy le­gyen körültekintő a pirotech­nikai eszközök vásárlásakor és használatakor. A legálisan forgalmazott és otthoni felhasz­nálásra alkalmas tűzijátékok, pirotechnikai termékek az en­gedélyezett elárusító helyeken vásárolhatók meg. A termékek­hez kötelezően magyar nyelvű használati utasítást kell mellé­kelni. A petárdák használata továbbra is szigorúan tilos. A kis tűzijátékokon túl - a bombák, a tűzijáték bombák mozsarakban, s a római gyer­tyák kivételével - a közepes tűzijátékokat nagykorú szemé­A pirotechnikai eszközök csak engedélyezett elárusítóhelyen vásárolhatók lyek december 28-31. között engedély nélkül megvásárol­hatják, birtokolhatják és tárol­hatják, a használati utasítás­nak megfelelően december 31- én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig felhasználhatják. A fel nem használt, hibás vagy lejárt szavatosságú ter­méket, szilvesztert követően öt napon belül a forgalmazónak vissza kell szállítani. A forgal­mazó az előírások szerint köte­les azt térítésmentesen és min­den költség felszámítása nélkül visszavenni, erről a vevőt a for­galmazás helyén jól láthatóan köteles tájékoztatni, a vissza­vétel helyének, időpontjának feltüntetésével. ■ M. Z. baleset A meglehetősen síkos úttest miatt következett be köz­lekedési baleset még december 24-én kora délután a megye egyik közútján. A Mentőszolgálat diszpécse­re aznap 13 óra után néhány perccel telefonon tett bejelen­tést a rendőrség ügyeletére ar­ról, hogy a Gyöngyös és Kará- csond közötti útvonalon szemé­lyi sérüléssel járt nem kívánt esemény történt. Az elsődleges információk szerint egy gyön­gyösi lakos hajtott a személy- gépkocsiján a Mátraalján fekvő város irányából Karácsond felé. Váratlanul a járműve megcsú­szott, ennek következtében pe­dig a sofőr elvesztette uralmát az autója. Emiatt viszont a ko­csi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol leszaladt az út mellett lévő padkára. Ezt köve­tően azon is keresztül haladt, és végül az árokba csapódott, aminek során hármat pördülve az úttesten állt meg. A gépkocsi vezetőjét a mentők nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel szál­lították kórházba. A megyei közlekedés-rendé­szet munkatársai felhívják a járművezetők figyelmét arra, hogy a jelenlegi időjárási vi­szonyok között meglehetősen csúszósak az utak. Ezért kérik, hogy mindenki a lehető legna­gyobb óvatossággal, körülte­kintéssel vezessen. ■ SZ. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents