Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-19 / 246. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. OKTÓBER 19., PÉNTEK Konferencia, túrák és nyílt nap is színesítette az Erdők Hetét Az egészség minden pénzt megér turizmus Heves megye egyelőre hátrányban van a Dunántúl gyógyfürdőihez képest nyitott erdő Az Egererdő Zrt. idén is csatlakozott a 16. alka­lommal megrendezett Erdők Hete rendezvénysorozathoz. A program az Erdőgazdálkodás - Tények és tévhitek konferen­ciával kezdődött. A mátrai fóru­mon bemutatták, hogy az erdész hogyan szintetizálja munkája során a gazdálkodás, a védelem és a közjóiét feladatait, egyen­súlyban tartva a három területet. Az Erdők Hete rendezvény- sorozathoz kapcsolódott az I. Mátrai Erdészeti Nyüt Nap is, amelyet az egri hasonló esemény sikerén felbuzdulva tartottak. A már megszokott vadászati, fahasználati, fatermék-, gép- és növénybemutatón túl mézet és erdei gyümölcsből készült termé­keket lehetett kóstolni, valamint rövid kiránduláson lehetett meg­ismerni az erdőjárás szabályait. A nyílt napra látogatók kedvez­ménnyel utazhattak a'kisvas- úton. A gyöngyösi intézmények mellett többek között Párádról, Jászárokszállásról éá'Szurdok- püspökiről érkeztek óvodások, iskolások a programra. Az Erdők Hetét egy túrával zárták a Bükkben. A szüvásvára- di kisvasút Fatelep megállójától indulva erdész szakvezetéssel járhatták be a Szalajka-völgyet, kaphattak választ kérdéseikre az érdeklődők. ■ G. R. Együttműködik az egri „kéri” a rendőrséggel egyeztető megbeszélést tartott a napokban az Egri Kereske­delmi, Mezőgazdasági, Ven­déglátóipari Szakközépiskola és a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetése. Prof. dr. Vasas Joachim igazgató és Czinege László megyei rendőr- főkapitány azért találkoztak, hogy áttekintsék az intézmény és a rendőrség tavaly október­ben kötött együttműködési megállapodását. Ennek kereté­ben a rendvédelmi élethivatást bemutató előadásokat, bűn- és baleset-megelőzési foglalkozá­sokat tartanak az iskolában, sportprogramokat szerveznek. A vezetők megállapodtak: foly­tatják az együttműködést. ■ G. R. Nagy lehetőség rejlik a gyógyturizmusban. A Heves megyei szolgáltatók a kör­nyékbeli országok lakóit csábítanák. Tóth Balázs A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 1,9 millió külföldi turista - a legtöbben Ausztriából, Németországból, illetve Szlovákiából - érkezett az országba gyógy- és egészség­turisztikai célból, s összesen 153 milliárd forintot költött el. Az észak-magyarországi régió részesedése a lengyel, a szlo­vák és USA-beli turistákból volt a legnagyobb. Heves megyében a tavalyi negyvenezer külföldi vendég 113 ezer éjszakát töl­tött el. Jó részük kipróbálhatta a megye és a környék gyógy­fürdőit is. Ám akik gyógyulni szeretnének, azok közül a leg­többen még mindig a dunántú­li fürdőhelyeket keresik. Pedig a külföldiek egészségturizmu­sa jövedelmező lehetne a Heves megyei fürdőhelyeknek is. A Park-Klubhoz tartozó szál­lodákban átlagosan minden ötödik vendég más országból érkezett. Harmati Péter, a Ho­tel Eger $amp; Park szálloda- igazgatója elmondta: folyama­tosan tárgyalnak külországbeli partnerekkel, igényfelmérést végeznek, ehhez alakítják szol­gáltatásaikat. Terveznek gyó­gyászati fejlesztéseket is, olyan speciális kezeléseket nyújtaná­nak, amelyek nem elérhetők Egerben. Ezen kívül fogyókú­rás csomagokat is kialakíta­nak.- A szállodákkal közösen szeretnénk olyan szakembert alkalmazni, aki beszéli a kör­nyező országok nyelvét, s csak az lenne a feladata, hogy az adott országból hozza a ven­dégeket. Elsősorban a lengyel, szlovák, cseh, román, ukrán piacot célozzuk meg, de szeret­nék jövőre a skandináv vendé­gek körében is népszerűsíte­ni hoteljeinket - tájékoztatott Harmati Péter. Nemes Péter, a Szalók Hol­ding Zrt. vezérigazgatója ar­ról számolt be, hogy idén az első kilenc hónapban 59 szá­zalékos foglaltságot értek el. Az egerszalóki Saliris Resort A wellness-szolgáltatások egyelőre a legnépszerűbbek, ezeket éri meg leginkább fejleszteni a szállodáknak először a belföldi piacot igye­kezett megnyerni, a külföldi utazásszervezők ugyanis ál­talában csak bevezetett szállo­dával lépnek kapcsolatba. Két év után a külföldi vendégéj­■ Érezhető hátrány, hogy távolabb esünk a nyugati határtól - állítják a megyei szakemberek. szakák száma már eléri a fog­lalások 15 százalékát. A tu­risták elsősorban a környező országokból érkező szlovák, lengyel, román, cseh, ukrán vendégek, de egyre növekszik az oroszok száma is.- A német nyelvterületről érkezők csupán a külföldi for­galom 14 százalékát teszik ki, ezen szeretnénk javítani. Hátrány, hogy távolabb esünk a nyugati határtól és Egersza- lók még nem annyira ismert mint Zalakaros, Sárvár, Bük, Hévíz, vagy Hajdúszoboszló. Szintén gond a Malév megszű­nése. Generációváltás is bekö­vetkezett, s az egykori kiván­dorlók utódai nem jönnek már. A németek és a csehek otthon nagyobb gyógyászati kapaci­tásokkal rendelkeznek, a kele­tiek pedig nem is foglalkoznak a reumatológiai betegségekkel. Összehangolt propagandát kell indítani orvosaik, biztosítóik körében. Nagy lehetőség rej­lik a hazai gyógytornász kép­zésben is - mondta el Nemes Péter. Hozzátette: gyógyászati részlegük jelentős kapacitás­sal rendelkezik, elsősorban reumatológiai és mozgásszervi betegségek gyógyítására, ope­ráció és baleset utáni rehabi­litációra alkalmas. Elsődleges céljuk ennek a kapacitásnak eredményes hasznosítása. Ele­gendő anyagi forrás esetén a fitness-wellness szolgáltatá­sokat, az aktív élményt, a ki- kapcsolódást nyújtó szolgálta­tások bővítését tervezik, hiszen erre mutatkozik leginkább MMM ■ Ön is komoly lehetőséget lát a gyógyturizmusban? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOL.hu A szavazás eredményét holnapi szá­munkban közöljük. iJJÍ ......................---------— igény. Természetesen a gyógy- és egészségturizmus egyéb lehetőségeire is gondolnak, úgymint fogászat, szemészet, plasztikai sebészet, alternatív és természetgyógyászat. Kere­sik az együttműködés lehető­ségeit, hogy teljes körű szolgál­tatásokat nyújthassanak. ■ A hazai és külföldi turisták igényei már azonosak ma már nincs különbség kül- és belföldi vendégek igényei és el­várásai között. Legfeljebb a ma­gyarok és a külföldiek pihenési és étkezési szokásai között van­nak eltérések. A nyári kiemelt szezon kivételével a magyar vendégek általában 2-3 napos pihenésre és hétvégeken, ün­nepnapokon érkeznek a Heves megyei szállodákba, míg a kül­földi vendégek hosszabb tartóz­kodást terveznek. Különbség van viszont a programokon va­ló részvétel terén. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy a hazai vendégeknek egyre kevésbé kell programokat szervezni, ám a más országokból érkezőknek ez nagyon fontos szolgáltatás. Belföldi vendégeket hozhat a fogyasztóbarátság A hotel Eger $amp; Park által elnyert Fogyasztóbarát Tanúsít­vány Harmati Péter szálloda- igazgató szerint elsősorban a belföldi vendégek számára je­lenthet igazából előnyt, hiszen ennek tudatában bátrabban vá­lasztják őket. Garanciát jelent arra, hogy itt nem csapják be őket. Az utazásszervezőknek is kedvező üzenetet hordoz, így a külföldiekhez is eljut a hírük. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság első körben három vál­lalkozást díjazott, közülük az egri szálloda panaszkezelési rendszerével, alternatív vitaren­dezési módszereivel és ügyfél­elégedettségi eredményeivel ér­demelte ki az elismerést. Beton-Termék IÄ Eger, Homok út 26., Tel.: 36/311-438 Kevert beton értékesítés kiváló minőségben! Kötőanyagok: .Cementjümész, Adalékanyagok: sóder, jtr ........•.’y...................... ■■ ak-ter.! ho mok, kavics mim mmmrn. Beton-járdalap szegély! Házhozszállítást? I m ■ ■ ■ »: ■ ■ ■ - W II megoldjukljHto ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS RENDJE ECjER VÁROSGONDOZÁS A Városgondozás Eger Kft. értesíti a TISZTELT egri lakosokat, hogy a hulladékszállítás rendje az ünnepek miatt az alábbiak szerint módosul: 2012.október 22-én (hétfő) az arra a napra esedékes szállítást végezzük 2012.október 23-án (kedd) hulladékszállítást és szelektív gyűjtést nem végzünk. 2012.október 24-én (szerda) a 23-án és 24-én esedékes szállításokat végezzük. 2012. november 1-én (csütörtök) hulladékszállítást és szelektív gyűjtést nem végzünk. 2012. november 2-án (péntek) az 1-én és 2-án esedékes szállításokat végezzük. Az építési és bontási hulladék feldolgozó telep október 23-án és november 1-én zárva tart. NYITVA TARTÁS VÁLTOZÁS Az építési és bontási hulladékfeldolgozó telep nyitva tartása 2012. november 2-től az alábbiak szerint változik: Hétfőtől - péntekig: 6-16 óráig ^ Szombaton: 6 -13 óráig Vasárnap: zárva Mérlegen az adók: Egerben nincs ok az idén panaszra jól alakul Az egri önkormány­zat adóbevételei az időarányos várakozásoknak megfelelően alakultak, 3,7 milliárd forint be­vételt használhat fel a város, ez jelenleg több mint 95 százalékos teljesülésnek felel meg - jelen­tette ki Korsós László. A megye- székhely adóirodájának vezető­je kiemelte: a bevételek mind a 2011-es, műid a 2010-es évnél jobb százalékban teljesültek, no­ha az idei adóbevételi terv 252 millió forinttal magasabb volt mint a tavalyi előirányzat.- Az év első 9 hónapjában könyvelt adóbevételek már meghaladják a 2009-es illetve 2010-es évek teljes bevételeit. Az önkormányzatot megillető bevételek legjelentősebb része, 65 százaléka a helyi iparűzési adóból befolyó összeg, de ki­emelkedő a helyi építmények és beépítetlen telkek után megfizetett adórész aránya is. A gépjárműadó - a maga 9 szá­zalékos részesedésével - a har­madik legfontosabb adóbevételi forrása a városnak, így ennek jövő évi csökkenése már érez­hető hatással lesz. A megyeszékhely úgyneve­zett adóerő-képessége - az elő­ző évi bevallások adatai alap­ján - 99,7 millió forinttal emel­kedett. A szakember kiemelte: örvendetes, hogy a folyamat immár két éve stabil növeke­dést mutat. ■ R A.

Next

/
Thumbnails
Contents