Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-19 / 246. szám

2012. OKTÓBER 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Ha nincs pénz, nincs fűtés egér Kikapcsolják a legnagyobb tartozók távfűtését, ha nem fizetnek Sok helyen hidegek maradnak majd a radiátorok, ugyanis a legnagyobb tartozóknak nem hajlandó tovább hitelezni az Evat. Képünk illusztráció. HÍRSÁV Műsorral köszöntik a szépkorúakat MÁTRADERECSKE Ma 14 órától a helyi sportcsarnok­ban köszönti Forgó Gábor polgármester a falu hetven év feletti lakót, majd az asz- szonykórus, a nyugdíjasklub tagjai, valamint a Nógrádi táncegyüttes szórakoztatja a meghívottakat. ■ B. K. Kütyük a képeken, kütyiik mindenhol EGER Nagy érdeklődés mel­lett nyitották meg a Leányka úti Hallgatói Galériában az Eszterházy Károly Főiskola idei tanévének első kiállí­tását. Boruzs Ádám tárlatát- amely a Kütyü címet viseli- október végéig lehet meg­tekinteni. ■ SZ. E. A település támogatja a továbbtanulókat párád A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpá­lyázat segítségével jövőre is támogatja az önkormányzat az egyetemistákat, főisko­lásokat. A nyertes pályá­zók havonta ötezer forintot kapnak - egyebek mellett erről is döntöttek a legutóbbi önkormányzati ülésen, ahol szó esett a Palóc tájház üze­meltetéséről is. ■ B. K. Az iskola sorsáról is döntés született mátraballa Az önkormány­zat képviselői döntöttek a he­lyi kisiskola sorsáról. A köz­ség vezetői egyetértettek abban, hogy mindenképpen ragaszkodnak a falu megtar­tó erejét jelentő intézmény­hez, azonban annak finan­szírozását jövőre az állam gondjaira bízzák. ■ B. K. Mátraballán marad a kisiskola Elindult a fűtési szezon a napokban. Ezzel párhuza­mosan a távhőszolgáltatók összesítették a nagy tar­tozók listáját is. Egerben lesz, ahol nemfizetés miatt kikapcsolják a melegvíz- és a távhőszolgáltatást. Guti Rita Szeptember végi adatok alap­ján a harmincezer forint felet­ti összeggel tartozók összesen 158 milllió forint távhő- vagy melegvízszámlát nem fizettek ki az Egri Vagyonkezelő és Táv­fűtő Zrt.-nek, ezért a társaság úgy döntött korlátozza a nagy­tartozók szolgáltatását - tájé­koztatott Várkonyi Gyögy ve­zérigazgató. A társaság ötezer lakás fűtéséről és melegvíz-el­látásról gondoskodik. A laká­sok több mint felének a tulaj­donosa - 3000 lakó - tartozik kisebb-nagyobb összeggel. Van olyan, aki több milliós kifize­tetlen számlát gyűjtött össze, az ő lakását már nyolc alka­lommal árverésen is próbálták értékesíteni, sikertelenül. Nem akadt ugyanis vevő az ingatla­non lévő terhek és annak álla­pota miatt. Várkonyi György elmondta: novemberben folyamatosan kapják majd az értesítést a leg­nagyobb tartozók, hogy ameny- nyiben tartozásukat továbbra sem rendezik számíthatnak a távhő-, illetve a melegvíz-szol­gáltatás szüneteltetésére. Az in­tézkedéstől azt remélik, hogy némileg csökken, de semmi­képpen nem nő már tovább a társaság kintlévősége. A tár­saság igyekszik segíteni azok­nak, akiknek fizetési nehéz­ségei adódnak, részletfizetést ajánlanak nekik, de az önkor­mányzattól is kérhető adósság- kezelési segítség. Ahol azonban nincs hajlandóság a tartozások rendezésére, kénytenek korlá­tozni a szolgáltatást. Első kör­ben ötven lakásban, a legna­gyobb tartozóknál, terveznek kikapcsolást. Amennyiben a fo­gyasztó nem működik együtt a a kikapcsolás Győrben hatá­sosnak bizonyult - tudatta a Győr-Szol Zrt. szóvivője a na­pokban. A dunántúli város köz­üzemi cégének vezetője akkor elmondta: a tartozások vissza­szorítása érdekében az idei esz­tendő elején függesztették fel a melegvíz-szolgáltatást a régóta nagyobb összeggel tartozó laká­sokban, ezt követően pedig vol­céggel, nem engedi be a szerelő­ket, akkor jegyzői határozattal, akár karhatalom segítségét is igénybe veszik annak érdeké­ben, hogy a távhő-szolgáltatás- ból kizárják a nemfizetőt. ■ Az intézkedéstől azt remélik, hogy csökken, de legalábbis nem nő a társaság kintlévősége. Várkonyi más nagyvárosok példáját említette: Győrben, Pé­csett, Miskolcon is éltek már a szolgáltatók korlátozással. Volt olyan nagy tartozó, aki ennek hatására másfél millió forintot fizetett be hirtelen. Az­zal a vezérigazgató is tisztában van, hogy nem ez lesz az álta­lános, hiszen sokan azért nem fizetnek, mert nincs miből, tak, akik rendezték a számlát. Az Evat vezetője szintén abban reménykedik, hogy a hevesi me­gyeszékhelyen is lesz ilyen, bár valószínűleg a tartozók többsé­génél nem a fizetési hajlandó­ság hiányzik, inkább az anyagi lehetőségek szűkösek. Igyekez­nek segíteni, ám ehhez az kell, hogy az érintettek együttmű­ködjenek. ám a társaság sem vállalhat­ja tovább ezeknek a lakások­nak a fűtését ellenszolgáltatás nélkül. Kiemelte: fontos tud­ni, hogy a kikapcsolás, illetve a számlák rendezése után az újbóli bekapcsolás költsége hat­ezer forint. Ennek az összeg­nek a többszörösét kell viszont megfizetnie annak, aki meg- buherálja a plombát, és a kor­látozás ellenére szabálytalanul vételez. Ugyanúgy kell eljárnia ilyen esetben a távhő szolgál­tatójának, mint más közüzemi szolgáltatónak. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak a sza­bálytalankodókra, nem éri meg tehát trükközni. Gyöngyösön az ottani város- gondozás zrt. két fűtőműve kö­zel 3000 lakásban és több mint 50 egyéb fogyasztónál szolgál­tat fűtést és használati meleg­vizet. Azt nem tudni pontosan, milyen összegű kifizetetlen számlát halmoztak fel az otta­ni fogyasztók, ám Dorsánszki Zsolt, a cég vezérigazgatója any- nyit elárult, ügyfeleik harmada tartozik kisebb-nagyobb ösz- szeggel, s hogy a gyöngyösi táv- hőszolgáltató is készül a nem fizető - magas hátralékkal rendelkező - fogyasztók ellá­tásának korlátozására. Jelenleg még tart a korlátozás módjának és mértékének kidolgozása. Mindennapi döc-döc-döc egy 148 országban elvégzett, nemrég publikált felmérésből kihozták: a világ felnőtt lakos­ságának többsége elégedett az utak állapotával. Ázsiában a legmagasabb, 66 százalékos az elégedettek aránya, míg a kutatók Európában 61, a Közel-Kelet és Eszak-Afrika térségében 49 százalékos átlagot mértek. Az Egyesült Arab Emírségek lakóinak 90, a luxemburgiak 87 százaléka mosolyogva suhan az utakon. 80 százalék fölött vannak a boldog hollandok, az osztrá­kok, sőt még a kambodzsaiak és a thaiföldiek is. Utóbbi ázsi­ai országokban nem jártam, de azért nem hiszem, hogy infrastruktúra terén annyival előttünk járnának. Inkább csak az életszemléletük más. mi A 31 százalékos értékünk­kel a lista másik vége felé he­lyezkedünk el. Az elégedetlen­ség mindennap tapasztalható. Szerkesztőségünk is rendsze­resen értesül az olvasói leve­lekből, hogy a megyében ép­pen hol haladta meg az embe­rek tűréshatárát az aszfaltcsík négyzetméterére jutó gödrök száma. Lakossági fórumokon az utak állapota a sláger. Hiá­ba, nem élvezi mindenki úgy a zötykölődést a kocsiban, mint a kislányom, aki (még) minden huppanásnál lelkesen mondja: „döc-döc-döc”. Zömé­ben inkább káromkodások járnak együtt a kátyúkkal. És persze szálszakadásos gumiabroncsok, rossz eset­ben törött tengelyek. Sajnos az elmúlt évek során nekem is jutott már olyan hálátlan feladat, hogy olyan balesetről kellett tudósítanom, amit nyomvályú okozott. PESSZIMIZMUSUNK miatt vagyunk-e ezúttal is a sor végén, vagy tényleg ennyire katasztrofálisak az útjaink? Erre nyilván mindenkinek megvan a maga válasza. De az biztos, jól tudnánk együtt morgolódni a Comore-szige- tekiekkel, ahol csak minden tizedik lakó kel jókedvűen útra. Nem úttörő az Evat a tartozók kikapcsolásában Egyelőre még nincsen influenzajárvány vírus A szakemberek szerint a védőoltásnál nem létezik hatékonyabb védekezés Képzőművészeti alkotások díszítik majd a tereket Ősszel a szokásosnál is fonto­sabb az immunrendszer erősí­tése rendszeres testmozgással és vitamindús étrenddel, mivel ez az időszak az influenzasze­zon kezdete. A betegség előjelei az idei évben sem változtak: magas lázra, felső légúti prob­lémákra és levertségre panasz­kodik a legtöbb páciens. A figyelőszolgálat jelentése szerint az elmúlt héten me­gyénkben mintegy ötvenen for­dultak orvoshoz influenzasze­rű tünetekkel. Megbetegedése­ket csak a hatvani, gyöngyösi kistérségi népegészségügyi intézet területéről jelentettek - többnyire a 15-35 éves kor­osztályból viszont járványról még nem lehet beszélni. A leg­hatékonyabb és legbiztosabb megelőzési forma idén is a vé­dőoltás, amit a vírus szerkeze­tének változása miatt módosí­tottak, de a H1N1 komponenst továbbra is tartalmazza. Heves megyében jelenleg a 3 évesnél idősebb kockázati csoportba tartozók számára 42 ezer adag, míg a 3 éven aluli gyermekek oltására 150 adag térítésmen­tes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésére. A térítés- mentesen igénybe vehető védő­oltás november elejétől lesz el- | érhető a háziorvosoknál. Az in- f gyenes oltásra nem jogosultak | a gyógyszertárakban receptre 1 vásárolhatják meg a vakci- A szakemberek az oltást javasolják nát, amit érdemes minél előbb beadatni - elsősorban gyere­keknek, várandós nőknek, az időskorúaknak és a krónikus betegségekben szenvedőknek hiszen a védettség teljes ki­alakulásához 2 hét szükséges. Az injekció helyén bőrpír, duzzanat, fájdalom jelentkez­het, valamint általános tünet­ként hőemelkedés, rossz köz­érzet, fáradtság, fejfájás, izom- fájdalom fordulhat elő, ám ezek a tünetek rendszerint megle­hetősen enyhék, és egy-két na­pon belül mindenféle kezelés nélkül is megszűnnek - tájé­koztatta lapunkat dr. Pozsgai Szabolcs helyettes megyei tisz­tifőorvos. ■ SZ. E. ►Folytatás az 1. oldalról egér Az egykori Stella étterem bontását a Városgondozás Eger Kft. munkatársai végezték. Ja­kab Zoltán, a társaság igazga­tója csütörtökön elmondta: fon­tosnak érzi, hogy részt vállal­hatnak a belváros rehabilitáció­jában. Hangsúlyozta: a munka egy részét kézi szerszámokkal végezték, végig arra törekedve, hogy minél több hasznosítható anyag maradjon az épületből. Tegnap a szerkezeti elemeket, a falakat és az alapot bontották el, közel 250 köbméter törmelé­ket szállítanak el a helyszínről. Az idén ősszel kezdődött belvárosi rehabilitáció kereté­ben külső felújításon esik át a Kis-Dobó téri Senator-ház, új vakolatot kap a Kálvin-ház, megszépül a Bartakovics Bé­la Közösségi Ház homlokzata is, erről bárki meggyőződhet a saját szemével - sorolta Ha- bis László. Eger polgármestere hozzátette: a belvárosban sétá­lóövezetek, találkozási pontok jönnek létre, de gyaloghidak is épülnek. Az eredeti tervekhez képest további meglepetések­kel készülnek. A város közte­reit például igényes képzőmű­vészeti alkotásokkal szeretné díszíteni az önkormányzat. A 25 elemből álló közel öt- milliárdos projekt 2014 tava­száig tart. ■ P. A.

Next

/
Thumbnails
Contents