Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-27 / 175. szám

3 2012. JÚLIUS 27., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR HÍRSÁV JEGYZET Gáspár Tamás az ominózus emlékmű előtt. A polgármester szerint fejlődik a település, s csak ez számít, nem pedig az, hogy ki mit terjeszt. Nagykökényesen állandósult a polgármester és a helyi „ellenzék” közötti viszály. A békétlenséget jelző, olykor az ellenérdekelt lejáratását sem mellőző akciózás immár a nyilvánosság előtt zajlik. Tari Ottó „Csak akkor írok, ha beteges polgármesterünk nem mond igazat, elferdíti a valóságot, csak számára előnyös részlete­ket közöl, ha alaptalanul támad tisztességes embereket, ha ígé­reteit nem tartja be. Egyszóval majdnem mindig.” - kezdi blog- bejegyzését Török Mátyás, aki - mint állítja - azért indított in­ternetes fórumot, mert szerinte a falu első embere, Gáspár Ta­más nem biztosít számára lehe­tőséget ahhoz, hogy más helyen kifejthesse véleményét. Török Mátyás brácsaművész, programszervező - a volt pol­gármester, Török László fia - a 2010-es helyhatósági választá­son képviselő-jelöltként indult, de a tizenegy aspiráns közül a harmadik legkevesebb szava­zatot kapta (hetvenet), így nem jutott be a négytagú községve­zetésbe. A nem egészen 600 fős lélekszámú település kulturális életében azonban azóta is tevé­kenyen részt vesz: ő szervezi például évről évre a Nemzet­közi Kamarazenei Fesztivált, amelyre az idén éppen ezekben a napokban kerül sor. Hogy az említett blogbejegy- zéssel mire céloz, nem derül ki. Csupán egyetlen példát említ: a Közösségi Ház által szerve­zett táborozáson helyi gyere­kek vettek részt, ám a polgár- mester nem látogatta meg őket. Gáspár Tamás lapunktól ér­tesült az új blog indításáról, de mint mondja, nem lepődött meg, mivel más közösségi por­tálokon Török már régóta tá­madja őt, és nem mindig a lova­giasság szellemében.- Nem értem, miért neheztel rám, hiszen erre semmi oka - jelenti ki a polgármester. - A választások előtt jó viszonyt ápoltunk, azóta viszont gyöke­resen változott a helyzet, még­hozzá nem miattam. A képvi­selő-testület mindent megtesz, hogy Török kedvében járjon, így a kamarafesztivál megren­■ A polgármester nem érti, miért neheztelnek rá, mert szerinte erre az ég világon semmi ok sincs. dezésére már a költségvetés elfogadásakor elkülönítettünk 150 ezer forintot. Ha bármilyen problémája van, bejöhet a hi­vatalba és megbeszélhetjük, de erre még egyszer sem ke­rült sor. Mindenkinek jogában áll élni a nyilvánosság kínálta lehetőségekkel, ha neki ez a mocskolódást jelenti, akkor te­gye. Gáspár Tamás megjegyzi azt is: Török Mátyás és Török László a választások óta folya­matosan támadja őt, noha erre politikailag aligha szolgált rá. A település gazdálkodása jó, nem hogy hitelt nem kellett felvenniük, de még 11 milliós pénzmaradvánnyal is rendel­keznek. Egyúttal cáfolja azt a napokban terjesztett hírt is, miszerint kör-SMS-ekben pró­bálta volna lejáratiéi a kamara­zenei fesztivált. Bármikor meg­nézhető a híváslistám - nyoma- tékosítja. Török Mátyás szerint viszont a viszály már a választásokat megelőzően elkezdődött, ami­kor Gáspár Tamás valótlansá­gokat terjesztett róla - egyebek között azt, hogy egy lánnyal „hetyegett” a könyvtárban -, szerinte azért, hogy sem ő, sem az édesapja ne indulhasson el­lene polgármesterjelöltként. Ez amúgy egyiküknek sem állt szándékában - jelentette ki, hozzátéve: Gáspár az említett vádakat az interneten is ter­jesztette, s a későbbiekben név nélkül folytatta az ellenséges­kedést. A helyzet mára eszka­lálódott, méghozzá Török Má­tyás szerint oly módon, hogy a polgármester már az egyházta­náccsal és a földtulajdonosok­kal is összeveszett. Kifogás érte a falu központjában való favágást is török László egykori polgár- mester tavasszal azzal kereste meg a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségét, hogy a Nagy- kökényes központjában lévő el­ső világháborús emlékmű fel­újításakor teljesen fölöslegesen, értelmetlenül vágták ki a közel­ben lévő fenyőfákat. Kifogásolta egyebek mellett, hogy a falu dí­szének számító növényzet sorsá­ról a lakosságot meg sem kér­dezték, egyben pedig feltette a kérdést: vajon a szükséges engedélyek rendelkezésre áll- tak-e a művelethez? Válaszában a jelenlegi polgármester közöl­te: nem csupán a létező összes hatósági előírásnak eleget tet­tek, de a helybélieket is időben és megfelelően módon tájékoz­tatták a dolgokról. Gulyás László polgármester TARI OTTÓ Vonzások és taszítások az ideális férfi nem tud főzni, szőnyeget porolni. Fogalma sincs, hányas lá­ba is van a gyereknek, nem kérdez leckét, nem jár szülői értekezletre. Az ideális fér­fi nem viszi ki a szemetet, nem veszi észre, ha mondjuk koszos a függöny, és nem en­gedi, hogy a porszívó morog­jon, miközben ő csendesen pihen. A konyhában csak a kávé az ő reszortja - abból is csak a sajátja -, és bolond lenne lelögybölni a csapról a borostát. az ideális férfi a biológiai szükségszerűségek elkötele­zettje. Büfög, ha éppenséggel büfögnie kell. Orrot túr, per­sze, csak ha pattanás nőtt benne, vagy netán epillál. Néha ülepet is vakar, néha zoknit igazít, s mi tagadás, olykor-olykor a kocsmába is eljár. Nagyon szeret meccset nézni, esetleg bokszot vagy Forma-l-et, de leköti az olimpia is. Unja a termék- bemutatókat, a jó csajokat viszont megnézi a hashajtó­reklámokban. Mert neki is van szorulása azért. a büszke férfi - ki büszke­ségétől is ideális - sosem venne csokrot. Eleget vett akkor, amikor udvarolt. Oly­kor hűtlen kicsit (de tényleg csak egy kicsit). Nem nyír füvet, nem locsol virágot, még csak sírt sem ápol - ne­ki a látvány a sajátja. Ritkán vágja körmét, nem csinál frizurát, és égőt se cserél. Nem sétáltat kutyát, nem tölt csekket, nem fizet be számlát, a plázában eltéved. Nadrágszára sáros, pólója pecsétes, hamutartójából kicsordul a pernye. az ideális férfi mégis szereti a rendet. Mandzsettagombja, ha volna, csillogna. Kése pontban délben koccan a vil­lához. Nem undok, nem bü­dös, félhold sincs hónalján. Imádni való. Szeret, ahogy szeret - és hát, ő így szeret. Az ideális férfi ellenpróbája az ideális nő. Olyat viszont még senki se látott. További öt évre kapott bizalmat az igazgató aldebrő Az elmúlt héten ülésezett Feldebrő, Aldebrő, Kápolna és Tófalu összevont képviselő-testülete, hogy vezetőt válasszanak a társu­lásban működtetett Tarna- völgyi Általános Iskola élére. Ketten pályáztak az igazga­tói posztra, az ülésen a ko­rábbi vezető, Juhászné Szabó Éva kapott bizalmat további öt esztendőre. ■ G. R. Meder-helyreállítás a Szilvás-patakon nagyvisnyó Sikerrel pályá­zott a nagyvisnyói önkor­mányzat: a minap értesültek róla, hogy az ÉMOP kereté­ben kapnak támogatást a Szilvás-patak nyomvonalán megvalósuló árvízvédelmi beruházásokra. Több víz­lassító műtárgy épülhet, me­derkotrás, partfalmagasítás, partfalrendezés, valamint az Alkotmány úti híd meder- burkolatának rendbetétele valósulhat meg. ■ G. R. Rendkívüli ülés témája lesz a szolárpark Füzesabony Egy szolárpark telepítésével, a napenergia hasznosításával számítások szerint a város energiakölt­ségeinek akár 40 százalékát, 16 millió forintot is spórol­hatna az önkormányzat. Ám az ehhez szükséges 300 milliós beruházáshoz támogatásra kellene pályáz­niuk. Gulyás László polgár- mester arra számít, hogy pár hónapon belül lesz ilyen lehetőség, ezért augusztus 2-án rendkívüli testületi ülést tartanak. Zárt ajtók mögött tárgyalnak az előké­szítés feladatairól. ■ G. R. Borul a kökényesi pohár békétlenség A parányi faluban eszkalálódni látszik a feszültség A tanári mesterszakokon sokan kezdenek Egerben július 24-én döntés született a felvételi ponthatárokról. Lő- rinczné dr. Thiel Katalin, az Eszterházy Károly Főiskola ok­tatási rektorhelyettese az ered­ményekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az orszá­gos átlagnak megfelelő arányú csökkenés következett be in­tézményükben. Számszerűen: az 5013 jelentkezőből 1761 pá­lyázó nyert felvételt a követke­ző tanévre. Nagy részük, 1051 hallgató nappali tagozaton kezdheti meg tanulmányait. A diákok háromnegyede ma­gyar állami ösztöndíjas, rész­ösztöndíjas képzésre jutott be.- Továbbra is nagy számban tanulnak majd az EKF mester­képzésein. E szintre 546 hall­gatót vettek fel, zömében tanári mesterszakokra. Az idén elő­ször hirdettük meg a neveléstu­dományi és a mozgóképművész mesterszakot, amelyeken 22-en tanulhatnak az új tanévben - mondta a rektorhelyettes. Alapképzésben 974, felsőfo­kú szakképzésben 241 új hall­gató kezdheti meg tanulmá­nyait az intézmény falai között szeptemberben. Annak ellené­re, hogy a gazdaságtudományi képzési területre a kormányzat az idén nem biztosított állami­lag támogatott keretszámot, a főiskola önköltséges képzés­ben minden alapszakot elindít­hat - tudtuk meg. ■ S. B. S. Bárzenészek. Másodszor rendezik meg Egerben az Országos Bárzenész Találkozót. A Gonda László zongorista-előadóművész szervezte program­ban tegnap közel 70 produkciót láthatott a publikum. A legjobbak ma az Érsekkertben gálaműsoron is bemutatkoznak. KÉPGALÉRIA: HEOL.HU Megújuló intézmények, árvízvédelmi munkaiatok modernizálás A napokban feje­ződik be az a 14 millió forintos beruházás, amelynek keretében pályázati forrásból modernizál­ták az aldebrői óvodát. A Tófalu, Kápolna és Aldebrő gyermekeit fogadó intézményt szigetelték, felújították a tetejét, a fűtésrend­szerét, kicserélték a nyílászáró­kat és egy napkollektort szereltek fel, mely a meleg vizet biztosítja az óvodának. Hátra van még az udvar rendbetétele, új játékokkal való felszerelése. Farkas László Márton polgármester elmondta: ugyan most csak harmincöt ki­csi jár az intézménybe, de örven­detesen nő a születésszám, lesz­nek beiratkozok az elkövetkező években szép számmal. Szintén pályázati pénzből - nyolcmillió forintból - a na­pokban elkezdődik a könyvtár felújítása. Elektronikus lesz a katalogizálás, és kiépül egy tíz munkaállomásos számítás- technikai rendszer is. Mire elkészülnek, talán lezárul a közbeszerzési eljárás, azaz ta­lálnak kivitelezőt a Tarna-me- der kotrására. Százhatvanmillió forintot nyert el az önkormány­zat Tófaluval közösen pályáz­va, hogy egy nyolc kilométeres szakaszon kimélyíthessék a pa­takmedret. A településeken az elmúlt években két nagy árvíz volt. A mederkotrástól azt remé­lik, az ilyen vészhelyzetek elke­rülik őket. ■ G. R.

Next

/
Thumbnails
Contents