Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-27 / 175. szám

4 KEKLAMPASOK NYOMABAN 2012. JÚLIUS 27., PÉNTEK Túl sokan vezetnek mámorban közlekedés Csak részben hozott kedvező változást a fokozott ellenőrző szolgálat Alkoholmérés az úton. A tények igazolják, hogy szükség van a folyamatos és rendszeres ellenőrzésekre. Az ittasan okozott balesetek száma ugyanis nő. EGY HÉT ÜGYEI Leszúrta élettársát, s öngyilkos akart lenni mezőtárkány Vasárnap ko­ra hajnalban egy 45 éves nő a lakásukban többször is megszúrta 33 éves férfi élettársát, majd öngyilkos­ságot kísérelt meg elkövetni. A sértett a helyszínen életét vesztette. A nő életveszélyes állapotban került kórházba. A Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság emberölés bűn­tett elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt indított eljárást a nő ellen, aki az ed­dig rendelkezésre álló ada­tok szerint szerelemféltésből követte el tettét. A bíróság szerdán előzetes letartózta­tásba helyezte az asszonyt. Motoros-ellenőrzés a hegyvidéki utakon felsőtárkány A balesetek számának visszaszorítása érdekében a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete nyá­ron minden hét végére ter­vez a motorkerékpárosok ellenőrzésére irányuló közlekedésrendészeti el­lenőrzéseket, elsősorban a motorosok által leginkább kedvelt hegyvidéki utakon. Legutóbb a 2505-ös számú út felsőtárkányi szakaszán és a 24-es mátrai szakaszán ellenőriztek a rendőrök. Füstmérgezésben meghalt egy férfi heves Hétfőn hajnalban jel­zés érkezett a tűzoltóság városbeli főügyeletére, mi­szerint tűz keletkezett az egyik lakóépületben. A pár perc alatt kiérkező hevesi egységek a felderítés során a helyszínen egy elhunyt férfit találtak, aki vélhetően már órákkal a megtalá­lása előtt füstmérgezés következtében elhalálozott. A vizsgálat szerint a férfi valószínűleg alkoholos befolyásoltság alatt az ágy­ban dohányzott és közben elaludt. Minden nyílászáró csukott állapotban volt, így nem következett be lánggal égés, viszont a helyiséget elárasztotta a füst, amit a bódultán alvó nem érzé­kelt, ezért nem is tudta azt megszüntetni. Az esettel kapcsolatosan tűzvizsgálati eljárás indult. Májusban és júniusban 44 ittas járművezetőt von­tak eljárás alá megyénkben. A tavasszal elrendelt fokozott közúti ellenőrző szolgálat ugyanakkor több szempont­ból is jótékony hatással volt szűkebb hazánk közlekedés- biztonságára. Szalay Zoltán Tizenhármán buktak le idén a húsvéti ünnepek idején, mert úgy közlekedtek a közutakon járművel, hogy előzőleg szeszes italokat kortyolgattak. Húsvét- s hétfő után, kedden kora reggel =i is pityókásan ült volán mögé az f a szolnoki férfi, aki kisteherau- * tójával egy tarnamérai polgárt | gázolt halálra - írtuk április f 12-én lapunkban. r- A négy nap során - sorolta § akkor a mutatókat Meggyesfal­vi Tamás rendőralezredes, a He­ves Megyei Rendőr-főkapitány­ság (HMRFK) közlekedésrendé­szeti osztályának vezetője - ösz- szesen 633, forgalomban részt vevőt vontunk alkoholszondás ellenőrzés alá. Annál is inkább, mivel a korábbi évek tapaszta­latai szerint húsvétkor többen szegik meg a KRESZ-nek azt az előírását, amely tiltja, hogy ita­losán üljenek motorra vagy au­tó volánja mögé. Az ünnepek alatt tizenhá­rom személy esetében muta­tott pozitív eredményt a lég­alkohol mér;í műszer. Közülük heten haladtak a forgalomban személygépkocsival, egy segéd­motor-kerékpáron ült, míg öten kerékpárt hajtottak. Az ittasság is szerepet játszott abban, hogy halálos baleset tör­tént a húsvéthétfőt követő ked­den, kora reggel Tárnáméra és Zaránk között. A Zaránk felé haladó kisteherautó - amit egy szolnoki férfi vezetett - elgázol­ta az előtte vele azonos irányba haladó, 35 éves tarnamérai ke­rékpárost, aki belehalt sérülé­seibe. A gépkocsi vezetőjénél a szonda alkoholfogyasztást mu­tatott ki. Büntetőeljárás indult ellene.- Ebben az esztendőben ja­nuár 1. és április 15. között - tájékoztat július második fe­lében a közlekedésrendészeti osztályvezető - az előző év ha­sonló időszakához képest csak­nem 50 százalékkal nőtt az itta­san okozott személyi sérüléses közlekedési balesetek aránya megyénkben. Csak áprilisban három olyan karambolnál is felvetődött a járművezető alko­holos állapotának a gyanúja, amelyekben halálos áldozat is volt. Az elemző-értékelő mun­ka során végül is megállapítot­tuk, hogy amíg 2011-ben min­den tizedik, addig az idén min­den hatodik nem kívánt, életet, testi épséget veszélyeztető köz­úti esemény előidézője szeszes- összesen 155 közlekedővel szemben, együttesen közel 1,6 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki;- szabálysértési feljelentés 29 esetben készült;- három járművezető forgal­a fokozott ellenőrzéssel össze­függésben július 1-jétől 2013. január l-jéig a megyei baleset-megelőzési bizottság és az Agria Volán megállapodása alapján az elővárosi buszjára­italt ivott, mielőtt a forgalomba ment volna. Ezek az adatok is hozzájá­rultak ahhoz, hogy a megye rendőrfőkapitánya május 1. és július 31. között fokozott közúti ellenőrző szolgálatot rendelt el Hevesben.- Ennek során - magyaráz­za Meggyesfalvi Tamás - el­sődlegesen igyekeztünk minél nagyobb számban kiszűrni a forgalomból a mámoros álla­potban volán mögé ülő, kétke­rekű járművek nyergébe pat­tanó közlekedőket. Vizsgáltuk azt is, hogy milyen az autók, mi engedélyét vették el már helyben;- közigazgatási eljárás indult 18 autós ellen, mert nem hasz­nálták a biztonsági övét;- csekély fokú szabályértés mi­att 29 személyt figyelmeztettek. tok hátsó szélvédőin figyelem­felhívó óriásplakátokat helyez­nek el az ittas vezetés vissza­szorítása, illetve a biztonsági öv használatának elősegítése végett. motorok, kerékpárok műszaki állapota, használják-e a kocsik­ban a biztonsági övét, a gyer­mekülést, motorkerékpárokon a bukósisakot. Tehát nem csak a gépjárműveket és sofőrjeiket vontuk szigorú felügyelet alá. A májusi és júniusi közúti ak­ciósorozat eredményei önma­gukért beszélnek. Ezek szerint a két hónap alatt megyénk köz­útjain 1695 járművezetőt ellen­őriztek, közülük negyvennégy az útra kelése előtt legördített a torkán alkoholt, ez épp 2,6 szá­zaléknak felel meg. Az összes ittasan közlekedő 73 százaléka kerékpáros volt, s a többi gép­járművet irányított pityókásan. A hatóság 32 ittasan forgalom­ba merészkedő ellen indított közigazgatási eljárást, aminek a végén - a mámoros állapot fokától függően - 30 ezer és 60 ezer forint közötti közigazga­tási bírságot szabtak ki rájuk. Tíz személlyel szemben bün­tetőjogi procedúrát folytattak le, mivel oly nagy mennyiség­ben öntöttek magukba szeszes italt, mielőtt járművükbe ültek volna, hogy az már bűncselek­ménynek minősíthető. Ketten közigazgatási eljárás keretében kapnak büntetést, aminek 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeg lehet. Az alezredes sajnálatosnak nevezi, hogy a folyamatos és határozott ellenőrzések elle­nére sem változott az a május előtt nyilvánvalóvá vált tény: továbbra is minden hatodik személyi sérüléses karambol, kicsúszás, árokba borulás elő­idézője járművezetés előtt bi­zony felöntött a garatra. A 2011. esztendő azonos időszakához viszonyítva több volt a számuk.- Azért meg kell említeni persze a fokozott ellenőrző szol­gálat pozitívumait is - közli a szakember. - Ennek elren­delése óta ugyanis nem tör­tént olyan halálos kimenetelű közlekedési baleset Hevesben, amelyben szerepet játszott vol­na valamelyik forgalomban résztvevő ember alkoholos be­folyásoltsága. Hasznosnak bi­zonyult a fokozott felügyelet az utakon amiatt is, mert tavaly­hoz képest májusban és június­ban 39 százalékkal kevesebb súlyos vagy könnyű sérüléssel járt közúti közlekedési baleset következett be, a halálos tragé­diák aránya pedig 88 százalék­kal csökkent. Az akciósorozat tehát összességében jól szol­gálta a megye közlekedésbiz­tonsági helyzetének javítását. Ugyanakkor a részeredmények ismeretében a célellenőrzése­ket július 31. után is folytatjuk a megye közútjain. Az ellenőrző szolgálat egyéb intézkedései Óriásplakátok a buszokon a megelőzés érdekében Önvédelem az újságíróknak felsőtárkány Száraz gyakorlás után már élesben lőttek Veszélyes anyagot szállító autókat vizsgáltak meg Ideiglenesen bezártak egy egri autógáztöltő telepet Lő- és intézkedéstaktikai kép­zésen vettek részt a sajtó mun­katársai. Az oktatáson Batki György rendőr őrnagy segítsé­gével önvédelmi, és elvezető fo­gások elsajátításán túl a lőfegy­verhasználat gyakorlására is sor került a felsőtárkányi lőté­ren. Az esemény célja, hogy az újságírók betekintést nyerjenek a rendőrség munkájába, megis­merjék az intézkedés menetét, valamint szükség esetén hasz­nálni is tudják az eszközöket. A média munkatársainak | KRESZ-tudását mérték fel, x majd maroklőfegyvert kaptak, | és kezdődött a száraz gyakor- | lás, ami után élesben is kipró- I hálhatták a tanultakat. ■ M. Z. Lövészettel egybekötött bemutató a lőtéren. Képgaléria: HE0L.hu ellenőrzés A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság és az Egri Katasztrófa- védelmi Kirendeltség munka­társai a 3. számú főút Füzesa- bony-Kerecsend közötti sza­kaszán vizsgálták a veszélyes anyagot szállító járműveket.- Bár az ellenőrzés alá vont gépjárműveknél nem állapítot­tak meg szabálytalanságot, ko­rábbi tapasztalatokból tudjuk, hogy a közútjainkon közlekedő gépjárműveken nincs mindig minden rendben. A veszélyes anyagok szállítása kiemelt koc­kázat, ezért az ellenőrzéseket továbbra is folytatják munka- tárasaink - tájékoztatott Zelei László tűzoltó százados. ■ M. Z. védelem Egy egri autógáztöltő telepen supervisori ellenőrzést tartott a Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság Ipar­biztonsági Főfelügyelősége, a területileg illetékes Borsod Megyei Kormányhivatal Mis­kolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósággal, a Heves Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósággal, a Miskolci Bá­nyakapitánysággal és a NAV Észak-magyarországi Regioná­lis Adó Főigazgatóság Heves Megyei Adóigazgatóságával és a tűzvédelmi ügyekben első fokon eljáró Egri Katasztrófa- védelmi Kirendeltséggel. Az ellenőrzés során a ható­ságok próbavásárlást tervez­tek annak kiderítésére, hogy végeznek-e az engedélyben szereplő autógáztöltésen kí­vül egyéb, nem engedélyezett töltési tevékenységet (például gázpalacktöltést). A próbavá­sárlás meghiúsult, de a hatósá­gok számos szabálytalanságra fényt derítettek. A helyszíni szemle után elindítják a hatás­körükbe tartozó tűzvédelmi szabálytalanságok (tűzoltóké­szülék, szakképesítés hiánya) miatt az eljárást. A katasztrófavédelmi igazga­tóság kezdeményezésére Eger jegyzője a tevékenység végzé­sének jogszerű biztosításáig a telephely ideiglenes bezárá­sáról intézkedett. ■ M. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents