Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-13 / 137. szám
4 HEVES MEGYE GAZDASÁGA 2012. JÚNIUS 13., SZERDA Romsics Ignác: - Most még nyitott a doktori iskolák sorsa Két napon át küzdenek majd a lovagok a hétvégén a várban sírok Ennek a hétnek a végén rendezik meg a helyi várban a község legnagyobb idegenforgalmi vonzerővel bíró rendezvényét, a Siroki Várnapokat. A színes, gazdag programok a várnyeregben délelőtt 10 órakor kezdődnek az agárdi Bandiéra zászlóforgató csoport és a visegrádi Szent György Lovagrend dobosainak felvonulásával. Ezután Bene íjászai, a Nánai Sólymos Vitézek, a Szittya Lovas íjászok tartanak bemutatót. Délután kettőtől a parkolóban is megtekinthetők a látványos produkciók, fél háromtól Sárkányölő Krisztián legendájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A községi könyvtár előtt délután fél hatkor a gyerekszínjátszók előadása után a Lili bárónő című zenés játékot állítják színpadra, fél kilenctől köny- nyűzenei koncertek követik egymást. Vasárnap a várban megismétlődnek a történelmet idéző küzdelmek, délben erős emberek vetélkednek majd. Este a könyvtár előtti helyszínen adják át a díszpolgári címet, hét órától kezdődik a Tárogatófesztivál. A program- sorozatot Komonyi Zsuzsi koncertje, majd tűzijáték zárja. Mindkét napon folyamatosan készítik a jellegzetes palóc étkeket, Kiszelyné Tóth Anett történész előadásokkal várja a látogatókat. ■ B. K. Romsics Ignác akadémikust két közelmúltbeli egri „szereplése” kapcsán kérdeztük: témavezetése mellett megtörtént az első PhD-védés az egri főiskola egyik doktori iskolájában, illetve egy Trianon kapcsán rendezett konferencián tartott előadást. Sike Sándor- Vannak-e tisztázatlan szálak Trianon ügyében?- Azt hiszem, a történet- írás kapcsán minden fontos dokumentumot feltártak, és a döntés egész folyamatát rekonstruálták. Ám tudományos ismeretterjesztésben a jelek szerint nincs minden rendben. A közvélemény-kutatások azt mutatják, a magyar lakosság jó, ha egyharmada van tisztában azzal, mekkora területet csatoltak el Magyarországtól 1920- ban, és mi volt ott a népesség etnikai aránya. Az ezzel fog- 1 lalkozó történészek, amit tudni | lehet, azt tudják, de a tájékozta- | tásnak lenne tennivalója, hogy Ü a lakosság nagyobb része hiteles információkkal bírjon.- A trianoni békeszerződés körül időnként felerősödnek az indulatok. A tudomány tud-e tanácsot adni, mit lehetne tenni?- Abban, hogy az emberek uralkodjanak az érzelmeiken, vagy az eszükre hallgassanak vagy a szívükre, a tudomány nem nagyon tud tanácsot adni. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon is általános társadalmi mentális állapotnak a függvénye, ami eléggé kívül esik a tudományon. Romsics Ignác történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetének főállású oktatója immár esztendők óta; Fő kutatási területe a XX. század magyar politikatörténete, lényegében a teljes évszázad eseményeinek, folyamatainak a feldolgozása; díjai, elismerései az elmúlt évtizedek munkásságáért: Károlyi Mihály-díj; Ránki György-díj; Deák Ferenc-díj; Akadémiai Díj; Széchenyi-díj; Szilárd Leó professzori ösztöndíj.- A háborúk után a vesztes fizetni szokott. Ám olyan mértékben, mint Magyarország, nem nagyon. Professzor úr, tud-e a miénkhez hasonló mértékű veszteségről?- Az Oszmán birodalom fölbomlott az első világháború végén, és legalább annyi területet veszített el, mint Magyarország. A Szovjetunió is fölbomlott a hidegháború végeztével, és jelentős területek kerültek tőle el. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása része egy olyan 200 éves folyamatnak, amelynek során a nagy multietni- kus birodalmak kisebb, homogénebb államokká alakulnak át, és ennek a végpontja - ha végpontja egyáltalán vagy egy fontos állomása - a ’89/90-es rendszerváltás utáni időszak, amikor a Versailles-ban a Trianonnal nagyjából egy időben létrehozott Csehszlovákia és Jugoszlávia is felbomlott.- Ön doktori iskolát vezet Egerben. Milyen jövő vár a harmadik képzési szintre „vidéken”?- A helyzet sok szempontból bizonytalan vagy nyitott. Azért, mert az Eszterházy Károly Főiskolának volt egy törekvése, hogy tudományegyetemmé váljon, amely ha sikerülne, akkor természetes, hogy ott egyes diszciplínákban a háromszintű képzés mindegyik szintje képviselteti magát. A mostani felsőoktatási törvény szerint 2013-tól a főiskolák nem vehetnek fel újra a doktori iskolákba. Persze verseny van és lesz. Egernek a pesti, a debreceni, a pécsi, a szegedi egyetemmel kell helytállnia.- Megvolt az első PhD-védés. „Simán” ment?- Gyurgyák János doktori disszertációjának témája a két világháború közötti magyar fajvédők voltak. A bírálóbizottságnak és nekem, mint témavezetőnek is nagyon tetszett a disszertáció, mert széles kutatáson alapult. Színházöltöztető egri diákok miskolc Főiskolások alakítják ki az új arculatot Új programokkal varia a Vármúzeum az érdeklődőket EGER Az egri vár diadalának 460. évfordulójára számos programmal készül a Dobó István Vármúzeum. A Múzeumok Éjszakáján - június 16-án - bemutatják Dobó István végrendeletét, megemlékeznek a 100 éve született Várkonyi Zoltán filmrendezőről, előadással idézik fel az ostrom 38 napját, bemutatják a XVI-XVII. századi török életmódot. Július 9-től olvasótábort indítanak ifjaknak, október 17-től Gárdonyi-emlékév indul az író halálának 90., születésének 150. évfordulójára. ■ SZ. E. Az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékét vonta be a Miskolci Nemzeti Színház az új arculatának a kialakításába. A felsőfokú oktatási intézmény diákjai számára kiírt pályázat igencsak látványos eredményeket hozott, amelyeket a június 5-től egy Miskolc városában megtekinthető kiállítás, továbbá a közös internetes blog mutat be az érdeklődőknek. A pályázatot meghirdetők által szerkesztett feladatkiírás szerint a színház arculatváltásának csupán részben lehet az oka a színiigazgató, valamint a társulat és a színház működési koncepciójának most bekövetkezett változása, ezentúl a teátrum az eddigi közönség megtartásán túl tudatosan szeretne nyitni az új közösségek felé is. A hallgatók éppen ezért feladatul kapták új lógó, továbbá egy plakát megtervezését, mégpedig a repertoárból kiválasztott konkrét előadás számára, emellett a holnapdesign és struktúra megtervezését, valamint a 2012/2013-as évad bemutatkozó műsorfüzetét is várták az alkotó fiataloktól. A különleges tárlat nyitvatartási idejének végéig, tehát június 17-ig egyúttal közönség- szavazást is tartanak, ezt követően pedig a művészeti tanszék vezetőjéből, Erőss Istvánból, Kiss Csaba színházigazgatóból és illusztris miskolci személyekből álló zsűri a közönség- szavazatokat is figyelembe vége dönt végül a pénzdíjakról három kategóriában: Arculat, Plakát és Website. A miskolci színház pedig ennek fényében határoz majd arról, hogy kivel folytatja a jövőben a munkát. ■ SZ. E. PROMÓCIÓ Megőrizhető a cukorbeteg látása szűrés A legmodernebb eszközökkel vizsgálnak Gyöngyösön ►Folytatás az 1. oldalról A cukorbetegek látásának megmentése érdekében fogott össze a Semmelweis Egyetem, a Magyar Szemorvos Társaság, a Diabétesz Társaság és az első Magyar Optikus Zrt. Évente ezer cukorbeteg veszíti el látását a szemfenéki szövődmények miatt. Ezért a diabéte- szeseknek kötelező a legalább évenkénti szemészeti szűrővizsgálat. Ehhez a legmodernebb szemfenék-fényképezőgép is rendelkezésre áll a gyöngyösi Szekrényes Fotó-Optikában. A speciális orvosi műszerbe fundus kamerát telepítettek, melynek segítségével mód van a szemfenék gyors, fájdalommentes fotózására a pupilla tágítása nélkül. A vizsgálatot követően az optikák a felvételeket egy zárt orvosi informatikai hálózaton át a Semmelweis Egyetemre továbbítják, ahol klinikai szakorvosok felügyelete mellett nemzetközi gyakorlattal rendelkező szakemberek kiértékelik a szemről készült képeket. Ezután - 10-15 nap múlva - a páciens az optikában kapja meg a vizsgálat eredményét. A rendszer a képeket tíz évig megőrzi, így az elemzők minden vizsgálatkor a régebbi felvételeket is látják, és össze tudják vetni a szem állapotának változását. A cukorbetegek többsége több mint tízéves betegségtartam után kerül orvoshoz, ez növeli a szövődmények kialakulását és súlyosságát. Ám a vizsgálattal nemcsak a szemfenéki elváltozásokat lehet követni, hanem az egész szervezetről is képet kap az orvos. A szemfenék-fényképezőgéppel végzett szűrést egyelőre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza. A vizsgálat díja bruttó 6500 forint, melyből szemüveg vásárlása esetén a Szekrényes Fotó-Optikában kedvezményt kapnak a páciensek. A szűrővizsgálat elérhető Gyöngyösön, a Jókai út 11. szám alatt, érdeklődni a 37/500-353-as telefonszámon lehet HIRDETÉS PROMÓCIÓ ___ 9 SZÉ CHÉNYI TERV Fenntarthatóság a jövőért KEOP-6.1.0/A/11-2011-0151 - Fenntartható életmódra nevelés Nagyrédén 2012. május 31-én megrendezésre került Nagyréde Községi Önkormányzat fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányának második rendezvénye. A célcsoportot az 5-6. osztályos tanulók alkották. Az esemény az Otthonunk című film vetítésével kezdődött, amely 60 ország példáján keresztül mutatja be a téma jelentőségét. A diákok által ismert nagyvárosok jövőjének bemutatása érthetőbbé teszi a környezetvédelem fontosságát, illetve a lehetséges megoldásokat is szemlélteti. Ezt követően egy előadás keretében ismertettük meg a tanulókkal a fenntartható fejlődés fogalmát. Kiosztásra és feldolgozásra került a Mentsd meg a klímát! című kiadvány. Mindkét osztály diákjai külön, egyenként kétórás interaktív csoportfoglalkozáson vett részt, ahol a mindennapi életben hasznosítható mintákat beszéltük át. Meghatároztuk az ökológiai lábnyom fogalmát, és ismertettük az ajánlott internetes oldalakat. A program végén a „Ne pazarolj!” rajzpályá- izat eredményhirdetése so- Irán az első 5 helyezett került díjazásra 100000 Ft összértékben. A rendezvény sikerének tartjuk, hogy eredményesen hívta fel a figyelmet a környezettudatos életvitel fontosságára. Adós még az ismeretteijesztés Trianonról Hiteles információkkal kell felvértezni az embereket hazánk múltjáról