Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-02 / 102. szám
2012. MÁJUS 2., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP andornaktálya Ismét új falugazdászt kap a település. Május 15-étől Szabó József látja majd el a feladatot, aki minden héten csütörtökön 13 és 16 óra között tart fogadóórát a községben. Addig Egerben, a Szövetkezet út 6. alatti központban lehet intézni az agrártevékenységgel kapcsolatos hivatalos ügyeket. (T. B.) BÉLAPÁTFALVA Huszonegye- dik alkalommal rendeztek immár regionális népdaltalálkozót a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetében. A rendezvényen az ország keleti feléből érkező szépko- rúak elevenítették föl a hagyományokat, a népdalokat, a táncokat. A találkozó meghívott vendége volt Hegyesi Hudik Margit énekművész és a Mikófalvi Hagyomány- őrző Népi Együttes. (T. B.) Füzesabony A hulladék- szállító szolgáltató autói május 7-étől az eddig hétfőn felkeresett utcákból minden héten kedden fogják begyűjteni a szemetet. Az edényeket május 7-én már nem ürítik, csak május 8-án. A változás a gyűjtőjáratok átszervezésének az eredménye, és az illetékesek bíznak abban, hogy az átállás zökkenőmentes lesz. A változásról az ingatlantulajdonosokat szórólapokon is értesíti. (I B.) szilvásvárad Egyetlen bérlettel utazhatnak az április 15-ei menetrendváltozással érintett huszonegy vasútvonalon, köztük az Eger-Szil- vásvárad-szárnyvonalon az utasok. A MÁV május 1-jé- től elfogadja a vonatokon a buszbérletet is - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A buszokon viszont ezután sem lehet MÁV-bér- lettel közlekedni, vagyis a rendszert nem kölcsönösségi alapon vezették be. Egyébként május 7. és 21. között a szilvásváradi vonalon karbantartást végeznek, a vonatok helyett pótló autóbuszok a vasúti menetrend szerint közlekednek majd. A busz az Egervár vasúti megálló helyett a Gárdonyi-háznál lévő buszmegállóban veszi fól az utasokat. (I B.) Kompenzálják a béremelést pályázat Május 14-éig kérhetik a vállalkozások a terhek könnyítését Az első néhány napban is voltak már pályázók, a következő hetekben több tízezer cég kérheti a támogatást. Tóth Balázs A Nemzetgazdasági Minisztérium a közelmúltban pályázatot hirdetett a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez. Erre a célra 21 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a komp.munka.hu honlapon kell kitölteni, majd a kinyomtatást és a szükséges dokumentumok csatolását követően a foglalkoztató székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni 2012. május 14-éig. A munkáltatók egyelőre ismerkednek a rendszerrel és számolgatnak, de Heves megyében is akadtak olyan, főként kisebb vállalkozások, amelyek már benyújtották pályázatukat. Négy-öt nap alatt a keretnek körülbelül 1-1,5 százalékára nyújtottak be igényt.- Lehetőség van arra, hogy a pályázó az adatlapot tetszése szerint módosítsa a webes felületen, és a számára leginkább megfelelő verziót nyomtassa ki, nyújtsa be hozzánk. A számítások szerint Magyarországon 400- 500 ezer munkavállaló elvárt béremelésének teljesítését segítheti a 21 milliárd forint, az átlagos nagysággal számolva körülbelül 20 ezer gazdálkodó szervezet pályázatát várjuk. Heves megye közel 4 százalékos gazdasági és foglalkoztatotti súlya alapján a térségbe 800 millió forint vissza nem térítendő támogatás juthat - mondta el Lukács Ernő, a Heves Megyei Kormány- hivatal Munkaügyi Központjának igazgatóhelyettese. A kitöltéshez segítséget is nyújt a hivatal, de a leggyakoribb kérdésekre a válaszok a munka.hu honlapon is megtalál^ GYORSSZAVAZAS ■l Kapott-e az idei évben bérkompenzációt? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a következő számunkban közöljük. Vállalkozásaink gazdasági súlyuk alapján több mint nyolcszázmillió forintot is nyerhetnek bérkompenzációra hatók. Akinek kérdése van, a megyei munkaügyi központban Szalatnai Gábort kell keresnie. A támogatás mértéke a dolgozók munkabére nettó értékének megőrzését szolgáló elvárt béremelésből legfeljebb három százalékpontnak megfelelő, tizenkét hónapra számított bér és szociális hozzájárulási adó költsége. A pályázat a legalább ötszázalékos mértékű emeléssel érintett teljes munkavállalói körre vagy annak egy részére is benyújtható. A határidőig beadott pályázatok hiánypótoltatása után a formailag megfelelők támogatásáról - a munkaügyi központ igazgatójának javaslata alapján - a nemzetgazdasági miniszter mérlegelési jogkörében dönt. Két részletben utalják a támogatást, de nagyon szigorú a számadás A támogatás folyósítása két ütemben történik. Az első részt (a támogatási összeg 70 százalékát) a hatósági szerződést követően, előreláthatólag júliusban, míg a másodikat október közepéig utalják. Utóbbi folyósítása érdekében a munkaadónak szeptember 28áig jelentést kell benyújtania. Ebben nyilatkozni kell arról, hogy a béremelést végrehajtotta, és meg kell erősítenie, hogy a létszám alakulására vonatkozó éves vállalásait teljesíti. Jövő év február 28-áig pedig arról kell számot adnia a vállalkozásnak, hogy a cég 2012ben az átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011. évihez képest nem csökkentette, valamint arról, hogy 2012-ben a munkaidőcsökkentéssel érintettek létszáma nem haladta meg a 2011. évi átlagos statisztikai állományi létszám egyötödét. MOSZ: az agrárium szereplői nem tudnak élni a bérkompenzációval A MEZŐGAZDASÁGBAN ÓZ átlagos bruttó bér 147,5 ezer forint volt 2011-ben, ami több mint 25 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. így valóban nagy szükség lenne a támogatásra. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint azonban az agrárvállalkozások alig tudnak élni a bérkompenzáció lehetőségével, mivel a lehetőséget úgynevezett csekély összegű („de minimis”) támogatásként hirdették meg. A mezőgazdasági cégek legfeljebb 7500 euró - azaz tíz foglalkoztatottra elegendő - ilyen támogatást vehetnek igénybe hároméves idő szakonként, a legtöbben pedig már kimerítették a keretet. fTW4-iMyi SZALAY ZOLTÁN Érzelmek és erőszak magunknak is köszönhetjük, hogy tombol az erőszak hazánkban. De főleg annak a két évtizede tartó megosztottságnak, melyet a politikai elit nap mint nap gerjeszt. Ennek eredményét sajnos látnunk kell pénztárcánk, a számlánkon szereplő összeg folyamatos zsugorodásán, az árak állandó emelkedésén, a legfőbb kérdésekben a megegyezés szikráját is nélkülöző társadalom- és gazdaságpolitikán. Nem csoda, ha a környező államok - ahol képesek voltak összefogni a lakosok - már messze lehagytak bennünket. A válsággal tetézve mindez azonban az egyre drasztikusabb magatartások térnyeréséhez vezet. A honatyák egy részének minősíthetetlen, személyeskedő, fölöslegesen agresszív, a józan érvelést rendre mellőző fellépése az állam polgárait is mindinkább durvaságra ösztönzi a vitákban. A felkorbácsolt indulatok, érzelmek pedig beláthatatlan következményekkel járhatnak a szélsőséges eszmék terjedésén túl is. például olyan cselekedetekre, mint az elmúlt hetekben a kulcsi családirtó, a Baranyában vadászokra fegyvert fogó rapsic, a lövészklubban két embert kivégző soproni fiatalok rémtetteire. Hevesben egy karácsondi tinédzser az apját verte brutálisan agyon pár éve, Egerben egy férfi a barátja életét oltotta ki betonhoz csapva a fejét. a három csapás a büntetési tételekben nem segít. A hazánkban élők mentalitásának kellene pozitívan megváltoznia az emberi értékek, érzések maximális tiszteletben tartásával, élükön a választott vezetőkének. Addig, amíg nem késő. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Tőkés réce a dögönyözőben apróságok Ismét az egri strandon keltette ki a fiókáit Nem gyűjthetnek aláírásokat népi kezdeményezés Elutasították a gyűjtőív mintapéldányát Az egri termálfürdő dögönyöző- jében költött egy tőkés réce: a tizenkét fiókát még az előző napokban menekítették át a strand dísznövénymedencéjébe. A háromnapos kiskacsákat azután a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület és a Bükki Nemzeti Park munkatársai közösen fogták be. Fitala Csaba, a nemzeti park őrszolgálatának a vezetője elmondta: visszatérő jelenség, hogy a vizes élőhelyekben nem bővelkedő Bükkalján a strandfürdőkben rakja le a tojásait egy- egy tőkés réce. A madarakat a fürdőből közegészségügyi okokból szállították az ostorosi tóhoz, hogy ne veszélyeztessék a medencék tisztaságát. ■ G. R. Háromnaposak. Tizenkét tőkés réce fiókát fogtak be. ► Folytatás az 1. oldalról Az íven a sorszámok mellett névnek, lakcímnek, a személyi igazolvány számának és aláírásnak hagytak ki helyet. A gyűjtés kezdésének és befejezésének időpontját is szerepeltetni akarták, hogy minden formai követelménynek megfeleljenek. A Helyi Választási Iroda vezetője mégis elutasította az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát is. Ezt a következőképp indokolta: „Az aláírásgyűjtő ív törvényben meghatározott formai, valamint a feltett kérdésre vonatkozó tartalmi követelményeknek nem tesz eleget, ezért az aláírás- gyűjtő ív mintapéldánya hitelesítésének elutasításáról döntök.” Tóth János Zoltán szerint az aláírásgyűjtő ív mintapéldánya nem a belügyminisztériumi rendelet 3. mellékletének 7. számú mintáján alapszik. Az elutasítás további oka, hogy a polgármester lemondatása nem testületi hatáskör, hanem egyoldalú nyilatkozat, azt csak a polgármester teheti meg. A népi kezdeményezés pedig nem tartalmazza a polgármester lemondatását. A határozat ellen a Hevesi Városi Bírósághoz címzett kifogást lehet benyújtani. Az 1990. évi LXV., az önkormányzatokról szóló törvény 49. paragrafusa tartalmazza: „Népi kezdeményezés útján a képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A képviselő-testület önkormányzati rendeletében meghatározott - a választópolgárok öt százalékánál nem kevesebb és tíz százalékánál nem nagyobb - számú választópolgár a népi kezdeményezést a polgármesternek nyújthatja be. A képviselő-testület köteles megtárgyalni azt a népi kezdeményezést, amelyet a képviselő-testület által meghatározott számú választópolgár indítványozott. ■ Sz. R. ■ A polgármester lemondatása nem testületi hatáskör.