Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-10 / 109. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2012. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Döntőben a péterkei angolos diákok pétervására Az idei Y-Fac- tor tehetségkutató interne­tes angolverseny döntőjébe jutott a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola csa­pata: Oláh Bettina (8/b), Ország Kristóf (8/a) és Szilá­gyi Fanni (8/b) nem okozott csalódást: május 11-én már a Veszprém megyei Nagy- alásonyban mérik össze tudásukat az angolverseny döntőjében. A vetélkedésen részt vesz még Nagy Kris­tóf (8/b) Katona Dzsenifer (8/b.), Kasa Szonja (6/b) is. Már nem bántja a szemüket a szemét recsk A Föld napja alkalmá­ból szerveztek falutakarítási, szemétszedési akciót a te­lepülésen. Az önkéntesek­nek köszönhetően rengeteg hulladékot gyűjtöttek össze. A Rehok Recskért Hórukk Egyesület lelkes tagjainak köszönetét mondott az ön- kormányzat vezetése, amiért a recskiek szemét egy dara­big nem bántja a szemét. Önzetlenül a tisztaságért Solti Györgyre emlékeznek kórustalálkozó A tizedik jubileumi dalos összejövetelen ünnepelnek Saját boltban árulnák ezentúl a helyben termelt zöldséget ASARAI KISTÉRSÉG pétervására Javában zajlik a Start közmunkaprogram a városban. Eged István polgármestertől megtudtuk, az erdőtelepítési programban 30 embert foglalkoztatnak. Ők bozótot irtanak, és több hektár területet készítenek elő erdőtelepítésre. A kitermelt fanyesedékeket egy aprító­gép segítségével fűtésre kész állapotba hozzák. Ősztől már ezzel fűtik a polgármesteri hivatalt, és az egészségügyi központot. A munkálatokat segíti az a nagy teljesítményű traktor és pótkocsi, amelyet az önkormányzat pályázaton szerzett be. Ugyancsak közmunkások segítségével végzik a Kegle- vich úti szolgálati lakás fel­újítását, ahol a közelmúltban megalakult Észak-Hevesi Vi­dékfejlesztési Közhasznú Egye­sület (33 település) irodája kap helyet. Megkezdődött a zöld­ségtermesztés. A betakarított termést feldolgozzák, s a helyi konyhára juttatják.- Bízunk abban, hogy le­hetőség adódik szociális bolt működtetésére is, ahol az őstermelők által termelt, helyi kézművesek által ké­szített termékeket értékesíte­nénk a lakosságnak - jelezte érdeklődésünkre a város polgármestere. Erre a célra a Szabadság tér 3. számú la­kóépületet újítanák fel. Jó hír, hogy némi egyeztetés után a Minden Gyermek Lakjon Jól alapítvány vállalta a telepü­lésen a rágcsálóirtást. Ennek köszönhetően 142 rászoruló család juthat hozzá azokhoz a kisállatokhoz, amelyek biz­tosítják az élelmiszerszükség­letük egy részét. ■ Eged István: százan dolgozhatnak A Mátrai Visszhangok Vegyeskar az idén nyolc kórust lát vendégül. A résztvevők a program szerint osztozhatnak a közös éneklés szépségében is. lehetőséget a bemutatkozásra. Az elmúlt években több mint 70 kórust láttunk vendégül, köztük erdélyi, szlovákiai, vaj­dasági, szlovéniai és hazai cso­portokat - sorolja. A recskiek számos szép si­kert arattak. Az Egerben 2003- ban megrendezett „Éneklő Ma­gyarország” minősítő hangver­senyen arany fokozatú minő­sítést, 2010-ben a Kórusok Or­szágos Xanácsánál (KÓTA) gá­lakórus minősítést szereztek. Két éve elnyerték a Vállalkozók Országos Szövetségének Heves Megyei Príma Primissa Díját. Ez az elismerés azért is meg­tisztelő számukra, mert a jelöl­tek közül ők voltak az egyedü- liek, akik a közművelődést és a kultúrát más hivatás-munka mellett szolgálták-szolgálják úgy, hogy az mások számára is kulturális értéket jelent. Az ad­venti időszakban minden hét végén koncertet adnak a péter­vásárai kistérség valamelyik településén, de egyre több meg­hívást kapnak a megyéből és a határon túli községekből is. ■ Az idei találkozó prog­ramja a Solti György emlékév jegyében zajlik. Célul tűzték ki a kistérség és a megye lakosai körében a ma­gyar és külföldi zeneszerzők kórusműveinek népszerűsí­tését, a magyar vidéki kórus mozgalom szervezését, fenntar­tását. Néhány éve gyermek- és ifjúsági kórusokat is bevonnak Nyolc kórus kétszáznegyven tagja énekel együtt A program május 19-én, kora délután fél egykor a római ka­tolikus templomban kezdődik ökomenikus istentisztelettel. A Nemzetközi Kórustalálkozó és a Minősítő Hangverseny ün­nepélyes megnyitója Solti György életének és munkássá­gának méltatásával kezdődik délután fél négykor a helyi mű­velődési házban. A karmester és zongoraművész születésé­nek 100. jubileumát egyébként az UNESCO is felvette azon év­fordulók közé, amit a szervezet megünneplésre méltónak talált - tudtuk meg Nagy Józsefné- től. A kórusok minősítő hang­versenye összkari énekléssel zárul. a rendezvényekbe, hogy megsze­rettessék velük az igényes kórus­éneklést, és legyenek továbbvivői a magyar kórusmozgalomnak, ha ők egyszer leteszik a kottát. A Recsk Kulturális Életéért Közalapítvány támogatásával a községi könyvtár területén és közreműködésével létrehoz­tak egy „zene- és kottatárat” is, ami könyvtárszerűen működve mindenki számára hozzáférhe­tő. Ezzel szeretnék a környező települések zenei tanulmányo­kat folytató fiataljait segíteni és megnyerni a kórusmozgalom száhiára. 2007-től repertoárju­kon a klasszikus zeneszerzők művein, népdalfeldolgozásokon, egyházi műveken, spirituálékon túl könnyűzenei kórusfeldolgo­zások is szerepelnek, a kórus re­pertoárját folyamatosan bővítik. A Fúj, süvölt a Mátra szele elnevezésű találkozó a turista- szezon nyitórendezvényeként évről évre népszerűbb. Nem­csak a helyi lakosság és a kör­nyéken vendégeskedő üdülők számára nyújt tartalmas szóra­kozási lehetőséget, hanem a Pé­tervásárai kistérség és Eger zenekedvelő közönségének is. A rendezvény két helyszínen zajlik idén is több mint 240 da­los résztvevővel. Ha május, akkor Recsken kórustalálkozó. A községben hetek óta készülnek a „Fúj, süvölt a Mátra szele” nem­zetközi összejövetelre. Barta Katalin Oldalszerkesztö: Barta Katalin Telefon: 06-30/5564250 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 A pétervásárai kistérségi oldalunk legkö- zelebbjúnius 7-én jelenik meg. A Mátrai Visszhangok Zenei Közhasznú Egyesület berkei­ben működő Mátrai Visszhan­gok Vegyeskar szervezésében május 18-19-20-án már tize­dik alkalommal találkoznak a határon inneni és túli - köz­tük felvidéki és erdélyi - kóru­sok, hogy osztozzanak a közös éneklés élményében. Nagy Józsefnével, az egyesület elnö­kével a kezdetekről, az idei ta­lálkozóról és a tervekről beszél­gettünk.- Talán kevesen tudják, hogy a pétervásárai kistérségben jól ismert kórus 1999-ben alakult - emlékezik az elnök asszony, majd így folytatja: - Az egyesü­letnek 33 bejegyzett tagja van. 2003 óta minden év áprilisában vagy májusában megrendez­zük a Fúj, süvölt a Mátra sze­le nemzetközi kórustalálkozót a mindenkori aktuális emlékév jegyében. E dalos összejövetele­ken általában nyolc kórus kap Lelkesek a derecskéi közmunkások gazdálkodás A hétvégeken is nagy örömmel gondozzák a szociális kerteket Közel ötvenen szegődtek a fekete holló nyomába Minden várakozást felülmúlt az előző hónapok tapasztala­tai alapján a Start közmun­kaprogram Mátraderecskén. Forgó Gábor, a falu polgármes­tere örömmel számolt be arról, hogy a közel 80 alkalmazott nagyon becsületesen helytállt eddig. Több hektár területet vetettek be zöldségekkel, és brigádokba szerveződve lelkiismeretesen gondozzák a kikelt veteményt. Előfordul, hogy aszályosabb időszakokban a hétvégeken is kijárnak öntözni a növényeket, holott ezért nem jár fizetség. E hónap végén megérkeznek a már megrendelt malacok is, így az állattenyésztő csapat is hamarosan munkához láthat. Javában tart a téli tüzelő előké­szítése is. Egy helyi vállalkozó 11 hektár erdó'részét tisztítják az emberek. Az így kitermelt gallyat aprítékolják, és egy ké­szülő 200 köbméteres tároló­ban helyezik el. Ősztől minden önkormányzati intézményt ez­zel fűtenek majd. Megtudtuk továbbá azt is, hogy a helyi Kincses fürdő rendbetétele is javában folyik. A napokban száz fenyőfát ül­tettek el a területen, napozó­teraszokat, bográcsolórészeket alakítottak ki, egy helyi vállal­kozó pedig esztétikus fabútoro­kat gyárt a nyitásra, ami június elején várható. ■ Takarékosan. Már javában gyűjtik a téli tüzelőnekvalót is. honismeret A Határtalanul kirándulás több, mint osztály- kirándulás: az oktatásba ágya­zódó program, mely biztosítja, hogy a résztvevő diákok ne a buszon csodálkozzanak rá, hogy a magyar ha­tártól több száz kilométerre is magyarul beszél­nek az emberek. E programra pályá­zott sikerrel Pétervásárán a Ta­mási Áron Általános Iskola ve­zetése. A negyvenegy hetedik osztályos tanuló és hat kísérő pedagógus e hét elején indult útnak Szerbiába, hogy ott meg­ismerkedjen a magyarlakta te­rületekkel és azok történetével. A tervezett programot jó előre kidolgozták, felvették a kap­csolatot a kinti intézmények vezetőivel. A kirándulás előtt a történelem- és földrajzórákon tematikusán készültek az útra, sorra vették a lát­nivalókat és az ah­hoz kapcsolódó kulturális és törté­nelmi ismereteket. A Bethlen Gá­bor Alapkezelő által kiírt pá­lyázaton 1 millió 300 ezer fo­rintot nyertek a Fekete holló nyomában című beadványuk­kal - tudtuk meg Végh István­tól, az intézmény igazgatójától. Az összeg a négynapos utazás és a szállás költségeit fedezi. ■ ■ Szlovákiába és Romániába évek óta szerveznek kirándulásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents