Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-07 / 83. szám
2012. ÁPRILIS 7., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP heves megye Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy lapunk legközelebb április 10-én jelenik meg. Felhívjuk szíves figyelmüket arra is, hogy a húsvéti ünnep miatt nem olvashatják a Hírlap vasárnapi kiadását sem. (Sz. V.) andornaktálya Egy százmillió forintos pályázat elbírálására vár jelenleg a település vezetése. A tervezett program két részből áll, egyrészt a tóréti utcák aszfaltozásáról, másrészt a művelődési ház felújításáról szól. (Sz. K.) eger Megkereste szerkesztőségünket a csütörtökön öngyilkosságot elkövetett férfi édesanyja. Lapunknak elmondta, hogy fiának életviteli, alkalmazkodási problémái voltak, és aznap nem vele veszekedett. (M. Z.) eger Gál Cecília afrikai, ausztráliai és ázsiai utazásait megörökítő fotóiból nyílt kiállítás a Bródy Sándor könyvtárban. A portrék és életképek című, április 21-éig látogatható tárlat képein a legizgalmasabb pillanatokat ragadta meg a fotóművész. Egyéni élményekről, benyomásokról, megkomponált jelenségekről tanúskodik az összeállítás. A fényképek a Heves Megyei Fotóklub jóvoltából kerültek szemlére, amelynek a művész is tagja. A megnyitón Lázár Attila előadóművész húros hangszereket szólaltatott meg. (Sz. V.) nagytálya Két sikeres pályázaton is túl van a település, az egyik a tavalyi falufejlesztési program, a másik pedig a komposztálásról szóló úgynevezett környezetvédelmi mintaprogram. Jelenleg mindkét pályázat elszámolás alatt áll. (Sz. K.) tisza-tó A tó nyári vízszintjének beállítása az érkező vízhozam függvényében történik. A tározó töltésének üteme 5-7 cm/nap, a tervezett duzzasztási szint a Kisköre-felső vízmércén mért 725+5 centi- méteres nyári vízszint lesz. Az alvízi apadás mértéke 60 cm/nap, amely nagyban befolyásolja a vízszinteme- lés napi mértékét. (Sz. R.) Fortélyok a túlélésükhöz önellátás Alternatív zöldségtermesztéssel is kísérleteznek Ivádon Fejjel lefelé termő paradicsom. Fura, de működik. Ivádon a konyhakerti növények egy részét ezzel a technológiával szeretnék idén megtermelni. Negyvenhétezer forintból ha rendesen megélni nem is, de túl lehet élni a válságos éveket - állítja Ivády Gábor, aki hisz az önellátó faluban. Barta Katalin Akvapóniás rendszer, fejjel lefelé ültetett zöldségpalánták, a falut tápláló tyúkfarm, olcsó téli tüzelő, saját asztalosüzem, ahol minden szükséges szerszámot, bútort elkészítenek a helybélieknek - erről álmodozik Ivády Gábor, Ivád polgármestere, aki az önellátó falu alapjait is megteremtette közmunkásaival. A parányi falu határában három hektár felszántott, javarészt már beültetett földön szorgos- kodnak az ivádi közmunkások. A közelükben lévő két fóliasátorban zöldségpalánták kandikálnak elő a földből. A sátorban érdekes dolgokat is látunk: fejjel lefelé csüngő paprika- és paradicsompalántákat. Már kisebb terméseket is felfedezünk. A község központjában álló hajdani posta épületében asztalosműhelyt alakítottak ki, ahol hamarosan indulhat a termelés.- Szóval önellátó lesz a falu - konstatáljuk. - Sok hasonló kezdeményezést ismerünk a megyében. Az ivádiaké miben tér el ezektől? - kérdezzük Ivád első emberét, aki ötletével azt szeretné bebizonyítani, hogy havi 47 ezer forintból igenis túl lehet élni a válságot. Beszélgetésünk elején hangsúlyozza: nem azt állítja, hogy ennyi pénzből rendesen meg lehet élni, de azt igen, hogy sem éheznie, sem fázni nem kell senkinek, ha összefog a lakosság. De lássuk a részleteket! A terv lényege, hogy a Start közmunkaprogram támogatásával 12 ember kisipari jellegű szolgáltató munkát végez, 17-en a mezőgazdasági programban kapnak munkát napi nyolc órában 47 ezer forintos bérért. Az asztalosüzemben szerszámnyeÉrtelmet és élelmet is ad az ötlet a lakóknak A földműveléshez a traktort is megvették. Az emberek egyelőre lelkesek, nagy lendülettel dolgoznak. Hisznek abban, hogy az elfeledettnek hitt önellátó paraszti gazdálkodás újraéleszthető, s értelmet, élelmet, munkát adhat a kistelepülésen élőknek. >; GYORSSZAVAZAS ■I Eredményes lehet-e az önálló gazdálkodás? Szavazzon hírportálunkon / hétfőn 15 óráig: * A szavazás eredményét keddi számunkban közöljük. leket készítenek megrendelésre, s a helyi igényeket elégítik ki. Az itt keletkezett fahulladékot, forgácsot összegyűjtik, és tüzelőként értékesítik a lakosságnak fél áron. Az ivádi földtulajdonosok által ingyen felajánlott három hektáron konyhakerti növények termesztésébe kezdtek. A megtermelt hagymát, krumpf lit, zöldségeket a helyi kisboltban vásárolhatják meg majd az az IVÁDIAKHOZ hasonlóan Mátraderecskén már tavaly letették az önellátó falu alapjait. Itt már minden önkormányzati intézményt a közmunkások által kivágott és feldolgozott fával fűtenek. Hozzákezdtek a növénytermesztéshez, és nyáron a sertéstelepet is szeretnék beindítani. emberek a piaci árnál jóval olcsóbban. Tyúkfarmot is szeretnének létrehozni, hogy a tojás és a hús is kedvező áron kerülhessen az ivádiak asztalára. Ivády Gábor álmaiban ott él egy bemutatókert terve is, melyben alternatív zöldségtermesztési technológiákat mutatnának be az érdeklődőknek. Azt mondja: az interneten böngészve rengeteg ilyenre lehet bukkanni. A lényeg, hogy kis ráfordítással olyan helyeken is lehessen zöldséget termeszteni, ahol kicsi a kert, s gondot jelent az öntözés. Meggyőződése, hogy egy balkonon is biztosítható egy család nyári zöldségszükséglete - technika kérdése az egész. Erről már nyáron bárki meggyőződhet, ha Ivádon jár. pétervásárán is zajlik konyhakerti program közmunkások bevonásával. Az itt megtermelt zöldségeket a közétkeztetésben hasznosítják. Minden településen az a cél, hogy a helyi emberek helyben, és olcsóbban jussanak hozzá a saját maguk által előállított élelmiszerekhez. Divatba jöttek megyénkben az önellátó települések Közös jelöltet szeretne az MSZP államfőnek Átvették a hatalmat a diákok a Kertben programsorozat Számos játék, bemutató szórakoztatta a tanulókat javaslat Az MSZP az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy az államfőt ne kétharmados, hanem négyötödös többséggel válassza az Országgyűlés - jelentette ki dr. Sós Tamás Egerben. A szocialista országgyűlési képviselő hozzátette: ötpárti egyeztetést javasolnak, de az igazi persze az lenne, ha a lakosságnak lehetősége lenne közvetlenül választani az államfőt.- Elvárjuk, hogy az államfőjelölt bírja a lakosság széles körű támogatottságát. Kifejezze a nemzet egységét, köztiszteletben álló, pártok feletti, nemzetközileg elismert és feddhetetlen személyiség legyen - hangsúlyozta. ■ P. A. A 11/a osztály nyerte meg az egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-,- Szakiskola és Kollégium napokban megrendezett diáknapját. Reggel az Iskolai Diák Bizottság elnöke, Tófalvi Emília vette át az iskola direktorától a tanulók nevében a hatalmat és az azt jelképező óriási kulcsot, majd megkezdődött a színes, a változatos programsorozat.- A diákokért és az általuk - természetesen tanári segítséggel - szervezett vidám, emlékezetes rendezvényről van szó - mondta a Hírlapnak prof. Dr. Vasas Joachim, az intézmény igazgatója. Az osztályok pontok gyűjtésével versenyeztek egymással.- Az Iskolai Diák Bizottság szervezte a programokat, melyeket három helyszínen: az udvaron, a tornateremben és az étteremben tartottunk. Pluszpontok jártak az osztályoknak a saját szervezésű programjaikért - magyarázta Zachar Emília, a diákönkormányzatot patronáló tanár. A kínálatban minden tanuló megtalálhatta a leginkább kedvére való rendezvényeket, hiszen a retrovetélkedőtől a bevál- lalóshow-n át a kalandpályáig számos volt közöttük. A bátrabbak indulhattak A suli legtökö- | sebb pasija címért, de volt példá- | ul rendőrségi és táncbemutató, | moziterem, kaszinó vagy kéz- I műves kuckó is. ■ Sz. K. Diákkézben az intézmény kulcsa! Jöhet a játék, a szórakozás... ÁLLÁSPONT TERNYÁK CSABA EGRI ÉRSEK Húsvét távlata minden egyházi ünnepünk a húsvétban gyökerezik vagy felé mutat, arra készít fel. Ez Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának ünnepe. Pál apostol mindent egy lapra tesz fel, amikor azt írja a korintusi híveknek: „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak; s nincs értelme a ti hiteteknek sem” (lKor 15,14). Ha a húsvéti esemény nem történt volna meg, akkor Jézus Krisztus személye biztosan feledésbe merült volna, akkor az emberiség történelme, népünk történelme és egyéni életünk is egészen máshogy alakult volna. Húsvét az emberiség központi eseménye. Ezen fordul meg minden. AZ EVANGÉLIUMOK előtti írá- sos emlékek, melyek a Krisztus-eseményről szólnak, visszavezethetők egy úgynevezett ősevangéliumra. Ez a mű főként Krisztus szenvedését és feltámadását írja le, és forrásként szolgált a Bibliában található evangéliumoknak. Ezek közül a legrégibb Márké, amely valójában maga is egy szenvedéstörténet. Jézus életének, csodáinak és tanításának bemutatása ehhez mintegy bevezetőként szolgál. Úgy az Egyház életében, mint a Bibliában, minden a húsvétra koncentrál. EGYÉNI ÉLETÜNKNEK ÍS Van egy fókuszpontja, egy nagy eseménye, amely felé minden napunk konvergál. Ez a nap a hívő embert nem félelemmel és rettegéssel tölti el, hanem azzal az izgalommal, mely a gyermekekben él, amikor kibontják az ajándékot. Mert elfogadja, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik“ (lKor 2,9). Ezért nem hagy minket közömbösen Krisztus halál feletti gy őzelme, hiszen vele megnyílt az átjáró, és él bennünk a remény: „ha meghalunk vele, majd élünk is vele” (2Tim 2,11). Ez a remény értelmet és örök célt ad életünknek. Olyan nagy remény ez, amely túlmutat azon a határvonalon, ahol a földi remények véget érnek. Szent Pál apostol ebben a kérdésben is egyértelműen fogalmaz: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (lKor 15,19). ez a remény nem fordít el a világtól. Erőt és új motivációt ad feladataink teljesítéséhez, hogy életünket felelősen éljük. Ne amiatt siránkozva, hogy milyen rövid, hanem úgy, mint megkezdett örök életet. Ez a keresztény ember valódi távlata. VAN VÉLEMÉNYE? [RJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu