Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-20 / 67. szám

4 2012. MÁRCIUS 20., KEDD HEVES MEGYE GAZDASÁGA Továbbra is jól teljesítenek Heves megye ipari termelői A Nomád családi történet soul spa Sok vendég lélekfürdőként aposztrofálja a szállodát Sikeres és hasznos volt a harmadik Junior Expo Anya és lánya a konyhában. A vendégek olyan ételt kapnak, amit éppen az édesanya főz. Egy szendvicset kérni, készíteni is bármikor lehet. heves megye Ugyan nem akko­ra mértékben, mint a tavalyi év­ben, de továbbra is bővült az ipari termelők kibocsátása. Még 2011 januárjában az előző évinél közel 19 százalékkal ma­gasabb volt a termelés volume­ne, de az idei első hónapban a tavaly januári teljesítményt 10,6 százalékkal fejelték meg a megye kisebb-nagyobb gyár­tói. A gyarapodás üteme orszá­gos szinten a hatodik legmaga­sabb volt. Továbbra is húztak a járműgyártás beszállítói, a gép­gyártás, illetve az energiaipar. ■ Ipari termelésben a me­gyék között a nyolcadik helyet foglalja el Heves. Az idei év januárjában 65,8 milliárd forintnyi ipari produk­tumot állítottak elő, amellyel a megyék között a nyolcadik he­lyet foglalja el Heves. A tavalyi évben 2010-hez viszonyítva 16 százalékos volt a javulás, míg egy évvel korábban 25 százalé­kos bővülést mért a Központi Statisztikai Hivatal. Országos szinten ez év január­jában fél százalékkal mérséklődött az ipari termelés az előző év azo­nos hónapjához viszonyítva. Az ipari export 0,8 százalékkal emelkedett, a kivitel felét a feldol­gozóipar két alága, a járműgyár­tás, illetve a számítógép, elektroni­kai, optikai termék gyártása adta. Előbbi ágazat exporteladásai 4,3 százalékkal bővültek, utóbbié kö­zel 16 százalékkal visszaestek. Az ipar belföldi értékesítése janu­árban 1,2 százalékkal mérséklő­dött, ezen belül a feldolgozóiparé 0,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. ■ T. B. A bővülés üteme 6. az országban Baloghék nem akarnak na­gyok lenni, a vendégek a családias légkört kedvelik. Tóth Balázs Tizenhat éve kezdte meg műkö­dését Heves megye egyik legis­mertebb kirándulóhelyén, a ke­mencék fővárosában, Noszvajon a Nomád Hotel és Camping. A családi vállalkozásban működ­tetett szálloda története annak idején néhány szoba kiadásával kezdődött Egerben.- A megyeszékhelyen a vár fö­lött laktunk, az előttünk lévő par­kolóban pedig sok külföldi állt meg és érdeklődött, hogy hol le­het megszállni a városban. Innen származott a szüleim ötlete, hogy vágjanak bele a fizető vendégszo­bák kialakításába. Mindez 1980- ban történt, 3 szobával indultunk - meséli Balogh Barbara. - 1984- ben költöztünk Noszvajra, ahol volt egy telkünk a kastély mel­lett, oda építkeztünk. Tízszobás házat építettek a szüleim, abban az időben legfeljebb akkorát le­hetett. 1993-ban volt eladó az a te­lek, amelyen most a szálloda áll, itt először egy kempinget létesí­tettünk. Építőmérnök édesapám előre gondolkodott, s úgy vélte, hogy kell egy bővíthető közössé­gi épület étteremmel. Ez létesült 1996-ban, majd folyamatosan bő­vült a ház, jelenleg 21 szobánk van, amelyekben 53 vendéget tu­dunk fogadni. A kempingben 15 lakókocsiállás van, s a szomszé­dos tóparti üdülőt is megvásárol­tuk öt faházzal. Soha nem követ­tük az aktuális szállodatrende­ket, mégis úgy tűnik, mindig a megfelelő irányba fejlesztet­tünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nálunk például well- nesselemek, de azok egyáltalán nem hangsúlyosak. A beruházá­sokra sosem pályáztunk, az idén először szeretnénk ilyenbe bele­vágni. Férőhelyet nem bővítünk, inkább kényelmi, attrakció- és minőségi fejlesztésekben gondol­kodunk - teszi hozzá. A családi vállalkozáshoz min­tát szolgáltattak a külföldi pél­dák. Balogh Barbara idegenveze­tőként a fél világot bejárta, s ta­pasztalatai szerint a külföldiek a helyi jellegzetességeket bemu­tató szállodákat keresik inkább. A Nomád vendégkörének jelen­tős része külhoniakból áll. A ho­telben a családtagok dolgoznak, egy állandó alkalmazottjuk van.- Édesapám és a bátyám in­kább a fejlesztésekben, kivitele­zésben erősek. Édesanyám egye­bek közt a konyhát viszi, a főztje messzi földön híres, pótolhatat­lan láncszem. Öcsémmel pedig mindenesek vagyunk, s általá­ban mi vagyunk a vendégfron­ton. Mindenki folyamatosan kép­zi magát - ismerteti a munka- megosztást a szálloda vezetője. Együttműködnek a környékbeli élelmiszer-előállítókkal Is, és sa­ját füvészkertjük is van. Szakmai díjakra nem igazán vágytak, s ezért nem is pályáz­tak, ezért lepődtek meg a tavalyi Év Vállalkozója díjon. Balogh Barbara elmondta, nekik a leg­többet a vendégek elismerése je­lenti, ők a marketingeszközeik is. Bár a környező településeken számos gyógyfürdő üzemel, Noszvajon nincs ilyen, de sokan soul spanak, lélekfürdőnek tart­ják a kis völgy szállodáját. Szá­mukra ez a legnagyobb dicséret. Névjegy BALOGH BARBARA A Nomád Hotel vezetője SZÜLETETT: 1971. április 3., Mezőkövesd iskola: Szilágyi Erzsébet Gimnázium nyelvismeret: angol, német, olasz Cégadatok: NOMÁD 93 BT. Alapítva: 1993 Árbevétel 2011: nettó 55 M Ft Külön hálózat a stílusos családi hoteleknek BALOGH BARBARA kÖZÖSSég­szervező tevékenysége nem csupán a helyi programok­ban, rendezvényekben merül ki, hanem igyekszik közel hozni egymáshoz a hasonló kereskedelmi szálláshelyeket. - Kevés ilyen stílusú családi szálloda van Magyarorszá­gon. Három éve kezdtük el keresni azokat a független, egyedi stílusú kis házakat, amelyek hozzánk hasonlóan gondolkodnak, családiasak és vendégközporitúak. Létre­hoztuk a Stílusos Vidéki Szállodák Szövetségét, amely nem hivatalos szervezet, in­kább baráti társaság - ma­gyarázza. A szövetség közö­sen vesz részt kiállításokon, marketingakciókat és bónuszprogramokat dolgoz ki. Utóbbival a körbejáró vendégek hűségét hálálják meg. A szövetségnek jelenleg kilenc tagja van az Őrségtől Noszvajig. egér Március 16-17-én rendez­ték meg a 111. Junior Expót, a 35 év alatti vállalkozások or­szágos szakkiállítását. Idén a fi­atalokhoz csatlakoztak az Észak- Magyarországi Faipari Klaszter tagjai is, így negyven vállalko­zás mutatta be termékeit, szol­gáltatásait.- Idén is hasonló számban je­lentkeztek vállalkozások, mint a korábbi években, de aki nem nyilatkozott arról, hogy nincsen köztartozása, valamint nem vál­lalta, hogy tartja az elvárt színvo­nalat, nem állíthatott ki. Lelkes csapat jött össze, jó volt látni, hogy vannak sikeres fiatal vál­lalkozók vagy olyanok, akik még ugyan nem értek el nagy ered­ményeket, de élvezettel teszik dolgukat - összegzett dr.' Hor­váth Ágnes, a főszervező Agria Universitas Egyesület elnöke.- Minden ötödik kiállító visz- szatérő vendégünk volt, van, aki már profi ebben, hiszen nemzet­közi rendezvényekre is járnak. Akik tavaly itt voltak, de nem nyertek, ők is sokat fejlődtek mind standjuk megjelenésében, mind pedig kommunikációjuk­ban. A résztvevők felkészítő fog­lalkozáson is részt vettek - tette hozzá az elnök. A Junior Expo nem csupán azért volt hasznos a kiállítók­nak, mert megmutathatták ma­gukat a közönségnek, hanem a kapcsolódó vállalkozásfejlesz­tési konferencián olyan infor­mációkhoz juthattak, amelyek a hétköznapokban elkerülhet­ték figyelmüket. Az ifjaknak se­hol máshol nincs olyan kiállítá­si lehetőségük, hogy két napig díjmentesen jeleníthessék meg vállalkozásukat. ■ T. B. Dr. Horváth Ágnes:- Sehol má­sutt nincs lehetőség Egymást segíteni kell, és nem erősebbnek lenni a másiknál jega design A grafikai stúdió a megrendelők vizuális- és reklámkultúráját is fejleszteni szeretné munkájával Számos grafikai stúdió és nyom­da működik Egerben. Közülük tavaly a Jega Design kiérdemel­te Heves megye Év Vállalkozója címét. A jelenleg egyszemélyes vállalkozást Jäger István alapítot­ta 2009-ben.- Nyolc évvel ezelőtt kerültem Egerbe a főiskolára, ahol rajzot és vizuális kommunikációt ta­nultam. Három társammal úgy gondoltuk, hogy megváltjuk a vi­lágot, s belevágtunk egy közös projektbe, négyen négy szakte­rülethez értettünk. A szobasa­rokból kinőtt, jól fölszerelt stúdi­ót már csak a fele létszámmal alapítottuk meg, és 2009-ben let­tünk kft.-vé. Sajnos a válság mi­att egyedül maradtam, viszont sok partnerrel dolgozom együtt - meséli a cég történetét a 27 éves cégvezető. A fiatalember autodidakta mó­don ismerte meg a különféle technológiák sajátosságait, és miután megfizette a tanulópénzt, ma már csak olyan feladatokat vállal, amelyek költséghatéko- nyan, minél jobb ár-érték arány­nyal kivitelezhetők. A reklámanyagok, lógók, cso­magolóanyagok tervezésén kívül gömbpanorámák, virtuális túrák készítésével is foglalkoznak. A régióban működő többi hason­ló cégtől úgy próbálják megkü­lönböztetni magukat, olyan új­donságokkal, mint a HD minősé­gű virtuális idegenvezetés. Jäger István már a főiskolán belevágott a vállalkozásba- Az egri vállalkozások jó kap­csolatot ápolnak egymással. Nem konkurenciát látok ben­nük, inkább partnereket. Mi in­kább országos szinten dolgo­zunk, s vannak külföldi megren­deléseink is. Sokat segít ebben a Business Network Interna­tional (BNI) is. Úgy gondolom, már nem életképes az a felfogás, hogy mindenáron erősebbnek kell lenni, és lenyomni a mási­kat - tartja Jäger István. A fiatal vállalkozó célja, hogy legyenek újra közvetlen munka­társai, és büszke lehessen cégé­re, valamint egyengesse megren­delőpartnerei útját, formálja szemléletüket, hogy tudatossá váljanak reklámjaikban. ■ Névjegy: Jäger István SZÜLETETT: 1985. május 20., Debrecen. iskola: Eszterházy Károly Főiskola, rajz-vizuális kom­munikáció. A JEGA DESIGN Kereskedel­mi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyve­zetője. ELISMERÉSEK: VOSZ Heves megye Év Vállalkozója 2011 A BNI Egri csoportjának el­nöke. A Heves Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara fiatal ta­gozatának alapító tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents