Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-06 / 31. szám
4 2012. FEBRUÁR 7., KEDD HEVES MEGYE GAZDASAGA Közelíteni kell az iskolarendszert a munkaerőpiac szükségleteihez gyöngyös Szakképzési fórumot tartott a mátraaljai városban a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK). Ä rendezvényen a Heves megyei foglalkoztatást és a megyei középfokú képzést hasonlították össze, valamint bemutatták a térségi integrált szakképző központok (TISZK) kínálatát. Kosa László, a HKIK alelnöke az esemény kapcsán elmondta, hogy kamarai tanulmányok szerint a cégek kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak az emberi erőforrásnak. Összehasonlították a foglalkoztatotti és beiskolázási arányokat, számokat, feltárták az ellentéteket. Az iskola- rendszerű képzés beiskolázási terveit a foglalkoztatási, munkaerő-piaci igényekhez kell igazítani. Felhívták a figyelmet arra, hogy a TISZK-eknél gondot jelent a képzések elaprózódása, párhuzamossága, a túl-, illetve aluldimenzionált képzési területek. ■ A HKIK a szakemberek visszacsábítása érdekében indította Gyere haza! programját. Csökken a szakközép- és szakiskolákban tanulók száma, növekszik a gimnazistáké, akik jelentős része eddig továbbment a felsőoktatásba. A növekvő szakmunkásigényt a régió iskolaszerkezete nem szolgálja ki arányosan, ezért az iparban - főleg a gépiparban - jelenleg szakmunkáshiány van. Nagyfokú elvándorlás is tapasztalható, hiszen a túlképzett szakmát szerzett szakemberek elhagyják a régiót. Az utóbbi években Heves megyét 8,4-szer több aktív korú férfi hagyta el, mint négy éve, a nők elvándorlási aránya is magasabb az érkezőkéhez képest. E rétegek visszahívása regionális érdek, melyet szervezett formában kell segíteni: „fejvadász” jelleggel, lakástámogatással, munkahelykereséssel, családi elhelyezési programmal kiegészítve. A régióban működő felsőoktatási intézményekben tanulók jelentős része a munkahelyet helyben találja meg. Ezért fontos a felsőoktatási intézmények üzleti szférával való együttműködése, amely erősíthető a tanulmányi idő alatti gyakornoki munkakapcsolat révén. ■ PROMÓCIÓ MEPAL munka és gyakorlat krf Folyamatos virtuális állásbörzét indít a gyöngyösi főiskola A tudás próbája. A gyakorlati ismereteknek egyre nagyobb a szerepük a sikeres elhelyezkedésben. A MEPAL „összehozza” a hallgatót és a munkahelyet. Egyedülálló munkaközvetítő platformot indít el a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. A hallgatók és a cégek könnyen egymásra találhatnak. Suha Péter Kiterjedt, szerteágazó és színes kapcsolatrendszerrel rendelkezik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, ennek is köszönhető, hogy nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő a gyakorlati képzési háttere. Partnereink és hallgatóink egyaránt igénylik, hogy minél több és pontosabb információval rendelkezzenek egymásról. Innen jött az ötlet, hogy a különféle adatbázisszigetekben meglévő adatokat olyan interaktív felületen tegyük elérhetővé számukra, ami megkönnyíti, hogy egymásra találjanak. Akár képzőhelyet, akár állást kínálnak, illetve keresnek, nagyon pontosan paraméterezhetően tudnak kölcsönösen válogatni a kínálatban - foglalta össze a MEPAL portál létrejöttének történetét Dr. Magda Sándor, a KRF rektora. A mozaikszó Munkaerő-piaci és Alumni Portál, ami azt is jelzi: nem kizárólag a jelenlegi, hanem a már végzett KFR-esek is igénybe vehetik a szolgáltatást. A felületet, ha elkezdődik a félév, akkor élesítik, és bíznak benne - az eddigi visszajelzések alapján úgy vélik, teljes joggal -, hogy a főiskola külső partnereinek többsége és a hallgatók egyaránt élnek a kínálkozó lehetőséggel.- Amiben különbözik a rendszer a nagy állásportáloktól, az épp az intézményhez kötődő „lokális” jellege. Ez nem elsősorban földrajzi területre - a régióra - értendő, hanem szakmaterületre is - közölte Dr. Magda Sándor. A portálhoz az aktív hallgatók automatikusan csatlakozhatnak. A végzett hallgatók egy egyszerű regisztrációs procedúra után szintén feltölthetik adataikat, és böngészhetik a kínálatot. Az a hat-nyolcszáz vállalkozás, szervezet, amely most is partnere a KRF-nek, automatikusan hozzáférési kódot kap a rendszerhez. Más társaságok számára is nyitott - regisztráció után - a csatlakozás lehetősége, hiszen minél több gyakorlati hely, potenciális munkahely kápcsolódik a portálhoz, annál színesebb a kínálat. Ez nyilván egyre többeket ösztönöz a csatlakozásra, ami a cégeknek jelent bővülő kínálatot. Az uniós és hazai pályázati támogatással kialakított „virtuális állásbörzét” a KRF csupán működteti, a tartalmak feltöltése a felhasználók feladata, az intézmény semmi másra nem használja a rendszerbe bekerülő adatokat és tartalmakat. Abban bízik a főiskola, hogy ismét olyan lehetőséget nyitott meg a térségben, ami nagyban hozzájárul a KRF- en szerzett tudás minél hatékonyabb hasznosulásához. Adatvédelem: érzékeny adatok nem kellenek Szakmai fórum: Észak-magyarországi Tudásklaszter A mepal-on érzékeny adatokat nem kell közzétegyenek a felhasználók, a hallgatók az EUROPASS elfogadott kritériumainak megfelelő űrlapon tölthetik fel anyagukat. Semmi olyat nem kell megadniuk, amit egy önéletrajzban nem írnának le. Ez - és az önkéntesség - egyértelművé teszi, hogy adatkezelési, adatvédelmi aggályok sem merülhetnek fel, hiszen ez már a rendszer kialakításakor is fontos szempont volt. Az pedig külön pozitívum, hogy a hallgatók itt bár élesben, de mégiscsak „tesztelhetik”, hogy a tanulmányaik során szerzett ismereteiket mennyire jól tudják hasznosítani a g}'akorlati ön- menedzselésben. a MEPAL hoz hasonló célokat szolgál más kitekintésben az Észak-magyarországi Tudásklaszter is, amelyben a KRF gesztorságával cégek, képzőhelyek, kamarák, civilszervezetek vesznek részt. Ez a szakmai fórum lehetőséget ad a folyamatos párbeszédre, s ez elősegíti, hogy a KRF képzési kínálata mindig a lehető legjobban illeszkedjen a valós piaci igényekhez. KAROLY RÓBERT FŐISKOLA Három Heves megyei a Foodapesten Budapest Február 5-8. között rendezik meg a Hung- expón a Foodapest és az UKBA élelmiszeripari szak- kiállításokat. Heves megyét több vállalkozás is képviseli a Foodapesten, kiállít a halmajugrai Detki Keksz Édesipari Kft., a rozsda- mentes acéltermékeket gyártó lőrinci Ilinox Kft. és a demjéni Magyar Gomba Kertész Kft. Cafeteriafórum vállalkozásoknak Eger Az új cafeteria-rend- szerrel ismerkedhettek a Heves megyei munkáltatók, elfogadóhelyek a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátó bankjai és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös konferenciáján. Körtvélyes- sy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa szerint a munkavállalóknak a SZÉP kártya használata egyszerű, a munkáltatók jelentős adminisztrációs többlettehertől szabadulnak meg, az elfogadóhelyek pedig gyorsabban jutnak hozzá a pénzükhöz, miközben a korábbiaknál jóval kisebb összeget kell fizetniük forgalmi jutalékként. Hevesben több mint 660 szállásadó, étterem és egyéb szolgáltató fogadja el a SZÉP kártyát, az Érzsébet utalvánnyal a megye 62 településén közel 240 üzletben, étteremben lehet vásárolni. Fókuszban az szja-bevallások kitöltése EGER A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Fő- igazgatósága és a Heves Megyei Adóigazgatóság csütörtökön 10 órakor szakmai nyílt napot tart a hatóság Szvorényi út 52. szám alatti épületének földszinti tanácstermében. A rendezvényen szó lesz a 1153 számú személyijövedelemadó- bevallás kitöltéséről, a jogszabályi háttérről, aktualitásokról, jogértelmezésről. Kevesebb vendéget hozott a hó a heves megyei sípályáknak szezon A kedvezőtlen alföldi időjárás miatt a mátrai és a bükki szállodákban is csökkent a vendégforgalom Heves megyében nem okozott különösebb problémákat a hétvégi havazás, ennek ellenére nem zártak túl jó hétvégét a Mátra és a Bükk sípályái, szállodái. Míg a mátraszentistváni Sípark egy héttel korábban látogatói rekordot döntött közel négyezer síelővel, addig az elmúlt hétvégén ennek még a fele sem fordult meg a pályákon.- Sokan úgy gondolták, nem érdemes elindulni, pedig a Mátra útjai jól járhatóak voltak. Nálunk 15-20 centi friss hó hullott, minden pályánk működik - tájékoztatta lapunkat Erbeszkorn Tamás, a Sípark sajtószóvivője. Hozzátette, a turisták elmaradása nem csupán nekik okozott bevételkiesést. - A környékbeli szállásadóknál a foglalások kétharmadát visszamondták a látogatók, emiatt több millió forintos kárt szenvedtek a szállodák. Nem csak a síelők, ■a pihenni szándékozók, wellnesshétvégé- re érkezők is távol maradtak - adott helyzetjelentést a szóvivő. Az idei szezon december végén kezdődött, s előnyt jelent tavalyhoz képest, hogy eddig mindössze egyszer kellett hó- ágyúzni. A látogatók száma két hete kezdett nőni, s hét közben is többen vannak a megszokottnál. Sajnos az iskolákat - a helyin kívül - kevésbé mozgatja meg a lehetőség, pedig idén több újdonsággal is készültek. A Kékestető Sícentrumba szintén csak a legbátrabbak látogattak el, kevesebben is voltak, mint az átlagos hétvégéken. Belencsik László üzemvezető elmondta, teljes hosszában nyitva áll az ország legmeredekebb és Egész napos síbérletárak Felnőtt (Ft) Kedvezményes (Ft) Mátraszentlstván 5500 4500 Kékestető 4500 3500 Szilvásvárad" 1000 1000 A mátraszentistváni Sípark két hete látogatói rekordot döntött * A felvonó hétszeri használatára érvényes. FORRÁS: HÍRLAPGYŰJTÉS leghosszabb sípályája, a vendégeket síbuszok szállítják. Szilvásváradon is vendégkiesést hozott a rossz alföldi időjárás. Dr. Kovács Mihály, a Szilvásvárad! Sportegyesület Sí és Snowboard szakosztályának vezetője elmondta, szombaton szinte csak környékbeliek voltak a pályán. A legnagyobb forgalmunk a két ünnep között szokott lenni, akkor annyian jönnek, mint az összes többi alkalommal. Minthogy december végén nem volt hó, így szerényebb szezont zárnak majd. A bükki turistaparadicsom szállodáiban szintén csökkent a vendégszám, a legtöbben pénteken mondták vissza foglalásaikat.