Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-27 / 49. szám
6 GAZDASÁG 2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Kibővítenék a cégek bérkompenzációs lehetőségét A háziorvosok bérét nem emelik egészségügy Kiürülhetnek a praxisok, de most nem őket preferálják átcsoportosítás Pályázat keretében támogatná a kormány azokat a munkáltatókat, amelyeknek a béremelések saját erős 5 százalékának előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken. A bejelentés néhány órával azután történt, hogy az index.hu kormányzati forrásra hivatkozva megszellőztette: megszüntetnék azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt pedig a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosíthatják át. ■ A kormány 450-700 ezer dolgozó béremeléséhez járulna hozzá. A kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabály-módosításokat - derül ki a közleményből. Ennek keretében döntenek arról a törvényjavaslatról is, amely a költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a támogatás 21 milliárd forintos forrásigényét. A kormány előterjesztése úgy kalkulál, akár 70-90 milliárdos költségvetési kockázatot is jelenthet, ha az érintett körben a szokásos éves béremelések elmaradnak - állítja a hírportál. A nemzetgazdasági tárca közleménye arról ír: a 21 milliárd forintos keretből 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnának hozzá. A kiszivárgott információk szerint a munkáltatók 3 százalékpontos támogatást kaphatnak, vagyis saját maguknak 2 százalékos béremelést kellene valahogyan kigazdálkodniuk. ■ VG Évről évre egyre idősebbek a háziorvosok, mert a fiatalok közülük is inkább külföldre mennek, ahol magasabb bérért kevesebbet kell dolgozniuk. Most mégis egyre inkább úgy tűnik, hogy ők nem részesülnek a bérrendezés első köréből. Haiman Éva „A háziorvosok az elmúlt évben több alkalommal is kaptak plusztámogatást, ezért a tervezett bérintézkedések most elsősorban a más területen dolgozó egészségügyieket fogják érinteni. Döntően a közalkalmazott orvosokat és szakdolgozókat.” így reagált lapunknak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke azokra a hírekre, amelyek szerint az alapellátásban dolgozók most nem kapnak fizetésemelést. Beneda Attila azt is hozzátette: a rendelkezésre álló szűkös forrást ütemezve kell a rendszerbe juttatni ahhoz, hogy érzékelhető legyen a javulás. „Magam tizenhat éven át voltam háziorvos, ismerem a kollégák helyzetét. Tisztában vagyok azzal is: ha nem teszünk, további lépéseket, tíz év múlva nem lesz elég családorvos az országban. Az alapellátás megerősítése kormányzati prioritás, még akkor is, ha ezt most sokan kétségbe vonják" - hangsúlyozta a kabinetfőnök. Az alapellátást érintő eddigi intézkedésekkel kapcsolatban elmondta: már tavaly is összesen 3 milliárd forint állt rendelkezésre, hogy honorálják azokat a háziorvosokat, akik a kötelező alapfeladatoknál többet teljesítenek, például szűréseket végeznek vagy azokra küldik pácienseiket, választható védőoltásokat Egyre kevesebb a fiatal háziorvos, az elmúlt öt évben csaknem háromszázan mentek külföldre dolgozni a magasabb fizetés miatt javasolnak. Van, aki havonta csak 6, de olyan is, aki 80 ezer forintot meg tud ezzel keresni. Számítások szerint a teljesítményfinanszírozás praxisonként átlagosan 40-50 ezer forint havi többletbevételt jelent. Tavaly óta ismét kaphatnak eszközfinanszírozást a háziorvosok: 1,5 millió forintot használhatnak fel 30 hónapra elosztva ilyen kiadásokra. Emellett 2011 végén egy teljes havi finanszírozást A háziorvosok átlagéletkora csaknem 55 év, a nyugdíjasok aránya 26,4 százalék, míg a 40 éven aluliaké nincs 10 százalék. A házi gyermekorvosok korfája még aggasztóbb: az országban dolgozó, valamivel több, mint ötezer házi gyermekorvos átlagéletkora 56 év, 125 kollégájuk pedig már 70 éves is elmúlt. a háziorvosok jelentős része kaptak a doktorok. Vagyis csak tavaly összesen körülbelül 5 milliárd forint áramlott a terveken felül a rendszerbe. S ahogy Beneda Attila hangsúlyozta, az egészségügyért felelős államtitkárság korántsem kíván itt megállni. A jelenleg betöltetlen, illetve tartósan üresen álló mintegy 120-150 praxis helyzetének rendezésére 13 milliárd forint összértékű projektre pályáznak a svájci alapnál. Kifejezetegy tavalyi ÁSZ-felmérés szerint többet dolgozik, mint amennyit az EU munkaid& direktívája megenged és amennyire szerződtek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Eközben a fő bevételi forrásuknak számító úgynevezett kártyapénzük, vagyis az az összeg, amit a hozzájuk bejelentkezett lakosok után kapnak, 8 éve nem emelketen a halmozottan hátrányos térségek háziorvosi ellátását szeretnék megoldani ebből. Részint úgy, hogy kedvező finanszírozási lehetőségekhez juttatják az ott dolgozó háziorvosokat, részint úgy, hogy úgynevezett praxiskoordinátori rendszert hoznak létre a hosszú ideje betöltetlen praxisoknál, ahol a tervek szerint egészségügyi szakdolgozók koordinálják majd például a szűréseket. dett. Egy háziorvos jelenleg 800 ezer és 1 millió forint közötti havi bevétellel számolhat - ebből kell eltartani önmagát, az asszisztenciát, fizetni a rendelő és az autó fenntartásával kapcsolatos költségeket, esetleg némi fejlesztést Az elmúlt öt évben csaknem 300 fiatal háziorvos döntött úgy, hogy inkább külföldön folytatja életét. Már az idén megnyílt egy 300 millió forintos praxisalap, amelynek keretében praxisvásárlásra és -fejlesztésre egyaránt pályázni lehet. Amint azt a költségvetés pozíciói megengedik, az alapfinanszírozást is emelni kell - mondta. Szeretnék azt is, ha a jelenlegi 3-4-ről 10 százalékra emelkedne annak az összegnek az aránya, amit a finanszírozáson belül teljesítményük arányában kapnak a doktorok. De csak a praxisok bevételének növelésével érhető el az is, hogy magasabb összegű fizetésre jelentsék be magukat, és ezzel elfogadható mértékű nyugdíjra legyenek jogosultak az orvosok. Sokan ugyanis azért nem mennek nyugdíjba 62 éves koruk után, mert a háziorvosi rendszer privatizálásakor alacsony, bérre jelentették be magukat. „Ameny- nyiben a gazdasági helyzet megengedi, megemeljük a finanszírozást, és elképzelhető, hogy a mostani helyzet feloldására egy bérminimumot is meghatározunk” - mondta Beneda Attila. Különösen a házi gyermekorvosok átlagéletkora magas matban van. A Volánbusz több ingatlanjának bérlése Is szerepel a listán, ezekről Budai épp szombaton jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel. A vád szerint 5,5 milliárd forint értékű ingatlantól vált meg a cég gyanús körülmények közt. Juhász Ferenc ügye is azok közé tartozik, amely nem halt még el teljesen. A volt honvédelmi minisztert a hónap elején hallgatták ki gyanúsítottként - a vád szerint a valós érték töredékéért adtak át szolgálati lakásokat. Igazi „nagy halat” azonban még nem fogott az elszámoltatás. Politikailag a legnagyobb súllyal az bírna, ha Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy Oszkó Péter ellen tudnának vádat emelni, ám a három legtöbbet emlegetett politikus közül csak Gyurcsányon találtak fogást. A sukorói telekcserét az ügyészség vizsgálja. Több politikai elemző szerint azonban sokkal kifizetődőbb lehet a kormánypártoknak csupán életben tartani a híreszteléseket, mint hogy egy bírósági üggyel mártírt, egy esetleges felmentéssel pedig győztest kreáljanak az ellenfeleikből. ■ Sz. I. Ma döntenek a Malév-bizottságról A parlamentben ma tárgyalnak arról, felálljon-e a Malévhoz kapcsolódó 2002 és 2010 közti kormányzati lépéseket vizsgáló bizottság. Az indítvány már a múlt heti napirenden is szerepelt, ám akkor nem tartottak róla vitát. eközben különös utóélete lett Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Málév- csőddel kapcsolatos bejelentésének is: a kormánybiztos azt állította, hogy a csőd közel 1000 milliárdos terhet rak az államra. Sajtótájékoztatóján be is mutatott egy papírt a Malév-szerz& désből, ám azt a sajtónak nem adta ki. az atlatszo.hu megszerezte a szerződést, és beazonosítani véli az idézett oldalt - csqkhogy azon nincs szó a Malévról, akkor lenne ekkora a teher, ha a Budapest Airport jutna csődbe. Ha csalódniuk még nem is, várni mindenképp kell azoknak, akik a második Orbán-kormány hatalomra jutásakor az előző kabinethez kötődő állítólagos gazdasági bűncselekmények gyors elszámoltatását várták. A 2010 előtti időszak ügyei közül minimális számú az, ahol törvényellenességre derült fény úgy, hogy azt a bíróság is megerősítette volna. A figyelem középpontjában álló egyik legnagyobb botrány, az erzsébetvárosi ingatlanpanama legmagasabb pozíciójú vádlottja, Hunvald György szabadlábra kerülhet, ha jogerőre emelkedik a pénteki döntés, mivel a rá kiszabott másfél éves büntetést már leülte előzetes letartóztatásban, és visszakaphatja ingatlanjait, valamint autóját és repülőjét is. A másik nagy vihart kavaró ügy fő vádlottja, Hagyó Miklós nem csupán az előzetesből, hanem a házi őrizetből is kikerülve várja, hogy megkezdődjön a tárgyalás. A BKV 1,49 milliárd forintos megkárosításával vádolt volt főpolgármester-helyettes és társainak ügyében januárban jutottak el a vádemelésig - ez is jóval több azonban, mint amilyen eredHunvald György volt erzsébetvárosi polgármester szabadulhat, ha jogerőre emelkedik a pénteki ítélet ményt a legtöbb más ügyben elért az elszámoltatás. Közvetve ugyan, de ezt ismeri el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos honlapja is. Az oldalon hosszasan sorakoznak az ügyek, amelyekben Budai javaslatára vizsgálatot indítottak - jelen pillanatban összesen 48 ilyen található ott -, az eredményességet felsoroló oszlop azonban annál szegényesebb. Az iratok feldolgozása folyamatban, vizsgálati jelentésbe foglalt javaslattétel történt, megállapítások közölve az érintettekkeL- számos ügy mellé mindössze ennyi kommentárt fűztek. Több olyan is van, amelyben a rendőrség vagy az ügyészség most nyomoz, ezekben még lehet eredményt elérni. Hosszabb az a lista, amely a kormánybiztosi megkereséstől függetlenül indult vizsgálatokat sorolja. Ezek közül több a nyomozati szakaszban van, nem kevésnél nem találtak jogsértést, bírósági döntésig viszont még egy sem jutott el. A MÁV több ingatlanának értékesítése vagy bérbeadása ügyében még csak ígérik a feljelentést, és az FHB privatizációjának vizsgálata is csupán folyaEddig kevés eredményt hoztak az elszámoltatási ügyek vizsgálatok Elhalt vagy lassan halad az ítélkezés az állítólagos gazdasági bűncselekményeknél