Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-28 / 253. szám
3 2011. OKTÓBER 28., PÉNTEK- HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Borba fojtott rendeletek közgyűlés Kevesebb jogcímen több ember kan kitüntetést Egerben Választás 2011: a vörösből nem mindig a baloldali jó. Rázsi Botond átgondolta, melyik Bikavér a nyerő. Abasár változás Ideiglenesen egyirányúsrtják mindenszentek napján a Temető utcát. A megemlékezések miatt a szokásosnál nagyobb forgalomra lehet számítani a környéken, ezért a Ságvári út felől csak a Petőfi út irányába lehet majd haladni az autósoknak. (J. M.) Dormánd JÁTSZÓTÉR Javában építik azt a tizennégy elemes játszóteret, amit a Latinovits-kastély parkjában alakítanak ki, a gyerekek legnagyobb örömére. A harmincszor húsz méteres területen az uniós szabályoknak megfelelően, gumi ütéscsillapítással helyezik el a korszerű szabadtéri játékokat, de rönkpadokat, asztalokat és szemeteseket is tesznek ki. Az új játszótérre már nagy szükség volt, hiszen a régi rossz állapotú és kicsi volt. (Sz. K.) FOTÓ: KORSÓS VIKTOR Épül a dormándi játszótér Hatvan fecskeprogram Olyan fiatalok jelentkezését várja Hatvan önkormányzata, akik szeretnének már családot alapítani, de idáig nem találtak megfelelő otthont maguknak. A fészekrakást felújított, alacsony bérleti díjú önkormányzati lakásokkal segítenék. (B. R.) Pétervására kiállítás otthon a világban címmel nyílt kiállítás a Szántó Vezekényi István Művelődési Házban. A tárlaton azok a város jellegzetes épületeiről készült alkotások, fotók, rajzok szerepelnek, amelyek egy korábban meghirdetett pályázatra készültek. A legjobb műveket díjazzák is a november 9-én rendezendő ünnepélyes eredményhirdetésen. (B. K.) Szilvásvárad emlékérem idén Leic József kapta a Szilvásváradért Emlékérmet a minden évben megrendezett Idősek estjén. A kitüntetett erdészmérnök fél évszázada él a településen, ő készítette el a helyi Hősök könyvét. Korábban húsz éven át volt megbízott képviselője a német testvértelepülési kapcsolatoknak. Nyugdíjas éveiben is sokat tesz a községért: csoportokat vezet a Szalajka- völgyben, bemutatókat szervez a ménesgazdaságban, így népszerűsíti a környék látnivalóit. (B. R.) A fiatalok hangosak és kultúrálatlanok, az egri városatyák zöldek, a helyi borok pedig ízletesek - csütörtökön ülésezett a megyeszékhely képviselőtestülete. Magyar Krisztián Néhány napirendi pont erejéig klíma- és éghajlatvédelmi aktivistákká váltak képviselőink, a megújuló energiaforrások új egri „nagykövetei” hosszasan bizonygatták, kinek miért fontos a környezetvédelem. Ennek előszelét a Fidesz szerdai sajtótájékoztatóján már lehetett érezni, ahol bejelentették, hogy „zöld” lett a párt egri alapszervezete. Kiderült: a jelképes színváltás nem csak tartalom nélküli ígéret, egyhangúlag rábólintottak a Települési Éghajlatváltozási Stratégiára (TÉS).- Az első ütem elfogadásával megtettük a kezdőlépést, hogy Eger és térsége 2020-ra száz százalékban megújulóenergiatérséggé váljon - hangsúlyozta Sós István (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Döntöttek arról is, hogy a Városgondozás Eger Kft.-n belül létrehoznak egy külön divíziót, amelyben az éghajlatváltozási stratégia megvalósításán dolgoznak. A hivatalból átkerül egy szakember a divízióba, akinek megbízási díját átcsoportosítják a Városgondozáshoz. Ekkor a „zöld” egy kis „pirosba” is váltott, Pál György (MSZP) azon a véleményen volt, hogy több környezetvédelmi ügyben rózsaszín álmokat kergetnek. Kiemelte: inkább a régóta beígért biomassza- fűtőművet kellene már megépíteniük. A legtöbben nem osztották Pál véleményét. Csathó Csaba (Fidesz-KDNP) olyan nyugati településeket említett, ahol energiafelhasználásban sok kisebb város már önellátó. Egy geotermikus fűtőmű létrehozását is kilátásba helyezte, de a pincékből származó hőenergia kihasználását is felvetette. Misz Mihály (Fidesz-KDNP) is a téma optimista oldalát ragadta meg: „Ha nem vagyunk felkészülve arra, hogy Fizetni kell, ennyi az egész módosították az idegenforgalmi adóról szóló rendeletet. Egerben jelenleg 307 szálláshely működik, ebből 17 szálloda. Az utóbbiak kivételével mindenhol kötelező lesz egy vendég- és idegenforgalmi adónyilvántartás vezetése, a nyomtatványt térítésmentesen biztosítják. Az új rendszerrel szeretnék elérni, hogy minél kevesebben bújjanak ki az adófizetés kötelezettsége alól. az Eger-patakra malmot tegyünk, akkor sosem lesz malom az Eger-patakon.” Kitüntetett figyelem kísérte a díjak és elismerések adományozási rendjéről szóló rendelet módosítását is. A változtatás után a jelenlegi 13 helyett 11 féle kitüntetéssel jutalmazzák a helyi kiválóságokat. Az előző 51-hez képest viszont 53 ember kaphat majd valamilyen elismerést. Támogatásokról is döntöttek a képviselők: az egri Országos Honismereti Akadémia megrendezését 650 ezer, az Állatokat Védjük Együtt Alapítványt pedig 300 ezer forinttal segítik. Az Egri Autista Alapítványt kedvezményes helyiséghasználattal, míg az Életfa Környezetvédő Szövetség pályázatát pedig előrehozott támogatással patronálja a város. A napirendi pontok végeztével a városvezetők ízlelőbimbóiban volt az igazság, megválasztották a Magisztrátus Borát. A városháza dísztermében öt-öt Egri Csillagot és Egri Bikavért kóstoltak meg „vakon” a városatyák, ezekből választották ki azt a három-három legjobbat, amellyel egyebek közt hivatalos találkozókon népszerűsítik majd az egri nedűket. Csendes adósság szeretem a temetők csendjét, a beszűrődő autók zaja és az időnként surranó halk léptek ellenére is, talán a világ utolsó olyan helyei ezek, ahol békesség honol. A temetőkben nincsenek már rossz szomszédi viszonyok, családi gyűlölség, munkahelyi irigység. Nincsenek vagyoni és társadalmi különbségek, nincs semmi, ami az életet megmételyezi, nehézzé és számítóvá teszi. Csak két négyzetméter föld van. Annyi, amiért igazán nem volt érdemes vagyont gyűjteni, hírnévre törekedve másokat letaposni ebben a röpke életben. A temető a föld legdemokratikusabb helye. Parasztnak és arisztokratának ugyanakkora hely marad itt, s talán ugyanannyi sírfelirat is. Tanárnak, politikusnak, munkásnak, orvosnak sem jut több emlékezés, mint a néma sírok percnyi csendje. Itt csak az élők beszélnek: hivalkodó csokrokkal, templomi mécsesekkel, csendben megszólaló lelkiismeretükkel. Az utóbbi pedig igencsak árulkodó. Mert vajon hányán tudunk a következő napokban úgy odaállni egy-egy sír mellé, hogy ne kelljen elsuttogni egy bocsánatkérést, szembenéznünk nem teljesített adóssággal, vagy egy önzésből elkövetett megbántással? szeretem a készülődés csendjét, még akkor is, ha a virág- és mécsesvásárlás nagyüzemi méretekbe fordult. Szeretem, mert az elkapkodott életünkre emlékeztet. A tárgyiasult világra, melyről azt hisszük, pénzért megvehető minden, a lelkiismeret és az emberséges szó is. E napok tükörként tartják elénk, hogyan nem lenne szabad élni. S ahogyan mégis élünk mi, élők. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Fiatalság, bolondság: lakossági panaszokról is vitáztak a városatyák A közgyűlésen több képviselő is hangoztatta: Egerben sok lakót zavarnak a szórakozóhelyekről épp távozó fiatalok, illetve azok, akik közterületen alkoholt fogyasztanak és bódult tudatállapotban randalíroznak. A több megalapozott felvetés ellenére lombeczki Gábor (Fidesz-KDNP, balra) védelmébe vette az ifjúságot. Kiemelte: akadnak ugyan jogos kifogások, mégsem célszerű általánosítani. Képviselő- társa, IFJ. JUNG LÁSZLÓ azt ÍS kérte, hogy a közeljövőben vizsgálják meg annak lehetőségét, rír miként lehetne pezsgőbb, idegenforgalmi szempontból vonzóbb belvárost kialakítani EgerAlkotóház és erdei iskola lett a régi suliból Több ügyfelet vonz a segítőkész állam kormányablakok Nem áll le jövő évben sem a közigazgatás újjászervezése Alkotóház nyílt a vécsi általános iskola egykori épületében. Elegendő tanuló híján még 2003- ban bezárták a helyi intézményt, amit most felújítottak, hogy kézműves-foglalkozásokat szervezhessenek a diákoknak. A vécsi gyerekek már nyolc esztendeje a kisnánai általános iskolába járnak, ezért az együttműködés alapján a szomszédos település nebulóival közösen használják a nemrég megnyitott alkotóházat.- Régóta szerettük volna már hasznosítani az épületet, mert amióta megszűnt a községben az általános iskolai oktatás, azóta üresen állt az ingatlan. A funkcióváltást végül egy Leaderpályázattal valósítottuk meg - mondta el Szlovencsák Attiláné polgármester, hozzátéve: az elnyert tízmillió forintból egy kerámiaégető kemencét és egy szövőszéket is vásároltak. A beruházás során az alkotóházon kívül kialakítottak még az épületben egy húsz vendég fogadására alkalmas szálláshelyet, építettek vizesblokkokat, és kicserélték a nyílászárókat is. így lehetőség lesz arra, hogy a községben erdei iskola működjön. Az önkormányzat vállalta, hogy gondoskodik majd a táborozó kisdiákok étkeztetéséről. Az épület korszerűsítéséhez hárommillió forintos önerőt biztosított a helyhatóság. ■ I. M. Folytatás az 1. oldalról A továbbiakban Horváth László mutatókról is beszélt. Eszerint kezdetben 29 ügykörben álltak az állampolgárok rendelkezésére, október derekától viszont már 61-re bővült ez a szám, 2013 végéig pedig lényegében a teljes körű „egyablakos” ügyintézés elérése a fő cél.- Az év elejétől közel háromezer ügyfél fordult meg az egri kormányablaknál, főként család- támogatási, illetve vállalkozással, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyekben kértek segítséget, de március 15-től például az egyszerűsített honosítási kérelmekkel is sokan fordultak ide, Állami segítség. Bővül az ügykör, egyre több az ügyfél Egerben. főként erdélyiek - tette hozzá a kormánymegbízott. Elhangzott: jövőre - az állam- igazgatás újjászervezése jegyében - a 2013-tól felálló járási rendszer előkészítése a fő feladat, melynek részeként minden járási központban nyílik majd kormányablak, a nagyobb területet átfogó egriben több is. Ekkor már várhatóan minden típusú állam- igazgatási ügy elindítására lehetőség lesz ezeken a helyeken. Dr. Hepp János a Klapka utca 9. alatti munkaügyi központ épületének földszintjén működő irodáról elmondta, jelenleg nyolc munkatársuk dolgozik itt, akik reggel 8-tól este 8-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére. ■ K. G.