Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-19 / 245. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 19., SZERDA SZÓLÓ, BOR, GASZTRONÓMIA Uniós forrásból javíthatják teljesítményüket a hazai borászatok Nagyobb arányban kaphatnak borászati fejlesztésekre támoga­tást a kis- és középvállalkozá­sok, így kiszélesür azok köre, akik borászati üzemüket moder­nizálhatják. A támogatás mér­téke mikro-, kis- és középvállal­kozások esetében a vásárolt gé­pek nettó értékének az eddigi 30 helyett 40 százaléka, míg nagyvállalatoknál 20 százaléka. A vissza nem térítendő támoga­tással a Vidékfejlesztési Minisz­térium (VM) a borászati vállal­kozások teljesítményét kívánja javítani. A milliárdos támogatá­si keretre december 16-ig lehet pályázni a Vidékfejlesztési Hi­vatalnál (MVH). ■ A rendeletmódosítást társadalmi egyeztetés előzte meg: a tárca már tavaly jelezte, hogy az első év tapasztalata alapján felülvizsgálja a végrehajtást. A borászati gépek beruházá­sait - a tavalyi esztendőhöz ha­sonlóan - továbbra is a közössé­gi forrásból finanszírozott nem­zeti támogatásból teremti elő a tárca. A szőlőültetvények szer­kezetátalakítási és -átállítási támogatása után az ágazat uni­ós nemzeti támogatási prog­ramjában ez az intézkedés a legnagyobb. Egy termelő egy borpiaci év­ben csak egy támogatási kérel­met nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat. A ké­relmeket az MVH a beérkezés sorrendjében, a helyszíni ellen­őrzést követően bírálja el. Az igé­nyelt összegnek meg kell halad­nia az egymillió forintot, de nem lehet több 100 millió forintnál. A 2011/2012-es borpiaci évben er­re a jogcímre 4 millió euro, azaz több mint egymilliárd forint fizet­hető ki. Az ezen keretösszegen felül benyújtott kérelmeket az MVH átütemezi a 2012/2013-as borpiaci évre, és azok az új idő­szak elsőként benyújtott igénylé­seinek minősülnek. A támogatás kifizetésének legkésőbbi határ­ideje 2012. október 15. ■ Oldalszerkesztö: Kühne Gábor Telefon: 06-30 556-2621 Hirdetési ügyben: 06-36 513-627 Szőlő, bor, gasztronómia oldalunk leg­közelebb november 9-én jelenik meg a Márton-napi liba és újbor jegyében. Különleges is lehet az idei évjárat egri borvidék Idén a kórokozók helyett a kártevők lendültek támadásba Folytatás az 1. oldalról Azaz a készítendő bőrtípus, illet­ve a savtartalom határozta meg a szüreti időpontokat, amelynek eldöntése nem volt egyszerű fel­adat, hiszen óriási különbségek mutatkoztak az egyes dűlők, az ott termelt szőlőfajták között, il­letve a terhelés, a művelésmód és a fekvés tekintetében. A korai fehér fajták többségét például mintegy két héttel korábban kel­lett szüretelni ahhoz, hogy a sav­tartalom megőrizhető legyen. Tarsoly József szerint a fehér szőlőfajták, illetve a kék szőlők közül a Cabernetek hektáron­kénti átlagtermése elmaradt a megszokottól, csak 60-80 mázsa körül alakult, míg például a Blauburger, a Merlot, a Pinot noir átlag felett produkált. (Egy „nor­mál” évben 80-100 mázsa körü­li az átlagtermés.) Elhangzott: a savtartalom meg­tartása érdekében végzett tech­nológiai szüret miatt a fehér tö- megszőlő-fajták - például a Le­ányka, Királyleányka, Rizling­szilváni, Muscat ottonel, Zengő- viszonylag alacsonyabb, 17-18 mustfokkal kerültek a pincékbe. A szüret előrehaladtával, a hő­ségnapok gyarapodásával és az aszály fokozódásával egyre emel­kedő, 18-20 mustcukorfokok és egyre csökkenő savtartalmak mutatkoztak a francia szőlőfaj­ták - Chardonnay, Pinot blanc, Sauvignon blanc - esetében, de még a késői érésű Olaszrizling is hasonló értékeket produkált. ■ Az egri borvidéki át­lagtermés a hektáron­kénti 80-90 mázsától várhatóan 20 százalék­kal elmarad.- A kék szőlők esetében még nehezebb az optimális szüreti időpont meghatározása, hiszen a sav- és a mustcukorfok mellett a fenolos érettség is elengedhe­tetlen. A középérésű kék szőlők- például a Kékoportó, a Blauburger, a Pinot noir, a Zweigelt, a Kékfrankos, a Merlot- viszonylag nagyobb termés- mennyiséget adtak, azonban a lékinyerés elmaradt a várttól, 60 százalék körül alakult. A nagy meleg és a csapadékhiány miatt sok helyen töppedtek is a fürtök. A korábban szüretelt fajták ese­tében 17 mustcukorfokot mér­. f >íy i : r- WaMHWMnMB Lassan befejeződik az idei egri szüret, már csak a termés tíz százaléka van kint a tőkéken. A korai fehér fajták többségét mintegy két héttel korábban kellett szüretelni a savtartalom megőrzése érdekében. tünk, a késői Caberneteket vi­szont már 22-23 mustcukorfok jellemezte. Egyébként jelenleg is tart a szüret, hiszen a termés Tarsoly József: - Az idén sokat ja­vult a szőlő fel- vásárlási ára és a fizetési morál. Védett eredetű borok AZ EGRI VÉDETT EREDETŰ klasszikus borok alapanya­gául szolgáló szőlőtermés fel­ső határa hektáronként 90 hektoliter lehet, ami 70 szá­zalékos lékinyeréssel számol­va mintegy 128 mázsát je­lent. Az Egri Superior borka­tegóriánál ugyanez az érték 60 hektoliter lehet, ami hoz­závetőleg 85 mázsát takar. mintegy tizede még kint van az egri határban. Bár a végleges adatokra még várni kell, az már látható: az eg­ri borvidéki átlagtermés a hektá­ronkénti 80-90 mázsától 20 szá­zalékkal elmarad, amely részben a fehérszőlő-fajták alacsonyabb termésmennyiségéből és a nem vagy nem megfelelően művelt, de a nyilvántartásban szereplő területekkel is magyarázható - hangsúlyozta Tarsoly József.- Én magam bizakodó va­gyok, hiszen az idén sokat javult a szőlő felvásárlási ára és a fizetési morál: ki­lónként átlag 80-100 forint között mozgott, sok he­lyen 6-10 napos határ­időkkel. Ami pedig a kilátá­sokat illeti: a magas must- fokok miatt a kékszőlők las- -« san erjednek, hosszabb ideig vannak héjon, emiatt vár­hatóan tanninban gaz­dag, jó struktúrájú, ma­gas alkoholtartal­mú, mély színű vö­rösborok várhatók. A korábbi évjára­tok közül a 2001, a 2004 és a 2010 viszony­lag gyengébb volt, de 2005-től kezdve 2009-ig minden év egyre jobb és jobb lett, a 2000, 2002 és 2003 pedig kifejezetten jó volt. 2009 mellett az idei is csúcsév le­het, de a borok fejlődési potenci­álja dönti el, hogy valóban ki­emelkedő évjárattal állunk-e szemben. Erre még azért vár­nunk kell, mert 2009 is most kez­di beigazolni, hogy valóban csúcsévjárat volt. ■ Kühne Gábor- magam kiemelkedő mi­nőséget várok ettől az évjá­rattól - jelentette ki czipó szilárd, a verpeléti hegy­község elnöke. Mint el­mondta, a szürettel már végeztek, bár az adatok feldolgozása még hátra­van. Megerősítette ugyan­akkor: a rendkívül száraz ősz a szőlőt is megviselte, így a szüret a verpeléti ha­tárban is legalább két hét­tel hamarabb indult a szo­kásosnál. Szokni kell a szokatlanságokat- mondhatjuk, olyan, amit donság számunkra. Az érést Árveréssel is segít a lovagrend megszoktunk: ha esik, az a baj, ha nem esik, akkor meg az - felelte az évjárat jellemző­it firtató kérdéünkre simon Jó­zsef (képünkön), utalva rá, hogy az elmúlt három hó­napban szinte egy csepp eső sem esett. - Emiatt pedig a termésmennyi­ség a vártnál keve­sebb lett, kisebb a fürtsúly, sok fajta esetében pedig kényszer­érés lépett fel. Ez magas mustfok­kal, többnyire magas savtarta­lommal, s a leg­furcsább: nagyon magas must-pH értékkel párosult, ami viszont új­az egri borász mindig cukor­sav alapján próbálta meghatá­rozni... Tanulság, többet kell fi­gyelnünk a must-pH-ra! Ösz- szességében azonban elégedett vagyok az évjárattal, csak szokni kell a szokatlanságait, a specialitását. Augusztus 18- án kezdtük a szüretet 18 must­fokkal, október 14-én már 25,5-tel szedtük a szőlőt, és várhatóan ma fejezzük be 23 magyar mustfokos Kékfrankos­sal. Ami elszomorít, a termés nagy része idén is szőlőként hagyta el az Egri Borvidéket, így tovább csökken a magyar borpiacon az Egri részaránya, ráadásul a szőlőárak továbbra sem fedezik a megkívánt minő­ségű termesztés önköltségét - hangsúlyozta az egri szőlész­borász szakember. Bikavér-siker nemzetközi porondon Idén újra egy Egri Bikavéré lett a pálma a Benelux-államokban! A Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban megjelenő Proefschrift Magazin által 23. al­kalommal kiírt Proefschrift Wijnconcours nemzetközi bor­versenyen a St. Andrea szőlőbir­tok 2009-es Merengő Egri Bika­vér Superior-ját az „Év vörösbo­rának” választották. A St. And­rea birtok kiemelt Bikavéré a 20-30 euro közötti borok kate­góriájában versenyzett. Szintén jó hír, hogy a St. And­rea másik bora, az Örökké 2009 idén is bejutott a sommeliere-k által válogatott öt legjobb gasztro fehérbor közé a 15-20 eurós bo­rok kategóriájában. ■ jótékonyság Karitatív feladatokat is felvállal a legátus A St. Andrea, a Dula, a Kiss, a Gál Lajos pincészet, az Egri Borvár, Juhász Péter, Hagymási József, az Egri Koro­na Borház, Gál Tibor, Sike Ta­más, Simkó Zoltán, Thummerer Vilmos Kovács Nimród, il letve az Egri Borba­rát Hölgyek Egye­sülete jóvoltából összesen 17 tétel­lel tartott jóté­konysági borárve­rést a minap Eger­ben az Éurópai Borlovagrend Egri' Bikavér Legátusa. A kikiáltási ár 90 ezer, míg a befolyt összeg 205 ezer forint volt, amit még 20 ezer fo- [ rint felajánlás egészí- jg^rf tett ki. A pénzt a Bel­városi Plébánia Telekessy úton mű­ködő segélykony­hájának támo­gatására aján­lotta fel a lo­vagrend. Ez volt az első jó­Dr. Gál Jj Lajos: - A legá- | tus tagjai az ár­verésen Is aktí­vak voltak tékonysági árverésünk, s el­mondhatom: az Egri Bikavér Le­gátus borász és nem borász tag­jai is igen aktívak voltak, össze­sen 60 ezer forinttal segítették a jótékonysági akciót, de a lo­vagrend győri és budapesti le­gátusa, a budaörsi lovagi széke, illetve a magyarországi konzu­látusa is támogatta a kezdemé­nyezésünket - mondta el a Hír­lapnak dr. Gál Lajos I. legát. Mint hozzátette, a karitatív feladatokat is ellátó lovagrend Egri Bikavér Legátusa a tervek szerint decemberre, az ünne­pek előttre tervezi következő akcióját, de részt vesz a hagyo­mányos, december 24-i bor­szentelésen is. ■ Egri Borszalon: most egy szín lesz a vezérfonal Már javában zajlanak a XI. Egri Borszalon előkészületei: az Egri Bormíves Céh égisze alatt futó, a megyeszékhely egyik legjelen­tősebb boros eseményét idén is a fiatal borászok szervezik. Gál Tibortól megtudtuk, az időpont és a helyszín nem változik - de­cember 29. a Hotel Eger & Park konferenciaterme -, viszont ez­úttal már nem a ’20-as évek kö­szönnek majd vissza.- Ezúttal is lesz egy „vezérfo­nal”, ami meghatározza majd a szalont, ez egy szín, de hogy me­lyik, az még titok - jelentette ki az ifjú borász, hozzátéve: ezúttal mindkét konferenciatermet megnyitják majd a vendégek előtt. ■ Új elnököt választottak a boitarát hölgyek- Az egyesület alapszabályában rögzítettek szerint az elnök és a vezetőség megbízatása egy évre szól, de újraválasztása lehetsé­ges. Az elnöki tisztet két egy­mást követő évben vállaltam, ám ezt a továbbiakban családi és üz­leti elfoglaltságom miatt nem tu­dom folytatni. Az eddigi alelnök, Madák Lászlóné Etelka lett az új elnök, az alelnök pedig dr. Farkas Sándorné - mondta el a Hírlap­nak az Egri Borbarát Hölgyek Egyesület tisztújítását követően Tarjányi Gyuláné Nóra, a szer­vezet most leköszönt elnöke. Tarjányiné Nóra ugyanakkor hozzáfűzte: továbbra is aktív tag­ja marad az egyesületnek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents