Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-17 / 218. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Útvesztőben. Észak-Magyarországon háromszázezernél több személygépkocsi volt forgalomban 2009-ben. A megyében 32 százalékos a növekedés. Gépkocsis nemzet lettünk gépkocsik Szűk egy évtized alatt harmadával több lett az autó Az eladósodott és rossz cég fekete felhőt hoz a napsütésbe Feketelistán közli honlapján a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) a megbízhatatlannak tartott cégek nevét. Bár a társaságok jelentős tartozást maguk mögött hagyva fölszámolás alatt állnak, de vezetőik a tapasztalatok szerint várhatóan új név alatt új vállalkozást indíthatnak a jövőben, további károkat okozva. ■ Adósságot hagyva maga után, lelép a színről. A Napi Gazdaság információi szerint az „új” cég a bevett forgatókönyv szerint az első egy-két alkalommal még fizet, azután adósságot hagyva maga után, lelép a színről. A problémás, zömmel napkollektorok kereskedelmével, telepítésével foglalkozó társaságok többnyire kft. formában működnek. A csalók nemcsak beszállítóiknak okoznak károkat, de az általuk végzett kivitelezéseknél az ágazatban szokásos 10-15 éves garancia nem teljesülésével is ártanak a szakma hírnevének. Az egyelőre tíz nevet tartalmazó listán egy egri építőipari betéti társaság szerepel. A szövetség készít egy, a lakossági ügyfelek számára ajánlott kivitelezőkről szóló listát is. ■ T. B. Minden pénteken lehet vért adni a kórházban Már a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban is megteremtették a feltételét annak, hogy a szervezett véradásokon kívül is segíthessenek az önkéntesek a vérre váró betegeknek. A kórház tájékoztatása szerint ezentúl minden pénteken nyolc órától tizenkét óráig várják a segítőket a kórház hotelépületének első emeletén. Dr. Frittman Valéria, az intézmény orvosigazgató-helyettese a Hírlapnak elmondta: számos jelzés érkezett hozzájuk, hogy sokan családi vagy munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni a szervezett, kiszál- lásos véradásokon, ezért tartották fontosnak, hogy legyen egy állandó időpont a véradásra. A kórház az intézkedéstől azt reméli, emelkedni fog a véradók száma Gyöngyösön. ■ J. M. Egyre nagyobb igénybevételnek vannak kitéve az utak: harmadával több kocsi közlekedik rajtuk, amit a környezet is meg- érez. Tóth Balázs Az elmúlt egy évtized alatt szolidan, két százalékkal bővült régiónk úthálózata, döntően az autópálya-építéseknek köszönhetően. Ugyanezen idő alatt a nyilvántartásban szereplő gépjárművek száma azonban erőteljesen gyarapodott. Az adatbázisok szerint a forgalmi rendszámmal ellátott közúti járművek között - a fegyveres erők és testületek, valamint a rendvédelmi szervek gépjárművei nélkül - 2009 végén Észak-Magyarországon 311 410 személygépkocsi volt forgalomban. A leggyakoribb gyártmány az Opel, a Suzuki, a Volkswagen és a Ford, állítja a Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon címet viselő KSH-tanulmány. Kilenc év alatt a személy- és teherszállító járművek száma mind a régióban, mind országosan erőteljesen nőtt. A személyszállító gépjárművek közül az autóbuszpark - Heves megye kivételével, ahol szolid, hatszázalékos gyarapodást mértek - a régióban és országosan is fogyott a megfigyelt időszak alatt, míg a motorkerékpároké jelentősen emelkedett. Heves megye útjain másfél évvel ezelőtt 759 autóbusz, s 3810 motorkerékpár közlekedett. Tavalyelőtt Észak-Magyarországon 35, míg országosan 27 százalékkal több személygépkocsit tartottak nyilván 2000-hez viszonyítva. Heves megyében a kettő közötti mértékben, 31,6 százalékkal 68 ezerről 89 és fél ezerre nőtt a személyautók száma. A személygépkocsi-állomány emelkedett ugyan, de a gazdasági válság negatívumait a gépkocsi-értékesítéssel foglalkozó kereskedések is érezték. A receszA több AUTÓ nagyobb terhelést jelent az utakon, akár a forgalom, akár az utak teherbírása szempontjából. A teherautók fokozottabban veszik igénybe az utak teherbíró képességét nagyobb tömegük, valamint a szállított súly miatt, és a személygépkocsikhoz képest jobban befolyásolják útjaink minőségét. A teherszállító és különleges célú gépjárművek száma 2009-ben Észak-Magyarországon meghaladta a 45 ezret, míg országosan a 466 ezret, tíz év alatt Öregszik a gépkocsiállomány mivel a forgalomba helyezett személygépkocsik túlnyomó többsége új gépjármű, ezért a forgalomba helyezések csökkenése az átlagéletkor növekedésével járt együtt. Tavalelyőtt év végén a kocsik átlagéletkora 11,3 év volt a régióban, szemben a 2008-as 10,9 esztendős adattal. Az idősebb autók több, környezetre károsszennyeződést bocsátanak ki, nagyobb a fogyasztásuk, ezért jobban károsítják a lakókörnyezetünket. mindkét területen 27 százalékos volt a bővülés. Heves megyében 10 600-ról 13 900-ra emelkedett a teherszállító gépjárművek állománya. szió egyik hatásaként a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülésével párhuzamosan az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 2008- ban, de különösen 2009-ben erőteljesen csökkent, s a tendencia 2010 első félévében is folytatódott, emelkedést csupán a második hat hónapban tapasztaltak. Míg 2000-ben a régióban meghaladta a 10 ezer 400-at a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személy- gépkocsik száma, addig ez 2009 végére a felére, ötezerháromszázra esett vissza. Hasonló tendencia érvényesült országosan, s szőkébb pátriánkban is, itt 3100-ról 1600-ra zuhant vissza a forgalomba állítások száma. Az ezer lakosra jutó személygépkocsi-állomány nagysága Észak-Magyarországon 2000- ben 183, míg országosan 236 volt, ez 2009-re 258-ra, illetve 301-re növekedett. A régiós mutató értékének az országos átlaghoz viszonyított aránya 2009- re javult ugyan - 78- ról 86 százalékra -, de még mindig alacsonynak mondható. Kevesebben dolgozunk, de több pénzt keresünk A bruttó átlagkeresetben ötödik, nettóban hatodik helyen álltak a Heves megyei alkalmazottak. A KSH számításai szerint ugyanis 2010 első félévéhez viszonyítva a bruttó öt és fél, míg a kézhez kapott bér 4,8 százalékkal emelkedett, amely pénzben kifejezve tízezer, illetve körülbelül hatezer forint többletet jelent. Ez a gyarapodási ütem átlag fölötti, s a budapesti, illetve a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei fizetések növekménye után a legmagasabb. A legjobban a fővárosiak keresnek egyébként, bruttóban 270, nettóban 175 ezer forinttal vezetik a listát, majd Fejér, Komárom-Esztergom, Győr- Moson-Sopron következik, majd az egyik listán Pest, a másikon Heves, igaz, utqbbi a bruttóban csak pár száz forinttal tudott előzni. Szűkebb pátriánk 190 ezerrel és 127 ezer 400 forinttal emelkedik ki a régióból. A rangsor végén Békés megye található, 157, illetve 108 ezer forinttal. ■ Egy átlagos, Heves megyei alkalmazott az első félévben havonta valamivel több, mint 127 ezer forintot vitt haza. Sajnos azonban az átlagbér növekedését kevesebben élvezhették, másfél ezerrel kevesebb, 58 ezer alkalmazott dolgozott június végén Heves megyében. Az első negyedévhez viszonyítva viszont kedvezőbb a foglalkoztatottsági adat, hiszen tavasz óta 1600-zal több embernek volt munkája, az ő átlagkeresetük pár hónap alatt nettóban 1200 forinttal nőtt. Míg az ország szerencsésebb területein éves összehasonlításban is többen dolgoznak bejelentve, Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, Tolna kivételével a Dél-Dunántúlon, valamint Békés megyében is csökkent az alkalmazotti létszám a tavalyi első félévhez képest. Arányaiban legtöbben Komárom, majd Pest megyében (plusz 2,6 és 2,5 százalék) tudtak munkába állni, míg Nógrádban apadt leginkább, 5,6 százalékkal a foglalkoztatottak száma. Tavaly sok helyen inkább a második félévben javultak az elhelyezkedési mutatók. ■ T. B. Több teherautó közlekedik az utakon PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÉLETÉBŐL Gárdonyi Géza Ma még látható A fejedelem Színpadra költözik Mátyás Sóska, sült krumpli az egri stúdióban: emberi játszmák, közös sorsok Hatalmas érdeklődés előtt játssza a színház A Fejedelem című történelmi musicalt. A produkciót a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójára készítette Moravetz Levente, rendező. A darabot nyáron nagy sikerrel mutatták be az egri várban, majd Sárospatakon. Pénteken telt ház fogadta Sasvári Sándort és csapatát, a szombat esti előadásra korlátozott számban még kapható jegy. Az egri társulat olyan népszerű művészekkel egészül ki, mint Dévényi Ildikó, Herczeg Flóra, Vermes Tímea és Beleznay Endre. ■ Elkezdődtek a Lúdas Mátyás próbái, amelyben megmutathatják magukat az ideszerződött ifjú színészek - Ki ne ismerné a történetet? Új kontextusba helyeztem zenével és sok-sok dallal , r mondja Éry-Kovács András, rendező. - Egy színitársulat érkezik Döbrög városába, ahol az elöljáró visszaél a hatalmával, ezért aktuálissá válik az eredeti mese. A színésznők lesznek Mátyás libái, akik imádják őt, mint hős bonvi- vánt, és közösen eljátszanak egy példázatot a hatalom elvesztéséről. ■ A közönség október 26-ától láthatja az előadást, a bemutató 28-án este lesz. Már készül az első stúdiószínpadi bemutatóra a Gárdonyi Géza Színház társulata. Az október 14-e'i előadás szerzője Egressy Zoltán, az egyik legjelentősebb kortárs drámaírók egyike. A Sóska, sült krumplit 11 évvel ezelőtt írta.- Hihetetlenül jól rajzol karaktereket, dialógusokat - kezdte a próbát Dér András, rendező. - Én még nem találkoztam olyan művel, amihez ne kellett volna hozzányúlni. Ez pedig ilyen. A magyar foci iránt mindig felfokozott az érdeklődés. A darabban három férfi, a mérkőzést irányító játékvezetők vannak összezárva, akik az évtizedek egzisztenciális nyomorát hordozzák magukban. Összeköti őket a közös felelősség, a pálya és a nő. Egressy története mély emberismerettel, humorral és szeretettel zárja dióhéjba életüket, amely bármelyikünké lehetne. Az olvasópróbára már bekészítette a díszlet elemeit a rendező. Dér András jelképesen egy dobbantót is elhelyezett a színpadon, hogy a darabbal repülhessenek a színészek: Hüse Csaba, Nagy András és Rad- vánszki Szabolcs. ■