Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-17 / 218. szám
2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Minden kérdésre van válasza kvíz Nem más, mint a tudás rendszerezése A tudás öröme a játék, de nem mindig öröm a játék kai megszerzett tudás - vallja Borbándi Erik, akit sokan tisztelnek széles körű lexikális ismerete miatt Gyöngyösön. A kérdések és válaszok „nagymesterének” életében mindig fontos szerepet játszott az ismeretátadás. Juhász Marianna- Milyen a jó kvízkérdés?- A jó kvíz nem túlságosan triviális, vagyis nem olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket bárki bárhol megválaszolhat, mert ez nem adja meg a játék örömét. De az sem jó, ha őrjítő módon megválaszolhatatlan kérdéseket teszünk fel. Honnan a fenéből tudhatnám én ezt, fogalmazódik meg a játékosban, és ez elveszi a kedvét a játéktól. A jó kvízkérdés valahol a kettő között van. Azt szoktam mondani, hogy ha nem is tudom egyből a kérdésre a választ, de a saját kútfőmből, a saját egyéb ismereteimből össze tudom rakni, vagyis a tudatom legmélyéről elő tudom szedni a helyes választ, akkor igazán jó egy tudásalapú játék.- Ezt a tapasztalatot kamatoztatta akkor is, amikor egy internetes kvízjátékhoz „gyártotta” a kérdéseket?- Tulajdonképpen igen. Érdekes feladatom volt: olyan kérdéseket kellett kitalálnom, amelyek más kvízjátékokban még nem szerepeltek. Roppant egyszerű lett volna már meglévő kérdéseket átvenni, de inkább saját kútfőből, vadonatúj kérdéstípusokat készítettem. Ez jó műhelymunka volt arra is, hogy megismerjem a jó kvízgyártás technikáját. A Honfoglaló nevű internetes játékkal 2003-ban kerültem kapcsolatba, először csak játékosként. Pár hónap alatt a toplista elején találtam magam, és ez motivált arra, hogy felvegyem a kapcsolatot a játék akkori tulajdonosaival. Felajánlottam a segítségemet,- Honnan voltak a friss kérdések?- Témakörönként elkészítettem a saját adatbázisom. Ezek viszonyrendszeréből fogalmazódtak meg a feladatok. Hogy jó lett- e a kérdés, az akkor dőlt el, amikor a fiamon vagy a környezetemen sikeresen teszteltem. Másrészt beleképzelem magam a játékos helyébe. Ha én meg tudnám válaszolni, akkor valószínűleg jó a kérdés.- A kvízrejtély ismerete segítette abban, hogy eredményesen szerepelt több televíziós kvízjátékban is?- Mindenképpen, ám másrészt éppen azért kezdtem el kérdésgyártással foglalkozni, mert már volt egy olyan információhalmazom, amelyre építeni mertem. Ezért is bátorkodtam tévéműsorokban kipróbálni magam. Játszottam Rózsa Györgynél és Vágó Istvánnál is. Voltak szép eredményeim, de a legjelentősebb az a Legyen ön is milliomosban! volt, ahol ötmillió forintig sikerült eljutnom. Borbándi Erik: A kvízzel megszerzett tudás nem egyenértékű azzal, amit az ember rendszeres tanulással ér el- Mire költötte a pénzt?- Tőke volt ahhoz, hogy egyéb megtakarításaimmal a régi lakásomat egy újra cserélhettem.- A nyelveket is olyan köny- nyen tanulja, amilyen köny- nyen megmaradnak az adatok a fejében?- Sajnos ez nem így van, és ez az egyik nagy szívfájdalmam. Angolból például viszonylag jól fordítok, de nehezen beszélem a nyelvet. Úgy látszik, nem vagyok egy villámagyú ember, itt is töprengenem kell a meglévő ismereteim „előhozásán”. A nyelv pedig éppen azt a gyorsaságot kívánná meg, amivel bajom van. Az adaBORBÁNDI ERIK született: Gyöngyös 1967. július 20. végzettség- magyar-történelem szakos tanár, történész, újságíró FOGLALKOZÁSA: televíziós szerkesztő, Gyöngyösi Városi Televízió; muzeológus, Huszár Lajos Éremtár, Gyöngyös családja fia, Dániel (13 éves) hobbija: olvasás, zenehallgatás (a barokk operáktól az elektronikus zenéig), utazás tok alkalmazása szép, de az az értékes, ha azokat rendszerezni is képes az ember.- Eddigi pályafutását végigkísérte az ismeretátadás. Nem gondolt még arra, hogy az ismeretanyagát könyvben is rendszerezi?- Valóban rengeteg anyagom gyűlt össze, és egyszer már tényleg elhatároztam, hogy ki kellene adni. Ám 2007 tájékán a számítógépem „elszállt”, és eddig még nem volt időm, hogy újra nekilássak annak a legalább egy évig tartó munkának, amivel újból összeállíthatom az eredetit. De szerencsére vagy sajnos a fiam is érdeklődik a kvíz iránt, így elhatároztam, hogy ez a gyűjteményes kötet lesz majd az első közös munkánk.- Miért mondta, hogy sajnos?- Azért, mert a kvízzel megszerzett tudás nem egyenértékű azzal, amit az ember rendszeres tanulással ér el. Kvízjátékot igazán csak annak lenne szabad játszani, aki a meglévő tudásának felfrissítésére, tesztelésére akarja használni, és nem ebből akar tanulni. A gyerekeknél azért kell vigyázni, mert ők még sokszor képtelenek az adathalmazt hol elhelyezni, ezért rendszerezetlen marad számukra az információ. hogy bővíteni, átalakítom a kérdés-adatbázist. A vége az lett, hogy én lettem ennek a lelke és működtetője. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a munkám megalapozta a játék sikerét, hiszen rendkívüli módon megnőtt az oldal látogatottsága. EGYPERCES INTERJÚ Bokréta jelzi, áll már a kutatási épület Az Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájában természettudományos laboratóriumot, a felsőoktatási intézmény Leányka utcai kam- puszán pedig infrastruktúrafejlesztéseket adtak át tegnap. Dr. Kis-Tóth Lajos rektorhelyettest kérdeztük.- A tanévnyitó után ünnep volt a „dombon” is. Mivel gyarapodtak?- Több dolgot ünnepeltünk az Almagyar-dombi kampu- szon: befejeződött a D-jelű oktatási épület rekonstrukciója, de elhelyezhettük az új oktatási és kutatási épület bokrétáját is, mivel az épület főszerkezete elkészült.- Megújult a kollégium is. Mire számíthatnak a diákok?- A kollégiumban - közel 200 millió forintból - komfortfokozat-emelést végeztek: a négyágyas szobákban vizesblokkot alakítottak ki, felújították a főzőhelyiségeket, új burkolatot raktak le, teljes bútorcserére is sor került.- Avattak a gyakorlóiskolában is. Milyen célt szolgál a laboratórium?- A korszerű természettudományos oktatás feltételrendszerét megteremteni hivatott uniós program keretében avattunk egy korszerű létesítményt. A laboratórium a természettudományos tartalmak úgynevezett hálózatos együttműködésben történő oktatását szolgálja az Észak-magyarországi régióban. A labor interaktív várakozóból, megbeszélő foglalkoztatóból, előkészítőből, vegyszerraktárból, valamint tanári szobából áll. ■ S. B. S. Dr. Kis-Tóth Lajos: A laboratórium a régiót szolgálja \ 5* I 4 .. {&£&.. .. HBi mm GYENGE ISTVÁN TÁRCÁJA M egjött a szeptember, aranylón simogató, bágyadt napsütéssel, és vele a gyümölcsérés ideje. Igaz, a sárgálló barackot már júliusban szedni kellett, üvegekbe zárt nap- fénye ott díszük az almárium tetején. Most a szilvának van itt az ideje. A mézédessé érő ringló a korábbi, azt már augusztus végén elraktuk, ilyenkor már a kékszilvákon a sor. A tíz év alatt termetessé nőtt diófa ár- nyékábán ülve magozgatom a hamvas gyümölcsöt. Elcsodálkozom, milyen kifinomult érzékszervei lehetnek a darazsaknak, hogy ilyen hamar észlelik a fűszeres aromát. Már itt zümmögnek körülöttem. Egy kis tálba az asztal távolabbi végére teszek néhány ütődött szilvaszemet, eszegessék azt, így talán engem békén hagynak. Viszonylag egyhangú munkám közben van időm gondolataimban lubickolni, melyeket ezek a hamvas-kék gyümölcsök keltenek. Szőlősgazda nagyszüleim földjén a tőkék között mindig volt jó néhány gyümölcsfa. Őszibarack, mandula, naspolya, vérbélű körte. A nagyobb termetű fákat, hogy ne vegye el a napfényt a szőlőtől - hiszen nagyszüleim abból éltek - a kunyhó mellé ültették. Ott volt a dió, cseresznye, szilva, melyeknek termését adott időben nekünk, gyerekeknek kellett leszedni. Micsoda jó móka volt! Diógyűjtő versenyt rendeztünk, lelkesen kotortuk a lehullott levelek alját, és irigyeltük a nagyobbakat, akiknek joguk volt a dióveréshez. Mert a szerepeket szigorúan kiosztotta nagyapám. A nagyok verték a fáról a diót, de nem ám akárhogyan, a gallyakat nem volt szabad megtépázni. A kisebbek pedig felszedték a lehullott szemeket. Ilyenkor szeptemberben mi már iskolába jártunk, a szőlőszüretre viszont elengedtek bennünket egy-egy napra. A szilvával csak otthon találkoztunk, amikor a fogadott fuvaros egyebek közt ezt is hazaszállította. A felnőttek nekiálltak válogatni, mosni, kimagozni, aztán felállították az üstházat, nagyapám kisúrolta az üstöt, mi pedig tűzifát hordŐszi nosztalgia tunk. Azután a szilva bekerült az üstbe, és megkezdődött a hosszas kavarás. Felváltva kavargattuk az üst tartalmát. Eleinte igen sokat bajlódtunk, szinte percenként váltottuk egymást, hiszen a = nagy L alakú kavaró maga is elég nehéz 1 volt. „Nem baj, kisfiam, - mondta nagy- | anyám - a végén majd kikaparhatjátok | az üstöt.” Ez volt a fizetségünk a mun- i’ káért, no meg a jövőbeli szilvás lepé- , nyék, lekváros kenyerek reménye. 1 Ránk esteledett, mire a többórás kavar- | gatás után a lekvár állandóan pöfögve | sötét színűvé vált, és nagyanyám végre | kimondta a megváltó áment: készen i van. Akkor aztán nagy, hasas cserép- I edényekbe, csuprokba szedték a szu- | rokszínű masszát, megvárták, amíg ki- ° hűl és bebőrözik a teteje, majd zsírpapírral lekötve a tetejét, a kamrába tették. Eszembe jutnak kisunokáim, akiknek ma már a diszkontban veszik a szilvalekvárt - ha vesznek ilyesmit egyáltalán -, és valószínűleg soha nem élik át mindazt, amiket a mi korosztályunk gyermekként megélt. Nem tudják milyen egy igazi szüret az egri dombokon, amikor a szőlőszedő asszonyok dala hallatszik szerte a határban, s száll, mint az ökörnyál. Azt sem tudják, hogyan folyik egy disznóölés, kezdve az előző esti késköszörüléssel, hagymapucolással, s végezve a páratlan disznótoros vacsorával. Ha papírra vetem ezeket az emlékeket, jórészt azért teszem, hogy maradjon valami nyoma annak régi, kedves, a maitól annyira különböző gjjer- meklétnek, melyben felnőttünk. A szilvának lassan a végére járok, de én már gáztűzhelyen fogom főzni a lekvárt, csupán emlékezve a gyermeki időkre. Hja, változnak az idők, s bennük valószínűleg változunk mi magunk is. De őrizzük a régmúlt hangulatait, ízeit, melyeket megpróbálunk örökül hagyni, s ezzel talán majd nem múlunk el véglegesen. Adja Isten!
