Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-17 / 218. szám
2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Eger ÖNKÉNTESSÉG A megye- székhelyre ért a félidejénél tartó „Önkéntes Roadshow”, ami az Önkéntesség Európai Éve jegyében járja az országot. Erről 11 órakor tart részletes ismertetőt az érsekkerti zenepavilonnál Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Az országjáró rendezvénysorozat szeptember 17-18. között Eger Ünnepéhez társul. (B. S.) Heves MUNKAHELY A városban fémipari termékeket gyártó üzem létesül, amely első ütemben harminc főt foglalkoztat majd, jelentette be Csáki Zsig- mond polgármester a városi, önkormányzat legutóbbi ülésén. Az 1100 négyzetméteren megépülő csarnok még az idén elkezdődhet, amennyiben az építési hatóság jóváhagyja Heves város kérelmét. A gyár egyébként 2012-ben kezdheti meg a termelést. (B. S.) Kerecsent! költségvetés a község önkormányzata pályázatot nyújthat be a forráshiányos település támogatására. A költségvetési beszámoló szerint ugyanis ötmillió forinttal több volt 2011 első félévében a kiadás, mint a bevétel. A hiányt az előző évi nyitó pénzkészletből fedezték. A szóban forgó időszak mind a hat hónapjában szükség volt munkabér- és folyószámlahitel igény- bevételére. (B. S.) Szentdomonkos támogatás iskolakezdési támogatást kapnak a helyi középiskolás diákok az önkormányzat minapi döntésének értelmében. A tizennyolc fiatal szeptember tizenötödikétől a polgármeseteri hivatalban veheti majd át a tízezer forintot, az érvényes iskolalátogatási igazolás ellenében. Azok a diákok, akiket évismétlésre köteleztek, idén nem kapnak a keretből. (B. K.) Eger TRÉNING A Kommunió Alapítvány térítésmentes tréninget hirdetett civil szervezetek részére. A téma a pályázat- írás és a megfelelő marketing- tevékenység, de fókuszál majd az Észak-magyarországi Operatív Program „Civil szervezetek infrastrukturális fejlesztése” című pályázatra is. Az alapítvány Egerben és Miskolcon ad majd egy-egy kurzust. (B. S.) Válság a vonal túloldalán telefonos lelkisegély Kölcsönt nem, de fontos kapaszkodót adnak Válsághelyzetben. A gyógyszer nem jelent megoldást a problémákra. A lelki tartalékok mozgósításához néha egy telefonhívás is elég. Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a gazdasági okokra, a megélhetési nehézségekre visszavezethető hívások száma a telefonos segélyszolgálatoknál. Az egzisztenciális gondok öngyilkos gondolatokkal is párosulhatnak. Kovács János A gazdaság nehézségei, a válság életünkre is hatással van, ennek lenyomata tetten érhető a lelki krízisek enyhítésére hivatott telefonos segélyszolgálatokhoz érkező hívások esetében is. Nő a társadalom agressziós szintje - hangzott el a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Varga Gábor pszichiáter kijelentése egy közelmúltban rendezett egri konferencián. A növekvő feszültség, agresz- sziós szint egyébként a statisztikák szerint a befejezett öngyilkosságok módjában is tükröződik. Sehol a világon nincs például annyi önakasztás, mint nálunk. Ezeket jellemzően a 35-45 év közötti, egyedül, kisebb vidéki településeken vagy a nagyvárosok perifériáján élő, volt szenvedélybeteg férfiak követik el. Évente itthon 250-260 ezer hívás érkezik a lelki elsősegélyekhez, amit az országban összesen nyolcszáz, jól kiképzett önkéntes segítő fogad. Ők elsősorban szakszerű segítséget nyújtanak, az esetek 4-6 százalékában pedig a tényleges öngyilkossági szándéktól téríti el a telefonálót. A magyar társadalomban komoly történelmi meggyökere- zettséggel bíró önpusztító jelenség kapcsán a Heves megyei szolgálatoknál elmondták: akik őket hívják, általában segélykiáltásnak, végső figyelemfelhívásnak szánják lépésüket. S ha ekkor megkapják azt a kis lökést, ami eltéríti őket, kizökkenti a saját beszűkült gondolkodásukból, sikerül más pályára állítani őket. A helyi szakemberek szerint bár tényleg sok a rossz magyar hagyomány és példa, ugyanakkor pozitív motívumokat is szép számmal lehet találni. Ezekre az erőt adó tapasztalatokra kell és lehet építeni a kríziskezelésben.- Még háborús időkben is születtek gyermekek. Az élet egyszeri és megismételhetetlen, erre szeretnénk felhívni minden hozzánk forduló figyelmét. Nem tudunk senki helyett törlesztőrészletet fizetni, munkát, megélhetést és otthont szerezni. Tudunk viszont segíteni a belső erőforrások, lelki tartelékok mozgósításában. S hogy miként támaszkodjon krízishelyzetben a közelállókra, a családra, rokonokra, barátokra. Életünk tele van kisebb-nagyobb válsághelyzettel, melyek megoldása lendít tovább minket - hangsúlyozza a hatvani SOS Lelki Elsősegély Telefonszolgálat szakmai vezetője.. A munka jellege miatt a névtelenséghez ragaszkodó szakember elmondta: saját gyakorlatból is tapasztalják a változtatás kényszerét, hiszen immár a negyik helyükön működnek. Megtudtuk, a telefonos segély- szolgálatoknak nem csak azért van kiemelt jelentőségük, mert például az elmúlt években Heves megyében is csökkent a hozzáférés lehetősége a pszichiátriai és piszhológiai szakellátásokhoz, hanem azért is, mert ez a leggyorsabb és legközvetlenebbül elérhető, névtelenül igénybe vehető társadalmi mentálhigiénés ellátás. A telefonos lelki segélymozgalomban dolgozó önkéntesek szerint a hívások tartalma az elmúlt évtizedek során jelentősen változott. Míg régebben többnyire magánéleti, illetve nevelési problémákkal, párkapcsolati vagy időskori, esetleg beilleszkedési zavarokkal küzdők telefonáltak, napjainkban a külső világ válságai késztet telefonálásra az embereket. Leggyakrabban elbocsátás, hitel, rezsitartozás, és az otthon elvesztésétől való félelem lebeg az emberek feje fölött. V GYORSSZAVAZAS ■l Kihez fordul problémáival? Szavazzon hírportálunkon / vasárnap 13 óráig: * HEOLhu ^ A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A telefonos szolgálatban is akadhatnak zavarok JÚLIUS ELSEJE ÓTA a 116-123as egységes európai hívószámon 20 hazai lelki elsősegély szolgálat érhető el az ország- 4 ban, a szám a veze- L t tékes és mobiltele- * - főnről is ingyenesen hívható. Hatvanban 25 éve működik az SOS Lelki Elsősegély Telefonszolgála, jelenleg 12 önkéntessel. Általános tapasztalat, hogy egyre kevesebben tudják vállalni ezt a fontos segítő tevékenységet. Évente akár 2200 hívást is fogadnak a tágabb térségből. Ám egyelő re a 37-es körzetből őket még nem lehet hívni az új egységes számon, csak a régebbi, 06-80-505- 505-ösön. Májustól már ingyenesen is hívható mobiltelefonról a helyi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. ÁLLÁSPONT I . . TARI Sákr jSs ottó Rossz volt, de szép metálsávok a tankon, csizmatalpad alatt viseltes pedál. Gőz a lötyögő benzin felett: a múló idő párája, ámi legfeljebb arra jó, hogy - mint az orrlyukba osonó szénsav - könnyet csaljon a szembe. Ha szégyelled, leengeded a rostélyt, ha nem - bőcsködve küszködsz a menetszéllel. amikor először átvetetted lábad a nyereg felett, már ásták sorsod fundamentumát. Azóta kora kikelettől az utolsó lombfoszlányig a túlélést jelenti akárhány befejezett napod. Minden egyes tél örökkévalóságnak tűnő tetszhalál, szarvasbőr, gépzsír, becéző tekintet, s a jég- leples március már újra úton talál. Legszívesebben leborulnál, akár az országodat köszöntő pápa, hogy megcsókold az anyaföld aszfaltját. talán meg is teszed, roppanó derékkal, suttyomban, de büszkén. A régiekre gondolsz. Rájuk, akik egyre többen vannak. Odaát. De jönnek helyettük mások, mindig jönnek, kiknek krómsisakján szikrázik a derű. Életrevalók, mint magad is voltál, sorsuk se lesz különb. Őrült lovasok vagytok, a menetszél terel egyfe- lé titeket. TEREL, SZÉTSZÓR, mégis mennetek kell. Nektek minden lóerő ajándék. Körben a nagyvilág díszlet öltözteti ünneplőbe a kilométereket. A varázslat láthatatlan, dobok, gitárok írják, amelyek legbelül dübörögnek. Csak a magadfajták hallják, s akikkel megosztod, mert tudod, hogy van hozzá fülük. menni kell, nyomni akkor is, ha már majdnem üres a tartály. Zsibbadásig hajt a véred. A rekedt hangú énekes refrénje a száguldás végét hozza közelebb: rossz volt, de szép. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Negyedszázados óvó gondoskodással Bélapátfalva Családi napon kapcsolódtak ki az idősek, a fogyatékkal élők MSZP: a kormány cirkuszt ad csak, de kenyeret nem A szív hangjai. Az otthon lakói színes műsorral fejezték ki szeretetüket. Képgaléria a HLOLhu hírportálon Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli a bélapátfalvi HMÖ Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézménye. A jubileumról szakmai és családi nappal emlékezett meg az intézmény. Tóth Erzsébet igazgató ismertette az - eredeti- K leg a cementgyárat építő kato- p náknak készült épületben műkő- | dő - otthon múltját, méltatta elő- | deit. Az intézménynek ma 200 I fogyatékkal élő és 130 idős lakója van, az ott dolgozók próbálnak nekik igazi otthont teremteni. A tervek között szerepel rehabilitációs osztály, támogató szolgálat, nappali ellátás és külső foglalkoztatás elindítása is. Dr. Katona István püspök megáldotta a dolgozókat és a bent élőket, hangsúlyozva, hogy csak a szeretettől érzi jól magát mindenki. Az idősotthon egyik legrégebbi lakója, Dósa Jolán visszaemlékezett a kezdeti időkre, egykori lakótársaira, a közös rendezvényekre. Megköszönte a küzdelmet, a megértést. A családi napon emléklappal köszöntötték a régi lakókat és a 25 éve ott dolgozókat. A színpadon zenés, verses műsort adtak az otthon lakói, s az andornaktályai Color-Rock együttes. Sikert aratott a nemrég alakult helyi Csörgős együttes, amely először csütörtökön, St. Martinnal léphetett föl. ■ T. B. Az MSZP megyei szervezete pénteken délután sajtótájékoztatót tartott Egerben. Kovács László, a párt alelnöke és dr. Sós Tamás megyei elnök, honatya egyaránt kritikus hangot ütött meg. Sós Tamás a Hírlapnak elmondta, úgy véli, a kormány hibája, hogy leálltak a megye fejlesztései, a munkahelyek száma pedig ezres nagyságrendben csökkent. Kovács László szerint a Fidesz a szerény növekedést a válságra hárítja, holott a 2008-2009-es visszaesésnél ők voltak azok, akik tagadták a világválság hatását. Igazságtalannak véli az egykulcsos adórendszert is, ami szerinte nem élénkíti, hanem ellehetetleníti a gazdaságot.- Az a párt, amelyik ellenzékként népszavazást indított a vizitdíj és a tandíj ellen, most nagy összegeket von ki mind az egészségügyből, mind pedig a felsőoktatásból. A Fidesz egyedül a szómágiában teljesít jól - mondta lapunknak. Szabó Zsolt, a Fidesz megyei elnöke a Hírlapnak úgy reagált: a szocialistáknak inkább tényekről kellene beszélni. - Egy számot ismerek, amelyet a munkaügyi központok nyilvánosságra hoztak. E szerint ma 43 ezerrel több munkahely van az országban, mint egy éve. Hatvanban például csak az nem dolgozik, aki nem szeretne - emelte ki a politikus. ■ B. S.