Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-22 / 67. szám
2011. MÁRCIUS 22., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Óvodai felvételi: túljelentkezés, trükkök a szabad helyekért Elkezdődtek az óvodai felvételi jelentkezések: tegnap és ma ez Egerben összesen 13 önkormányzati fenntartásban működő intézményt érint. A kicsiket elsősorban a lakhelyük vagy szüleik munkahelyének körzete szerinti óvodába veszik fef, harmadik életévük betöltése után. A gyermekek felvételéről az óvoda vezetője dönt, amelyről az értesítést április 8-ig elküldik a szülőknek. Elutasítás esetében a kérelmezőnek jogorvoslatra van lehetősége, amelyet április 26-ig lehet benyújtani. ■ A jelentkezéshez a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája, a gyermek születési anyakönyvi kivonata szükséges. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján most is túljelentkezésre lehet számítani. A szabad férőhelyekért a szülők trükkös megoldásokat is igénybe vesznek.- A meghamisított lakcím nem jellemző Egerben, de volt már rá példa. Az intézményvezetőkkel értekezünk, felülvizsgáljuk a beérkezett adatokat, ugyanis előfordulnak kettős jelentkezések is, amikor több helyen is próbálkoznak a szülők - tudtuk meg Kovács László alsófokú ügyintézőtől. ■ Berepesztette a Suzuki szélvédőjét az egri útonálló Egy egri férfi a megyeszékhelyen ment szombaton este autójával, amikor azt látta, hogy az úttesten áll két személy. A sofőr lassított, meg is állt, és rászólt az idegenekre. Az egyik ismeretlen ezután rácsapott a Suzukija szélvédőjére, amely az ütéstől berepedt. A személygépkocsi vezetője ekkor elindult, ám az idegen búcsúzóul még a járgány ajtajába is belerúgott. Az autós ezután nem messze a helyszíntől újra megállt, és telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre hamarosan megérkező járőrök rövid időn belül elfogták a 36 éves férfit, garázdaság miatt indítottak ellene eljárást. ■ Munkába állítanák őket rokkantnyugdíjasok Állás is kellene a foglalkoztatásukhoz ... A Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltatóházában nyomdaipari és könyvkötészeti termékeket állítanak elő az ott dolgozók A kormány a tervek szerint százezer rokkant- nyugdíjast szeretne visz- szaállítani a munkába: azokat, akik a nyugdíjaskort nem érték el, vagy kevésbé súlyos állapotúak. Mazurka Zita Heves megyében tavaly 30 ezer 34-en részesültek rokkantsági nyugdíjban, ebből 15 ezer 12 nem töltötte be az öregségi nyugdíjkorhatárát. Az elmúlt öt év alatt megyénkben mintegy hét százalékkal csökkent a támogatásban részesülők száma, míg a korhatár alattiak esetében a mérséklődés körülbelül 16 százalékos.- Rokkantsági nyugdíj azt illeti meg, akinek az egészségkárosodása 79 százalékot meghaladó, vagy 50-79 százalékos és képzettségének megfelelő munkakör betöltésére rehabilitáció nélkül nem alkalmas, de a rehabilitációs szakértői szerv állásfoglalása alapján rehabilitációja nem javasolt. Továbbá az, aki az életkorához megállapított szolgálati időt megszerezte, illetve rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete legalább 30 százalékkal kevesebb a megrokkanás előttinél, táppénzben nem részesül - tudtuk meg dr. Takács Mártától, a Heves MeA rokkantsági nyugdíjasok számának alakulása Heves megyében/ az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érők száma 2006.január 32.229 fő ebből 17.895 fő 2007. 32.009 fő ebből 17.710 fő 2008. 31.913 fő ebből 17.216 fő 2009. 31.385 fő ebből 16.943 fő 2010. 30.034 fő ebből 15.012 fő gyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjétől. Szűkebb hazánkban több rokkantnyugdíjasokat foglalkoztató vállalat létezik. Az Agria Humán Kft. 1993-ban jött létre, amely száz százalékban önkormányzati társaság a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. A megyében a hetedik legnagyobb létszámú cég kezdetben harminc Jó példa az egri Makiári úti szolgáltatóház, ahol van munka bőven- NINCS ANNYI MUNKAHELY, hogy alkalmazni lehessen a megváltozott munkaképességűeket A rokkantsági nyugdíjrendszerbe már most is nehezebb a bejutás, egyre többen kiszorulnak belőle - mondta el madarász János, a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületének al- elnöke (képünkön). - Bevezették a hároméves rehabilitációs járadékot, ami szolgálati időnek minősül, és az a célja, hogy minél hamarabb visszataláljon az illető a nyílt munkaerőpiacra. Megyénkben kevés ember tudna visszamenni dolgozni, ennek az oka, hogy sokan nem tudnak dolgozni, mert nem találnak olyan munkakört, amiben munkát végezhetnének. Persze vannak olyanok is, akik nem akarnak dolgozni Nem így van például a Makiári úton lévő épületben, a Megváltozott Munkáké pességűek Szolgáltaié házában, ahol az emberek szívesen dolgoznak. Az intézményben nyomdaipari és könyvkötő szett termő ■ keket állí- , túriak elő, de van varroda és kulcsmásolás is. FORRÁS: ONYF STATISZTIKAI ADATAI dolgozót, de volt olyan időszak, amikor majdnem kilencszáz embert foglalkoztatott. Nyolc telephelyük van: intézmények takarítása, Bosch összeszerelő-üzem, varroda, javítórészleg a lakosság részére; nyomda, valamint a két legnagyobb létszámot foglalkoztató papírüzem és a szelektívhul- ladék-válogató telephely.- A társulatunknál 470 főből 430 megváltozott munkaképességű, gerinc- és ízületi bántal- makkal, szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, süketnémák dolgoznak. Ahhoz, hogy a rokkantnyugdíjasok munkába tudjanak állni, álláslehetőségre van szükség - mondta dr. Holló István ügyvezető. Hozzátette: a legtöbb munkahelyen nincsenek meg ehhez a feltételek, nem készültek fel a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. A cégeknek nincs tapasztalatuk, hogyan kell foglalkozni a megváltozott munkaképességűekkel, illetve nem tudják beilleszteni a munkahely szervezeti rendjébe, és emiatt ez többletköltséget okoz. EGYPERCES INTERJÚ Megköszönték a segítők önzetlenségét Tavaszváró délutánt tartottak a hét végén a tarnamérai iskola tornatermében a Napsugár Óvoda és a Süni Bölcsőde dolgozói és kisgyermekei. A rendezvényről, melyen a köszöneté volt a főszerep, Molnárné Már Éva vezető óvónő beszélt.- Mi volt a célja a mérai tavaszvárónak?- Óvodánk épülete egy hónapja életveszélyessé vált, azonnal el kellett hagynunk - mondta. - Azokban a napokban, hetekben közel százan jöttek és segítették a költözésünket. Nekik szerettünk volna köszönetét mondani. A dolgozókon túl 86 oklevelet adtunk át azoknak, akik a nehéz időszakban önzetlenül segítettek.- Gyakori, hogy az óvodások és a bölcsődések közösen lépnek fel?- Amióta megnyitott a bölcsőde, azaz 2009 óta, folyamatos az együttműködésünk. A két intézmény gyermekei most is együtt verseltek, énekeltek, táncoltak, hogy így köszönjék meg a szülők és a támogatók eddigi munkáját.- Hogy áll jelenleg az óvoda pályázata?- Az új óvoda építéséről, úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk. Ám dolgozunk egy pályázaton, amely az öreg iskola új szárnyában kialakított helyünk teljes felújítását, bővíté- sét'szolgálná. Nagyon szeretjük ezt az új helyet, napfényes, tágas, kényelmes, ha a kiszolgáló helyiségeket emeletráépítéssel meg tudnánk oldani, úgy ideális helye lenne végre a mérai gyerekeknek. ■ Sz. R. Molnárné Már Éva: Oklevéllel és műsorral mondtunk köszönetét Diplomás Pályakövetési Rendszer a Károly Róbert Főiskolán elégedettség Fontos tudni napjainkban azt, hogy pontosan mennyit ér a képzett ember a munkerőpiacon A Diplomás Pályakövetési Rendszer közvetlen visszacsatolás a felsőoktatási intézményeknek a képzések hatékonyságáról, a kiadott diploma munkaerő-piaci megítéléséről. A pályakövetési eredmények alapján, a munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve tudják kialakítani, átalakítani képzési struktúrájukat. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola az 1990-es évek második felétől végez pályakövetési, elégedettségi vizsgálatokat, melyek eredményeit figyelembe veszi. A KRF a központi követelményeknek megfelelő Diplomás Pályakövetési Rendszerét a TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV- 2010-0010 számú projekttel építette ki. Az első pályakövetéses vizsgálat telefonos standard kérdőíves felmérés volt 2010. októberben és novemberben. Ebben a 2007, 2008, 2009 évben végzett hallgatók vettek részt. A volt diákok örömmel vették a megkeresést, és készséggel válaszoltak a kérdésekre. A megkérdezettek 18 százaléka egy újabb képzésben is az intézmény hallgatója, fele szívesen kezdene bele újabb tanulmányokba, közülük 47 százalék szeretne mesterképzésre jelentkezni, mivel a főiskola BA/BSc képzése megfelelő alapot nyújt az MA/MSc tanulmányok folytatásához, míg 17 százalék a mesterképzés befejezését köveA KRF-en folyó színvonalas képzéssel elégedettek a mai és a volt hallgatók is tőén PhD képzésben folytatná tanulmányait. A felsőoktatási intézménybe jelentkezőket elsősorban az érdekli, hogy mennyit ér a diploma a munkaerőpiacon, és hol lehet elhelyezkedni vele. A felmérésből kiderült, hogy az utolsó három évben végzett hallgatók 89 százalékának van állandó munkahelye az első diploma megszerzése óta. Ez kiemelkedő eredmény, hiszen az utóbbi három évben diplomát szerzettekről van szó. A beosztást tekintve 8 százalékuk felsővezető, 18' százalékuk középvezető, míg a nagy többség alkalmazott. A felmérésből kiderül az is, hogy a végzettek széles körben el tudnak helyezkedni a Károly Róbert Főiskolán szerzett diplomával. Ehhez hozzájárul a főiskola kiterjedt és folyamatosan bővülő kapcsolatrendszere a A gyakorlat vállalati, köz- és civilután akár ál- szférával (több mint lásajánlatot 300 partner mobilizáis kapnak. dójára van lehetőségünk). A végzett hallgatók elhelyezkedését, verseny- képességét segíti, szakmai tapasztalatát bővíti, hogy a főiskola partnereinél teljesíthetik szakmai gyakorlatukat, és nem ritka, hogy a gyakorlati idő letelte után állásajánlatot is kapnak. ' ■