Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-04 / 2. szám
2011. JANUAR 4„ KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 13 Erdei Zsolt március 12-én a WBA-övért mérkőzik majd ökölvívás Sajtóértesülések szerint Erdei Zsolt március 12-én a spanyol Gabriel Campillo ellen mérkőzik meg a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért a New York-i Madison Square Gardenben. Erdei ugyanakkor hétfői közleményében kijelentette, egyelőre szó nincs megállapodásról: „Meglepődve értesültem, hogy tényként közük a következő mérkőzésem időpontját, mivel azt még magam sem tudom, hogy hol és ki ellen lépek legközelebb szorí- tóba. Január közepén megyünk New Yorkba tárgyalni Lou Dibelláékkal, ahol együttesen megvizsgáljuk a lehetőségeket, ki lenne az ideális ellenfél, és mi lenne az a gála-időpont, amelyre optimálisan fel tudok készülni.” ■ tündököltek a visontaiaknál asztalitenisz Tizenhat csapat 33 játékosa vett részt Visontán a 2010-es Heves megyei DC- bajnokságon, ahol megismétlődött a tavalyi finálé, de ezúttal Cseh Zoltánék győzelmével. Eredmények. Főtábla: 1. Eger Fényei (Cseh Zoltán, Nagy Ádám), 2. Kőfaragók (Tarsoly Dániel, Török Gábor), 3. Egri Csillagok (Salamon István, Tóth Gergely) és Pata-Csata (Csupek Andrej, Papp István). Cseh Zoltán (balra) és Nagy Ádám ragyogott a visontai versenyen Vigaszág: 1. Kömlői Tevehajcsárok (Burai János, Csikós Csaba), 2. Kömlői Curling SE (Bukta Zoltán, Palla Miklós), 3. Domi- Bor I. (Molnár Bálint, Szőllősi Sándor), Labdabűvölők (Petővári Attila, Vasas Benedek). ■ Merész jött, Herczeg ment sportsztorik 2010 utolsó két hónapjának legfontosabb eseményei Novemberben a korábban Egerben versenyzett Mutina Ágnes 400 méter gyorson aranyérmet nyert az eindhoveni rövid pályás Európa-bajnokságon Az MTI Sportszerkesztősége összegyűjtötte - a teljesség igénye nélkül - a tavalyi esztendő fontos, érdekes sporttörténéseit. A 11-12. hónap eseményei a következők voltak. November • Merész András a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya • A Debrecen 3-0-ás vereséget szenved Eindhovenben a PSV-től a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában, így két körrel a zárás előtt már biztos, hogy búcsúzik a sorozattól • Beválasztják a nemzetközi Hírességek Csarnokába Kemény Dénest, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát • Galambos Péter bronzérmet szerez a könnyűsúlyú egypár-evezősök között az új-zélandi világbajnokságon • Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyeri a Forma-l-es Brazil Nagydíjat, egy héttel később pedig ismét ő győz Abu- Dzabiban, így az FI legfiatalabb világbajnoka lesz • A párbajtőröző Száz Emese ezüst-, Boczkó Gábor bronz-, a Boczkó, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András összetételű férfi párbajtőrcsapat pedig szintén bronzérmet szerez a párizsi vívó-világ- bajnokságon • Életének 78. évében, súlyos betegségben meghal Pólyák Imre olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója • Az egyedüli induló Borkai Zsoltot választják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Schmitt Pál köztársasági elnök a MOB tiszteletbeli elnöke lesz • Verrasztó Evelyn 100 és 200 m vegyesen, Jakabos Zsuzsanna 200 m pillangón és 400 m vegyesen, Mutina Ágnes 400 m gyorson, Verrasz Herczeg András vezetőedző szakmai igazgató lett a Debreceni VSC-nél tó Dávid pedig 400 m vegyesen nyer aranyérmet az eindhoveni rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Ugyanitt Kapás Boglárka ezüstérmet szerez 800 m gyorson, Biczó Bence bronzérmes 200 m pillangón, Verrasztó Evelyn pedig szintén harmadik 200 m gyorson • Az FC Barcelona 5-0-ra győzi le a Real Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 209. örökrangadóján, az El Clasicón. December • Visszalép a jövő évi Moto2-es világbajnoki sorozattól a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack and Jones istálló • A Debrecen 2 - 1-es vereséget szenved Harkivban az ukrán Metaliszttól az Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában, két héttel később a Puskás Ferenc Stadionban 2-0- ra legyőzi az olasz Sampdoria együttesét, így megszerzi első pontjait a kontinentális kupasorozatok csoportköreiben • A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága úgy dönt, hogy a 2018-as világ- bajnokságot Oroszország, a 2022-est Katar rendezheti. Előzőleg, októberben és novemberben a Sunday Times és a BBC lebuktató akciókat szervez, illetve dokumentumfilmet mutat be a FIFA vezető testületét érintő korrupciós ügyekkel összefüggésben • A magyar női kézilabdaválogatott tizedikként zár a dániai Európa-bajnokságon • Gyúrta Dániel 200 m mellen ezüstérmet nyer a dubaji rövid pályás úszóvilágbajnokságon, ahol Cseh László 200 m pillangón bronzérmet szerez, Gyúrta Gergely pedig 1500 m gyorson végez harmadikként • Nem vállalja tovább a Debrecen labdarúgócsapatának irányítását Herczeg András, a klub legsikeresebb vezetőedzője, aki a későbbiekben szakmai igazgató lesz a hajdúsági egyesületnél. (Vége) HÍRSÁV Fazekas utazik, Perez válaszára még várni kell kézilabda - A kapus Fazekas Nándor részt vesz a január 13-án, csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabdavilágbajnokságon, ugyanakkor az átlövő Perez Carlos válaszára még várni kell. Sainz és Faria nyerte az első szakaszt autósport - Az autósoknál a címvédő Carlos Sainz, míg a motorosoknál a portugál Ruben Faria nyerte vasárnap a 788 km-es első szakaszt a 32. Dakar-ralin, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén. Az argentin, majd chilei terepeken zajló viadal nyitószakaszán a négykerekűek között a francia Stéphane Peterhansel lett a második, a katari Nasszer al-Attijah pedig a harmadik. A motorosoknál a portugál Ruben Faria kezdett győzelemmel Harminchét meccs után kapott ki a Porto labdarúgás - Sorozatban 37 tétmérkőzés után először kapott ki a portugál labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Porto. A címvédő Benfica előtt nyolc ponttal vezető együttes vasárnap odahaza 2-1-re alulmaradt a CD Nacionallal szemben a ligakupa harmadik fordulójában. Andre Villas-Boas vezetőedző csapata utoljára tavaly február 28-án, a Sporting Lisboa vendégeként szenvedett vereséget. BeCSkei és Gledura. A 15 éven aluliaknál Becskei Zoltán (Fenstherm- Füzesabonyi SC/HMÖ SE), a nyílt csoportban pedig Gledura Benjámin (Honvéd SE/HMÖ SE) nyerte a megyeszékhelyi bevásárlóközpontban rendezett 2. Eventus-Agria Park-kupa nemzetközi sakkversenyt. Képünkön Gledura Benjámin, Kristóf Péter versenybíró, Bódi Tamás szervező és Becskei Zoltán látható. Részletek a HEOLhu hírportálon találhatók. Hibátlan volt a Gyros Eger Nagyrédén szilveszter-kupa Lukács György 14. alkalommal szervezte meg a tornát TEREMLABDARÚGÁS A GyrOS Eger csapata végzett az első helyen Nagyrédén a Lukács György szervezte 14. Szilveszter-kupa öregfiúk-tornán. Eredmények: Szőlőskert SC - Gyros Eger 2-3, Honvéd Sashegy - CBA Silver Petőfi- bánya 2-4, Szőlőskert - Sashegy 10-9, Petőfibánya - Gyros 3-4, Szőlőskert - Petőfibánya 8-3, Gyros - Sashegy 5-2. A végeredmény: 1. Gyros Eger 9 pont, 2. Szőlőskert SC 6, 3. Petőfibánya 3, 4. Honvéd Sashegy 0. Különdíjak. Gólkirály: Tóth Balázs (Sashegy) 9 találattal; legjobb kapus: Erdős Jó- kert); legidősebb technikás játé- szággyűlési képviselő, Nagyréde NB I-es labdarúgók és Pál Fe- zsef (Gyros); legjobb mezőnyjá- kos: Daragó Miklós (Gyros). A polgármestere volt. A díjakat renc, a nagyrédei öregfiúk veze- tékos: Csomós Tamás (Szőlős- torna fővédnöke Balázs József or- Barta András, Zsidai József volt tője adta át. ■ B. Cs. A hagyományos esemény a jó hangulatban zajlott futballozás mellett a baráti kapcsolatok ápolásáról is szólt ■