Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-04 / 2. szám

14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JANUAR 4., KEDD Hegyi Barbara kapta 2010-ben a Ruttkai Éva- emlékgyűrűt Botrányhős hazai sztárok visszapillantás Feleségverés, csempészet, baleset a fókuszban Nintendo: hat év alattiak ne használják a 3D-s játékokat Bíróság előtt kell felelnie tettéért Stohl Andrásnak, aki ittasan, kábítószeresen okozott súlyos balesetet Hegyi Barbara színművész ve­hette át a múlt év utolsó napján a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. Hegyi Barbara 1989-ben vég­zett a Színház- és Filmművésze­ti Egyetemen, 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tagja volt. 1992-ben három hónapig Los Angelesben a Lee Strasberg szí­niiskolában tanult, 1996-tól a Vígszínház társulatának tagja. A Jászai Mari-díjas színésznő ki­emelkedő alakítást nyújtott a Sok hűhó semmiért, a Körma­gyar, a Képzelt beteg és a Sógor­nők című előadásokban. Közel 50 film-és tévészerepben láthat­ta a közönség. 2001-ben Varsá­nyi Irén-emlékgyűrűt, 2010-ben Ajtay Andor-emlékdíjat kapott. A Vígszínház társulata 1987 óta minden évben titkos szava­zással dönti el, hogy kit tart ér­demesnek a kitüntetésre. Ruttkai Éva, a Vígszínház szí­nésznője december 31-én ünne­pelte volna a 83. születésnapját. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, a hagyományoknak megfelelően, a művésznő lánya, a díjat alapí­tó Gábor Júlia adta át. A gyűrűt a teátrum bármely művésze megkaphatja a naptári évben nyújtott kiemelkedő művészi tel­jesítményéért. Hegyi Barbara művészetét színész­kollégái ismerték el Az elismerést korábban Tordy Géza, Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Ka­szás Attila, Lukács Sándor, Tábo­ri Nóra, Jánoskúti Márta, Kút­völgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdú Ist­ván, Csőre Gábor, Venczel Vera, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila és Re­viczky Gábor vehette át. ■ A 2010-es év során szá­mos elismert és népszerű hazai sztárunk került a címlapokra botrányai mi­att, amelyek között előfor­dult hűtlenség és kábító­szer, illetve alkohol befo­lyása alatt elkövetett au­tóbaleset is. Hien Nguyen, a Megasztár ne­gyedik szériájának vietnami származású versenyzője megjár­ta a poklok poklát a tavalyi év­ben: a 16 éves lány szüleiről ugyanis nyáron derült ki, hogy tagjai lehetnek egy embercsem­pész-hálózatnak. A vádak sze­rint ők is részt vettek a hamis meghívólevelek gyártásában, amelyekért - a jobb élet remé­nyében - 8-9000 eurót fizettek a nehéz sorsú vietnamiak. Hien édesapja előzetes letartóztatás­ban van, édesanyja pedig házi őrizetben. Stohl András 2010. május 8- án Fót közelében okozott balese­tet, amelyben egy ember súlyo­san, egy másik könnyebben megsérült. A szemtanúk elmon­dása szerint a 43 éves színész­műsorvezető szemmel láthatóan ittas volt. A későbbi nyomozás mindezt bebizonyította: a tehet­séges színész alkohol és drog fo­gyasztása után ült a volán mögé. Tárgyalása jelenleg is folyik, amit december 14-én a szakértői vélemények hiányában elnapol­tak, igaz, időközben Stöhl And­rás már nyilvánosan is bocsána­tot kért felelőtlen tettéért. Októberben robbant a bomba, amikor kiderült, hogy Kovács Lázár egy fiatal szőke hölggyel csalta meg feleségét. A népszerű sztárszakács ragaszkodott állás­pontjához, miszerint csak egy egyéjszakás kalandról volt szó, ám szeretője, Bíró Andrea más­hogy emlékezett a dolgokra. A hölgy sms-ekkel bizonyította, hogy kapcsolatuk évekig tartott, sőt mi több, egyenesen azt állí­totta, hogy a közel kétéves kisfia is tőle van! Később aztán mégis kiderült, hogy nem ennyire egy­értelmű a helyzet: a kisfiú fogan­tatása idején ugyanis a 22 éves hölgynek más férfiakkal is vi­szonya volt! Az ügy pontos rész­letei továbbra is homályosak, Bí­ró Andreára pedig egyáltalán nem vet jó fényt, hogy korábban már több alkalommal is elferdí­tette múltjával kapcsolatban az igazságot - egyszer például azt hazudta, hogy megverték az ut­cán. Egy korábbi DNS-vizsgálat pedig már bebizonyította, hogy Andrea igazat mondott, és való­ban Kovács Lázár a kisfia édes­Az év szerelmi botránya min­den bizonnyal magyar attila és Gregor Bernadett (képe­inken) jelenleg is bimbózó kapcsolata. A két népszerű szí­nész együtt játszik a Budaörsi Játékszínben, állítólag ott űrn­apja, ám ennek eredményét nem fogadták el hivatalosan a bírósá­gon, mert az csak egy tájékozta­tójeliegű anonim teszt volt, nem pedig szakértői vélemény. Papadimitriu Athina hihetet­len vallomást tett idén ősszel, legedtek össze a közös munka során. A probléma csak az, hogy mindketten házasságban élnek, Gregor hét, Magyar há­rom éve. A két elhagyott hitves pedig érthető módon kiborult a hír hallatán. kendőzetlenül rántotta le ugyan­is a leplet házassága titkairól. A népszerű színésznő és dr. Ma­gyar Gábor 12 évig éltek együtt, Athina könyvet is írt viháros kapcsolatukról, amely főleg a férfi féltékenysége miatt volt el­viselhetetlen. Gábor olyannyira gúzsba kötötte feleségét, hogy sokszor még a veréstől sem riadt vissza, hogy otthon tartsa őt. A vehemens természetéről többször tanúbizonyságot tett Damu Rolandot 2010 novembe­rében kedvese, Palácsik Tímea jelentette fel testi sértés és nemi erőszak vádjával. Az orvos szak­értők azonnal megvizsgálták a lányt, minek során a testi sértés egyértelmű volt, ám a nemi erő­szakot nem erősítették meg. A közkedvelt sorozatsztár a Frizbi- ben nyilatkozott először és utol­jára az ellene felhozott vádakról, és habár hivatalos ítélet még nem született ügyében, a Jóban Rosszban producereinél a bot­rány után betelt a pohár, és kitet­ték Damu Rolandot a sorozatból. A japán Nintendo cég arra figyel­mezteti vásárlóit, hogy 3D-s funkcióval rendelkező játékkon­zoljain ne engedjék játszani a hat év alatti gyerekeket, mert ronthatják vele a szemüket. ■ A hat év alattiak a cég: képviselői szerint ront­hatják vele a szemüket. Egy januári tokiói promóciós rendezvényen „2D-s változato­kat kínálunk kifejezetten a hat­évesnél fiatalabb gyerekeknek, mivel a 3D-s képek folyamatos, hosszú ideig tartó figyelése ne­gatív hatással lehet a szemük fej­lődésére” - közölte a Nintendo. Az új generációs DS konzol - amely lehetővé teszi, hogy hasz­nálói speciális szemüveg nélkül játszhassanak 3D-s játékokat - lekéste a karácsonyi szezont, ám piacra kerül február 26-án Ja­pánban, majd márciusban az Egyesült Államokban, Európá­ban és Ausztráliában. A népszerű Nintendo DS alap- változatából több mint 130 mil­lió darabot adtak el eddig világ­szerte, új 3D-s változata pedig már most is nagy érdeklődést keltett a médiában és a játékosok körében. ■ A Facebook lehagyta a Yahoo-t A Yahoo csoport oldalainak láto­gatottságát megelőzve az inter­net harmadik legkeresettebb honlapja lett a Facebook közös­ségi portál, amelyet már csak a Google és a Microsoft weboldalái előznek meg. A ComScore internetkutató csoport szerint a Facebookot no­vemberben 647,5 millió látoga­tó kereste fel, ezzel jócskán le­hagyta a Yahoo-t, amelyre 630,3 millióan kattintottak. Egy éve még a Yahoo 601,5 millió, a Facebook 438,1 millió látogatót tudhatott magáénak. A világhá­ló legkeresettebb oldala a Google, amelyet novemberben 970,1 millióan használtak. A Microsoft honlapjait - elsősor­ban a hotmail levelezőrendszert és a Bing keresőoldalt - 869,4 millióan látogatták. ■ Összemelegedtek a közös munka során Változhat az Ev halának, a kősüllőnek a fogása is Meglehet, hogy újra összeáll az ABBA múltidézés Pletykák szerint csillagászati gázsit ajánlottak fel nekik A Magyar Haltani Társaság által szervezett közvélemény-kutatás eredményeként 2011-ben a kő­süllő viselheti „Az év hala” ki­tüntető címet és kaphat nagyobb figyelmet - közölte Harka Ákos, a társaság elnöke. A Magyar Haltani Társaság 2011-re már csak jelöltállító sze­repet vállalt az év hala megvá­lasztásában. A végső döntést azok a halbarátok hozták meg, akik a társaság honlapján lead­ták szavazatukat a megadott há­rom halfaj valamelyikére. A szil­veszter éjszakáján zárult szava­zás eredményeként 2011-re a kő­süllő lett az év hala, maga mö­gött hagyva a sokak rokonszenv- ét élvező réticsíkot és a harma­dik helyezett sujtásos küszt. A süllőhöz küllemében és életmód­jában is nagyon hasonló, de an­nál kisebb növésű faj neve félre­vezető lehet, mivel nem igényel köves aljzatot, sőt iszapos helye­ken is megél. Hazánkban a je­lentősebb folyóvizek, a nagyobb tavak lakója, de sehol sem gya­kori. Európában a sebezhető fa­jok közé tartozik, ezért nagyobb kíméletet érdemelne. A horgászok nagy része egyéb­ként teljes mértékben egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősül­lő legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a na­ponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi három kilogrammról három darabra változzék. ■ Bár hivatalosan egyáltalán nem oszlottak fel, ám 1982 óta gya­korlatilag nem létezik a minden idők egyik legsikeresebb zene­kara, és a tagok eddig minden ezt firtató kérdésre válaszolva határozottan tagadták, hogy va­laha is visszatérnek a színpadra. Nemrég azonban Agnetha Fältskog már mást mondott az őt faggató újságíróknak. Az éne­kesnő ugyanis elmondta, hogy a többi taggal ugyan nem beszélt a visszatérésről, de szívesen ta­lálkozna velük, hogy megvitas­sák a dolgot. De már maga az öt­let is - hogy jó lenne összejönni és beszélgetni a múltról, s jelen­ről - nagyon feldobta, hát még továbbgondolva a történetet. Agnetha Fältskog mostanában már hajlik az újabb fellépésre A szőke énekesnő nem egy olyan nagy turnésorozatra gon­dol, mint amilyet a régi, újra ösz- szeálló bandák szoktak adni, ha­nem egy egyszeri olyan alkalom­ról beszélt, ami akár egy jóté­kony célú esemény alkalmából is megtörténhetne. Az ABBA utolsó közös fellépése óta már az is óriási si­kernek számított, amikor a Mamma Mia musical, majd a film bemu­tatóján mind a négyen egyszer­re jelentek meg a nyilvánosság előtt. A tagok többször kijelentet­ték, hogy nem látják értelmét a visszatérésnek, ahogy fogalmaz­tak: a pénz nem tényező, és azt szeretnék, hogy az emberek leg­inkább úgy emlékezzenek rájuk, amilyenek akkor voltak: fiatalok hatalmas, túláradó energiával és ambícióval. Ám a legújabb pletykák sze­rint olyan csillagászati gázsit ajánlottak nekik, aminek nehéz el­lenállni. A találga­tások akkor láttak napvilágot, amikor tavaly Anni-Frid Lyngstad azt nyilatkozta: szíve­sen csinálna valamit együtt Agnethával. Azt mondta, beszél­nek is róla, bár tudják, hogy nagy lenne a nyomás rajtuk az ABBA miatt. Most már Agnetha is erősen hajlik a dologra. ■ ■ A szőke énekes­nő egyszeri atka' lomról beszélt, jótékony céllal. i

Next

/
Thumbnails
Contents