Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-24 / 299. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 24., PÉNTEK 14 KARÁCSONY 2010 A rendőr is érti a humort empátia Önkéntes segítőnek kíván állni mindenki „Rendőr Bandija” HIRDETÉS Bakos Andrást sokan csak „Rendőr Bandiként” ismerik Halmajugrán, Detken és Ludason, ahol körzeti megbízottként dolgozott. Tán azt sem tudják, hogy ő eddig a megye egyetlen rendőre, aki a leghosszabb ideig teljesített szolgálatot. Juhász Marianna- Már az is ritkaságnak számít, ha egy rendőr egy területen dolgozza le a szolgálati idejét. Hát még az, ha a törvény adta lehetőségek ellenére nem megy viszonylag fiatalon nyugdíjba. A rendőrként eltöltött 25 év alatt mi volt az ars poeticája? Mi segítette a munkában?- Nekem soha nem az volt a célom, hogy mindenkit megbüntessek, feljelentsek, hanem az, hogy a lakosság és a rendőrség között egy híd, egy összekötő kapocs legyek. Sokszor jó szóval többet el tudtam érni, mint a paragrafusok emlegetésével. Sokat beszélgettem az emberekkel, megbíztak bennem, így sokszor olyan problémáikról is tudtam, amelyeknek a megoldása nem egy rendőrre várt. A segítségnyújtás mellett a személyes példa- mutatást tartottam még nagyon fontosnak, mert az én életem, a munkavégzésem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberekben milyen kép alakul ki a rendőrségről.- Miért nem élt a törvény adta lehetőséggel és ment el évekkel korábban nyugdíjba?- Bár a kollégáim unszoltak, hogy vonuljak nyugállományba, de én nagyon szerettem a munkám, ez volt az életem. Még szívesen maradtam volna, de úgy érzem, sikerült a csúcson abbahagyni. És bár egyedül dolgoztam, sosem voltam magányos, rengeteg segítséget kaptam, így tudtam kialakítani az Bakos Andrást még a kollégái sem tudták meggyőzni arról, hogy korábban nyugállományba vonuljon. Örömét lelte a munkájában. úgynevezett SZEM-et, vagyis a szomszédok egymásért mozgalmat, ami lehetőség volt arra, hogy jobban figyeljenek egymásra az emberek. Ha valaki valami gyanúsat észlelt, azonnal szólt nekem, így került rendőrkézre több körözött személy is. Talán megkönnyítette a helyzetemet, hogy helyben olyanokkal szemben kellett intézkednem, akiket jól ismertem, ráadásul a többségük jogkövető ember. De a feleségemnek is sokat köszönhetek, hiszen Önkéntes lenne, elesetteken segítene- már jártam a gyöngyösi ferenceseknél és jeleztem, hogy ha szükség van a segítségemre, akkor szívesen vállalok önkéntes munkát Gondoltam például arra, hogy egy hospice osztályon szívesen vállalnék segítői munkát, de a hajléktalanok is megindítanak. A karitatív munka mindig is vonzott, most lesz alkalmam és időm arra, hogy a terveimet megvalósítsam. Május közepéig kivágjuk a szőlőt és csatlakozom az önkéntesekhez. Ha ágy érzem, akkor szívesen adakozom is, ha tudom, hogy biztosan azok kapják meg a pénzt, akiknek szükségük van rá. A visszaélések és a sok csalás miatt az utcán gyűjtőknek nem szívesen adok pénzt. ő is hozzájárult ahhoz, hogy sikeres rendőr legyek.- Az idén Halmajugra kitüntette a többéves szolgálatáért.- Számos kitüntetést kaptam már, de a „Halmajugráért” elismerés a legbecsesebb számomra. Igazi meglepetésként ért, hiszen különösebb apropója nem volt, hogy megjutalmazzanak, ugyanis nyugállományba sem most vonultam. Talán éppen ezért esett olyan jól, hogy jelezték, nem felejtettek el. Minden településnek, ahol dolgoztam, sokat köszönhetek. Halmajugra különösen sokat segítette a munkámat, ,így annak ellenére, hogy már nem ott voltam körzeti megbízott, ha hívtak, hogy segítsek, én szívesen visszamentem. Tény és való, hogy ott nagyon sok a roma, de érdekes módon nekem velük is sikerült szót értenem. Aki megismeri őket, egészen másképpen véNévjegy BAKOS ANDRAS született: Gyöngyöshalász, 1952. április 19. családja: nős, két felnőtt lánya van szakmája: géplakatos hivatása: rendőr Volt Halmajugrán, Detken és Ludason - 2007 óta nyugállományú elismerései: Magyar Köztársasági Érdem kereszt Bronz Fokozata (2004); aranygyűrű az igazságügyi és rendészeti minisztertől (2007); Halmajugráért elismerés (2010) lekedik róluk, megváltozik az a kép, ami a köztudatban él róluk.- Hogyan viszonyul a rendőrviccekhez?- Nagyon szeretem a humort, mert megkönnyítette a rendőrmunkát, Humor nélkül nehezebb lett volna.- A rendőrviccek soha nem pozitív oldalukról mutatják be az egyenruhásokat. Ön abban is kilóg a sorból, hogy élénken érdeklődik a helyi kulturális és művészi élet iránt.- Mindig szerettem olyan előadásokra járni, ahol nálam okosabb emberek osztották meg a véleményüket, a tudásukat másokkal. Azt gondolná az ember, hogy ötven körül már semmi újat nem tudnak mondani neki. Dehogynem, én mindig profitáltam a gyöngyösi író-olvasó találkozókból, a Liberális Klubok foglalkozásain elhangzottakból, illetve akár egy komoly- vagy könnyűzenei koncertből is. Szeretem azokat a szerzőket, akik őszintén, kendőzetlenül, a földtől nem elrugaszkodva tudnak írni az adott korról, mint például annak idején tette Mikszáth Kálmán.- Amióta nem kmb-s, mivel tölti a szabadidejét?- Van egy kis szőlőm, borászkodtam is, de már úgy gondolom, nem éri meg a fáradságot, ezért a szőlőt inkább kivágjuk. Büszke vagyok a díjnyertes boraimra, amiket Detken és Gyöngyösön is versenyeztettem. De szőlő nélkül sem fogok unatkozni, ugyanis mindig vonzódtam az elesettekhez, szerettem volna rajtuk segíteni, a következő éveket ennek szentelem. M OK-dM-óO Kft. munkatársai kgfomes karácsonyi ünnepeit, és sikfrekßen gazdag, 6oCdog új esztendőt kívánnak minden kedves képzésSen részt vevőnek, és partnereinek! Békés, boldog ünnepeket, eredményekben gazdag új esztendőt kíván Verpelét valamennyi lakosának az önkormányzat nevében Farkas Sándor polgármester CT HONDA V Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog ú] évet kívánunk! ANOVAJI HEGYKÖZSÉG TAGJAINAK és minden kedves együttm űködő, támogató Partnerének g Boldog Karácsonyt és Eredményekben Gazdag Új Évet Kíván: NOVAJI HEGYKÖZSÉG VÁLASZTMÁNYA ünnepeket’es boldog új évet kíván Kál nagyközség minden polgárának MORVÁI JÁNOS AKKUMULÁTOR NAGY- ÉS KISKERESKEDELEM STARTER Kft. Központ tel.: 36 516 246 • Bolt: Eger, Sas út 92. tel.: 36 425 504 HULLADÉK AKKU BESZÁMÍTÁS 8% KEDVEZMÉNNYEL! Indító akkumulátorok: szgk, teherautó, mezőgazdasági gép és munkagép. Normál és prémium termékek. Start-stop rendszerhez is. Meghajtó akkuk: targonca, takarító gép, solár rendszer, lakókocsi, szünetmentes tápok, riasztók hajók stb. Hulladék akku átvétel és beszámítás. Maii: megrend@starterakku.hu ír, lakókocsi, Mágikus módszerek, jóslások, varázslatok karácsonykor szokások, babonák Az alma számított számos községben a szerelmi jóslás egyik legismertebb eszközének A paraszti hagyományban szentestén az ünnepi asztalon a legtöbb tárgyhoz kapcsolódott valami jóslás, varázslat és legenda. A karácsonykor használt ünnepi abrosz nemcsak azért bírt különleges jelentőséggel, mert a hétköznapokon a parasztasztalra nem került terítő, hanem azért is, mert az ünnepi használat addig nem tapasztalt varázserővel töltötte meg. Tavasszal egyébként vetőabrosznak használták, hogy bő legyen a termés, sütéskor sütőabrosznak, hogy jobban keljen a kenyér. Év közben pedig, egyik legismertebb eszközének. A lányok karácsony este kiálltak a kapuba almát enni, azt tarha valaki megbetegedett, ezzel takarták be a gyógyulás reményében. A karácsonyi ételeknek, az asztalra került tárgyaknak is kimondottan mágikus ereje volt. Az alma számított például a szerelmi jóslás Angolszász hagyomány szerint ugyanis a varázsnövény alatt váltott csók örök szerelmet ad a párnak. tották ugyanis, hogy az első arra járó férfi lesz a leány férje. A babonák mellesleg ma is élnek. Szinte minden karácsonyi amerikai filmben a főhős az ajtóra akasztott fagyöngy alatt csókolja meg álmai asszonyát. Egy angolszász hagyomány szerint ugyanis a varázsnövény alatt váltott csók örök szerelmet ad a párnak. A legenda a skandináv Friggához, a szeretet istennőjéhez kapcsolódik. Frigga úgy próbálta megóvni egyetlen fia, Balder, a Nyári Nap istenének az életét, hogy megkérte az összes élő és élettelent, hogy ne bántsák a fiút. A jelentéktelen fagyöngyről azonban elfeledkezett és Baldert, egyik ellensége a növénnyel megmérgezte. Az istenek ezért nagyon megharagudtak, és megengedték a szomorú anyának, hogy akár el is pusztíthatja a növényt a föld színéről. Frigga, a szeretet istennője azonban megáldotta a növényt és attól a naptól kezdve, akik megállnak mellette, csókkal és öleléssel adózzanak a fia emléke előtt. t