Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-16 / 242. szám

2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Horváth a megyei elnök új fejezet Kórház: elszámoltatásról is beszélt az új vezető Az új, valamint a volt közgyűlési elnök. Horváth László és dr. Sós Tamás továbbra sem ért egyet Heves megye állapotát illetően. Füzesabony ÜLÉS Hétfőn dél­után 5 órakor ünnepélyes alakuló ülést tart a város új önkormány­zata Gulyás László polgármester vezetésével, aki az Összefogás Füzesabonyért Egyesület színei­ben indult a választásokon. Gyöngyös irodalom Október 19-én folytatódik a „Gyöngyösi belvárosi esték” elnevezésű programsorozat a Fő téri köny­vesboltban. Az író-olvasó találko­zó vendége Lángh Júlia író lesz, akivel Molnár Katalin, a könyves­bolt vezetője beszélget. Kisköre múzeumok Hétfőn két­napos program kezdődik a Köti- vízig és a Duna Múzeum szerve­zésében, ahol a történelmi emlék­helyekről, illetve azok gondozásá­ról esik szó, valamint a vízügyes szakma múltjának ápolása érde­kében tett munkát értékelik, lehe­tőségeit beszélik át A rendezvény kapcsán kerül sor az óhalászi em­lékhely megkoszorúzására is. Mónosbél közügyek Antal Jó­zsef képviselőt választotta alpol­gármesternek a négytagú testü­let az alakuló ülésen. Az esküté­telt követően Varga Sándorné, tisztségében ismét megerősített polgármester ismertette az ön- kormányzat gazdasági program­ját. A legfontosabb a Kossuth út felújítása, a Petőfi utcai csapa­dékvíz elvezetése, a Szabadság úti támfal megépítése, a faluköz­pont rendezése, igény szerint a postahivatal visszaállítása. Az önkormányzat a szabad területé­re befektetőt keres munkahely­létesítés céljából. ti m ' ■ amm Pétervására alakuló a napok­ban a településen is megalakult az új képviselő-testület. Az ünne­pélyes találkozón Eged István polgármester ismertette prog­ramját, majd az eskütétel után Braun Józsefet választották meg alpolgármesternek, valamint fel­álltak a bizottságok is. Verpelét önzetlenek az alaku­ló ülésen letette esküjét a hat képviselő és az újraválasztott Farkas Sándor polgármester. Al­polgármesternek választották a nagyközségben legtöbb szavaza­tot kapott Für Zoltánt. A testület és az alpolgármester a gazdasá­gi helyzetre tekintettel lemondott a tiszteletdíjról a település javá­ra. Az első határozatuk is meg­született: háromszázezer forint adományt juttatnak el a vörösiszappal elöntött helységek károsultjainak. Változtatást és együttmű­ködést, azonnali cselek­vést ígért székfoglalójában Horváth László, a megyei közgyűlés új elnöke. Kühne Gábor Sziki Károly politikai perfor- mansza vezette fel a Heves Me­gyei Közgyűlés tégnapi alakuló ülését: a művész egy petícióval lepte meg a Megyeházára igyek­vő Fidesz-KDNP elnökjelöltet, Horváth Lászlót. Immár az ülés­teremben Szabó Gyula korel­nök vezetése mellett kezdte meg munkáját a korábbi 40 főről 15 tagúra apadt testület. Dr. Chi- kán Zoltán, a Heves Megyei Te­rületi Választási Bizottság elnö­ke ismertette az október 3-i helyhatósági választás eredmé­nyét, majd a mandátumot szer­zett képviselők esküt tettek. Az alakuló ülés feladata volt a közgyűlés elnökének megvá­lasztása. Személyére a Fidesz- KDNP-s képviselők nevében Tóth Csaba tett javaslatot, Hor­váth Lászlót jelölve e funkcióra. A titkos szavazással 4 érvényte­len és 11 igen voks mellett hiva­talossá vált: első fideszes politi­kusként Horváth László ülhet a megyei elnöki székbe.- Az emberek azt mondták, elég abból, hogy Heves megyé­ben még a magyar átlagtól is rosszabbul élünk, nálunk maga­sabb a munkanélküliség, minő­síthetetlen a közbiztonság, s nem tudjuk, mitől rettegjünk jobban: attól, hogy megbe­tegszünk, vagy hogy kórházba kerülünk. Minderről már Hor­váth beszélt elnöki „székfoglalójában”. Mint " fogalmazott, .................. a zonnal cselekedni kell, megke­rülhetetlen a közgyűlési szerve­zet és a hivatal átalakítása.- A lehető legrövidebb időn be­lül fel kell tárni a megyei önkor­mányzat valós anyagi helyzetét. Derüljön ki, milyen források áll­nak a rendelkezésünkre, mekko­ra a mozgástér. A Markhot Fe­renc Kórházról külön is szólni kell. Nem tekinthetjük nem meg­történtnek azt a gátlástalan ámokfutást, amely nemegyszer az emberek egészségét, sőt egye­nesen az életét tette kockára egy átgondolatlan privatizációs kí­sérlettel. Haladéktalanul megbí­zást adok a kórház té­teles átvilágítására, az Egerből távozott orvosokat hazavár­juk. ATombolás idéje lejárt, aki pedig rom- ví',vlM, ahnak el kell számolnia. Az esküt letettem, szolgálatra jelentkezem - zárta beszédét az új elnök. Az ülés végén Tóth Csaba be­jelentette: a Fidesz-KDNP meg­alakította közgyűlési frakció­ját, melynek ő lett az elnöke, Deé András pedig a helyettese. A testület legközelebb október 29-én ül össze. Erős szocialista frakció alakul- a jövőben elsősorban ország gyűlési képviselői és megyei szo­cialista elnöki feladataimra sze­retnék koncentrálni, ezért be fo­gom nyújtani lemondásomat - jelentette be sajtótájékoztatóján dr. Sós Tamás. Szavai szerint erős, szakmai kérdésekben jár­tas enibérékből álló MSZP-s frakció jön létre a közgyűlésben. Sós vtídb'a szállt Horváth kije­lentéseivel: szerinte Heves me­gye már elindult a kilábalás út­ján. Az elmúlt nyolc évben mint­egy 20 milliárd forintnyi beru­házás épült-épül be, ezek között említette meg a parádi szociális otthont, a gyöngyösi Orczy-kas- télyt, az egri vár projektjét és a megyei kórház aláírásra váró 5 milliárdos pályázatát A tizenöt képviselő Bossányi László, Deé András, dr. Gondos István, Horváth László, Oroján Sándor, Svei- czer Sándor Péter, Szabó Zsolt, Tóth Csaba (Fidesz- KDNP), Bolyki András, Du­dás Róbert, Szűcsné Major Il­dikó (Jobbik), Fekete László, Korózs Lajos, dr. Sós Tamás, Szabó Gyula (MSZP) mmmmm 1 SUHA M PÉTER Megélni vagy felélni AZ ördög, mint tudjuk, a részletekben van, és nem csak a törlesztőrészletek­ben. Hanem a magán-nyug­díjpénztári átutalások fel­függesztésének dolgában is. Amit nevezhetnénk lenyú- lásnak, de hát nem az. Tud­juk. Kölcsön. Olyan kölcsön, amit nem kérnek és adnak, hanem vesznek. Meg általá­ban vissza is kell adni, de ez most egyelőre homályos. Részlet. nem aggódom egyébként a magán-nyugdíjpénztárak mi­att, azt a demagóg vonalat is épp csak megemlítem, hogy próbálnék csak meg akár csak egy-két havi befizetést visszatartani, kölcsönvenni úgymond, például a fűtés­számlára. Belezöldülnék a büntetésbe. Nevelő célzattal, hogy nekem bizony - ha már beléptem - kötelessé­gem öngondoskodni. Nem pillanatnyi - fázom -, ha­nem hosszú távú érdekek - öregen se fázzak - mentén. ÉS ITT A BÖKKENŐ. A VÍSSZafi- zetést feltételezve is rémisz­tő, hogy rövid távú állami ér­dek - hiánycél - miatt most egf kicsit hagyjam a francba az öngondoskodást Sőt bíz­óin magam téstestül-Ielkes- tül az államra. A gondoskodó állam eldön­tötte - pardon, majd a részle­tekben sugallja -, hogy nem kell nekem egyéni számla, nyugdíj-takarékosság, úgyis csak eltőzsdéznék a pénze­met ezek a gonoszok. És ne higgyek az államosítást vizi- onálóknak, meg azoknak se, akik szerint: a., nagy a baj, de a nemzetközi figyelem miatt nem beszélünk róla; b., nincs nagy baj, de belpoli­tikai okok miatt ezt ki nem ejtjük a szánkon. A jövőt megélni jó, felélni badarság. Ilyen ördögien egyszerű. Bárhogy bíbelő­dünk a részletekkel. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Már felállt az ügyrendi bizottság az alakuló ülésen egy bizottság felállí­tásáról döntött a grémium: az ügyrendi és kisebbségi bizottság dr. gondos István (képünkön) irányítása alatt kezdte meg munkáját. Az ötfős testü­letnek - az elnök mellett - tagja lett Deé András és Bolyki András, kül­sős szakértőként pedig dr. Pajták Gábor és Kontra Gyula. m Az alakuló ülés feladata volt a közgyű­lési elnök meg­választása. Olimpikonnal gyalogló diákok világnap A kupát végül a kollégisták kapták meg Vasas Joachim felmentése Mátrafüreden Látható lesz a méhek tánca az erdei iskolában Csaknem 300-an csatlakoztak Gyöngyös Város Barátainak Kö­re tagjaihoz, hogy a gyaloglónap alkalmából egy kellemes sétára induljanak a mátraaljai város­ban - mondta az egyesület tit­kára, Szilágyi Erzsébet. Az iskolásokból és civilekből álló csoportot Kiss Antal, az 1968-as mexikói olimpia gyalog­ló-ezüstérmese vezette végig a város főteréhez közel eső északi részén, ahol a Kálvária-temp­lomnál az épület történetét is megismerhették a gyaloglók. Idén a Kiss Antal által alapí­tott vándorkupát, amit a nyerte­sek egy évig őrizhetnek meg, a József Attila Szakiskola Kollégi­uma kapta meg. ■ Az Időjárás Is kedvezett a sétához, több száz Iskolás gyalogolt A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére Gubucz Jó­zsef, az FVM Kelet-magyaror­szági Agrár-szakképző Központ főigazgatója tegnap felmentette munkaköréből prof. dr. Vasas Joachimot, a mátrafüredi Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Is­kola és Kollégium igazgatóját. Az intézményvezető, akinek ki­nevezése 2016. augusztus köze­péig szólt, megerősítette az in­formációt. Az igazgatói teendők ellátásával Gréczi László okle­veles mérnök-tanárt bízták meg, aki október elsejétől az általá­nos igazgatóhelyettesi feladato­kat is ellátta a Mátra Szakképző Iskolában. ■ Színvonalasabb lesz a környeze­ti nevelés az Egererdő Zrt. Szil- vásváradi erdei Iskolájában a most induló EU-támogatással megvalósuló projekt hatására. A mintegy 73 millió forintos szervezeti és infrastrukturális fejlesztéssel több gyermekkel is­mertethetik meg a foglalkozáso­kon a természet értékeit. Az erdőgazdaság 65 millió 638 ezer 176 forint támogatást nyert el az Új Magyarország Fej­lesztési terv Környezet és Ener­gia Operatív Program támogatá­si rendszeréhez benyújtott „Szil- vásváradi erdei iskola fejleszté­se” című pályázatával. Ezáltal az erdei iskola oktatói erdőpe­dagógiai továbbképzés során bő­vítik ismereteiket, illetve a helyi általános iskola pedagógusai­nak nagyobb arányú bevonása a környezeti nevelési munkába is szerepel a szervezeti fejleszté­sek között. A központi épületé­ben akadálymentesítik a föld­szinti tantermet. A helyiségek­be új bútorzat és oktatási eszkö­zök kerülnek. A tetőtérben üvegfalú méhkaptár kap helyet, megfejthetik a gyerekek a mé­hek táncát. Kézműves-foglalkoz­tató szín is készül. A Szalajka-völgy Szabadtéri Erdei Múzeumának területén a megújuló energiák (nap, szél, víz) hasznosítását, s a fát, mint energiaforrást és alapanyagot mutatják be. ■ * T 4

Next

/
Thumbnails
Contents