Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-16 / 242. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Titokzatos tüdőbetegek: amíg nem késő segítenek a vizsgálatok Az úgynevezett COPD az érintettek többségénél már túl későn derül ki Óránként 23 ember hal meg Európában valamilyen megelőzhető tüdőbetegségben. A légzésfunkciós világnapon Egerben is zajlottak a vizsgálatok. Négyessy Zita- A negyven év felettieknek akkor is kötelező a tüdőszűrés, ha ezt nem írja elő a rendelet - bocsátja előre dr. Csicsári Katalin, az egri Markhot Ferenc Kórház tüdőgondozójának vezető főorvosa. - Az ÁNTSZ akkor rendeli el kötelezően már a harminc év felettiek számára is a szűrést, ha egy térségben egy év alatt százezer lakosra 25 tbc-s beteg jut. A főorvos asszony elmondta, hogy egyre kevesebben jelentkeznek önként a tüdőszűrésre, hogy a 40 évesnél idősebbek már a rizikócsoporthoz tartoznak, különösen, ha dohányoznak. Pedig a vizsgálat nemcsak a tbc-t mutatja ki, hanem a korai stádiumban lévő tüdődaganatot is. Heves megyében beutaló nélkül évente egyszer ingyenes a szűrés. Ugyancsak fontos megjelenni légzésfunkciós vizsgálaton, mert ezzel kiszűrhető egy másik tüdő- betegség, a COPD. E betegség lényege - ismertette a főorvos -, hogy kislégúti gyulladás miatt beszűkülnek a légutak, s ez a tüdő szövetének ritkulásával és teljesítményének folyamatos csökVegyünk egy nagy levegőt, aztán teljes erőből fújjuk a csőbe, hadd mutasson pompás eredményt a műszer Gyors, ugyanakkor nem is fáj: a tüdő éves zöldkártya-vizsgálata a légzésfunkciós vizsgálat egyszerű, gyors és nem fáj, mégis pontos képet ad arról, hogy a légutaink, a tüdőkapacitásunk megfelel-e az egészséges emberekének, vagy attól kóros mértékben eltér - mondja dr. csicsári kataun (képünkön). A vizsgálat hosz- szabb távon semmilyen kockázatot nem jelent az embereknek, gyakorlatilag korlátlan számban elvégezhető anélkül, hogy egészségkárosodást okozna. Az ismert asztmás és COPDos betegek évente akár többször is rutinszerűen részt vesznek légzésfunkciós vizsgálaton, mert ez egy egyszerű módja a beteg aktuális állapotának a felmérésére. M. Csökken a szűrésre jelentkezők száma (fő) _______ É vszám Egerben A.1*®»? <*** összesen __ ________allomasam___ 2 007-ben 36.576 31.561 42.376 2009-ben 20,597 21.779 68.137 FORRÁS: MARKHOT FERENC KÓRHÁZ, EGER kenésével jár. A légzésfunkciós szűrővizsgálat azért fontos, mert korai stádiumában felfedezi a COPD-ot, s elindítható a kezelés, lassítható a kapacitásvesztése. Ezért is sürgették a szakorvosok a „tüdő éves zöldkártya-vizsgálatát” a Légzésfunkciós Világnap alkalmából. Az országban tegnap negyven helyszínen, köztük Egerben is ingyenes vizsgálatra várták a jelentkezőket. A tüdő betegségei a második leggyakoribb halálokot jelentik Európában. Mivel a számítások szerint naponta 550 európai veszíti életét az egyébként megelőzhető tüdőbetegségek következtében, a kontinensen önkéntes orvosok és nővérek ingyenes légzésfunkciós I szűréseket szerveztek, hogy a világszerte aluldiagnosztizált, kezeletlenül hagyott súlyos légúti betegségeket, mint az asztma és a krónikus obstruktiv tüdőbetegség (COPD), minél korábban felismerjék. I Ü A leggyakoribb és súlyos rokkantsághoz vezető tüdőbetegség, a COPD egy rendkívüli mértékben aluldiagnosztizált betegség. A betegek 75 százalékát nem ismerik, és a betegek fele egész élete során diagnosztizálatlan marad. A betegek csak azt érzik, hogy nem kapnak elég levegőt, és amikor orvoshoz fordulnak a panaszaikkal, már túl késő van ahhoz, hogy megelőzzék a tüdők súlyos, maradandó károsodását. A tartós és egyre súlyosbodó tünetek, a fokozódó oxigénhiány miatt a COPD-os betegek képtelenek lesznek mindennapi feladataik ellátására, az önálló életvitelre. A betegség nem kíméli sem a nőket, sem a férfiakat. A COPD a leggyakrabban a 40 évesnél idősebb, egykori és jelenleg is aktív dohányosok körében fordul elő, de a betegség korai jelei akár 10-15 évvel az első panaszok megjelenése előtt észlelhetők egy egyszerű légzésfunkciós vizsgálattal. A rendszeres, évenkénti légzés- funkciós vizsgálat lehetővé teszi a potenciálisan életveszélyes tüdőkárosodás korai felismerését, és segíthet abban, hogy a betegség progresszióját lassíthassuk, még mielőtt az teljesen szétroncsolná a tüdőt Az időben megkezdett kezelés nélkül a légzésfunkció romlása olyan kóros mértéket érhet el, hogy a páciens az oxigénhiány következtében már ki sem tudja tenni a lábát otthonról, és izolált életre kényszerül. www.szentistvanradio.hu is járt a minősítéshez A Magyar Szín-Játékos Szövetség és a Bakelit Multi Art Center rendezett színjátszó fesztivált a fővárosban. A Belgák fesztiválja nevű rendezvényen a gyöngyösi Mozaik színkör Szép Ernő: Május című darabjának bemutatásáért arany minősítést kapott. Válik István, az amatőr társulat vezetője elmondta: a színkör most kapta meg legrangosabb elismerését. Eddig két ezüst minősítéssel jutalmazták őket. A gyöngyösi csapat tagja, Bognár Anita megkapta a legjobb női, Válik István pedig a legjobb férfi szereplőnek járó díjat. ■ BAD BOYS 4L B férfidivat üzleteibe _ megérkezett az őszi le kollekció: M9 A D kollekció: Pierre Cardin ingek, Armas pulóverek, Pionier nadrágok. Kínálatunk bővült kamasz és extra méretű öltönyökkel. A D Kiváló minőség, kedvező ár, ahol a kiszolgálás B valódi szolgálatot jelent. Üzleteink: W Bad Boys Eger, Zaláru. 5-7.36/312-941 Mylord Y Eger, Katona tér 5-7.36/320-021 Öltönyház Fehérneműház V Hatvan, Grassalkovich u. 10. A S 37/342-940 Aki a hirdetési szelvénnyel V; jelentkezik üzletünkben, |J§ 5% kedvezményt kap. 0 0 A szegénység és a társadalmi kirekesztés i küzdelem európai éve A műsor e-mail címe: kapaszkodoia szentistvanradio.hu Telefon: 06 36 510-610 - Postacím: 3301 Eger, Pf. 86. van Rádió EGER 91,8 MHZ MISKOLC 95,1 MHZ HATVAN 94,0 MHZ SÁTORALJAÚJHELY 90,6 MHZ Október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja A szegénység enyhítése érdekében mindenkire szükség van. A Magyar Katolikus Rádió Alapítvány, az Eszak-Magyarországot besugárzó, a tíz esztendős Szent István Rádió működtetője rádiós kapaszkodót kíván nyújtani a szegénységben élő emberek számára. Ezért Kapaszkodó címmel rádióműsor- sorozatot indított 2010. október 7-én, „a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai év civil programjainak támogatására” kiírt pályázat keretében (pályázati azonosítószám: SZE-PR-10-0047). Az új műsorok csütörtökönként jelentkeznek 9 óra 5 perctől 50 percben, majd az ismétlése péntek hajnalban 3 óra 5 perctől és szombat délelőtt 10 óra 5 perctől hallható. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem világnapján (október 17.) a Szent István Rádió tematikus napot is szervez, aznapi műsorainak nagy része e témával foglalkozik. Műsorok és témák 2010. október 17-én, vasárnap: „Évezredek asztala”: Ingyen étkeztetés a rászorulóknak „Szerzetesek félórája”: Teréz anya nővérei a legszegényebbekért „Ökumené”: Mit tesznek a testvéregyházak a szegényekért „Mesterségem címere”: A szegény emberek mesterségei, régi szakmák „Egyházi hírek”: A rászorultak megsegítésének evangéliumi üzenete „Hétvégi levél”: Gondolatok a világnapról „Cseperedő”: A gyerekek nevelési gondjai a szegénységben „Sziluett”: A válásból következő elszegényedés „Rózsafüzér imádság": A legszegényebbekért és az őket segítőkért „Egyházfórum”: A katolikus egyház szociális intézményeiről Hallgassák vasárnap is műsorainkat, mondják el, írják meg véleményüket, tegyünk meg együtt mindent a szegénység enyhítése érdekében! % (Az e közleményben szereplő adatok nem szükségképpen tükrözik az Európai Bizottság és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontját vagy véleményét.) 3 s fi. Épületek és létesítmények bontása és konténeres törmelékszállítás. (4,5 m\ 8 m3,15 m3,20 m3) Vállaljuk bontási munkák végzését a keletkezett hulladék feldolgozásáig és vegyesen vagy szelektíven gyűjtött építési-bontási és egyéb hulladékok szállítását. Gyors, rugalmas ügyintézés, törvényes, dokumentált hulladékkezeléssel. Értékesítünk betontöretet és különböző bontott újrafelhasználható építési anyagokat. Rétjük, gyűjtsön szelektíven, Önnek is megéri, mert 40% kedvezményt is kaphat! Információ és megrendelés: Városgondozás Eger Kft. -Eger Homok u. 26.SZ. Telefon: 36 / 516-849,411 144 Fax: 36/513-217 e-mail: varosgondozas.eger@t-online.hu (270267-320248) A Mátrametál Kft. Sírok felvételt hirdet TERMELÉSI IGAZGATÓ beosztásba. Jelentkezési feltételek: • gépészmérnöki diploma, • angol nyelv tárgyalási szintű ismerete (német nyelvismeret előny) • legalább 5 éves vezetői gyakorlat, • kiváló kapcsolatteremtő, kommunikációs és konfliktuskezelő képesség, • stratégiai gondolkodás, tervezési és termékmenedzsment ismeret, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek, • „B” kategóriásjogosítvány. Felvételre keresünk továbbá: MUNKAÜGYI- BÉR- ES TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI VEZETŐ beosztásba munkavállalót a következő feltételekkel: • emberi erőforrás területén szerzett felsőfokú végzettség, • tb ügyintézői végzettség, • hasonló területen szerzett 5 éves szakmai és vezetői gyakorlat, > számítógépes programok felhasználói szintű alkalmazása. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezési határidő: 2010. október 29., fényképes önéletrajzzal, iskolai végzettség másolati igazolásával. Pályázat leadásának módja: levélben 3332 Sirok, Pf. 10. címre, vagy ui.titkarsag@matrametal.hu e-mail címre. r r