Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-26 / 198. szám

13 2010. AUGUSZTUS 26:, CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Egri kupacsata a Mezőkövesddel mk A Pétervására a Bőcsöt fogadja, a Felsőtárkány Putnokon játszik majd A Visonta mellett a Karácsond is hibátlan mérleggel rendelkezik Az Egri FC és a Pétervásá­ra NB ll-es, míg a Felső­tárkány NB Ill-as csapat­tal találkozik a Magyar Kupa országos táblája harmadik fordulójában. Bódi Csaba, Sike Károly labdarúgás A Magyar Labdarú­gó Szövetség (MLSZ) székházá­ban tegnap elkészítették a 2010/ 2011-es Magyar Kupa országos táblája 3. fordulójának párosítá­sát. A sorozat ezen szakaszába már az élvonalbeli együttesek is becsatlakoznak, kivétel a négy nemzetközi kupában induló gár­da, a Debrecen, a Videoton, a Győ- r és a ZTE. A résztvevő csapatokat területi elv alapján 12 csoportba sorolták, így a kisebb klubok csak megyei vagy szomszédos megyei NB-s riválist kaphattak. Az állva maradt három csapa­tunk közül az Egri FC és a Pétervására hazai környezetben, míg a Felsőtárkány idegenben lép pályára. A 3. forduló mérkőzése­it szeptember 22-én, szerdán, 15.30-tól rendezik. A párosítások. EGRI FC (NB III.)- MEZŐKÖVESD-ZSÓRY (NB II.)- A két várgs közelsége miatt biztosan nagy lesz az érdeklődés a mérkőzés iránt - fogalmazott László István, az egriek szakmai igazgatója. - Remélem, hogy egy jó összecsapást sikerül majd ját­szani a kövesdiekkel, akiknek szeretnénk nagyon-nagyon meg­nehezíteni a dolgát. Az MSE-nél korábban edzősködött László Istvánban fel­merült annak a gondolata is, hogy a szeptember 22-i, szerdai napról keddre hozzák előre a ta­lálkozót. Az időpont-változatás miatt fel is veszi a kapcsolatot a Vojtekovszki Csaba ügyvezető igazgatta borsodiakkal. PUTNOK VSE (NB III.)- FELSŐTÁRKÁNY SC (NB III.)- Felettébb érdekes helyzet ala­kult ki, hiszen a szeptember 22-i kupameccset követően három nappal, immár bajnoki találko­zón ismét a Putnok lesz az ellen­felünk - kezdte szavait Bocsi Zol­tán, a felsőtárkányiak edzője. - Az Egri FC elleni bajnoki után há­rom nap alatt kétszer is megmér­kőzünk a borsodiakkal, előbb ide­genben, majd hazai környezet­ben. Feltett szándékunk, hogy az MK-ban és az NB III-ban is minél jobban szerepeljünk, egyiket sem szeretnénk a másik kárára hát­térbe szorítani. PÉTERVÁSÁRA SE (MEGYEI 1.0.)- BOCS KSC (NB II.)- Nem megbántva a bőcsieket, jobban örültem volna egy neves élvonalbeli csapatnak, vagy egy számunkra verhetőbb megyei Az egri Kálmán Józsefék a DVTK után újra NB ll-es csapatot fogadnak Három éve voltunk hasonlóan sikeresek az utóbbi néhány év tekinte­tében feltétlen sikeresnek mondható megyei csapata­ink idei kupaszereplése. A 2009/2010-e.s kiírásban pél­dául mind a négy együtte­sünk (Szőlőskert-Nagyréde, Istenmezeje, Hevesi LSC, Márkáz FC) már az első for­dulóban búcsúzni kénysze­rült. A 2008/2009-es idény­ben az Egri FC és a Pétervására a 2. körig jutott, míg a 2007/2008-as szezon­ban a harmadik kör jelentet­te a végállomást az Egri FC és az FC Hatmn számára. együttesnek - értékelt Bukrán Csaba, a pétervásáraiak játékos­edzője. - Ha már így alakult, az újabb NB ll-es ellenféllel szem­ben is igyekszünk megmutatni oroszlánkörmeinket, ugyanolyan elszántsággal kívánunk pályára lépni, mint tettük azt a barcikaiak ellen. Sok tényezőtől függ, hogy mennyire lehetünk sikeresek, így komolyabb esélylatolgatásba nem is szeretnénk belemenni. A 2010/2011-es Magyar Kupa harmadik fordulójának teljes pá­rosítása a HEOLhu internetes por­tálon tekinthető meg. Idén komoly esélyt lát a ZF-Eger bajnoki címére centenárium A korábbi kiváló kapus a szenior csapat tagjaként a Stuttgart elleni meccsre készül vízilabda Az idén 100 esztendős Egri Vízilabda Klub szeptember 24-25-26-án ünnepel. A cente­náriumi program főeseménye­ként rangos nemzetközi torna helyszíne lesz az egri Bitskey- és Bárány-uszoda. A jelenkor leg­jobbjai mellett a háromnapos rendezvény során a női, az után­pótlás és a szenior gárdák is kö­zönség elé állnak. Denk János 1959 és 1975 kö­zött 155 mérkőzésen szerepelt a megyeszékhelyi klub színeiben, 1964-ben és 1969-ben tagja volt a bronzérmes Egri Dózsa SC csa­patának. A korábbi kiváló háló­HUNGÁRIA őr jelenleg a szenior gárda osz­lopos tagja, amely az ünnepi program részét képező stuttgar­tiak elleni találkozóra készül.- A németekkel immár 25 éves kapcsolatot ápolunk, éven­te öszszejárunk egy-egy barátsá­gos mérkőzésre - kezdte szavait a nyugdíjas éveit Felső- tárkányban töltő Denk János. - Függetlenül azonban a Stuttgart elleni találkozóktól, a régi társak­kal rendszeresen összejárunk. Heti egy alkalommal a Bárány­uszodában nyílik lehetőségünk egy kis mozgásra. Ha Egerben járok, mindig kerítek alkalmat arra, hogy ha csak öt percre is, de benézzek az uszodába, ame­lyet 1952 óta a második ottho­Denk Jánosnak a Bárány-uszoda 1952 óta a második otthona nomnak tekintek. A játékos-pá­lyafutásom végeztével zsűrizés­sel és ellenőri feladatok ellátásá­val maradtam aktív részese a sportágnak, egészen a tavalyi év közepéig. Manapság minden idő­met a családomnak szentelem. A hajdani nagyszerű kapus szót ejtett a jelenkor egri hősei­ről is, akik a 2009/2010-es baj­noki évben sorozatban harmad­szor szereztek ezüstérmet a nagy rivális TEVA-VasasPlaket mögött. Az idén felkerülhet az i- re a pont, s akkor valóban ünne­pelhetnek a Dobó téren.- Igyekszem a helyszínen fi­gyelemmel követni az OB I-es férficsapat mérkőzéseit - foly­tatta szavait Denk János. - Azt kell, hogy mondjam, nem ér­demtelenül lett bajnok tavaly a Vasas, mert a döntők során fel­tétlen jobban teljesített az Eger­nél. Idén azonban fordulhat a kocka, az angyalföldiek megha­tározó játékosaikat vesztették el, nem mellékes, hogy közülük ketten a ZF-hez igazoltak. Bár a riválisok is jelentősen erősödtek a nyáron, az utóbbi évekhez ké­pest talán most lehet a legna­gyobb esélyünk a hőn áhított aranyéremre. ■ S. K. Centenáriumi rendezvény szeptember 24-25-26-án a Bitskey- és a Bárány-uszodában. labdarúgás Az Arany Ászok me­gyei III. osztályú bajnokságban a 3. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok. Eredmények: NOSZVAJ - KÖMLŐ 1-5 (1-3) Gólszerzők: Lukács Gy., ill. Bu­rai M. 4, Csóka A. PÉLY - TARNALELESZ ROMACSILLAGOK SE 2-4 (0-1) G.: Asztalos R., Czvitkovics K., ill. Lázár G., Baranyi D., Rostás K. GYÖNGYÖSSOLYMOS- KERECSEND 3-0 (3-0) G.: Bíró G. 2, Bágyi I. EGRI SPORTCENTRUM SE- MIKÓFALVA 4-1 (2-0) G.: Csanády D., Bódi Cs., Ba­logh S., Bóta B., ill. Gavrilete I. HEVESARANYOS -VÁRASZÓ 2-3 (1-3) G.: Boros G., Molnár R, ill. Tóth J., Csíkos Cs., Pálfi Cs. VÉCS - SZAJLA1-6 (0-2) G.: Tóth A., ill. Suha B. 2, Burai G. 2, Ködmön J., Suha J. KARÁCSOND- HEVESVEZEKÉNY 2-1 (1-0) G.: Báder S., Farkas L., ill. Stolcz Á. VISONTA - KÁPOLNA 6-0 (3-0) G.: Gubala Á. 3, Horváth K. 2, Kovács Á. A visontaiak vasárnap fél tucat gólt lőttek a kápolnaiaknak A Mátraballa szabadnapos volt A bajnokság állása 1. Visonta 3 3­­13-1 9 2. Karácsond 3 3­­10-6 9 3. Mátraballa 2 2­­12-3 6 4. Kömlő 3 2­1 13-6 6 5. Egri SSE 3 2­1 12-7 6 6. Gy.solymos 3 2­1 7-3 6 7. Mikófalva 3 2­1 6-5 6 8. Kerecsend 3 2­1 6-5 6 9. Tamalelesz RSE 3 2­1 8-8 6 10. Szajla 4 1 1 2 10-12 4 11. Váraszó 2 1­1 7-7 3 12. H.vezekény 3 1­2 4-4 3 13. Pély 4­1 3 7-17 1 W.Vécs 2 2 2-8 0 15. Hevesaranyos 3­­3 2-9 0 16. Kápolna 2­­2 0-8 0 17. Noszvai 2­­2 3-13 0 Kemény elődöntőt vár, Biros Péter már meggyógyult Súrolják az emberi teljesítőképességet sherpa rally A győztes több mint 100 ezer forintot kap a hegyi téglacipelésért Totótijipek olvasóinknak a 34. fogadási hétre vízilabda Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfiválo­gatott a vasárnap kezdődő zág­rábi Európa-bajnokságon cso­portjából bekerül az elődöntőbe. - Előreléptünk az utóbbi tíz nap­ban, motiváltabbak lettünk, s olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk bárkit meg­verni - jelentette ki tegnap a szövetségi kapitány. A szerdai gyakorláson itt volt a magyar nemzeti együttes által megnyert hétvégi Vodafone- kupáról még hiányzó Biros Pé­ter csapatkapitány is, aki el­mondta: gyakorlatilag teljesen kigyógyult a gyaníthatóan aller­giás megbetegedéséből, s nincs akadálya zágrábi játékának. ■ extrém sport Több mint száz­ezer forintot zsebelhet be Ma­gyarország egyetlen teherhordó versenye férfi kategóriájának győztese. A szombaton lebonyolí­tandó harmadik Eged-hegyi Sherpa Rally mezőnyét mintegy félszázan alkotják.- Kitűnő kezdeményezésnek tartjuk a versenyt, amelynek le­küzdéséhez extrém teljesítmény szükséges. A támogatók sora az egriek összefogásra való hajlan­dóságát mutatja - fogalmazott Habis László egri polgármester a § rendezvény Senátor Házban tar- | tott sajtótájékoztatóján. A baráti ötletből indult ese- | mény főszervezője, Járdán Zsolt 2 közölte, hogy idén hozzávetőleg Járdán Zsolt (balra) és Habis László is díjazza az extrém teljesítményeket ötvenfős mezőny várható, köztük külföldiekkel. Persze lesznek új­donságok is.- Ezúttal a Kiseged-dűlő szol­gál rajthelyszínként, így az Eged- hegyi kilátóig tartó négy kilomé­teres távot végig zárt útvonalon teljesíthetik az indulók - emelte ki Járdán, hozzátéve: on-line mó­don több nevezés érkezett, mint az előző próbatételre összesen. A megméretés során a nők há­tizsákban 20 kilogramm ásvány­vizet, a férfiak hordkereten 60 ki­ló téglát cipelnek fel az Egedre. A szponzorok jóvoltából a kategóri­ák dobogósai olyan jelentős pénz­díjban részesülnek, amelyért megéri súrolni az emberi teljesí­tőképesség határát. ■ B. Cs. 1. Bremen (18.) -1. FC Köln (14.) 1 2. Frankfurt (11.) - Hamburg (6.) X 3. Niimberg (9.) - Freiburg (14.) 1 4. St Pauli (2.) - Hoffenheim (1.) X,2 5. Schalke (11.) - Hannover (6.) i,x 6. Wolfsburg (11.) - Mainz (4.) X,1 7. Leverkusen (4.) - M.gladbach (9.) 1 8. VfB Stuttgart (16.) - Dortmund (16.)1, X, 2 9. Udinese (15.) - Genoa (9.) 1 10. Roma (2.) - Cesena (II. o. 2.) 1 11. Bari (10.) - Juventus (7.) 2 12. Florentina (11.) - Napoli (6.) 1,X 13. Milán (3.)-Léccé (II. o.l.) 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Sampdoria (4.) - tazio (12.) 1 HEOLhu További friss sporthíreket, képgalériákat, keressen a HEOLhu hírportálon.

Next

/
Thumbnails
Contents