Heves Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-04 / 128. szám
2010. JÚNIUS 4., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP Lakó Zsolt hatszáznegyven jelentkezoközíil került a 34-be labdarúgás Hatszáznegyven fiatal vett részt a felcsúti Puskás Ferenc Akadémián tartott tesztelésen, ahol a szakemberek a legjobb 34 közé választották Lakó Zsoltot. A NIKE által szponzorált Most Wanted tehetségkutató programra edzője, Bocsi Zoltán tanácsára jelentkezett 20 éves felsőtárkányi játékos jó lehetőségnek véli az eseményt.- Kíváncsi voltam arra, hogy korosztályom tagjaihoz képest hol járok, mennyire vagyok képes más társak és eltérő körülmények között - válaszolta érdeklődésünkre a tárkányiakhoz tavaly az Egri FC-től érkezett középpályás. - Két edzésen mutatott teljesítmény után kaptam az értesítést, hogy az első szűrőn átmentem. Remek kiugrási alkalomnak számít ez a program, és remélem, hogy lesz folytatása számomra, vagyis a megyei I. osztályból a közeljövőben magasabb szintű csapathoz igazolhatok. I Lakó Zsolt szeretne a megyei l-től magasabb szinten futballozni Lakóék június 14-én kezdik meg 4x4 napban a felkészülést az élvonalbeli Ferencváros elleni összecsapásra. A táborban Egervári Sándor és Tajti József is két- két hétig lesz a szakmai munka első számú irányítója. Állandó másodedző, kapusedző, rehabilitációs tréner, koordinátor lesz négy héten át, míg egy koordinációs edzést tartó szakember heti egy alkalommal segíti a fiatalokat. A 34-es keretben helyet kapott a füzesabonyi illetőségű Nagy Viktor is. Az FSC korábbi csatárának, Nagy Péternek a fia 1991- es születésű, és jelenleg Kazincbarcikán futballozik. ■ B. Cs. Kun Zita kiemelkedett a debreceni mezőnyben A meglepetést a challenge csoport tagjai okozták Aerobik Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskolában működő Szent-Györgyi DSE tagjai egy arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel zárták az idei tanévet a debreceni 2. fordulóban. - Még az egyéni versenyzőknek sem sikerült az elsőség, pedig a magyar bajnokság első fordulójában fölényesen nyertek - fogalmazott Odor Viktória edző. - A lányok nagyon jó formát mutattak, senki sem hibázott, kivéve az UP III-as kategóriát, ahol több kiviteli hiba adódott. A challenge csoport jelentette a nap meglepetését, mert nekik eddig még nem sikerült a dobogóra lépniük, és most kiváló gyakorlattal aranyérmet szerzett Káló Lilla, Káló Dóra, Káló Kinga, Kovács Barbara és Sós Viktória. ■ Gáspár győzött, Péceli visszatért Kecskeméten úszás A kecskeméti Bácsvíz- kupa országos versenyen huszonhárom sportoló képviselte az Eger Városi Űszóklubot. Erdélyi Krisztina edző 9-18 éves tanítványai közül a serdülőknél Gáspár Noémi 31,58 másodperces idővel aranyérmet nyert 50 pillangón, míg 100 méteres hátúszásban a 3. helyen végzett csakúgy, mint Nagy Ádám 100 mellen. Utóbbi 100 gyorson új egyéni csúcsot úszott. Örömteli, hogy az április végén könyökműtéten átesett tehetség, Péceli Tamás újra rajthoz állhatott. Bronzérmet szerzett a 4x50 méteres leány gyorsváltó (Lukács Eszter, Gáspár Noémi, Csorba Gyöngyvér, Nagy Ágota). ■ atlétika Az Egri Városi Sportiskola tagjai öt érmet és 14 döntős helyezést értek el a debreceni nemzetközi gyermek- versenyen. Az egriek közül kiemelkedett Kun Zita, aki két aranyérme mellett a korosztálya legeredményesebb versenyzőjének járó serleget is kiérdemelte. Ezüstöt Erdélyi Bence, bronzot Barna Gréta és Lin- kecs Patrik szerzett a 14 egyéni csúcsot hozott viadalon. A tízéves Debreceni Sport- centrum által a Gyulai István Atlétikai Stadionban lebonyolított eseményen 35 egyesület több mint 360 ifjú atlétapalántája mutatta meg tudását. A legnagyobb nevelőműhelyek (Nyírsuli, Honvéd, Arak, KSI, Miskolc, Békéscsaba, Szolnok, Eger) mellett Kolozsvárról, Nagyváradról és Munkácsról is érkeztek résztvevők. A12 éves vagy annál fiatalabb sportolók hat versenyszámban (60 m sík, 60 m gát, 600 m sík, távolugrás, magasugrás, kislabdahajítás) küzdöttek a helyezésekért, és a végén vegyes svédváltóban is összemérhették erejüket.- A szervezés profi volt. Kiváló felvezetés, remek pálya, fanfá- ros eredményhirdetés, emlékpóló és igazi élmények fogadták a versenyzőket, a díjakat, érmeket és okleveleket válogatott atléták adták át - tájékoztatta lapunkat Fejes Péter edző. ■ B. Cs. Az Egri VSI döntős eredményei ___________12 évesek__________ T óth Norbert, 60 m gát 4., 10,36 mp.____ M ägas: 6., 135 cm._________________ L inkecs Patrik, 60 m gát 7., 10,87 mp. Magas: 3., 140 cm._________________ Nag y Roland, 600 m sík: 7., 1:50,14 p_____ K ristály Patrik, Magas: 5., 135 cm.______ T ávol 8., 428 cm.___________________ E rdélyi Bence, Kislabda: 2., 48,72 m. Nemes Bernadett, Magas: 6., 115 cm. Huszár Gyöngyike, Magas: 8., 110 cm. Kislabda: 6., 38,12 m.___________ S zabó Dorottya, Kislabda: 8„ 35,20 m. ___________11 évesek__________ T akács Gergely, 60 m gát: 4., 11,91 mp. Magas: 6., 115 cm._________________ B arna Gréta, Magas: 3., 125 cm.________ Gyenge Tekla, Magas: 5., 120 cm._______ __________10 évesek Szől lősi Richárd, 600 m sík: 5., 1:57,14 mp. Kun Zita, 60 m sík: 1,8,93 mp. Távol: 1., 430 cm. Farkas Ádám Győrben fújja majd a sípot LABDARÚGÁS - Az OTSZágOS keretben érdekelt megyénk- beli játékvezetők kökül a hét végén Farkas Ádám sípol az NB Il-es Győr II. - Gyirmót mérkőzésen. A szintén második vonalbeli Hajdúböszörmény - REAC találkozón Kelemen Attila és Fehér Gyula lenget, míg Varga Gábor a Szolnok - Baktalórántháza összecsapáson lát el asszisztensi feladatokat. Kárpátaljai gyermekek edzettek az Ersekkertben tenisz - Az érsekkerti pályákon egyhetes edzőtáborozáson vehettek részt egri és kárpátaljai fiúk és leányok. A Nemzeti Civil Alap támogatásával létrejött esemény során a mostoha időjárás ellenére gazdag edzésprogramot sikerült megvalósítani. A futó és kondicionális tréningek mellett természetesen a teniszé volt a főszerep. A kötelező feladatok mellett mérkőzésekre, versenyekre és városnézésre is jutott idő. Papp, Holló, Dobóczi az érmesek sorrendje atlétika - A Városligetben rendezett medicinlabda-dobó versenyről minden színű medált elhoztak a Hevesi SE tagjai a 11-12 évesek kategóriájában. Eredményeik: 1. Papp Szabolcs 10,28 méter, 2. Holló Henrik 10,10, 3. Dobóczi Richárd 9,90. i Öt dobogós helyezés a kisköreieknek A Tisza-parti fiatalokra ezúttal is érdemes volt nagyon figyelni tenisz - A budapesti Neo- con-kupa iskolai országos bajnokság 3. fordulójában a kisköreiek közül Molnár Hédi második, Bak Dominika, Bacsu Katalin, Galvács Zoltán és Csontos Eszter harmadik helyen végzett. SP Nagy bÚCSÚZÓk. Az olasz Francesca Schiavone után - szintén nagy meglepetésre - az ausztrál Samantha Stosur jutott be a párizsi nyílt teniszbajnokság női egyes fináléjába, miután tegnap könnyedén legyőzte a negyedik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovicsot (képünkön). Schiavonéhoz hasonlóan Stosur is először játszhat Grand Slam-torna döntőjében pályafutása során. Eredmények, női egyes, elődöntő: Stosur (ausztrál, 7.) - Jankovics (szerb, 4.) 6:1, 6:2. Schiavone (olasz, 17.) - Gyementyjeva (orosz, 5.) 7:6 (7-3) után Gyementyjeva feladta. A junior fiúknál első helyen kiemelt Zsiga Máté, Damir Dzumhur magyar, bosnyák kettőst a Facundo Arguello, Agustin Velotti duó 6:2, 6:4-es győzelemmel búcsúztatta a negyeddöntőben. Két gyöngyösi világrekord eb Hat érmet hoztak a Mátra SE tagjai az osztrákoktól Makiáron az Opel Antara RR bemutató A Dakar-ralin is ilyen autóval versenyeznek A gyöngyösi versenyzők Ausztriában is remek teljesítményt nyújtottak fekvenyomás Négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet hoztak a Mátra SE válogatott versenyzői az ausztriai Horn városában rendezett Európa-bajnokságról. A WUAP szervezet rendezvényén a gyöngyösiek jóvoltából két világcsúcs is született. A Mátra SE versenyzőinek eredményei a következők. Ifjúságiak, 75 kg: 1. Szabó Károly 180 kg-os nyomással, amely új világcsúcs! 100 kg: 1. Katona Gábor 240 kg-os nyomással, szintén új vüágcsúcs! Junior, 82,6 kg: 1. Székely János 180 kg. 90 kg: 2. Szőke Péter 190 kg. Felnőtt, 110 kg: 3. Jankó Endre 240 kg. Masters, 50-55 évesek: 125 kg: 1. Kolozsvári László 190 kg. ■ S. K. A Dakar-ralin látható autókkal megegyező tulajdonsággal bíró Opel Antara RR (5700 köbcenti) típusú versenyautót is megtekinthetik az érdeklődők szombat délelőtt Makiáron. Coop-party keretében a Gárdonyi úti Coop ABC előtti parkolóban lehet megismerkedni a KNITLI-RITTER Kft. által használt autóval, amely- lyel az Országos Terep Rally Bajnokságon indul a cég csapata. A kedvelt kupasorozatban olyan ismert személyiségek ülnek a volán mögött, mint Szalay Balázs, Bénik Balázs, Palik László, Talmácsi Gábor és Várkonyi Andrea. Ők ugyan most nem lesznek jelen, de a szervezők minden ér- A KNITLI-RITTER Kft. csapata a tereprali ob-n szerepel az autóval deklődőt szeretettel várnak! A