Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-06 / 55. szám

2010. MÁRCIUS 6., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Egymást teszik tönkre a patikák roló Állami támogatás nélkül a vidéki gyógyszertárak hamarosan bezárhatnak Folytatás az 1. oldalról Dr. Kovács Frigyes gyöngyösi gyógyszerész szerint a patikák nehéz helyzetbe kerülésének másik oka a falusi munkahelyek megszűnése, a szegénység és a pénztelenség, ami miatt a felírt recepteknek csupán egy részét váltják ki a betegek. Ez a jelenség már a városokban is megfigyel­hető. Hozzátette: jellemző még, hogy a hazánkban működő tőke­erős patikaláncok a TB által tá­mogatott receptek után darabon­ként 100 forintos vásárlási utal­ványt osztanak. Ezért a lehetősé­gért sok falusi beteg utazik a vá­rosi patikákba. A magyar nemze­ti tulajdonban lévő gyógyszertá­rak ezt a versenyt nem tudják fel­venni, forgalmuk folyamatosan és drasztikusan csökken, a csőd szélén egyensúlyoznak.- Pedig az új gyógyszer-gaz­daságossági törvény kimondja, hogy január 1-től tilos a beteg­nek, fogyasztónak olyan ajándé­kot, mintái, vásárlásra jogosító utalványt adni, ami egy adott gyógyszer vagy más termék, esetleg a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati.se- gédeszköz fogyasztására, hasz­nálatára ösztönöz. Ennek ellené­re a törvény rendelkezéseit fi­gyelmen kívül hagyva a patika­láncok zavartalanul folytatják to­vább a szaktárca által betiltott tevékenységet, ami a TB által tá­mogatott gyógyszerek fogyasz­tásának növelésére ösztönöz - tette hozzá a patikus, aki szerint az ilyen húzásokkal egymást te­szik tönkre a patikák. A gyógyszertárak szakmai el­lenőrzését az ÁNTSZ tiszti gyógyszerészei végzik, amibe be­letartozik a gyógyszer árára vo­A szakértelem semmivel sem pótolható. Jól tudják ezt a családi vagy nemzeti vállalkozásként működő patikákban dolgozók A SIROKI ZSALYA PATIKÁBAN tavaly augusztusban érezték először a forgalom-vissza­esést, ami idén januárban megismétlődött, pedig a há­rom környező községben, Bükkszéken, Terpesen és Szajlán nincs is patika. A natkozó előírások betartásának vizsgálata is. Tóthné dr. Pető Ka­talin, az ÁNTSZ regionális tiszti gyógyszerésze elmondta: jogsér­Csilla nem tudja pontosan, mi lehet a probléma oka, de véle­ménye szerint nem az állami támogatás elvonása, hanem a 100 forintos akció és a gyógy­szerek drágulása jelenti a leg­nagyobb gondot. tés esetén kötelezik a gyógyszer- tár működtetőjét arra, hogy adott határidőn belül szüntesse meg a szabálytalan magatartását. Amennyiben határidőre ez nem történik meg, lehetőségük van el­járási bírság kiszabására vagy a működési engedély visszavonására, ha a gyógyszertár mű­ködtetője az előírá­sokat ismételten és súlyosan megsérti. A tiszti gyógysze­résztől megtudtuk, intézetükhöz eddig nem érkezett bejelentés szabálysértésről.- A korrekt piaci versenyt el kell tudni viselni, ebben partne­rek vagyunk, de mi, patikalán­A patikák akciói miatt vidékről sokan a városba utaznak gyógy­szerért. Patika-marketing: ki hogyan értelmezi a törvényt ; Régen fontosabb volt a bizalom, mint a haszon a kezdetektől egy patikalánc tagja a gyöngyösi Erzsébet gyógyszertár, melynek vezetője, Csehné Megyeri Judit úgy véli, különösebb előnyt nem élvez­nek más patikákkal szemben. De tény, hogy a lánc tagjaként több akciót tudnak indítani. Ilyen például az egészségmegőr­zést szolgáló termékek árának csökkentése, vagy hogy a bete­geket vényenként most százfo­rintos vásárlási kuponnal aján­dékozzák meg. - Véleményem szerint ezzel törvényt nem sér­tünk, mert nem a TB-támogatott ter­mék árát csök­kentjük, hanem a saját forgal­munkból adunk kedvezményt - mondta a patikave­zető.- az az évszázados bizalmi kapcsolat, ami gyógyszertá­rat, gyógyszerészt és beteget összekötött, lassan a múlté - vélekedett dr. Kovács Fri­gyes. - Mióta a szakmai­ságról a haszonszerzés­re helyeződött a hang­súly, a gyógyszerel­látás is a piaci ver­seny prédája lett. Az EU-ban az elmúlt év utolsó hónapjában 34 millió olyan hamis tablettát koboztak el a határokon, amelyek akár a vásárlók életét is veszélyeztet­hetik. Az unióban most arra törekszenek, hogy visszaállít­sák a régi, vagyis a gyógyszeré­szi tulajdonokban, szakmai kompetenciákkal működő pati­karendszert. Az Európai Bizottság pedig a hamisítvá­nyok kiküszöbölése miatt ta­valy decemberben megkezdte egy új uniós gyógyszertörvény kidolgozását. con kívüli gyógyszertár-tulajdo­nosok ilyen gazdasági erőfölény­nyel szemben tehetetlenek va­gyunk - reagált dr. Kovács Frigyes. Ezt erősítette meg Lestyán Ba­lázs hatvani és Kó­ró András egri gyógyszerész is, akik szerint a válság csak to­vább növelte a patikusok veszte­ségét, hiszen vannak, akik ma- gánvagyonukat is kénytelenek feláldozni, hogy vállalkozásuk talpon maradhasson. Ugyanis a TB által támogatott gyógyszerek átlagos árrése 11, a nem támoga­tott gyógyszerkörrel együtt pe­dig 13,2 százalék. A gyógyszer- forgalom 10-15 százalékának árrése 1 százalék alatt van, a százezres-milliós árú készítmé­nyeken a patika haszna 850 fo­rint. A patikusok hozzátették: a gazdasági nehézséget az is jelzi, hogy a betegek nem „friss” re­cepteket visznek, hanem össze­gyűjtögetik azokat, és amikor pénzük van, kiváltják a gyógy­szereket. Véleményük szerint az sem helyes, hogy ma már csak a piaci érdekek érvényesülnek, és bárki nyithat patikát. EGYPERCES INTERJÚ A korszerű szakképzést az EU is segíti Összefogás-TISZK néven in­dult egy oktatást segítő pro­jekt. A szak- és felnőttképzés átalakítását célzó program március elsejétől működik, és az Európai Unió is támogatja. A közösség munkájáról Dor- sánszky Zsoltné, az Össze­fogás-TISZK ügyvezetője tájé­koztatott.- Mely intézmények alkot ják a szakképzés-szervezési közösséget?- Bevontuk a Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft.-t, a gyöngyösi Károly Róbert Szakképző Isko­lát, az egri Európai Üzleti Is­meretek Szakközépiskoláját, valamint egy budapesti szak- középiskolát és egy továbbkép­ző központot, illetve egy nyír­egyházi középiskolát. Az Összefogás-TISZK tavaly júni­usban alakult meg 1550 fővel.- Melyek a TISZK legfőbb feladatai?- A szakképzésben résztve­vőknek szeretnénk gyakorlat- orientált oktatást biztosítani, ennek érdekében szoros együttműködést alakítunk ki a munkaadókkal, a munka­ügyi központokkal. Mindemel­lett összehangolt pedagógiai programmal, hatékony okta­tással a munkaerőpiaci igé­nyekhez igazítjuk a szakkép­zéseket, és biztosítjuk az intéz­mények szakképzési tapaszta­latcseréjét is.- Mennyi pénzzel támogatja a programot az unió?- Több mint 350 millió fo­rintot nyertünk az oktatás fej­lesztésére, a szakképzés haté­kony működtetésére. Az össze­get 2012. február végéig hasz­nálhatja fel a Térségi Integrált Szakképző Központunk. ■ Dorsánszky Zsoltné: fontos a gyakorlati képzés Elkábították áldozatukat: más sértettek is lehetnek A Hatvani Rendőrkapitánysá­gon még tavaly decemberben tett feljelentést egy helybeli fér­fi, aki lakására beengedte két román állampolgárságú alkal­mi női ismerősét. Ám a nők olyan ismeretlen szert tettek a kávéjába, amitől a házigazda el­kábult. Amíg öntudatlan álla­potban volt, két „vendége" át­kutatta a lakását, és csaknem százezer forintnyi készpénzt tu­lajdonítottak el. A Hatvani Rendőrkapitány­ság kifosztás bűncselekmény miatt indított nyomozást, s a két elkövetőt idén február utolsó napjaiban sikerült elfogni. Meg­állapították, hogy a 40 éves bu­dapesti és az 53 éves sátai tar­tózkodási helyű román nők vél­hetően több, hasonló cselek­ményt is elkövettek. Valószínű, hogy több olyan áldozat is van, akiket szintén megkárosítottak, ám ők még ezt nem jelentették a rendőrségen. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóz­tatására. Kérik, hogy akik az el­múlt hónapokban román áruso­kat a lakásukra beengedtek, majd ott valamilyen ital elfo: gyasztása után elkábultak, s ma­gukhoz térve azt tapasztalták, hogy készpénzük vagy értéktár­gyuk eltűnt, jelentkezzenek a hatvani kapitányságon (Ratkó József út 14. szám), vagy a 06- 37/342-244-es telefonszámon. ■ VÁLASZTÁS 2010 i Vona Gábor, a Jobbik elnöke Pétervásárán A Jobbik Magyarországért Moz­galom Pétervásárán tartja legkö­zelebbi kampányrendezvényét. Dudás Róbertnek, a 2. számú, pétervásárai választókerület or­szággyűlési képviselőjelöltjének meghívására Vona Gábor, a Job­bik Magyarországért Mozgalom elnöke érkezik Pétervásárára, ahol lakossági fórumra várja a kisváros lakóit. A ma este 7 óra­kor kezdődő eseménynek a helyi Művelődési Ház ad otthont. A szervezők minden érdeklő­dőt szeretettel várnak a párt vá­lasztási programját ismertető összejövetelre. ■ A sulinak gyűjtöttek a bálon vadászok A főzőverseny győzteseit is megünnepelték A diákok nyitótánca után a vendégek is lelkesen táncra perdültek A szórakozás és a finom vadéte­lek mellett idén is a jótékonyko­dás volt az egyik fő jellemzője a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolában megrendezett erdész- és vadászbálnak. A befolyt ösz- szeget a hagyományokhoz híven az oktatási intézmény alapítvá­nyának ajánlották fel. Az ado­mányból ezúttal is az iskolában tanuló hátrányos helyzetű diá­kokat támogatják majd. A mulatság alkalmat adott ar­ra is, hogy megjutalmazzák a harmadik vadételfőző verseny első helyezettjét, a Nógrád me­gyei Szánas Vadász Társaságot, melynek tagjai nyárson sült vad­disznósonkájukkal vívták ki az elsőséget. ■

Next

/
Thumbnails
Contents