Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-06 / 55. szám

3 2010. MÁRCIUS 6„ SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Egerbakta BESZÁMOLÓ Az ön­kormányzat múlt évi munkájáról, eredményeiről adott számot a te­lepülés polgármestere az általá­nos iskola aulájában tartott la­kossági fórumon. Az előadást a számítógépes kivetítőn megjele­nő adatok, táblázatok színesítet­ték. Az érdeklődők elolvashatják a részleteket a falu honlapján is. Gyöngyös szalmafonók Már cius 8-án 17 órakor nyitják meg a Török Ignác utcai Pincegalériá­ban az Országos Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület szalma- és csuhéalko- tásaiból összeállított kiállítást. A növényből készült szobrok bib­liai, valamint Csukás István me­sejeleneteit mutatják be. A tár­latot március 27-ig látogathatják az érdeklődök. Kápolna áhítat Nagyböjti áhíta­tot tartanak március 7-én, vasár­nap este hat órától a helyi római katolikus templomban. Az egy­házközség képviselő-testülete ál­tal szervezett program vendége lesz Pitti Katalin operaénekes és Virágh András orgonaművész. A jótékonysági est bevételét a plébánia felújítására szánják. Kerecsend álláskeresés A Biztos Kezdet Klub március 9-i, reggel 8-12-ig tartó foglalkozá­sán álláskeresési tréningen ve­hetnek részt a kisgyermekes anyukák. Fónagyné Nagy Éva klubvezető a településen és a környéken kínálkozó foglalkozta­tási lehetőségekről ad tájékozta­tást az érdeklődőknek. Mátra BEMUTATKOZNAK A va­sárnapig tartó budapesti Utazás kiállításon a Mátra Jövője Turisz­tikai Egyesület képviseli a Mátra- vidéket a Hungexpón. A térség bemutatkozása az „A” pavilon 110/D parcellában található. Az egyesületnek sikerült meg­nyernie Magos Zoltán mester­szakács támogatását, aki az idei évtől a turisztikai csoport felké­résére a Mátra hírnöke lett. A ki­állításon mutatják be az egyesü­let újságjának első számát is, a Mátrai Palettát. Tamazsadány tanoda a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely már eddig is jelen volt a dél-he­vesi térségben, Tarnabodon és Erken, mostTarnazsadányban hoz létre egy újabb tanodát. A délutáni képzésre, oktatásra sza­kosodott intézményt a máltaiak egyik társszerve, a Tutor Alapít­vány működteti majd. Mire gondolhat egy hal? új törvény A kutyák fokozott védelmével mindenki egyetért Vannak, akik eszement ötletnek tartják az állat- védelmi törvény módosí­tását. A halakat már nem tarthatjuk gömb alakú akváriumban. juhász Marianna Nem lehet veszélyes állat az otthonunkban AZ IDEI tavasztól már tilos mosómedvét háziállatként tartani. Dr. Major Gyula ez­zel a rendelkezéssel sem ért egyet, szerinte a mosómedve nem veszélyes állat. Gyöngyö­sön 8-10 ilyen kedvencet ne­velnek családoknál, de eddig még sehonnan nem érkezett panasz az állatokra. Az or­vos szerint a hörcsög talán még veszélyesebb, mint a mosómedve, mert harap és hordozhatja az agyvelő- gyulladás vírusát. Barcai Henrietta (képünkön) tel­jesen más véleményt kép­visel. Az állatkert-vezető veszélyesnek tartja a medve nagy fogait, és harapásával a ve­szettségvírust ad­hatja tovább. Aki­nek van otthon mosómedvéje, sza­badidőparkokban vagy menhelyeken kereshet ne­ki új otthont. Gömbakvárium: állítólag idegesítő segítségével kivizsgálja az ügyet. Ezután dől el, hogy az állat tulaj­donosa számíthat-e pénzbírság­ra, de legrosszabb esetben el is vehetik tőle kedvencét. A gyöngyösi kisállatkertben nem okoz gondot az új törvény betartása, ugyanis ott a kezdetek­től fogva 500 literes négyszögle­tű akváriumban tartják a hala­kat. Barcai Henrietta, az állatkert vezetője elmondta: szakmai kö­rökben még ő sem hallott arról, hogy a halak idegrendszerét vagy életkörülményeit károsítaná a gömbakvárium.- Nem tudom pontosan, az ál­latvédők mire alapozhatták a gon­dolatmenetüket, hiszen a legtöbb halnak - az aranyhalat és a ten­geri halakat kivéve - rövid távú a memóriája, így szinte soha nem unják meg az akváriumi környe­zetet - vélekedett Barcai Henriet­ta, aki szerint nem az a legfonto­sabb, hogy a kopoltyúsok milyen alakú, hanem hogy milyen mére­tű üvegedényben vannak, hiszen a tenger és a tó feneke sem négy­zet alakú. Szerinte ha van elég hely, oxigén, fény, növény és táp­lálék az akváriumban, akkor jól érzik magukat az állatok. Aki például a paragrafusok­nak megfelelően szeretné nevelni kedvenceit, a hala­kat már nem tarthatja gömb alakú akvárium­ban, a madarak pedig nem élhetnek kúp for­májú kalitkában, a ku­tyák nem tölthetik nap­jaikat négy méternél rö- videbb láncon, illetve tíz négyzetméternél kisebb helyen. Szakértők szerint ugyanis a nem megfelelő környezetben tartott állatok könnyen depressziósak le­hetnek, akár el is pusztulhal nak. Az új törvény március else­jétől lépett életbe. Dr. Major Gyula gyöngyösi ál­latorvos számára a módosítások hogy ki végzi majd az ellenőrzé­seket, még nem lehet tudni. Ha azonban valaki szabálysértést ta­pasztal, a helyi polgármesteri hi­vatalban jelentenie kell azt a jegy­zőnél, aki a hatósági állatorvos ÉMiumi a SIKE SÁNDOR Mit kezdjünk a spionnal? szerkesztőségünkbe időn­ként jön egy telefon vagy email, és mi örülünk: az in­formáció nagy kincs. Ami­kor pedig azt olvassuk, hogy „Csütörtökön hajnal­ban a rendőrségnek kellett félbeszakítania az egri Egrix nevű gördeszkás parkhoz tartozó éjszakai bár diszkó­ját, mivel a sportegyesület továbbra sem hajlandó be­tartani a sorozatos hangos­kodás miatt elrendelt, az éj­szakai nyitva tartást korláto­zó-határozatokat”, akkor igyekszünk utánajárni az állítás valóságtartalmának. az információ ellenőrzése­kor olykor kellemetlen hely­zetekkel szembesülünk. A példánál maradva azzal, hogy az egyik, Magyaror­szágon is egyre népszerűb­bé váló közösségi portálon egy olyan poszt jelenik meg a történtekről, ami - túl azon, hogy beszédes képet fest a mai tizenévesek kom­munikációs kultúrájáról - a jóérzésű embereket elbor­zasztja. Az bocsánatos bűn lehetne, hogy a gyermekko­rukat éppen lezáró fiatalok nem tisztelik a hatóságokat, dtí hogy eszük ágában se le­gyen elgondolkodni azon, hogy hibáztak-e ők - a fék­telenül bulizok az azért megdöbbentő. az árulót keresik most épp, hogy aztán majd a lakcímét is közzétegyék. A jelek sze­rint, ha valaki éjnek idején aludni szeretne a Mária, a Görög és a Széchenyi utcák „Bermuda-háromszögében”, merthogy ott lakik, az nem lehet más, csak spion. A spi- ont pedig pellengérre kell állítani, meg kell büntetni. az A szomorú az egészben, hogy valójában nem is ezek az eldurvult gyerekek a hi­básak, hogy így látják a vi­lágot. Valamit nagyon el­ronthattunk mi, felnőttek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Líceum: évszázadokat kapcsolnak össze egyetemi ház Több, mint ötmilliárdból újul meg a történelmi egyházi épület Az oktatási és kulturális tárca szakállamtitkára, dr. Manherz Károly arról beszélt az ünnepsé­gen, hogy a felsőoktatási tevé­kenységek színvonalának eme­léséhez szükséges infrastruktu­rális és informatikai fejlesztések támogatására kiírt pályázat nyertes projektje évszázadokat kapcsol össze a hagyománytisz­telet és a megújulás jegyében. A főiskola bátor döntést hozott, ugyanakkor pontosan felmérte, hogy az európai közösség kulcs­feladatnak tekinti a műszaki, természettudományi képzés megerősítését.- A Líceum a természettudo­mányért programnak az ember és a technika, az ember és a ter­A társadalmi infrastruktúra-fejlesz­tésért kapott díjat a rektor mészettudás közötti falat kell le­bontania - mondotta az államtit­kár az ünnepségen. Dr. Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség HEPIH-főigazgatója szerint, akik ezt a pályázatot összehozták, tá­volba láttak. Úgy tudtak előre­nézni, hogy visszatekintettek 250 évet. A főigazgató szerint ez a támogatás nem az egri főisko­lának, hanem az egész magyar felsőoktatásnak szól, és egyúttal szimbolikus jelentősége is van, hiszen az épület az egyházé. Be­széde végén Köpeczi Bócz Ta­más bejelentette, hogy az idei esztendőben az NFÜ „Társadal­mi Infrastruktúra-fejlesztésért” díját az egri főiskola, személy szerint dr. Hauser Zoltán nyerte el. A kitüntetést a főigazgató ezen ünnepi alkalomból nyújtot­ta át a rektornak. A továbbiakban dr. Ternyák Csaba egri érsek, majd Habis László, a város polgármestere, il­letve a Kulturális Örökségvédel­mi Hivatal regionális szervezeté­nek igazgatója, Paszternák Ist­ván mondott rövid beszédet a fó­rumon. Manherz Károly, Kö­peczi Bócz Tamás, Ternyák Csa­ba, Habis László és Paszternák István az ünnepségen vehették át a rektortól a Líceum Pro Scientiis Alapítvány által megítélt legma­gasabb rangú főiskolai kitünte­tést, az „Eszterházy Károly Főis­koláért” arany fokozatát. ■ Csak a Vasárnapi Heves Megyei Hírlapban olvashatja! lm mu A nőnap a virág ünnepe Az éves virágforgalom 20%-ál teszi _ „ ki a nőnapi értékesítés. ► 4. oldal ■ Különös tempó afrikai homokban Az egri Kovács József először hét éve járt Kelet-Afrikában. K. J. Farandzsi néven könyvet írt kalandjairól. ► 3. oldal Gáspár Sándor kötelező idealizmusa Hien fogorvosnak készül Gáspár Sándor alakítja Adam Traskot Spiró György színpadi adaptációjában Az F.dentől keletre című darabban. ► 13. oldal Hien Thanh Nguyen hangját, a Megasztárnak köszönhetően, már az egész ország ismeri. Imádja a zenét. ► ló. oldal lltdyből a legjobb 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents