Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-31 / 75. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 31., SZERDA MEGYEI KORKÉP Tíz egész osztállyal lesz kevesebb közoktatás A frissen végzett tanárok felkészültségével is komoly gondok vannak A következő hét év alatt a 9. évfolyamra beisko­lázható tanulói létszám megyei szinten mintegy tíz osztállyal csökken. Barta Katalin A hazai gyermeklétszám draszti­kus csökkenése sok szempontból ijesztő jövőt vetít elénk. Nemcsak azért, mert a jelenlegi felosztó-ki- rovó jellegű magyar nyugdíjrend­szerben pár évtized múlva bizo­nyos korosztályok szinte nyugdíj nélkül maradhatnak, hanem azért is, mert e sajnálatos tény miatt rövid távon azonnali vála­szokat kellene adni például a köz­oktatás problémáira. Az egri pol­gármesteri hivatalban Társy Jó­zseffel, az Oktatási, Kulturális, Sport- és Ifjúsági Iroda vezetőjé­vel e gondokról beszélgettünk. Elmondta: annak ellenére, hogy a tanulói létszám évek óta megállíthatatlanul csökken, idén nem lesznek Egerben intézmé­nyi összevonások. Ismert, hogy az előző években erősödött a kis­térségi együttműködés. Létrejöt­tek az intézményfenntartó tár­sulások, július 1-től pedig újabb szervezeti átalakításokra volt szükség. Andornaktályán, Eger- szóláton és Egerbaktán meg­szűntek a felső tagozatok, így ezek a diákok Egerben folytat­ják tanulmányaikat. Hozzátette: a folyamatosan vál­tozó jogszabályok miatt márá ne­hezen áüáthaíáállapot alakult ki a közoktatásban, amin néhány alapkérdés megválaszolása nél­kül lehetetlen változtatni. Véle­ménye szerint újra kell szabá­lyozni az önkormányzati intéz­ményfenntartás jogosítványait. Szerinte az önkor­mányzati fenntar­tású intézmények - melyek a legszi­gorúbban szabá­lyozottak - hát­rányban vannak az egyéb fenn­tartású iskolákkal szemben. To­vábbá meg kell oldani a szakkép­zés munkaerő-piaci igényekre épülő átszervezését is - fogalmaz. Az irodvazető arra is kitér, hogy a szülői ház szerepének vál­tozásával súlyosbodtak a nevelés­hez kötődő problémák, egyre több a deviáns fiatal, ezzel pár­huzamosan pedig eluralkodott a minimumszemlélet. Ilyen körül­A gyermeklétszám drasztikus csök­kenése sok szem­pontból veszélyes. 1 ' <• Már az általános Iskolákban csökken mények között a diákok élet- és pályakilátásai is romlottak. Mind­ez összefügg a pedagógusszere­pek átalakulásával is. A tanárok egzisztenciális helyzete rossz, hi­ányzik a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésük, ugyanakkor nőtt a leterheltségük, hiszen emelked­tek a kötelező óraszámok. Mind­ezek mellett nem hallgatható el, hogy a felsőoktatásból ma kikerü­lő tanárok mesterségbeli, mód­szertani felkészültségével is ko­moly gondok vannak. Társy szerint ma a hazai isko­laszerkezet is meglehetősen tisz­tázatlan. Tény, hogy jelenleg nyolcosztályos általános iskolák, négy-, hat- és nyolcosztályos ii auiMXii .’ a beiskolázható diákok száma. Képünk illusztráció. gimnáziumok, négy évfolyamos szak-és szakközépiskolák, plusz szakképző évfolyamok működ­nek egymás mellett, különböző fenntartókkal, ugyanakkor nyi­tott kérdés maradt a kistelepülé­sek iskoláinak sorsa is. Szembe kell nézni azzal is, hogy a szak­iskolákban tanuló diákok zöme súlyos kompetencia-hiányokkal küzd. Kérdés, hogy a hiányos is­meretekkel kikerülő fiatalok ho­gyan állják meg a helyüket. Gyöngyösön csupán a Berze Nagy János Gimnázium szerepel a városi fenntartású középisko­Beiskolázás a kilencedik évfolyamra 2007/2008 2008/2009 2009/2 Eger: megállíthatatlan a létszámcsökkenés társy József (felvételünkön) elmondta: a következő hét év alatt a 9. évfolyamra beiskoláz­ható tanulói létszám egri és megyei szinten jelentős mérték­ben csökken. A 2001-es évhez képest 2016-ig 25 százalékos tanulói létszámcsökkenést prognosztizálnak a demográfu­sok. Tavaly (a fenti ciklus felé­nél) az induló évfolyamokon 2172 tanuló tanul 69 osztály­ban. 2016-ra (mintegy 13 szá­zalékos lét- számcsökke- m néssel számol- f va) legalább * 300 tanulóval % csökken az induló évfolya­mokon a tanulók száma, ami 10 osztálynyi csökkenést mutat a beis­kolázás terén. Iák között. A polgármesteri hiva­tal Intézményi Igazgatósága ve­zetőjétől, Tóth Zoltánnétól meg­tudtuk: itt az elmúlt három tan­évben nem történt jelentős válto­zás a 9. évfolyamra beíratott diá­kok létszáma között, mivel a vá­rosi és a városkörnyéki tanulók zöme ide iratkozik be. Az elmúlt három tanévben alig változott va­lamit a gimnáziumi összlétszám (átlagosan 720 fő), és várhatóan ez a tendencia folytatódik. Hatvanban Kovács János, a polgármesteri hivatal oktatási, művelődési és humánpolitikai osztályvezetője elmondta, hogy a Damjanich János Szakközépis­kola, Szakiskola és Kollégium, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola költségvetési szervek jogutódja­ként 2009. július 1-jével jött lét­re a Hatvani Középiskola, Szak­iskola és Kollégium elnevezésű intézmény. A Zagyva-parti vá­rosban sem számolnak a jövő­ben a diákok nagyobb létszám- csökkenésével. fijjiMingi Abasár eredmény a zrínyi Ilona és Gordiusz Matematika- verseny Heves megyei fordulójá­ban Varga Máté, az Aba Sámuel Általános Iskola 5. osztályos ta­nulója második helyezést ért el. A diákot a díjátadóra a felkészítő tanára, Zsiknyárné Sziráki Erika kísérte el. Bátor KÉSZÜLŐDÉS A Banya-ta­nya Alapítvány szervezésében ma délután fél öttől a faluházba várják azokat a kicsiket és na­gyokat, akik szeretnének közö­sen ráhangolódni a húsvéti ün­nepekre. A programon tojásfes­tés, dekorációs díszek készítése szerepel különböző technikákkal. A szervezők arra kérik a jelentke­zőket, hogy kifújt tojásokat is vi­gyenek magukkal a rendezvény­re. Dekorációs alapanyagokat a helyszínen biztosítanak. Eger EVANGELIZÁCIÓ Ma dél­után fél hattól az Eszterházy Ká­roly Főiskola Kápolnájában, fél nyolctól pedig a Segítő Szűz Má­ria Kollégiumban tart evangeli- zációt Eperjes Károly Kossuth- díjas színművész. A rendez­vényekre mindenkit várnak. Gyöngyös találkozó A Dél-Mátra Leader akció- csoport ma 16 órától tájékozta­tó fórumot tart a Károly Róbert Főiskolán az időszerű kérdések­ről. Ugyanezen a helyszínen ezt követően - 17 órától - a vállal­kozókat várják egy találkozóra. Hatvan FÓRUM A szennyvízcsa­torna-beruházás harmadik üte­méhez kapcsolódó lakossági fó- rumrcbvádákáprilis 1-jém.csütör- tökön 17 órára az Újhatvan szennyvízcsatorna-hálózattal el nem látott területein élőket, vala­mint a cukorgyári lakótelep, Nagygombos, Kistelek, a Vas Ge­reben utca, a Harmónia utca, a Barackos utca és a Szőlőhegy ut­ca lakóit. A Liszt Ferenc Művelő­dési Házban (DALI) megrende­zendő eseményen a fejlesztéssel összefüggő tudnivalókról lesz szó. Hatvan környezet az előző évek hagyományaihoz híven a városi képviselő-testület ebben az évben is meghirdeti a „Tiszta, virágos Hatvanért" cím elnyeré­sére indított mozgalmat. Az elis­merésre a lakóházak és a több­lakásos lakóépületek pályázhat­nak május 31-ig a polgármesteri hivatal gazdasági főosztályán. A jelentkezési lapokhoz az ügy­félszolgálati irodán vagy a telepü­lés honlapján lehet hozzájutni. & § TEGYE MAGAT VONZÓBBA! Ruházat, divat, szépségápolás, életmód 3300 Eger, Szent J. u. 2. McDonald's mellett Tel.: 36/415-354 E-mail: first bt@chello.hu www.firstfehernemu .hu Fürdőruha 2010. bikinik, trikinik, tankinik, egy- részesek 36-52, Óceán, Felina, Triumph., és a legújabb Lisca és Magistral modellek. Ha a legjobbat szeretné ...már most érdemes válogatnia! Svmli$lit Szolárium StúSió (256400-300476) SaII Zsuzsa Tel.: 20/533-1943 Cím: 3300 Eger, Kai lóma lorn u. 64. (kispiac) ^a^v7 Körömgomba lézeres kezelése EURO MEDICA l 3300 Eger, Tűzoltó tér 1. * Tel.: 36/436-294 * E-mail: euromedica eger@t-online.hu A bőr színét az erős árnyalatok emelik ki stílus a strandon Válasszunk ideális fürdőruhát, bikinit a nyaraláshoz Már mindenki nagyon várja a szabadságot: a napfényt, a víz­partot. Amikor nem érdekel semmi más, csak az, hogy hol van árnyék, mikor jönnek a hul­lámok. Ez a teljes és tökéletes kikapcsolódás. De ennek is ad­juk meg a módját! Ennyi szabadságot megér­demlőnk... Feküdni a homok­ban, majd úszni egy jó nagyot - és napozni újra és újra. A nyár egyik legstílusosabb kelléke ugyanis a bronzosra barnított bőr. S hogy szépségünket még jobban kihangsúlyozzuk, válasz­szunk ideális fürdőruhát, biki­nit. Egyrészeset az úszáshoz, fa­latnyit a napozáshoz... A fürdőruhák színüket és for­májukat tekintve bármilyenek lehetnek. A kétrészesek között évek óta a háromszög fazonú, megkötős a sláger, de alkatunk­tól és ízlésünktől függően ked­vünkre válogathatunk - akár többfélét is. A színek tekinteté­ben sincs szabály, ám a bőr bar­nás árnyalatát leginkább az erő­teljes, határozott színek emelik ki. De népszerűek a mintás és a retro hatású pöttyös bikinik is. Mindenki nagyon várja a nyarat, a napfényt és a vízpartot Az egyrészesek sem hatnak már annyira hagyományosnak, mint korábban. A tervezők a formák variálásával egyenesen csökken­tik a felhasznált anyagok meny- nyiségét - azaz néha az egyré- szes fürdőruha kevesebbet ta­kar, mint a bikini. Áldásos tulajdonsága továbbá, hogy választhatunk, mely test­részünket emelje ki, és melyet takarjon a jótékony anyag... Nem szabad megfeledkezni a kiegé­szítőkről sem, amelyek nélkül manapság már nem „illik” meg­jelenni a strandon. ■

Next

/
Thumbnails
Contents